Itt a vége

Végül, de semmiképpen nem utolsó sorban.

 

Még egy nagyot

és több kicsit befejezek, de ez már készen van.

 

Éjjel

megnéztünk két Soprano-t, ettől megnyugodtam, bár  a történetet tekintve ez elég furcsa, most islyen maffiózóktól tudok csak lenyugodni, ilyen időket élünk, s ennek most csak a jó oldalát szeretném magaménak tudni, meg erre gondolni, nem arra, hogy a film előtt még megnéztem mindenféle blogot, hoyg más is megbolondult-e az első wamp előtt vagy sem, azt hiszem, nem tett nekem jót, hoyg mindenki olyan fene nyugodt és repkedő és heppi volt, mert az, hoyg nem volt őszinte, fel sem merül  bennem.

A Budapest Bárt pedig szeretném kérni, hogy másszon ki a fejemből.

Hogy

még csapongó is vagyok, az  csak más számára lehet ismeretlen, magam számára egy nem kedvelt, ám megszokott, hozzám szelídült tulajdonság, ha nem lenne, már hiányozna. 

Zöld Vilma után a kék kézitáska.

 

Vilma nem alkuszik avagy

a vágyódjunk mindig máshová és a szomszéd fűje mindig zöldebb ma összeadódott abban a varrásnál  végülis sokkal fontosabb és lényegretörőbb tevékenységben, hoyg emezt félretolva kigazoltam a Vilma nevű paradicsomültetvényünket, ami rendeltetésétől eltérően nem balkonon, hanem kertben, viszont a pirosodás mindennemű jele helyett ragyogó zöld koktélparadicsomokat érlel.

Mindig  következetesen teszem a dolgaimat, ha érzem az idősürgetését.

Hét té

tereget, terveket sző, tanácskozik, töpreng, tépelődik, téblábol, tornázgat

Nekem csak azért van

tolltartóm, mert Ginától kaptam, különben nem lenne, gondolom én, nincs nekem zsepitartóm sem, meg rendes neszesszerem sem, komolytalan állapot ez. Viszont ha még tolltartóm sem lenne, akkor ilyet szeretnék, ilyen kis barnát, írásos textillel, mert én a betűkért rajongok, minden formában és méretben*.

Persze, mindenféle textillel készült, de az a number one. Nekem.

*de azért inkább nagyobb méretben

Hogy már

csak három nap és wamp, az borzolja az idegeket.

A zöld miatt

vagy sem, de ezt nagyon-nagyon. Nem giccses, nem harsány, nem sok, nem édi-bédi.
Nem marad nálam, megy a wampra.

 

 Nem tudom, másnak is annyira?

Lampionfüzér

Én csináltam hosszú,kemény munkával  szórtam el a magját.

Hosszú a virágfüzér,
kéztől kézig ér,
valamennyi kézen át
kezdettől végig ér.
Átléptünk a hegyen,
fogjátok a füzért
mindkét hegyoldalon.
Lejtünk a tengeren,
fogjátok a füzért
mindkét partoldalon.
Szállunk az égen át,
a csillagok között,
hosszú a virágfüzér
kéztől kézig ér,
valamennyi kézen át
kezdettől végig ér 

(Weöres Sándor: Vonzás)

Mixed

Egyrészről az van, hogy  a hétfőt goldenday-nek hívom, most akkor majd mesélhetem az unokáimnak párás szemmel, hogy volt olyan nap (nem eredmény, nap), amikor én a goldenblogban a hetedik voltam és az volt ám a szép idő, másrészről pedig azt gondolom, hogy attól, hogy a blogokban a legtöbbször csak a szép és csak a jó jelenik meg, ne kelljen nekem is ehhez csatlakoznom, nincs szabály, hogy csak ezt!, itt, kérem, az élet van , mármint én vagyok, ami azonban nem egyenlő az élettel, tudjuk, de ha engem éppen a világgazdaság érdekel, ami számomra (is) meglepő, hogy engem!, de miért is ne, akkor baromira zavarna, ha ezt magamba kellene fojtanom, és nem írhatnék (teszem azt) a svájci nemzeti bank töprengéseiről, mert egyébként én már ilyen nagyobb összefüggésekben szemlélem a világot ám, nem a devizahitel, hanem a világgazdaság,  reggel és éhgyomorra, ez esik jól, mit (t)egyek.

És mint tudjuk, ez nem kreatív blog, ne engedjétek magatokat megtéveszteni, sose higgyetek a látszatnak, nekem nagyon is megfelel az egyéb kategória, most kezdek benne lubickolni.

Utálni lehet, én szeretem. Mármint a blogomat.

Nekünk éppen

nincs svájci hitelünk, nem azért, mert ilyen jól állunk, hanem azért, mert ilyen rosszul, de azért minden reggel aggódva figyelem az árfolyamot, mert  ennek a folyamatnak a devizahitelen is túlnyúló következményei roppant aggasztóak, s minden reggel arra gondolok, hogy a hitelminősítők, még ha olyan jó hangzású nevekkel is bírnak, mint  Moody's,  Standard and Poor's, Fitch Ratings (ez utóbbi különösen tetszett, múlt idő), ma élet-halál urai, így állunk, és az is megfordul a fejemben, hogy rendben, értem én a svájciakat, hoyg ez már nekik sem jó, kezd vacak lenni, de azért én még mindig ott tartok, nyilván, mert a kondérban alattuk helyezkedem el (ők a hús, én a hagyma), hogy szeretnék olyan romló helyzetben lenni, mint ők.

