És a

szilvásgombócról kéretik nem megfeledkezni.

Limara

(óh, Mara!) receptjei mindig beválnak, így lett nálunk ma az ebéd calzedonia calzone. A sütés következtében pedig elviselhető hőmérséklet.

Persze, jó

magában is, főképpen, hogy cukrot alig, a savanykás gyümölcsöt akarom télen a vajas kiflimre, de azért az epret mentával, a sárgabarackot amarettóval, az őszibarackot vaníliával, a szilvát fahéjjal, játék ez, én mondom. Lekvárt főzni annyira jó, hogy a szezonban kacérkodom a tevékenységváltással.

Vegyes

Elméletileg készülök a mindenki által javasolt, engedélyezett nyaralásra, gyakorlatilag az elengedhetetlen naptejet sem tudom hol van, van-e egyáltalán, kell-e egyáltalán (vagyis, milyen idő lesz), ki jön, ki nem, ha igen, mikor vagy mégsem.... de hogy a nyaralási láz mennyire elkerül, azt verbálisan illusztrálhatom azzal a tevékenységgel, hogy ZM-nek készítgetem a mézes citromot a torkára, mert mikor máskor lehet fájlalni, köhécselni, ha nem a 35 fokos melegben.

Főznöm viszont nem kell, mert a fel nem vett Középsőről kiderült, hogy jól mozog a konyhában, el is költöttünk egy nagy halom pénzt az Ázsiában, volt nagy dőzsőlés, s bár csak tamarinpasztáért mentünk, meg kókusztejért, lett mellette más is a kosarunkban, még jó, hogy lehet kártyával fizetni. Vagy éppen nem jó.
Nem állíthatom, hogy atavizmusról lenne szó, de azért az, hogy egy reggel úgy ébred fel, hogy ő akkor most főz, az azért meglepő. Annak ellenére, hogy szigetet képez a húsevők óceánjában, mi idomultunk hozzá, így aztán eszünk mi most olyan csuda dolgokat, hogy azt gondolni sem tudtuk volna, a kölcsönkapott könyvben (mert nem elég az itthoni, százas létszámban található szakácskönyv kollekció) ismerkedünk a csudaságokkal, miközben igyekszünk nem nézni a szerzőnek a borító hátulját díszítő fotójára, Kurma dásza minimum pedofil, bár Luca szerint csak elmebeteg. :o) Így is emlegetjük: a pedofil könyve.

És készülök a vásárra is.

A cerkatartót ezer helyen láttam a neten, de olyan tuti nics, mint az enyém, hogy a színek fordítva helyezkednek el, nem baj, legalább lehet mondani, hogy :" Nem láttad azt a kifacsart ceruzatartót.. ?" (Kurma dásza magyar változata.)


Hát, így örvendeztetek én másokat. Holnap pedig végre bemutatom a szülinapi ajándékomat, az igazi jó dolog lesz. Ebben a hőségben.

Gasztroféle

Van élet a varráson kívül is, s bár nem rossz táskákat kitalálni, megvarrni, azért a család is megkívánja a magáét. Én igyekszem beosztani azt a 24 órát, mely nékünk adatott, néha megy, néha nem. De amikor igen, akkor ilyen napjaink vannak:

Meg ilyen:


A két kenyérke ötletét Ágitól vettem, de ahogy az már lenni szokott, nem volt itthon zabpehely, így aztán én diót vagdaltam bele, meg búzapelyhet, a zablisztet rozslisztere cseréltem, a joghurtot pedig kefírre, mert szeretjük a savanykás ízét. Az élesztő maradt... :o)

És bár nem tűnik a gasztronómia csúcsának, a friss spenót + krumpli párosítást úgy hetente kétszer is megkívánjuk, vegán ebadtánk nagy boldogságára. Naná, hogy egy halom fokhagymával:


Hát, így éldegélünk mi.

Konyhai életkép

Reggel 9 és 12,30 között a következő ételeket sikerült elkészíteni a családnak:

- ananászos csirkemell
- krumplipüré
- rántott gomba
- svédgomba
- párolt zöldségek
- köles
- zabpelyhes keksz, 3 ízben (kókuszos, mákos, diós-almás)

Ha jól számolom, 3,5 órás munkával sikerült elkészítenem mindazt, amit a család (némi maradéktól eltekintve) laza 1 óra alatt elfogyasztott. Ebből most csak annyit szűrök le, hogy az evés kicsit hatékonyabb tevékenység, mint a főzés.

