Régi quilt- régi emlék

Ma kifejezetten küzdenem kell a sötét hangulat ellen, s bár mondogatok magamban mindenféle bátorító dolgot, s ZM, meg az influenzából lábadozó Középső is korhol a borultságom miatt- egyelőre nagyon negatív vagyok, nem segít semmi. Jelzésértékű, hogy kikapcsoltam a céges telefont, egyezzünk meg abban, hogy volt előzménye és van oka a sötét jövőképemnek.

Gondoltam, lefotózom a legkedvesebb quiltemet, amelyet Kecskemétre varrtam néhány évvel ezelőtt, s amellyel második helyezett lettem. Megjegyzem: Szomor Ágika boutis-ja lett az első, így nagyon előkelő társaságban voltam.

Néhány információ róla: csak és kizárólag kézzel készült, nem látott varrógépet, vagyis nemcsak a tűzések, de minden kézzel készült. Soha ennyire munkát nem élveztem, pedig utána még varrtam is, pályáztam is, nyertem is. Most várom, hogy napsütést hozzon a mai napomba, kiterítettem a kanapéra, szem előtt lesz. Csak rápillantok és nem engedem meg magamnak, hogy elkószáljanak másfelé a gondolataim. Annyi örömet okozott már nekem, talán lop még néhány vidám(abb) pillanatot a mai napba is.

Az eredeti címe: Össztánc volt, de amikor a Céh elvitte Spanyolországba, B. Eszter azt kérte, hogy nevezzem már át, mert a kiállítás az "Emlékezés, emlékek" (vagy valami hasonló) jegyében zajlott. Szerintem ez nekem nagyobb gondot okozott, mint kitalálni, megvarrni az egészet, egyszerűen semmi nem jutott eszembe, már kínos volt, mert szinte csak rám vártak. Olyan volt, mintha egy gyerekemnek kellene találni egy másik nevet.
Aztán a hatalmas fantáziámmal kiötöltem, hogy "Anyám izzó emléke" lesz a címe. De nekem örökre az eredeti címe marad az igazi.

Cím nélkül (mert frappánsat nem találtam ki)

Egy kicsit rosszkedvem van, egy kicsit melankolikus vagyok, meg egy kicsit fáradt is... mert ugye, itt ez a 2 szakdolgozat, amelyekből még egy sort sem írtam le, meg a karácsonyi készülődés, meg a munka, meg a háztartás, meg a gyerekek, meg a férj, meg a kutya.... meg én is, a sor végén. Soha nem jutok a végére semminek, küzdök ezzel a nyavalyás főiskolával, már többször gondoltam rá, hogy nem is kell nekem az a diploma, minek. De aztán mindig kikevergek ebből az állapotból, ami miatt azonban ezt most szóra érdemesnek tartom, az példaértékű.

Zoltánművész lement édesapjához Csongrádra, mert nagyapa elesett otthon, nekiesett az üvegajtónak, elvágta a nyakát, amiből spriccelt a vér, de nagyapa nem akármilyen figura, kihívta saját maga a mentőket, kinyitotta a helyi biztonság ellenére 3 zárral megerősített ajtaját. A mentős sem tudott mit kezdeni vele, mert a főütőér mellett fél centivel történt a dolog, bedugta az ujját és úgy szorította el, így mentek be a kórházba, ahol azonnal műtét.

És tegnap, mikor éppen valamelyik aktuális dolgozatommal szenvedtem, felhívtak és mivel egy kicsit odavoltam, nagyapa elkezdett vígasztalni, amitől meg még el is sírtam magam. Mert az apósom, aki 72 éves és egyszer már fél oldalára lebénult, majd visszaküzdötte magát úgy, hogy úszni jár és autót vezet, az, aki túl van egy csípőprotézisen, aki most majdnem meghalt, aki több liter vért vesztett, akinek elektrosokkra kell most járnia, hogy az arca helyrejöjjön-- szóval, hogy ő kezdett el vígasztalni, meg erőt önteni belém, azért az nagyon sírnivaló.
Azt is mondta, hogy döntsünk úgy, hogy idén nem lesz karácsony (mert már ezen is sírtam, hogy semmi), ki fogjuk bírni, majd csak úgy együtt leszünk minden cécó nélkül, na és akkor mi van, csak én éljem túl ezt az időszakot.

Én meg megígértem neki, hogy összekapom magam, aztán még sírtam egy kicsit, majd leültem és megírtam az egyik feladatomat. És közben igen erősen szégyelltem magam.

Valami készül...

Valahogy annyira nyűgös vagyok, semmi nem megy úgy, ahogyan én szeretném, nem tudom, mi a bajom... Annyi mindent kellene csinálnom, egy csomó dolgot írni, meg olvasni, de valahogy nem megy. Nem igazán megy, nem érzem a tetterőt, a lelkesedést. Pedig már nem ártana, várom is, de nem jön. . :(

Így aztán terápiás céllal varrok valamit ezekből az anyagokból:


Nem tudom, mennyire látszódik, hogy az anyagok felett van egy kis rész az alakuló valamiből... Arra a csíkra gondolok, ott fent, ni! Na, lendítsetek a lelkesedésemen egy kicsit: azok közül, akik kitalálják, mit fogok belőle varrni, kisorsolok egy kis anyagcsomagot a fenti színekből. Vagy még megtoldom valami hasonlóan őszivel, mert a jobb szélen lévő kettőből már alig van, azt nincs képem elküldeni...

Határidő? Mondjuk, november 16. Senki nem mondhatja, hogy nem hagyok időt a gondolkodásra...

Hogy ennyiből nem lehet kitalálni, mi készül? Hát, nem is az a cél, ez csak egy játék, annak pedig nem az értelem a célja, nem igaz?