Akkor most képekkel is ...

... igazolom, hogy a hőség, a család ellátása, a textilek szelektálása, a befőzés mellett varrok is.

Méghozzá nagyon, ha a szemnek (a rendetlenségnek) hinni lehet.

Táskát a Legkisebbnek, amellyel megközelítettem a Tildások táborát, de belépni még nem léptem.


Pl. én varrtam bele egy zsebet is, sok nekem ez a nagy tér :o).


Aztán egy másik táskát is., mely már a Meskán díszeleg.


És hát a hímzés!, el ne felejtkezzem róla, életem megvidámítója, szemem rontója, küzdelmem színtere, a 10-ig való számolástudásomban való bizalom megrendítője:



A fényképek bizonyító ereje nem merül ki a képi ábrázolásban, maga a tény, hogy fotó van, mutatja, hogy Legkisebbünk hazatért a kies Svájcból, s újra családja körében tölti a (szülők számára mindenképpen a) kamaszkor legszebb időszakát jelentő, 17 évesekre jellemző igen-igen szeretetteljes, békességes mindennapokat. :o)

Csomagok

Mostanában volt néhány blogbarátságos, díjas, kitüntetéses játék vagy nem is játék, mindenesetre adtuk, kaptuk, gurítottuk őket, örültünk, kiraktuk a blogra. Mit tagadjam, örültem én is (örülök most is), különösen jólesett a mostani fura helyzetemben, hogy vannak, akik pusztán a blog olvasása által megkedveltek és ezt még közszemlére is teszik.

És bár többször leírtam a blogolásos, meg az egész virtuális világ által köttetett barátsággal kapcsolatos ellenvetéseimet, mégis újra meg újra ki kell jelentenem, hogy van ebben valami: emberek találkoznak a világjálón, tapasztalatot (ötletet, receptet...) cserélnek, örülnek egymásnak, támogatják egymást. Nem nagyon akarom ezt már jobban (valószínűleg nem is tudom) ragozni, összefoglalás található néhány bejegyzéssel korábban.

Az apropója a bejegyzésnek, hogy a héten 3 csomagot is kaptam, amelyről be szeretnék számolni, de két kikötéssel:
1. a csomagok bemutatásának sorrendje kizárólag a postai érkezést mutatja, semmi mást
2. nem felhívás keringőre

Viszont: ha még egyszer szakdolgozatot írok (na, nem mintha szeretnék) kommunikációs, szociológiai témakörben, én biztos, hogy a blogírásról fogok írni, magáról az írásról, erről a kényszerről, a stílusokról, a témákról, a kialakuló kapcsolatokról... Hihetetlenül érdekes.

Talán szerdán érkezett meg Csutkailda csomagja. Nem tudom, ki olvasta, ki nem, de a blogjában felajánlotta, hogy szívesen küld egy kiadványt, amely a Bakonyban lévő kirándulásokról, mindenfélékről szól. Kérésem után postafordultával küldte, s nem éppen mellékesen szólva csomagolt nékem egy saját készítésű ajándékot. Köszönöm...

Másnap érkezett meg KicsiKató csomagja, a tökéletes meglepetés. A képeken látszik, mi mindent készített nekem (jó pszichológusként a kedvenc színemből varrt mindent!), de a legjobb (ugye, nem baj, Kata?) a meleghangú levele, hogy napsütést kíván nekem, meg jobbulást. Az biztos, ha rajta múlna, nem sok borongós napom lenne. :o) De jó is nekem...

Pénteken, még az uszodába indulás előtt hozta a postás Jucuu csomagját...honnan, honnan..Finnországból! Igazi finn hangulatot varázsolt ide nekem, amelyben szerepe van a finn csokoládénak (olyan krémes, hogy elolvad a számban...), a szépséges fonalnak, de az első helyre a tűpárna ugrott, amelyről ő ugyan azt állítja, hogy béna, nekem viszont kedves, szeretetreméltó és nagyon-nagyon megható. Ő is írt levelet... megőrzöm!

Mi legyen a végszó? Az, hogy a nehézségeim közepette jó tudni, hogy vannak, akik gondolnak rám? Vagy az, hogy milyen megható, hogy készítenek valamit a naposabb hangulatért? Vagy az, hogy milyen jó látni a kezük írását? Esetleg azzal fejezzem be, hogy több magán e-mailt is kapok, amelyben kedvesen érdeklődnek a hogylétem felől? Netán azzal, hogy mindez együtt mekkora segítség nekem?

Vagy azzal, hogy ez a barátság? Igen, ezzel.

Talán...

... délután már lesz annyi időm, tudok annyit szakítani, hogy varrjak is, aztán pedig, hogy írjak is. És beszámoljak a legújabb színházi élményeinkről. És elmondjam, mit akarok kezdeni a Kicsikatótól kapott hímzésekkel. És egyáltalán...

Felhívás

Miután a tegnapi napon sikerült elkezdenem (befejeznem nem) a Gellért-hegy magasságú vasalnivaló eltüntetését,újfent a kezembe akadt egy mintakendő. Talán ez a neve. Egy olyan anayagdarabról van szó, amin valamikor valaki gyakorolta a hímzést, gomblyukazást, stoppolást. Magam nem tudok hasonlókat végezni, így aztán megállapítani nem tudom, mennyire haladt a tanulmányaiban, mindenesetre igen méltatlan hely ez ily kendőnek, mindig kivasalom, majd visszarakom, mert nem tudok vele mit kezdeni...
Így aztán arra gondoltam, ha valaki szeretné, tiszta szívvel továbbajándékozom neki, legyen jó helyen, ahol megbecsülik. Nincs verseny, meg ilyesmi, csak jelentkezzen, ha valaki szeretné... Különben újfent megy vissza a vasalnivalók közé... :(