Ma és holnap /Today and tomorrow

Annak, hogy egész nap nem jelentkeztem, egyetlen oka van: holnap be kell mennem a céghez, s a mai, egyperces telefon a főnökömmel újfent visszarántott egy jó kis gyomorfájós, szívszorulós állapotba.

Today I haven't written any words so far and it has one and only reason: tomorrow I have to go to my workplace, to my boss. I needed a one-minute-long chat with him and the stomach- and heartache came back.

Nos

Nos, elértem a tűrőképességem határát, innentől már csak lefelé megyen az út. Persze, hogy munkahely, de nem részletezem. ZM-től felhatalmazásom van, hogy elmenjek táppénzre (tavaly voltam 1 hetet, előtte 10 évig orvosnál sem voltam). Aztán mehetnék munkanélkülire, de előtte még akár passzív táppénzre is. Sikerült ma is bőgnöm egy sort. Kissé zaklatott vagyok. Van olyan, hogy azt mondom a dokinak, hogy pihennem kell és kiír táppénzre? Vagy ilyen nincs is?

Ha reggelig nem gondolom meg magam, akkor egy kissé bajban hagyom a céget, ami még mindig nem éri el a 10 %-át annak, amit ők tesznek velem.

Van valakinek hasonló tapasztalata? Van valaki, aki egyszer összegyűjtötte a kurázsit és felállt?
Meglátom, mit hoz a reggel, na, nem bennük, hanem bennem. Továbblépek vagy sem. Jézusom, írni sem tudok.

Itthon vagyok...

..., s ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor,..... (örökbecsű Radnótink, de szeretem!)

Mindenhol jó, de legjobb itthon. Mondtam ma reggel ZM-nek, hogy a szállodában csak intenem kell a pincérnek és már ugrik is a kávéval, de az a megunhatatlan, ahogy ő hozza be nekem minden reggel, öleléssel kísérve. No comment.

Miután csütörtök éjjel hazaértem, reggel 5-kor már keltem is, hogy mehessek be dolgozni, nem elfelejtve a személyes beszélgetést. Hát, mit mondjak, kemény csata volt, az eredetileg 1 órás programot sikerült a duplájára dagasztani, ezzel mindent elmondtam. Sok minden elhangzott, az egyik legnagyobb sikeremnek azt tartom, hogy nem sírtam el magam, hiába, no, fejlődőképes vagyok, nem szabad lemondani 40 évesen sem a belső változás eshetőségéről.
Nem untatok senkit a részletekkel, egyet mondok csak el, ez releváns információ a beszélgetés tartalmáról, a küzdelemről, az elért eredményekről, ez pedig a következő: 5000 forint fizetésemelést kaptam, nem, nem ütöttem félre, nem 50 ezret, csak ötezret.
Nem nyilatkozom, de azt elmondom, hogy én már csak nevetni tudok, volt kolléga, akivel fuldokoltunk a röhögéstől és ez a jó, mert bőgtem én már annyit, hogy most már a vihogás ideje jött el.

Na jó, még egy pozitív dolgot engedjetek meg: este 6-kor kikapcsolhatom a telefonom, nem kell folyamatos készenlétben lennem. Hiába, no, vannak még örömek az életben....

És akkor most azt mondom, hogy muszáj ma varrnom, ha a családom jót akar, mert erős kompenzációra való késztetésem van. :o) Vagyis, még jelentkezem.

Munkanap

Azért az mégis csak hihetetlen, hogy amikor már a város (ország, világ) fele nem dolgozik, mert süti a bejglit, meg főzi a halászlevet, meg beállítja a karácsonyfát a talpba, meg egyáltalán, mondjuk jól kialussza magát, szóval, hogy akkor én az elenyésző kisebbséghez tartozom, akik még mindig bent vannak a dolgozóban. Ami ennél is jobb vagy éppen hihetetlen, hogy így néz ki az asztalom.

És ez nem rendetlenség, még ha annak is tűnik, hanem ez az elvégzendő feladatok írásos megnyilvánulása....
Egyébként nehogy sajnáljatok, mert nem azért írom és nem azért mutatom be, hanem csak azért, hogy egy kis életképet mutassak be, ilyetén módon is közelebb kerüljünk egymás életéhez. Már ha valaki közel akar ehhez kerülni. :o)

Természetesen nem vagyok egyedül, s ami a jó, hogy a társaság jobbik fele húzza az igáz, így aztán van nevetés is, meg vidámkodás is, meg zene is. És ez így van jól...