És ahogy államvizsga előtt is,

most is elmentem fodrászhoz, mert bár akkor valaki felhívta rá a figyelmem, hogy a friss haj jelentheti azt is, hogy na, szép, munka helyett fodrászkodott, én azonban azt a hatást szeretném elérni, hoyg okosat ugyan nem tud mondani, de a haja legalább rendben van.

Helyzetjelentés / News

Amikor elkezdtem írni ezt a bejegyzést, a közepén egyszerűen eltűnt minden, nem tudom, miért. Mindenesetre az egyébként is rövid híradás talán még rövidebbé válik az újbóli nekifutás eredményeként, ami nem baj.

Szóval: köszönöm a kedves e-maileket, az érdeklődést, a jótanácsokat, igyekszem mindent megfogadni, elfelejteni mindent, erősnek lenni, bizakodónak, optimistának. Csak még nem megy.
Az orvoshoz 3 hét múlva kell visszamennem, addig csak az úszás, alvás, pihenés, olvasás, séta, varrás töltheti ki a napjaimat. Receptre. Meg valami extradózisú C-vitamin lökésterápiaként, tea citromfűből, levendulából, abból a rémes orbáncfűből. Remotív. Magnézium ezerrel.

Ezzel a hosszantartó táppénzzel megpecsételtem a sorsom, nem nézik el nekem, de már nem is baj. Ez is sokat elárul a mentalitásukról.

Ha valaki tud valamilyen munkát (mert mindig a kapcsolati tőke a legfontosabb), kérem, jelezze, minden megoldás érdekel a kommunikáció, HR, marketing, de még a sima asszisztencia tárgykörében. (Voltam én igazgatói asszisztens is.) Nagyon sürgős. :o(

Mindenesetre azért is hálás vagyok, hogy itt vagytok. Meg azért, mert kérdeztek. Meg azért, mert bátorítotok. Köszönöm.
És ezzel (remélem) vége az ilyen típusú híradásnak.

Only a brief information about me: I have been on sick-leave, in 3 weeks I 'm going to back to the doctor. She said to me it was compulsory to have a rest, sleep, go for a walk, read, sew.. or do nothing. There are some health-giving "medicines" e.g. C-vitamin in extra-baching, magnesium, herbal tea made of balm, lavender and goatweed (what a terribile flavor it has...)
I think my fate is sealed, my workplace won't be able to forgive this long-lasting "illness", this distress. In my opinion it can denote something about their mentality.
If somebody could suggest me a new job, please, don't hesitate to turn to me. And... thank you for your e-mails, for your encouragement, for your pieces of advice...

Az orvos...

... azt mondta, hogy teljes idegkimerültségem van. Mert ma elmentem végre. Pihenést javasolt, meg pszichológust és szívvizsgálatra is el kell mennem. Ennek ellenére holnap még bemegyek a külföldi vendégek miatt, de csak egy rövid időre. Aztán pihenek. Állítólag hosszadalmas pihenésem lesz, ezt mondták. Részletek később.

Utazás megint

Prága után március elején Barcelonába utazom, nagy-nagy örömmel venném, ha valaki tudna kézimunka boltot ajánlani...
Persze, dolgozni megyek és csak 3 napra. De lesz egy egész szabad délután!!
Remélem, annak kiderítésére azért elég lesz, hogy igazam van-e abban, hogy Hundertwasser elbújhat Gaudi mögött...

És hogy a Sagra da Familia tényleg olyan-e (ahogy én képzelem), mint a gyerekkorunkban vizes homokból csepegtetett vár, csak templomként...

Itthon vagyok...

..., s ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor,..... (örökbecsű Radnótink, de szeretem!)

Mindenhol jó, de legjobb itthon. Mondtam ma reggel ZM-nek, hogy a szállodában csak intenem kell a pincérnek és már ugrik is a kávéval, de az a megunhatatlan, ahogy ő hozza be nekem minden reggel, öleléssel kísérve. No comment.

