Zöld, zöld, zöld / Green, green, green

Elkészültem ezzel is, minden olyan, mint egy lassított felvétel, de lehet, hogy én vagyok olyan. Minden nehezemre esik, s ha próbálok is vidámkodni, még az sem az igazi. Szerintem tuti, hogy ez a szomorkás időjárás az oka, vagyis kívülről jön, nem belülről. :o) Legyen így.

Ezek azok a blokkok, amelyekkel Kicsikató meglepett, akkor még hófehérek voltak, de aztán némi füves kezelés, akarom mondani, teafüves kezelés után metamorfózison mentek át, s lett belőlük enyhén antikolt (hatású, tudjátok, mint az eperízű) blokkcsalád. Ugyanezen változáson ment át az egyébként korát illetően valóban antik lepedővászon, ami viszont meglepően jól , fiatalosan tartotta magát, nem is akart eleinte barnulni. Bezzeg, ha nem akartam volna...

És a tűzőcérnáról el ne felejtkezzem, az a remek, egyszer már "megénekelt" zöld cérna, ami szakad is, meg csomósodik is, de csak nem fogott ki rajtam (bár helyenként igen). :o) Összhatásában egyébként meg tetszik.

Régi quilt- régi emlék

Ma kifejezetten küzdenem kell a sötét hangulat ellen, s bár mondogatok magamban mindenféle bátorító dolgot, s ZM, meg az influenzából lábadozó Középső is korhol a borultságom miatt- egyelőre nagyon negatív vagyok, nem segít semmi. Jelzésértékű, hogy kikapcsoltam a céges telefont, egyezzünk meg abban, hogy volt előzménye és van oka a sötét jövőképemnek.

Gondoltam, lefotózom a legkedvesebb quiltemet, amelyet Kecskemétre varrtam néhány évvel ezelőtt, s amellyel második helyezett lettem. Megjegyzem: Szomor Ágika boutis-ja lett az első, így nagyon előkelő társaságban voltam.

Néhány információ róla: csak és kizárólag kézzel készült, nem látott varrógépet, vagyis nemcsak a tűzések, de minden kézzel készült. Soha ennyire munkát nem élveztem, pedig utána még varrtam is, pályáztam is, nyertem is. Most várom, hogy napsütést hozzon a mai napomba, kiterítettem a kanapéra, szem előtt lesz. Csak rápillantok és nem engedem meg magamnak, hogy elkószáljanak másfelé a gondolataim. Annyi örömet okozott már nekem, talán lop még néhány vidám(abb) pillanatot a mai napba is.

Az eredeti címe: Össztánc volt, de amikor a Céh elvitte Spanyolországba, B. Eszter azt kérte, hogy nevezzem már át, mert a kiállítás az "Emlékezés, emlékek" (vagy valami hasonló) jegyében zajlott. Szerintem ez nekem nagyobb gondot okozott, mint kitalálni, megvarrni az egészet, egyszerűen semmi nem jutott eszembe, már kínos volt, mert szinte csak rám vártak. Olyan volt, mintha egy gyerekemnek kellene találni egy másik nevet.
Aztán a hatalmas fantáziámmal kiötöltem, hogy "Anyám izzó emléke" lesz a címe. De nekem örökre az eredeti címe marad az igazi.

Varrás, meg ami kell

Erről a faliképről most már mindig ez a nehéz időszak fog eszembe jutni, de talán nem is baj, örök emlék lesz. Hangsúlyozom: emlék. A varrás nem tökéletes, de ez sem baj, mert mindig tudni fogom, mire gondoltam, miközben varrtam. És nem érzem úgy, hogy ezektől az emlékektől ezt kevésbé szeretem, inkább azt érzem, milyen jó is nekem, van hobbim. És van szerető családom. És szerető barátaim.
Kell ennél több? A döntés pedig formálódik bennem.