Tervek?

Többen kérdezték, mit szeretnék csinálni 2009-ben, milyen terveim vannak. Nos, írtam már erről egyszer, azzal már nem fárasztok senkit, hogy még egyszer átrágja magát, inkább a menetközben felmerült újakat próbálom összeszedni.

Arra gondoltam, milyen jó lenne megtanulni gépírni, úgy igaziból, mint a nagyok. A gépírásról mindig eszembe jut a "Bezzeg az én időmben" c. könyv, aki olvasta, gondoljon a filmfelvételes jelenetre, nagyon édes.

Aztán jó lenne sokat varrni, örömből is, meg azért is, mert a család nagyon nyüstöl, hogy ők bezzeg el vannak hanyagolva, a takarók szétszakadozottak, nincs se egy táskájuk, se egy rendes semmijük, így kell élniük, ilyen sanyarú körülmények között. Meg kell szakadnia az anyai szívnek.

Jó lenne rendet tenni a könyvek között, ma reggel a Legkisebb keresett egy Kundera könyvet, azt sem tudtam, mégis merre keresse, nem jó ez így.

Jó lenne sokat olvasni, mindent, amit szeretnék.

Jó lenne sokat festeni (anyagot), mert úgy érzékelem, azzal igen sok endorfin szabadul fel bennem, ami nem szorul bővebb magyarázatra.

Jó lenne sokat sétálni, tiszta vicc, hogy itt lakom a zöldben, de nem tudok elmenni egy jót kerülni a falu körül.

Jó lenne elmenni végre egy patchwork táborba, voltam én Karcagon, meg Tihanyban, meg itt és ott, de évek óta nem jutok el, pedig a tökéletes feltöltekezés egyik lehetséges módja. Ötletek?

Jó lenne... most így hirtelen csak ennyi, konkrétumokért célszerű, bár nem érdemes előrelapozni.

Tavasz

Úgymint: legyen már tavasz.... Kell valami nap, valami sárga, valami meleg, valami jó... elővettem a festett anyagaim egy részét, jó kis tavaszit kellene varrni belőle, persze, kialakult ötletem még nincs, nekem nem nagyon szokott, összesen 3-szor fordult elő velem, hogy a varrást komoly rajzolás, meg színezés előzte meg, igaz, abból kétszer díjazott lettem. Lehet, hogy többször kellene alkalmazni? Na, nem a díj miatt, hanem azért, hogy ne félúton derüljön ki, nem működik mégsem az eredetileg korszakalkotónak tartott ötletem.

Persze, vannak elképzeléseim, mit varrok még rá, zöld lesz rajta, az biztos, s bár először megint a jó kis filcekre gondoltam, beláttam, erre most talán mégsem. És nem, nem olyan rózsaszínű, mint amilyennek látszik.

Köszönöm

Hát, remekül aludtam ma éjjel, mit mondjak. :o) Most tudtam megnézni a bejegyzéseket és igen erősen meglepődtem/elcsodálkoztam/elaléltam, hány gratuláló komment jött. Első felindulásban vagyok, nem nagyon tudok mit írni, pedig azért ez nem jellemző, inkább mindig kivágok, törlök az írásomból.Csak magamat tudom ismételni, meg a kérdést, hogy mi is az a blogbarátság, nem tudom én ezt szépen leírni, de talán nem is kell...

Mindenesetre ma itthon ragadtam, mert ugyan felkeltem reggel 5-kor és fagyoskodtam (másokkal együtt) 1 órát a megállóban, de nem jött busz. Volt néhány ingerült telefonváltás a főnökömmel, aki nem értette meg, hogy nem tudok bemenni. Lementem délben is egy buszhoz, bár előtte felhívtam a Széna téri Volánbuszt, ahol közölték, hogy innen és errefelé nem fogadnak, nem indítanak járatokat, de azért én gondoltam, hátha... Hát nem, csak újabb fagyoskodás és hihetetlen mértékű felém irányuló intolerancia. Persze, aki fűtött céges autóval, céges autópálya-matrica birtokában a letakarított, felsózott M%-ön megy dolgozni, az fel nem foghatja, hogy ilyen is van. Így a prezentációmnak annyi, igazgató őrjöng. Jó kilátásaim vannak a holnapi személyes beszélgetésre.