Szilveszteri vegyes

Úgymint: sütés, főzés (annak hiánya), jókívánságok, gondolatok...

Kármentés folyt ma a konyhában, mivel a karácsonyi bejglik máktöltelékből maradt egy szép nagy adag. Kidobni kár lenne, idén én már ugyan nem sütök bejglit, a pozsonyi kifli hasonló okokból szintén tilalomlistán van, akkor mi legyen... Végül meggyes-mákos darázsfészekké avanzsálódott, egy adag már elkelt, a második még sül.



A malacról lemondott a családom, illetve (eléggé elítélhető módon) holnapra kérték, amit nem helyeslek elméletileg, gyakorlatilag azonban szabad a délutánom, ami ugye nagy kincs. :o)
Hát mit is kezdjek én ezzel a szabad délutánnal? Először is rendet teszek az asztalomnál, mert a fényképezőgép használati útmutatójától kezdve az andragógia tételeken át az el nem készült taft ruhakölteményemig minden van itt. Utána pedig megvarrom Lucának a kért tolltartót, amit (ezt azért tudom, mert rendszeresen figyelmeztet rá) egy éve ígérek neki...

Mint fentiekből kitűnik, idén itthon töltjük a Szilvesztert. Tavaly a Vígszínházban voltunk, idén azonban olyan darabot adnak, ami minket nem igazán, csak azért, hogy elmondhassuk, hogy idén is ott... minek?
Egyébként én soha nem érzem, hogy ez különleges nap lenne, bennem nem termelődött ki ez a kötelező jókedvet biztosító hormon (vagy akármi), az alkohol meg soha nem vonzott annyira, hogy én ezt a kettőt összekötve valahol jól bulizzak. És nem, nemcsak a 40-esekre esetlegesen jellemző békés otthon ücsörgés, vagy fásultság miatt mondom ezt, én fiatalkoromban sem voltam az a kimondottan szilveszterezős típus.

Viszont közzéteszem azt a gondolatot, amely az általam Christmas Party-nak, egyébként hivatalosan évzáró értekezletnek titulált rendezvényünkön a beszédem magvát alkotta.

Egy régi mondás szerint sok mindent elárul az, ahogyan a mögöttünk lévő időszakról beszélünk. Mit mondunk: "elmúlt" vagy "eltelt" egy év? Ha azt mondjuk "elmúlt", akkor abban beletörődés érezhető, mintha azt mondanánk, hogy olyan év áll mögöttünk, amelynek a történéseibe nem sok beleszólásunk lehetett, hagytuk, hagy menjenek a napok, egyik a másik után...
Ha azonban azt mondjuk, hogy "eltelt", akkor abban benne van az a pozitív értékelés, pozitív látásmód, hogy mi magunk töltöttük meg, telítettük ezt az időszakor- részesei voltunk az időnek, a történéseknek. A magánéletben természetesen mindenki maga ítélheti meg.... (innentől céges szintre emelkedett a megítélés szükségessége)

Szóval, hogyan is állunk mi ezzel az eltelt időszakkal? Hogyan emlékszünk vissza? Mindenre emlékszünk? Esetleg szelektál az emlékezetünk? Mivel járultunk hozzá az eseményekhez? Mi volt az, ami rajtunk múlott, hogy sikerül-e vagy éppen nem...
Nem célzok meg senkit, nem dobok meg senkit, nem kérdezek, nem gurítok, csak várok. Hátha valaki mesél. Mert ez a legjobb ebben az egész blogozásban, a mesélés, a megosztás.

Kívánom minden otthonülőnek, minden buliba készülőnek, mindenkinek, aki az év utolsó napját egyedül, barátokkal, vagy éppen családban tölti, hogy legyen szép 2009-es éve. Legyen olyan, amilyennek szeretné, legyen olyan, hogy 1 év múlva ilyenkor arról beszélhessen (nekünk is), hogy ELTELT egy újabb esztendő.