Miután csütörtök éjjel hazaértem, reggel 5-kor már keltem is, hogy mehessek be dolgozni, nem elfelejtve a személyes beszélgetést. Hát, mit mondjak, kemény csata volt, az eredetileg 1 órás programot sikerült a duplájára dagasztani, ezzel mindent elmondtam. Sok minden elhangzott, az egyik legnagyobb sikeremnek azt tartom, hogy nem sírtam el magam, hiába, no, fejlődőképes vagyok, nem szabad lemondani 40 évesen sem a belső változás eshetőségéről.
Nem untatok senkit a részletekkel, egyet mondok csak el, ez releváns információ a beszélgetés tartalmáról, a küzdelemről, az elért eredményekről, ez pedig a következő: 5000 forint fizetésemelést kaptam, nem, nem ütöttem félre, nem 50 ezret, csak ötezret.
Nem nyilatkozom, de azt elmondom, hogy én már csak nevetni tudok, volt kolléga, akivel fuldokoltunk a röhögéstől és ez a jó, mert bőgtem én már annyit, hogy most már a vihogás ideje jött el.

Na jó, még egy pozitív dolgot engedjetek meg: este 6-kor kikapcsolhatom a telefonom, nem kell folyamatos készenlétben lennem. Hiába, no, vannak még örömek az életben....

És akkor most azt mondom, hogy muszáj ma varrnom, ha a családom jót akar, mert erős kompenzációra való késztetésem van. :o) Vagyis, még jelentkezem.

Szigorlat előtt egy nappal

Hát, nem tudom. Elolvastam mindent, amit csak lehetett, kifolyik már a szemem, fáj a fejem.Van, amire tényleg csak egyszeri olvasás jutott, vagy emlékszem majd rá vagy sem, van amire több, mert arra több is kellett, ezzel viszont az a baj, hogy olyan összetett, hogy szavakat kellett felírnom, miről is szól egyáltalán. És igen, van, amit nem is értek, igaz, más sem. Ilyenkor igen intenzív a csoportunk, szerintem a telefontársaságok már a számla alapján meg tudják mondani, kik mennek egy napon vizsgázni.

Nagyon sűrű időszakom lesz, nehéz erre az egy dologra koncentrálnom. Csütörtökön, rögtön az első munkás napomon lesz egy egész napot (s ezzel a kollégákat is meglehetősen) igénybe vevő értekezlet, ahol prezentációt kell tartanom nekik az elégedettségi felmérésemről. Erre nem tudtam készülni, gondolom, majd holnap éjjel. Ez is nyomaszt, de van ennél nagyobb baj is, ami viszont komoly probléma.

Év elején van egy személyes beszélgetés, amely során el kell mondani a saját magamról alkotott véleményemet, értékelni a munkámat, majd ugyanez a másik részéről is megtörténik, értsd: ügyvezető igazgató értékel. Nos, a helyzet többesélyes, gyakorlatilag minden megtörténhet:

- felmondok (ZM felhatalmazott, hogy lehet szép csendben felállni)
- kirúgnak
- fizetésemelést kapok
- kiemelnek
- semmi nem változik

Na, így készüljek a szigorlatra. Állandóan olyan mondatok kúsznak az agyamba mondjuk a nevelésfilozófia olvasása közben, hogy mivel védekezem majd, miket mondok, ők erre azt, na de én sem hagyom magam és akkor ... Valami jó stratégia kellene, mondjuk olyan, ami követhető. A legfontosabb: nem sírva fakadni.
Kedden meg utazzam el Prágába dolgozni, ha-ha-ha.

Nos, igen. Nem mindig tudok csak pozitív dolgokat írni, s mivel ez egy személyes blog, hát ez is benne van az életemben, minek hazudjak szépet, ha éppen aggaszt valami. Nem igaz?

Ja igen: a hajamat elaludtam.

Állás, munka / 1. fejezet

A következőt határoztam el: lehet blogot írni (sokkal összeszedettebb vagyok, mióta írok, kiírok), lehet blogokat olvasni, lehet böngészni (bár ebben nem járok élen), DE- de csak miután valamit már letettem az asztalra. Vagyis, ha már vasaltam, varrtam, vagy ami mostanában ezeknél sokkal életszerűbb: ha már megtanultam pár tételt. Mert sok idő megy el az olvasással, ami önmagában nagyon jó, mondhatnám, remek, hiszen így is fejlődök (kívül és belül) , másokat megismerek, ill. sok mindent tisztábban látok, ha már nyomtatásban van. Csak az idő...

