Legjobb Jó, vagyishogy szerelem

Az én kacsám szerencsére elég lusta volt,  nem kapkodta el a dolgát, többször is meggondolta, menjen vagy maradjon, aludjon vagy napozzon - így történhetett, hogy még én is lencsevégre tudtam kapni.

A legszebb az egész fényképezésben az volt, hoyg 10 percet álltam egy helyben, a kis tó vizének fénye pedig egy egész skálát vonultatott fel, hihetetlen.

  Zoltán szerint ez egy kavics, de nem szabad neki hinni, ez egy vadkacsa, igenis, az én vadkacsám:

Semmi kapkodás, carpe diem!

  

Teljes alakos fotó az én kedvemért:

 

            

Évadnyitó értekezlet

Megkötve

Nem sikerült normális képet hoznom a Lazy Kathy-ről, ezért ezt hoztam. Nevezzük részletfotónak. :)

Megtöltve

Az ilyen napokat szeretem, mármint nem a március 15-ét, én ezen inkább sírni tudok, nem is járunk megünnepelni sehová, mióta az aktuálpolitika kisajátította magának (vagyis jó ideje), ki beszél ma már a gyújtópontról, senki, szegény pesti fiatalság.

Viszont a rádióban hallottam, hogy valamelyik aradi13 felesége, miközben a férje várt a sorsára, ő meg várt vele hűségesen, egyszer csak azt mondta, édesjóLajosom, haza kell mennem, jön a szüret. Valahogy így voltam én is.

Főztem finom ebédet, sütöttem finom süteményt, blokkoltam a Lazy Kathy-t, főztem finom narancslekvárt, pakolgattunk a kertben, befejeztem egy táskát (ennyi!), fényképezgettem, élveztem a napot, a Zsömivel játszottunk, beszéltünk egy gyerekkel, meg még eggyel, összepakoltunk nekik holnapra, felgombolyítottunk egy újabb fonalat, kerestem mintát, szóval, tele volt a nap, lehet, hogy így kell ezt csinálni, akkor a szomorúság elillan. Vagy nem.

Átélve

Este pedig Woodstock-ban voltunk Joplinékkal, miközben az Etna környékéről érkezett vérnarancsot majszolgattuk.

 

Verselde

Vas István: Zászlók

Oroszlánok, griffek, sasok, medvék,
Szép, karcsú címerállatok.
Címerpajzsok, sávok, halmok, mezők,
Tornyok, félkezek, kardot emelők,
Bogáncsok, rózsák, sóskák, lóherék!

Te minden szín és minden keverék!
Tettek, hódítások és mesék, mintás jelbeszéd!

Mit számít, hogy kié voltatok,
Turulok, keresztek, csillagok,
Ami értünk harcolt, valamennyi jel,
Mindent, amit nem felejtek el,
Mindent, amiért szívünk dobogott,
Sávok, színek, tiszta lobogók,

Mit számít, hogy hányféle mocsok,
Száradt meg és fakult el rajtatok.

Piros, fehér, zöld, láttunk szállani,
Bukott forradalmak zászlai,
Foszlányok a foszló egeken,
S amiket nem láttunk sohasem,
Pro Deo et Libertate szállt,
Elérte még Petőfi pirosát,

S a miénket a bíbor egyveleg,
Melyben a vér, a láng, s a rózsa egy.

Lobogjatok bennem, ne szűnjetek,
Ne szűnjek még lobogni veletek,
Összesen, mind kell, nem hullhat ki egy sem,
Csattogjatok az ég felé helyettem.

Repüljetek, ha nem repülhetek.

Nem hevülve

Ha úgy lenne, hogy a külső ember megromlik, de a belső mindazonáltal napról napra megújul*, azzal kibékülnék, rendjén lenne a dolog, de az, hogy a külső is romlik, s most nem is ráncokra gondolok, meg ősz hajszálakra (bár azok napról napra, bezzeg) , hanem, hogy itt fáj, ott húzódik, ez is ronda, meg az is, meg mit-tudom-én, még micsoda, 

de hogy még ráadásul a belső is lógatja az orrát, az nagyon nincs rendjén.