Így legyen.

Életképek

Teljesen természetes és érthető, hogy ha az embernek gyereke (sőt: gyermekei) vannak, akkor meg kell tanulni főzni, hiszen a róluk való gondoskodás fontos részét képezi a fizikai táplálás. Nem beszélve Zoltánművészről, aki pedig vékony termetét meghazudtoló mennyiségeket képes eltüntetni a tányérról, igaz, ebben a családban mindenki vékony, kivéve engem és a kutyát. Szoktam is mondogatni, minek belétek, legalább látszatja lenne, hogy törődöm veletek, így viszont a konyhában töltött óráim száma fordítottan arányos az ő kilóikkal. :(

Azzal sem volt semmi bajom, amikor a Középső bejelentette, hogy akkor ő most inkább Vegán lesz, mert ez a mi mindennapi táplálkozásunk egy sorozatgyilkossággal is felér, amiben ő többet nem kíván részt venni. Én még akkor igen lelkes voltam, legfőbb feladatom a családomról való gondoskodás volt, gondoltam, majd én keresek recepteket, kitalálok újakat és egyébként is egy élelmiszertudós pontosságával fogom Luca gyerek elé tenni a minden fontos vitamint, fehérjét és ásványi anyagokat tartalmazó, ráadásul igen változatos kajákat. Igen ám, de ennek idestova 5 éve, a kezdeti lelkesedés némileg csökkent, mert amikor a legegyszerűbb lenne betolni a sütőbe pár csirkecombot, mellédobva néhány krumplit köret gyanánt- akkor mindig felmerül, hogy jó, jó, de mit eszik a Luca? Aki nem hajlandó a suliban enni, mert azok is min. tömeggyilkosok, és ő már a látványát sem bírja. Érzékeny lelke van, és hozzáteszem, megértő édeanyja, aki Zoltánművész szerint kicsit már dilis is. :(
De ez még belefért az életembe.

Ám amikor a Legkisebb (név szerint Virág) közölte, hogy teljesen felesleges befizetni a kollégiumi étkezést, mert ő azt a moslékot nem eszi meg, de ha engem az nyugtat meg, akkor fizessem csak ki az X forintot, de ő ugyan nem... nos, akkor már egy kicsit meglódult a fantáziám, láttam magam, amint fejem bekötve, mindkét kezemben fakanállal csak főzök, keverek, dagasztok, sütök, miközben csorog rólam a verejték.
Persze, azonnal feltámadt bennem a féltő aggodalom is és ráálltam, hogy majd én hétvégén főzök, bedobozoljuk és akkor ő házi kosztot ehet. Ez nagyon tetszett Legkisebbnek (Zoltánművész szerint az volt a cél, hogy ÉN ajánljam fel).
Ennek megfelelően hétvégenként ipari konyhává alakítom az egyébként is kicsi konyhánkat, listát írok, kinek, mikor, mit. Listám van arról is, hogy ha ez kijön a sütőből, akkor az be, de közben már kel a kalács és akkor helycserés támadás. És mindeközben annyi dobozt szereztünk be, hogy Őrnagy úr kutya füle hozzánk képest, dobozolunk is rendesen, büszke lehetne ránk. És mosogatunk. :((

Ennek megfelelően a következő ételek készültek el az elmúlt másfél napban:

- lecsó (idei utolsó, de ezt mondjuk 3 hét óta)
- töltött padlizsán, tömeggyilkosoknak hússal
- töltött padlizsán, feddhetetlennek azzal a gusztustalan szójával, miegymással
- Stefánia vagdalt
- citromos kuglóf
- fahéjas kifli
- párolt zöldborsó
- fűszeres, párolt alma
- sütőtökkrémleves fokhagymás kenyérkockával
- zöldborsóleves
- császármorzsa



Nem mellesleg estére egy kis fűszeres, pirított dió, hogy ne chips-et egyenek. Ami azért vicces, mert nálunk soha nem eszik senki ilyesmit, de milyen jól hangzik! Olyan családja egészségét féltő gonddal vigyázó anyának tűnök. A saját szememben. :)

És ha valaki megkérdezi, hogy vagyok, hát azt mondom, köszönöm, istenien. :)