Így most 2 részletben fogok írni a munkámról. A történet első fejezete szól arról, hogy hogyan is szereztem meg, a második része (ma este/holnap) pedig magáról a már szintén kért munkáról fog szólni.

Egy kicsit korábbról kezdem, mert hozzátartozik a történethez.
15 évet voltam itthon a 3 lánnyal és szerettem. Igaz, ehhez hozzátartozik, hogy nincsenek zenei képességeim, művészi talentummal sem rendelkezem és nem vagyok annyira (mondjuk, semennyire) ambíciózus sem, hogy azt képzeljem, hozzá tudok tenni valamit is egy társaság gördülékeny működéséhez (smooth running- ez az egyik kedvenc angol kifejezésem, de miért?, fogalmam sincs).

Mindennap főztem, kenyeret sütöttem, minden évben több mint 100 üveg lekvárt raktam el, az egész adventi időszakot végigsütöttem, takarítottam és vasaltam. Mint mindenki más.


Közben megismertem a foltvarrást, akkor már varrtam is. Eleinte magamnak, magunknak, aztán már Hartai Márta üzletébe, aki ismeri, tudja, milyen precíz volt, büszke vagyok, hogy befogadott.

Soha annyira tájékozott nem voltam, mint ezen időszak alatt. Mindent elolvastam, tudtam, mi történik a nagyvilágban, képben voltam irodalmilag, színházilag. Egy Pesten élő barátnőm mindig engem hívott fel, hová menjenek és milyen színdarabot nézzenek meg.:-)

A lányok közben felcseperedtek, én meg szereztem 2 középfokú nyelvvizsgát, egy angolt és egy németet. Németül sokat olvastam, aztán már itthon tanítottam is, valahogy híre ment, hogy elvállaltam valakit. Jöttek az emberek, annak ellenére, hogy nem vetettem be marketinget. Néha egész délután tanítottam, jól megszerveztem az életet. Sikerült másoknak záróvizsga, évvégi jegy, 1-2 nyelvvizsga is. Közben ápoltam lelkeket, volt, amikor én sütöttem gesztenyetortát egy olyan kisfiúnak, akinek az anyukája nem sütött.

Ezzel csak jelezni szerettem volna, nem éreztem magam soha sem betokosodottnak, sem elhanyagoltnak, remekül megvoltam a magam kis mikroklímájában.
Akkor miért váltottam? A pénz miatt, a bejelentett állás, s mindazon előnyök miatt, amelyek ezzel járnak. Magyarul muszáj volt.

És akkor elkezdtem állást keresni. Na, az remek volt. Mindenki vígasztalására mondom, hogy 270 állashirdetésre jelentkeztem. Iszonyú sok helyre behívtak interjúra, beszéltem angolul, majd 1 perc múlva németül (néha nemcsak az obligát kérdéseket tették fel), bekerültem a végső pályázók közé, majd még beljebb- és soha nem engem választottak. Volt, ahol visszadobták az önéletrajzomat azzal, hogy olyan ember nem kell nekik, aki minden hónapban 2 napot stabilan hiányzik, mert suliba megy. Volt, ahol nem indokoltak, sőt, ígéreteik ellenére, vissza sem hívtak telefonon, persze, így is nyilvánvaló volt a végeredmény. Volt, ahol visszahívtak, de már a beköszönésből hallottam, mi a helyzet. És volt, ahol maximálisan bíztattak, mondván, ilyen képességekkel, meg nyelvtudással... aztán mégsem engem akartak. Voltam cégeknél, fejvadászoknál, bevetettem kapcsolati tőkét, mindent. Annyi állásinterjúra mentem, hogy nemhogy nem hoztam a pénzt, hanem vittem, hiszen minden egyes alkalommal be kellett utaznom Pestre.

Mindez 2006-ban történt. Már év végét írtunk, én pedig szilárdan (bár ez nem igaz, csökkenő szilárdsággal) hittem, hogy abban az évben nekem lesz munkám, mert akkor is hasonló Igével éltem az évet. Eljött a karácsony, na, gondoltam, itt valami baki lesz, hát hol van az én állásom, Uram? A két ünnep között felhívtak egy cégtől, be tudnék-e menni rögtön januárban... Bementem, lett még egy kör, meg minden, ami szokott lenni, aztán felhívtak, hogy ők biza engem akarnak, sulistól, meg bérletfizetéstől, szőröstül, bőröstül. És még jó is lehet az andragógia szak, mert saját oktatási csoportjuk van.