De tudjátok mit? Inkább bemutatom, mit kaptam KicsiKatótól, újabb adalék a blogbarátság feletti örömködéhez. 12 darab, különböző négyzet, (gondolom) Géza kreatívkodott megint, Kicsikató segítségével. :o) De hogyan csinálta?....

Gyerekkorom egyik kedvenc könyve volt az a (talán) svéd könyv, amelynek címe a következő volt: Tizenkettő nem egy tucat. Na, ez is eszembe jutott, mert ez is ugyan 12 darabból áll, de semmiképpen nem mondanám egy tucatnak, kedves Kicsikató!Köszönöm.

A szigorlat napján

Reggel 8-ra mentem, fél 9-kor én kezdtem a vizsgát (a simát), ötöst kaptam, majd déltől szigorlat. Mindenből ötöst kaptam, dicséretes lettem. Ráadásul 3 csillaggal gazdagított ötöst kaptam a kutatásomra, ami olyan vastag, mint egy szakdolgozat (így írták be az indexbe is...). Nagyon-nagyon örülök, bár egyelőre még nem tudom feldolgozni, olyan fáradt vagyok. De ismerkedem az eredménnyel... Köszönöm mindenkinek, hogy a bátorításával hozzájárult a mai nap sikeréhez. Tudjátok: ez a jegy nem jöhetett volna létre, ha nincs a családom (különös tekintettel a páromra), s nincsenek a személyes, valamint a virtuális barátok. Vagyis Ti.

Most akkor mi is az a blogbarátság, mondjam még?

Szigorlat előtt egy nappal

Hát, nem tudom. Elolvastam mindent, amit csak lehetett, kifolyik már a szemem, fáj a fejem.Van, amire tényleg csak egyszeri olvasás jutott, vagy emlékszem majd rá vagy sem, van amire több, mert arra több is kellett, ezzel viszont az a baj, hogy olyan összetett, hogy szavakat kellett felírnom, miről is szól egyáltalán. És igen, van, amit nem is értek, igaz, más sem. Ilyenkor igen intenzív a csoportunk, szerintem a telefontársaságok már a számla alapján meg tudják mondani, kik mennek egy napon vizsgázni.

Nagyon sűrű időszakom lesz, nehéz erre az egy dologra koncentrálnom. Csütörtökön, rögtön az első munkás napomon lesz egy egész napot (s ezzel a kollégákat is meglehetősen) igénybe vevő értekezlet, ahol prezentációt kell tartanom nekik az elégedettségi felmérésemről. Erre nem tudtam készülni, gondolom, majd holnap éjjel. Ez is nyomaszt, de van ennél nagyobb baj is, ami viszont komoly probléma.

Év elején van egy személyes beszélgetés, amely során el kell mondani a saját magamról alkotott véleményemet, értékelni a munkámat, majd ugyanez a másik részéről is megtörténik, értsd: ügyvezető igazgató értékel. Nos, a helyzet többesélyes, gyakorlatilag minden megtörténhet:

- felmondok (ZM felhatalmazott, hogy lehet szép csendben felállni)
- kirúgnak
- fizetésemelést kapok
- kiemelnek
- semmi nem változik

Na, így készüljek a szigorlatra. Állandóan olyan mondatok kúsznak az agyamba mondjuk a nevelésfilozófia olvasása közben, hogy mivel védekezem majd, miket mondok, ők erre azt, na de én sem hagyom magam és akkor ... Valami jó stratégia kellene, mondjuk olyan, ami követhető. A legfontosabb: nem sírva fakadni.
Kedden meg utazzam el Prágába dolgozni, ha-ha-ha.

Nos, igen. Nem mindig tudok csak pozitív dolgokat írni, s mivel ez egy személyes blog, hát ez is benne van az életemben, minek hazudjak szépet, ha éppen aggaszt valami. Nem igaz?

Ja igen: a hajamat elaludtam.

