Projekt

Még a végén lesz valami ebből a számomra kezdetben idegen színösszeállítású babatakaróból. Méretéről annyit, hogy fene szitkozódások hagyják el ajakam, miközben koncentrikus körökkel próbálom megtűzni. Hú.

Erről van szó

Az előző előtti bejegyzésemben szidott cérnával/fonallal valami ilyesmit szeretnék varrni a már összeállított előlapra. Valószínűleg ez is a Luca-szék kategória újabb terméke lesz, de most azzal nyugtatom magam, hogy már milyen ügyes is voltam 2009-ben, hiszen varrtam 2 táskát. Ezzel a magamat is meglepő teljesítménnyel akár be is nevezhettem volna a Gina által meghirdetett 1 hónap/1 munka kampányba, de ahogy magam ismerem, az csak nyomasztott volna, most viszont konstatálhatom, hogy akár részt is vehetnék benne ...

Tűzés

A Meseboltban gyapjú tűzőfonalat vettem, tetszett a textúrája, arról nem beszélve, hogy színben is ez volt a megfelelő. Mondta a pasi (András), hogy ez könnyen szakad, megjegyzem, könnyen is csomózódik a drága, de ez még mindig nem magyarázza meg, miért megy olyan nehezen a tűzés. Nem szokott, sőt, nyertem én már második helyet kézi varrással, tűzéssel (majd egyszer bemutatom, a nagy kedvenc).
Ehhez képest most vagy a vatelin nem jó, vagy a hátlap, vagy a tűzőcérna, vagy mindez együtt, vagy én. Böködöm, húzom, szakad, csomók lesznek rajta, nem egyenletes, megőrülök, kihúzom, kezdem elölről, a fenébe, csakazértis, nem megy át a hátlapon, a dög.
Ennyit a pihentető kikapcsolódásról. Mondhatnám: a hobbiról.

Végre varrás

Mióta KicsiKató (meg más is) írta, hogy ő milyen rajzokat, meg terveket készít egy-egy projekt megvalósítása előtt, erős késztetésem van, hogy beszámoljak, én hogyan ugrom neki a varrásnak. Még halogatom, de egyszer majd közreadom azokat a legnagyobb jóindulattal mégcsak skiccnek sem nevezhető rajzokat, amelyek arra hívatottak, hogy megelőzzék a varrógépnél való ténykedésemet, s ily módon garantálják a remekművet, meg az ezzel járó sikerélményt.
De nem akarom a vasárnap délutáni nyugodt kedélyeket borzolni, majd egyszer. Viszont muszáj volt varrni, idő meg csak annyi, hogy akkor most vagy soha, különben is lehetett már valami az én fejemben korábban is, hiszen már egy kicsit antikoltam a KicsiKatótól kapott hímzéseket. Vagyis indiai tealeveleket használtam fel, kár, hogy a képeken nem látszik, majd még javítok rajta.
Azt tervezem, hogy kézzel fogom tűzni, az még mindig jobban megy, mint géppel, de ott sem lesz nagy előrelátás, hanem majd a szabad gépit transzferálom szabad kézibe, na, ez a valami. Persze, nincs itthon elegendő vatelin, holnap vennem kell, ami azért is jó, mert a recesszió idején a vásárlás elősegítheti a gazdaság fellendülését. Így aztán be kell térnem a Meseboltba, s hogy hiába ne menjek, talán más is kerül a kosárba.

Határtalan

... érzés volt, amikor befejeztem határidőre a munkámat. Monokrómként indul a pályázaton, s úgy érzem, már most nyertem, hiszen elkészült, befejeztem, nem áll a többi 625 ezer befejezetlen között még egyként. Különben sem a díj számít, hanem az alkotás. Nem a hegy, hanem az oda vezető út.
Próbálok egy közelebbit is feltenni róla.
És egyet a hátoldalról, mert ott jobban látszik a tűzés. A hátoldalt festettem, Colombus- szal.
Az "alkotás" címe: A romlás virágai, a jelige ennek megfelelően: Baudelaire.
Szeretem!

Ja, az a nő abban a fantasztikusan kitérdelt melegítőben és némi vöröses fejjel... na, az vagyok én. Hétvégén, játszósban, otthon. :)

Valamiért egyre rosszabbul megy a képek feltöltése, de nem tudom, miért. Mindig máshová rakja, mint ahová én szánom. Nem értem.