Nos, így történt. Ez a rész a bekerülést mutatja be, de a bentlétem is egy szép történet, megírom azt is. Ami viszont fontos: nem könnyű ma munkát találni, rengetegen jelentkeznek, látom most már ennek a belső oldalát is. Előfordul, hogy egy asszisztensi pozícióra 100 fölötti számban jelentkeznek, fiatalok és még okosak is. Vagyis erős a konkurrencia, nagyon résen kell lenni, meggyőzni a másik oldalon lévőket, hogy mi vagyunk a legalkalmasabbak, ezt jól tálalni egy külön tudomány, én nem értek az önmenedzseléshez, bár kívülről ez talán nem így tűnik.

Még valami kell, ami azonban egy szűk rétegnek szól: hit. De ezt nem magyarázom tovább, az írásaimból (remélem) érezhető a szellemi hovatartozásom. És ne gondolja senki, hogy a hit élő sziklája vagyok, volt a munkakeresésem alatt minden: fájdalom, meg sírás, meg értetlenkedés, meg kétségbeesés (az sokszor)... meg kapaszkodás.

Violini írta, hogy "sikeresen visszatérni a munka világába" (külön köszönet a megszólításért.!) ... Milyen furcsa, hogy ezt nem én olvasom másról, hanem rólam írják... Mindenesetre a történethez hozzátartozik még a következő rész is, ugyanis, nem elég bekerülni, hanem bent is kell maradni, sőt, bizonyítani kell, előre kell lépni. És nem vagyok biztos benne, hogy ez egyszerűbb.

Kimerítő voltam? Most tanulok egy kicsit, aztán folyt.köv.

Részletek

Miután sikerült aludnom egy nagyot (9 órát), némileg csökkent a restanciám ezügyben, tekintve, hogy a héten összesen nem aludtam 20 órát. Ebből kifolyólag most erősen bedagadt szemekkel létezem, de az agyamban legalább kezd az összeköttetés helyreállni. De az üzemi hőfokhoz azért még kell néhány kávé.
Hát, volt ezen a héten minden, voltak sikeres napok, voltak kevésbé és voltak a rémesek, mint a 2 legutóbbi. Volt kiabálás és sírás, gyomorideg. Inkább nem írok erről, bár jó lenne valahol teljes mértékben kiönteni magamból, mert most még foglalja a szívem kapacitását, s talán kívülállók képesek egy-egy helyzet objektívabb megítélésére- de ha a blogom úgy néz ki, mint egy idegbajos nő vallomásai, akkor ... mindegy.

Mindenesetre tegnap megint bőgve jöttem haza, de majd ma elvisz engem a családom a Bodies kiállításra, aztán meg iszunk forralt bort a Vörösmartyn, meg nézelődünk, és akkor megtörténik az agymosás, másnéven csoda. És megmaradok.

És akkor nevessetek is egy kicsit, amikor már úgy éreztem, hogy sem fizikailag, sem lelkileg, sem szellemileg nem tudok többet belefeccölni (mint szép magyar szó) ebbe a hétbe, akkor besétált az igazgató úr és azt mondta, hogy ugyan nem beszéltünk róla külön, de az teljesen természetes, hogy idén is én leszek a speechman a karácsonyi ünnepségen. Ami azért is nagyon vicces, mert tavaly is csak erős kapacitálásra vállaltam el, figyelmeztettem, hogy rémes szónok vagyok, még 5 ember előtt sem szeretek, 120 előtt meg pláne. Különben is (gondoltam, megosztom vele ezt a titkot, hátha elretten, de nem), mikor legutóbb még verset is kellett mondanom, akkor én kiválasztottam a mélyen szeretett Kosztolányim 10 soros versét. Ezt a 10 sort én annyi ideig tanultam, mintha legalábbis a doktorimat készültem volna megvédeni, család előtt, tükör előtt, kutya előtt, mindnekinek mondtam.
És amikor én kerültem sorra, belevágtam nagy lendülettel, a vers első sora ez a szépség:
"Oh, nézd a furcsa, ferde fát..."

És akkor én... én azt mondtam véletlenül, meg a nagy izgalmamban, hogy:
"Oh, nézd a furcsa, ferde PÁRT..."