Szigorlat előtt 2 nappal

Elmentem ma fodrászhoz, egyrészt kiszellőzött a fejem ebben a jó kis hidegben (ráadásul 40 perc alatt otthon is voltam, ez sokat elárul a hajam hosszáról), másrészt mégse menjek úgy szigorlatozni, mint egy ápolatlan banya. Nem mintha az eredménytől sokat várnék, de ha mondjuk, az a tét, hogy egyes vagy kettes, akkor nézzem rám valaki és mondja azt, hogy jaj, szegény, még fodrászhoz is elment, hátha az segít rajta, jól van, engedjük át, ha már így törte magát.

Elkészültem-majdnem

Nem is én, hanem a táska. A "majdnem"arra vonatkozik, hogy még 1-2 patentot bele kell varrnom, de itthon nincs, a faluban sem, ennél messzebb pedig én most nem merészkedem. Jelzem, még soha nem alkalmaztam mágneses záróeszközt, sőt, még nem is láttam soha. Ennél csak az a jobb, hogy a cipőkellékes (valahol véletlenül belefutottam) nem is ismerte, igaz, nála cipőfűző sem volt. Valószínűleg oly kicsi a haszon rajta, hogy nem tart, bár nem is a haszon miatt lenne célszerű, de ez már egy kis marketing. (Viszont nagyon hálás lennék, ha valaki mondana konkrét címet, ennél jobban már csak akkor, ha még el is magyarázná a használatát.)

A lényeg, hogy 99 %-ban elkészült, ami nagy örömmel tölt el, nézegetem elölről, hátulról, fogom a kezemben vagy csak úgy. Lehet nyitottan használni, akkor ilyen:

Belül egy kicsit össze lehet húzni, akkor meg ilyen:


Egy kicsit egyeztettünk azzal, akinek szánom, s ő a következő képet küldte mintának (Patchwork Pottery, éles szeműek azonnal felfedezhetik):

Nos, nem teljesen ilyen lett, de nem is lehetett, hiszen én én vagyok. Mindenesetre törekedtem arra, hogy a célnak megfeleljen, remélem, sikerült, majd tulajdonos (Évi!) megítéli....

Belülről ilyen:
Meg ilyen:


Ez utóbbit azért mutatom, hogy ígéretem szerint rögtön rátérjek, milyen hibákat is követtem el. Nos:

- úgy gondoltam, hogy a külön részekhez csak a vatelint varrom hozzá, hiszen készül egy különálló bélés-- ehelyett azt vettem észre, hogy csak az előlapot készítettem így, mire észbekaptam, a többin rajta volt a bélés :o(

- gondoltam, ha már így jártam, majd úgy varrom össze, hogy a táska külső összeillesztését egy ferdepánt-csíkkal takarom el, az még jó is lesz, zöld-- egyszer csak azt vettem észre, hogy éppen fordítva varrom, vagyis belül kellett egy takarópántot varrnom (lásd a képet fent) :o(

- aztán a fogantyújánál varrtam valamit fordítva bele

- elfogyott az egyszínű zöld anyag

- eltörött néhány tű

Talán más nem volt. Most mondnám, hogy ügyetlen vagyok, amiben van némi rész-igazság, de szerintem szerepet játszott az is, hogy pihentetésül varrtam ezt, munka után, de főképpen tanulás után. Úgy látom (érzem), hogy annyira feszült vagyok, hogy nem tudok egyik tevékenységből azonnal a másikba ugrani, mindig van átfedés, nem tudom lezárni a gondolataimat, viszont olybá tűnik, hogy nem tudok kétfelé koncentrálni sem egyszerre. Ami nőknél, ugye, nagy hiba.

Viszont: soha nem bontottam, erre büszke vagyok, megoldottam úgy, hogy mégis jó legyen, ez jó érzés. Ennek következménye még jobb, ugyanis nem dobtam félre a táskát, szaporítván az amúgy is Gellért-hegynyi befejezetlen dolgok halmát. Nekem már ez is sikerélmény.

Egyébként meg, tetszik. És neked, Évi?

