WTF

Na, szóval, hogy még mindig itthon vagyunk és nem a  piac felé tendálunk, annak a cicus az oka, akit még meg kell etetni indulás előtt, és aki minden áldott nap óraműpontossággal  4 órakor megjelenik, az ablakon már egy 90 decibeles nyávogással kísért beugrással követeli kéri a kosztot. Kivéve a mai napot.

Így aztán ülünk a  kanapén és várjuk a macskát.

nyafogás garantálva

Remek dolgom lesz holnap, ugyanis piacra megyek. Igazira.*
Csak már most elindulok, mert nem a szomszédban van.

*hogy aztán majd sírhassak, hogy ez is csak a múlté, ilyen is már csak elvétve, bezzeg régebben és bezzeg amikor.... egyéb, a témával összefüggő ötletet a szerkesztőségbe várok, nyafogjunk együtt jeligére

nem dáma, nem dráma

 Erős bennem a késztetés, hoyg azt mondjam, a rózsa neve: halál. Csak félek, félreérthető.

a hasonlat pediglen nem metafora

Na, valami olyasmihez tudnám ezt hasonlítani, mint amikor az ember egy nap rádöbben, hogy már  nem lesz több gyereke, van neki néhány, amivel a racionalitás szerint lehetne elégedett és az is, persze, de hoyg több már nem lesz, nem anyagiak miatt, vagy azért mert beteg lenne, egyszerűen úgy futott ki az időből, hogy észre sem vette. Többet már nem lesz két csík a teszten,  nem rugdos  gyerek a hasában (kerülöm a pocaklakó szót messziről), nem fog vajúdni és nem hoz létre új életet. Már soha.

Mivel azonban ez csak egy hasonlat, még annak is gyenge, mint a harmat, nem áll a metafora erős talapzatán, hát így vegyétek.

(és mivel bizonyos kor után kezd növekedni ez az alien, térjünk vissza majd rá)

utolsó szó joga

Én speciel nem gondolom, hogy egy gyerek álmai, akármilyen álmok is ezek, mondjuk, hogy eljusson a Holdra, nagyravágyás lenne*, de azt sem, hogy Shakeapeare-t eredetiben olvasni az lenne, sőt, ismerek embert, aki tényleg úszott delfinekkel, de még olyat is, aki gyerekként ábrándozott egy kalandos útról Mongoliába és lőn, szóval, nem gondolom, hoyg bármilyen álom/ábránd/vágy nagyravágyás lenne, én inkább arról az érzésről írtam... áh, már leírtam. Kár, hoyg továbbra sem érthető mindenkinek, de azt hiszem, az az álom, hogy mindig azt értsék, amit írok, az enyém marad.

Én csak azt szerettem volna, ha valakit szíven üt és csendben felteszi a kezét. A balt.

* más olvasatban: igen, azok. szerencsére.

elmondom, de nem lesz benne köszönet

Mivel látom a félreértéseket, elmondom, hogy ez egy szomorú poszt volt eggyel lejjebb, nem kicsit, hanem nagyon, és sajnálom, hogy ha engem viccesnek gondol valaki, nem vagyok, legalábbis nem mindig, ha viszont éppen nem, akkor nagyon nem. És azt is elmondom, hogy nem testről szól a bejegyzés, hanem lélekről, olyanról, hoyg mit gondolt az ember gyermekkorában, mi is lesz belőle, és miket fog csinálni, álmodozások és vágyakozások, gyermeki lélek, meg ilyesmi, de főképpen arról szól, hogy ebből mi lett, még inkább, hogy mi minden nem lett és ez szerintem végtelenül szomorú. Végtelenül.

Számomra legalábbis.

Meg talán arról is szól, hogy noch dazu elfelejti az ember (=én) az álmait, elfelejti, basszus, hát hogyan, és amikor meg egyszercsak rádöbben, az annál rosszabb, mégis inkább felejtse(m) el.

tegye fel a bal kezét, aki érzett már hasonlót

Már nagyon olybá tűnik, hogy nem fogom elolvasni a Shakespeare-összest eredetiben, nem úszom a delfinekkel meleg nyári napon, nem mászom meg a K2-t, nem tudom meg, milyen óceánparton aludni,  nem leszek világhírű író, meg nem-világhrű sem, nem hódítom meg a férfitársadalom javát, nem fogom felfedezni a rák ellenszerét, nem fogok hat nyelven beszélni, nem leszek misszionárius valahol Oroszországban, de ha már itt tartunk, nem fogok a transzszibériai vasúttal eljutni Irkutszk-ba, de aranyat sem fogok mosni Alaszkában, mint ahogyan rengeteg könyvet nem fogok tudni már elolvasni sem, megérteni főképpen nem, és nem fogom a csikket az Akropoliszról a városra pöccinteni.

Teljes mértékben megöregedtem elkezdtem öregedni.

(cím nélkül)

Mostanában radikális változások vannak, és nem a pink pólóra és a spontánul kapott rózsacsokorra (what's more: rózsacsokrokra) gondolok, hanem pl. arra, hogy este 8 után nem vagyok  hajlandó dolgozni, nem és nem. Ennek nyilván meglesz a böjtje, gondolom, majd éhen halunk, de azért azzal biztatom magam, hogy az éhenhalás előtt még lesz egy pár hónap, amikor már lefogytam, de még élek, és az milyen jó lesz, karcsún és fiatalosan fiatalon fogom leélni azt az időszakot, lehet majd sírni, hogy pedig mennyire megszépült az utolsó időkben.

Egyébként meg nekiálltam a kettes számú munkának, a mappát a szigorúan este 8 előtt végzendő felirattal láttam el.

Ki játszik a batyus játékkal?

Azaz: eredményhirdetés.

Az interjúhoz kapcsolódó nyereményjáték határideje  éjfélkor lejárt, 555-en olvasták el, szép, kerek szám, tetszetős. 145 helyes válasz érkezett a kérdésre, ez egyben a válaszadók száma is, most mindenki jól válaszolt.:) A sorsolást a random. org-ra bíztam, ez pedig a 12-es rajtszámot viselő versenyző,

vagyis 

Bobák Ágnes

Mindenkinek nagyon köszönöm, hogy itt volt, hogy olvasta az interjút, hogy kommentelt, hogy megosztotta, utóbbiért külön köszönet! Az interjú természetesen továbbra is elérhető itt, a megjelenés helyén, de létrehoztam egy gyűjtőoldalt is, ahová még ma felkerül ez az interjú is,  természetesen a játékra már nem lehet jelentkezni.

A folytatásról pedig annyit, hogy ezúttal nem kell ily hosszan várni, hamarosan újabb tehetséges embert mutatok be, meglehetősen izgulok magam is. :)