És közben hallottam magam, nem is akartam elhinni, hogy ezt én mondtam, párhuzamosan meg láttam az arcokat magam előtt, gondoltam, hogy talán újra kelleni kezdeni, de nem tűnt jó megoldásnak, különben is, mire ezt átgondoltam, befejeztem a verset. Meg a szavalós pályafutásomat is.

Na, ezek után a tavalyi 120 főset nemcsak megszerveztem, hanem le is vezényeltem, beszédestül,mindenestül, hogy minden flottul menjen. Idén 135 fő vesz részt, a hoppmester újfent én vagyok, de megtoldjuk egy sajtóreggelivel, amikor is 10 újságírót látunk vendégül, közvetlenül a nagy ünnepség előtt. Csak át kell rohannom egyik teremből a másikba, nekem ez igazán nem okozhat problémát, minden szónoki képesség a kisujjamban van. Mint az fent leírtakból kitűnik.

És akkor még nem beszéltem arról, hogy a kutatást megírtam, de még pofásítanom kell, arra elég 1-2 óra, s ha minden jól megy, akkor hétfőn feladom, miután keddre bent kellett volna lennie. De a sok stresszben az a jó, hogy már nem tudok mindenért halálosan izgulni, bőven elég, ha csak gyomorsavam van, meg gyomorideg, gyomorrák már nem kell. Fekete humor, tudom.

És ma még rakok fel képeket is, mert vettem egy könyvet, meg anyagokat, amelyekből varrnom kell szoknyát, meg blézert, meg szeretném mutatni. És készen vagyok a húzogatóssal is, de azt majd akkor, ha célba ért a csomagom. És akkor el kell kezdenem egy másik ajándékot is, mert kifutok az időből, pedig nem szeretném.

És jön még az én hógolyóm is a remekbeszabott gondolataimmal, szóval, aktívabb leszek a hétvégén, mint hét közben- legalábbis blogolásilag.

Amszterdam, szenvedés

Miután ez a blog mégiscsak egy naplóféle, ahol illik őszíntének lenni, hát leírom, hogy én úgy szenvedek, mint egy kutya, ha a viharban kint kell lennie. Ma 11, 40-re kértem a taxit, ami elvisz az irodába, ahol is 7 ember vár rám, s ahol majd nagyon okosakat kell mondanom, s ahol meg kell tartani ezt a prezentációt. Megcsináltam, összeraktam, tegnap éjjel még kétszer átvettem az egészet, ma reggel még egyszer... elméletileg megy minden, de mégis...

Valami önbizalomnövelő gyógyszer nem ártana, itt vagyok 40 évesen és olyan gyomorsavval küzdök (konkrétan ma reggel), hogy csoda lesz, ha nem hányok oda a tárgyalóasztalra. Hát megőrűltem én? Minek nekem ez a stressz, nem elég, ami egyébként is van? Akkor voltam hülye, amikor elvállaltam ezt a pozíciót. Mit akar az ember 40 évesen? Én igaziból otthon szeretnék lenni, sütni- főzni a családomnak, olvasni nagyokat, kötni, varrni. Ehelyett... Na jó, reálisan nézve: végezni a jelenlegi munkám, mert azt szeretem, csak ezeket az utazásokat kihagyni.

Valami rettenetesen szenvedek, erről írtam már, erről az aggódásos tulajdonságomról.
Csak éljem túl ezt a napot és ne hányjak le senkit.

Hulla

... meg a nulla. Olyan vagyok.
Reggel 7 előtt bent voltam a dolgozóban és este 6-ig meg sem álltam, amíg Zoltánnal nem találkoztam. Holnaptól 2 napot a suliban leszek, mindent el kellett intéznem, befejeznem, hogy nyugodtan menjek el... Már amennyire nyugodt tudok lenni attól a gondolattól, hogy kedden kapom az ellenőrzést Svédországból, hétfőn próbálok arra készülni, aztán szerdán meg készülök egy angol nyelvű prezentációt összeállítani, amit az utána való héten Amszterdamban kell előadnom. Mitől is van gyomorsavam? Hogy még ehhez jön 2 szakdolgozat megírása? :(((

Így Párizsra várni kell a hétvégéig, de akkor jövök! Talán még hamarabb is. :)