Blogbarátság

A történet ott kezdődik, hogy néhány hónapja elkezdtem blogot írni. Először arra gondoltam, hogy ez milyen jó, mert naplóként is működik és majd ha hosszú idő múlva vissza-visszaolvasom, akkor elcsodálkozom, mi minden járt a fejemben, mi aggasztott, mi okozott derültséget, mi keserített el az elmúlt időben. Nos, visszaolvasásra még nem került sor.
Viszont. És itt annyi mindenről kellene írni, persze, nem a csöpögős stílusban, hanem tisztán, egyszerűen és legfőképpen őszintén. Nem hittem a virtuális barátságokban, abban sem, hogy az internetnek van valamiféle közösségteremtő ereje, mindig arra gondoltam, hogy az keres és köt ilyen helyen és módon barátságot, akinek a való életben nem igazán van rá módja, lehetősége, kedve, ereje vagy éppen akármije. Mert ugye, itt mégis mások vagyunk, mint igaziból, megválogatjuk, amit leírunk, nem azonnal válaszolunk és fontolgatunk is, ellenben, ha szemtől szembe vagyok valakivel, esetleg az is kicsúszik egy erős felindulást generáló beszélgetés során, amit nem úgy, csak a körülmények, a szituáció, stb.

És persze, hogy magam is olyan blogokat olvasgatok, amelyek tartalma, a mögötte álló ember személyisége, érdeklődése vagy éppen családi viszonyai érdekesek a számomra. Tetszenek az írásai vagy amit éppen varr (köt/horgol/fest/hímez). Ahogy gondolkodik. Ahogy őszintén ír. Ahogy egyre jobban megismerem, a személyisége jegyei először olyanok, mint egy pullóver- zárt, kész, statikus. Aztán kiderül, hogy a pullóver sorokból áll, azok szemekből, ott a fonal és a készítőről még nem is beszéltem. Kiderül, hogy a pullóver meleg, puha, és nekem is igen jól áll(na), bár minimum méretbeli különbség van. És mégis.

Nos, erről szól nekem a blogbarátság. (És igen, láttam mások blogjában egy csomó szépséges díjat, nekem egy van, a legjobb.)

És ha most tovább kell adnom 8 embernek, akkor nem tehetem meg, hogy 8 embert tüntetek ki, hiszen éppen nem a számszerűség a lényeg. Mi legyen a szelektálás alapja? Hiszen kapták már meg olyanok, akiknek én is adnám, másrészről meg még mindig több, mint 8 olyan ember van, akinek adnám. Ötleteket várok, mi alapján válogasssak az oldalsávomban megjelenő listából.
Arról nem is beszélve, akitől én kaptam, Mammkától...

A filmek és én

A filmekkel való kapcsolatom egy kicsit más, mint a könyvekkel. Először is elfelejtem, hogy láttam-e egyáltalán azt a filmet (ill. én biztos vagyok benne, hogy nem, aztán a családom meggyőz, hogy dehogynem), aztán amikor a címről valami rémlik, akkor sem tudom, miről is szólt a film. Ezért, ha valamit ajánlok, akkor az tényleg megmaradt bennem.
Sokáig még a kedvenc színészem nevét sem tudtam megjegyezni, mostanra megtanultam: Alan Rickman.

Másrészről meghatározó filmről mégsem beszélhetek, de tény, hogy van néhány, amit akárhányszor is.

1. Téli vendég- a kedvencem rendezte, fájdalmas is, szomorú is, igaz is. Ajánlom mindenkinek, ill. csak ajánlanám, nem adják a csatornák, hiába, nem egy közönség kedvence-díjas.

2. James Ivory filmje: Napok romjai- ZM-mel rendszeresen feltett kérdéseink egyike: Nem nézzük meg a Napok romjait? Olyan rég láttuk... (A Fehér grófnő hasonlóképpen remek történet.)

3. Szeretem a Sült, zöld paradicsom-ot. Emberi tartás, vidámság, meg minden.

4. Igazából szerelem- Alan Rickman-nel, naná.

5. Na, nincs ötödik, de bosszantó. Mert van, amit én is nagyon szeretek (Árnyékország, Amelie, Hosszú jegyesség), meg van, amit többször is megnéztem, de ha már csak egy hely kiadó, azt nagyon meg kellene gondolni.