Majd jön este a vérnarancsom Szicíliából, aztán hozza nekem a mediterrán hevületet.

* II.Kor.

Vidámodjon az én szívem, ismét mondom, vidámodjon

Fókuszálva

Az elmúlt egy hétben minden este 11-kor eljött az a pont, amikor menetrendszerűen megőrültem, amikor kalapáccsal vertem az asztalt, esküszöm, kalapáccsal és egyre dühödtebben, egyszerűen a patentozás még mindig kifog rajtam. És ilyenkor a háznál lévő férfi* mindig segített, de ebben az a pláne, hoyg ő is estéről estére felejtette el,  hoyg is kell beverni a cuccokat, meg egyáltalán, hogy melyiket és hová, de mindig odajött és együtt megoldottuk. Egy héten át minden este csapatépítést játszottunk. Így.

És közben még az is eszembe jutott, hogy már írni akartam róla, mert megígértem, hogy ezeket a fotókat úgy készítettem, hogy volt egy sötét színű hátterem, de az kevésnek bizonyult a fény ellen, mert az meg jött jobbról erősen, én meg nem így akartam, ezért elbarikádoztam dobozokkal a narancsos cuccot, de még mindig nem volt jó, és akkor Zoltán (magától) odaállt az ablak elé és befogta a fényt, de úgy, hogy széttárta a karját, meg a pulcsiját, hogy a réseket elsötétítse és állt, meg állt, meg állt, de közben nem volt szabad beszélnie, meg röhögnie sem, miközben a háta mögött készült az ebéd, és beleesnie sem volt szabad.

És mindezt most azért mondom el, másképpen szólva: azért most mondom el, mert erős szomorodásban vagyok és olyan jó, hogy van jó dolog mégiscsak az életben, azt pedig tudjuk, hogy nekem most a jóra kell nagyon koncentrálnom.

* mármint a férjem

Finomodva

Ez is Smart-ies táska, de finomra hangolva. Ezt is lehet kézben, vállon, keresztben hordani, ennek a pántja is le-és felcsatolható, ennek a szélességét is lehet szűkíteni igény szerint. Ezt is lehet szeretni.

Makacskodva

Értem én, hogy belülről kifelé kell olvasni, meg sajnálom is, hoyg 40 évig én olasz kokárdát hordtam (büszkén), de hogy Szendrey Júliának sem szólt senki, hát basszus.

Kitalálva

Szilvi, a Fabulous Textil tulajdonosa megkért néhány alkotót, hogy a nála kapható táskafülekhez találjanak ki táskákat. Én, bár egy időben jött a megkeresés, utolsónak készültem el a táskával, nem minősítem, meg vagyok szomorodva, hogy mindig utolsó vagyok, nem nyafogok ezen, inkább tépelődöm, azt lehet, nem?

A táskáról:

mályva - pink - narancs a felhasznált textilek színe, egyre inkább  egyszínű textileket használok, de nem lesz ez mindig így, most mondom. A táska fülét gombokkal rögzítettem, nem először (és nem másodszor) történt ez, talán annyi a különbség, hoyg most behúzott gombokat használtam, bár természetesen nemcsak a gomb tartja a pántot. Piros gombok.

A fényképezésről annyit, hogy tegnap ránk borult az ég, nem sikerült, ma verőfény volt- amikor lementem reggel itthonról, mire hazaértem, ez eltűnt, persze, ne fogjak mindent a fényre, tudom én.

Arany Medve díj

Egy hét óta most először tűnik úgy, hoyg a Zsömlekutya alakul, javulgat, ennek örömére megmutatom, hogy az egyébként némiképp macivonásokkal is bíró blöki miért is kapta nálunk az Arany Medve díjat.

A képek rendkívül jól sikerültek, a legrövidebb idő (rólam nem is szólva) sem volt elég gyors az ő mozgásához, ill. amikor a séta elején még pórázon volt, minden más érdekesebb volt, semmint az anyja gazdája.