Egyébként pedig ilyeneket olvasok, hitelminősítőket, meg háttérmagyarázatokat, meg gazdasági szakértők által kínált közgazdasági ismereteket, csak azt tudom mondani, hová süllyed még a világ, ha már én is.

Ez egy tegnapi

projekt, s bár próbáltam lefényképezni, mindig kéknek akart látszani a lila textil, aztán jól megmérgesedtem (megy ez nálam könnyen),és büntetésbe a sarokba raktam azzal, hoyg majd ma. És akkor ma reggel elővettem és néztem, hogy nézd már, ez majdnem kék, szóval, olyan vegyes. Gondolom, ennyit sikerült mára magából kicsiholnia, a teljes lilából a kékbe tartó folyamat közepén megállapodott.

A zöld, hát az sokkal egyszerűbb eset, zöld és kész.

A motívum pedig a már korábban említett cselőmari-borsdesign koprodukció*.

 

 

* erről meg annyit, hoyg a nyelv helyessége ingatag kategória, tegnap olvastam róla

A Rutkai

Bori esküvőjén pedig részt vehettem, csak elfelejtettem szólni, pedig igenis ott voltam, tessék, itt a bizonyíték, a jobboldali csajt figyeljétek, illetve a ... táskáját.

Szentencia

Az IKEÁ-nak az az ötlete, hogy készítsünk otthon svéd húsgombócot, mintegy odavarázsolva az áruházat házunkba/lakásunkba, egyszerűen életidegen.

Aronson is megmondta,

hogy történtek hibák, de nem én tehetek róluk, tessék, nevezett valaki a GoldenBlog-ra, egyéb kategóriában vagyok, nevezzük futottak még versenyének, az igazi viccesség azonban az, hogy megnéztem a társaimat, mégis kikkel vagyok egy kalapban, hát  kérem szépen, az "egy rénszarvas magabiztossága", a "magyar mocsár", a"cigányokról" és az "álmodnak-e a melegek?" között vagyok található, de nem baj, mert azért vannak ott nekem tetszőek is, ott van marlen és mónika, meg gondolom, még több ismerős is, majd csak el lébecolunk mi ebben a kondérban, nem választhatod meg, hová születsz, ezt kapod, ez van.

Szóval, itt vagyok, ragyogok, az oldal alján, az utolsó ketagória szinte utolsó blogja (ABC), senki nem csodálkozhat, hoyg minden körülményt figyelembe véve nagyon kellett nekem röhögnöm.:o)

Az oldalsávba kiraktam a widget-et,biztos, ami biztos.

Hát mit szóltok ti mindehhez?

Volt nekem

türelmem, hogyne lett volna. Csak elveszett.

Ha koordinátákat kellene adnom, akkor ez a most megtalált hawaii applikáció szolgálhat adatközlőül, megrajzoltam, kivágtam, rávasaltam, kézzel aprólékosan (láthatatlanul) rávarrtam, a szélét eldolgozgattam, majd a  (szintén) kézi tűzésnél, ami pedig már a játék kategóriába tartozik, megadtam magam. Ott fogyott el a türelem.

Így aztán, mint annyi más esetben is, a falikép/párnahuzat sorsa ismeretlen, fordulhat  jóra, rosszra. Rajtam áll.

Ötletet mindig szívesen fogadok, tudjátok.

Ezekkel a

fényképekkel bátran pályázhatok az Év Legkevésbé Éles Fotója* címre, valamelyik biztos befutó lesz, aggodalomra semmi, de semmi ok. Mintha valami homályt csempésztem volna minden képre, bár az is lehet, hogy a bennem lévő homály a kezem munkájában is manifesztálódik, ám ha lehet, én az a piros rész, az szeretnék lenni.

Nagyon szeretem ezt a táskát, ezt szeretném hangsúlyozni.

*Legkevésbé Színhelyes, Legkevésbé ...

Vasárnapi vers

Bertók László: Egyenesek

Szeretem az egyeneseket:

a bordázott vasúti sínpárt,

ahogy az égnek nekiered

legyűrve a görbeség kínját,

a sorba tűzdelt villanyoszlopok

hetykeségét a falun végig,

ahogy a kusza ágakhoz szokott

szemek összhangját kicserélik,

a messzi nyárfákat, a táj

szélbontó fésű-fogait,

a csillagokig nyújtózó sugárt,

ha szemembe támaszkodik,

és az egyenes tekintetet,

a finom huzalt két szem között,

ahogy feszül, ragyog vagy megremeg,

de mindig összeköt,

s a szép egyenes szavakat,

pántjait minden közöségnek,

ahogy erejük ránk tapad,

s nagy útjaink is összeérnek,

és a merészen egyenesre

csavarodott gerinceket,

ahogy csupaszon égig érve

igent vagy nemet intenek.