Jaj, Istenem, de jó nekem...

Ajándékot kaptam, de se nem PIF, se nem húzogatós, hanem csak úgy... Évától jött... Mit is mondjak? Meleg, finom, puha és ZÖLD!!!!!!!! És érződik rajta a szeretet!
Már tegnap megérkezett, csak nem tudtam lefényképezni, anélkül meg nem olyan jó. Ebben utaztam be a székes fővárosba ma reggel, körbelibegtem minden szobán, babráltam a kis díszemmel, mert akkor egyszerre látszódik a kesztyű is, meg a többi is...


Szépséges, kedves, praktikus- szeretnék én is ilyen lenni! :o)



Köszönöm, Éva!

Munkanap

Azért az mégis csak hihetetlen, hogy amikor már a város (ország, világ) fele nem dolgozik, mert süti a bejglit, meg főzi a halászlevet, meg beállítja a karácsonyfát a talpba, meg egyáltalán, mondjuk jól kialussza magát, szóval, hogy akkor én az elenyésző kisebbséghez tartozom, akik még mindig bent vannak a dolgozóban. Ami ennél is jobb vagy éppen hihetetlen, hogy így néz ki az asztalom.

És ez nem rendetlenség, még ha annak is tűnik, hanem ez az elvégzendő feladatok írásos megnyilvánulása....
Egyébként nehogy sajnáljatok, mert nem azért írom és nem azért mutatom be, hanem csak azért, hogy egy kis életképet mutassak be, ilyetén módon is közelebb kerüljünk egymás életéhez. Már ha valaki közel akar ehhez kerülni. :o)

Természetesen nem vagyok egyedül, s ami a jó, hogy a társaság jobbik fele húzza az igáz, így aztán van nevetés is, meg vidámkodás is, meg zene is. És ez így van jól...

Ajándékok

A vasárnap délutánt sikerült arra használnom, amire kellett, vagyis megvarrtam még 2 neszesszert a kolléganőimnek. Mindkettőt a saját festésemből készítettem és (legyünk nagyvonalúak) szabad gépivel tűztem meg. Erről annyit, hogy eddig sem voltak téveszméim a magam tudását illetően, de mióta Kastanie neszesszerjét megkaptam, azóta mind az önbizalmam, mind a lelkesedésem erős csökkenésnek indult. Viszont ez a leggyorsabb technika, amivel 3 réteget rögzíteni tudok, különben is, a másikra gondolás számít, nem a kézügyesség. Persze, ezt most egy kicsit hamisnak hallom.:o(

Mindegy, a legfőbb értéke, hogy elkészültek, így ma az egyik megkapta, remélem, örült neki, igaziból nem tudom, mert a fura helyi viszonyok sok egymásnak örvendést nem engedtek meg. Utólag mondjuk csak a belé rejtett teáról beszélt, remélem, azért látta, hogy ez neszesszer (nem csomagolóanyag, pl. ) és azt is, hogy textilből van, vagyis nem dobta ki. :o)

Elküldtem a húzogatos ajándékomat is, ez is milyen nevetséges (vagy szánalmas), Mikulásra készen voltam, erre utolsó nap adom fel. A Királyi Posta azt ígérte, holnapra ott lesz, végülis csak helyben kell kiszállítani, az még talán belefér az idejükbe.
Mellesleg meg nem fényképeztem le és most már azt kívánom, hogy a gazdája se tegye, mert szerényre sikeredett és olyan kínos azt mutogatni mások bőséges ajándék(csomag)a mellett... Igaz, tiszta szívvel készítettem és közben sokszor gondoltam arra, aki kapja, ez azért remélem, levon valamit a szerény mérete okozta hiányosságokból. Vagy éppen fordítva: hozzátesz valamit. Mármint a nagyságához. Persze, ha jól ismerem a leendőt, nem fogja érdekelni a nagyság, meg a méret, meg a mennyiség. Így legyen.

Hangol már a zenekar,...

Kalákáék ugyan úgy folytatják, hogy: "...kezdődik a zűrzavar...", én azonban éppen másról írok, ami viszont nem akadályoz meg az őket való idézésben.
Tegnap reggel lelkileg alaposan felvértezve magam, elindultam ajándékokat venni. Valahol már írtam róla, hogy még egy darab sincs, ami okozhat fennakadást a készülődés további szakaszaiban, de miután változtatni ezen eledddig nem tudtam, nem zavart. (Hé, légy őszínte, ez nem igaz!) Azt viszont mindenki tudja, hogy egy nap alatt mindent megvásárolni szinte lehetetlen, tele vannak az üzletek, tolonganak az emberek, még a könyvgúlákhoz sem lehet odaférni, pláne megtapogatni, beleolvasni, megszagolni.

Nos, feladat teljesítve, méghozzá oly módon, hogy délre mindennel végeztem, olyannyira, hogy még az utamba eső postán csekkeket is feladtam, sorbanállás nélkül, ami azért- valljuk meg- nem kis teljesítmény. Mindezt a fent említett idegesség, kapkodás és rémálom nélkül. És nem, nem én voltam begyógyszerezve, hogy nem láttam a dilit, hanem ügyesen megszerveztem az egészet.

Vagyis reggel 9-re a Libriben voltam, ahol rajtam kívül 3 ember nézelődött, enyém volt az egész üzlet, így aztán tapogattam, szagoltam, olvastam, nézelődtem, felvettem, letettem. Visszamentem, mert mégiscsak azt is, töprengtem, majd fizettem. Nem keveset. Aztán Alexandra, ugyanezt. Ez a könyvterjesztő egy titok nekem, mert miközben dugig van ponyvával, meg bestsellerrel, meg olvashatatlannak minősíthető, ezáltal irodalomnak semmiképpen nem nevezhető könyvvel- közben olyan történelmi könyveket árulnak, ami a konkurrenciában nincs, nem is hallottak róla. Hogyan fér meg ez a két dolog együtt, nem is értem. De nem is erről írok.

Aztán ballagtam még ide, meg oda, és nem csupán a Mammutban vásároltam, nem vagyok én plázacica, csak éppen itt megtaláltam szinte mindent, amit szerettem volna.

Áldoztam a kultúrának (nem keveset), de a hasznos, a praktikus és még a szükséges is a táskámban, majd a fa alatt landolt-landol. Én nem akarok ebből litániát csinálni, legyen elég az, hogy ZM-mel 23-án még színházba is eljutunk, a Vígszínházban nézzük meg a Vörös és feketé-t Szikora János rendezésében.

Egy lépéssel beljebb vagyok újfent. :o)

The winners are....

Először is: nagy örömmel olvastam a verssorokat, a verseket, több okból kifolyólag is. Mert sokan szeretik a verset. Mert még meg is írják. Mert olyat írtak, amit nem ismertem. Mert egy lépéssel megint közelebb kerültem emberekhez. (Mellékvágány: csak én vagyok azzal úgy, hogy miközben új embereket ismerek meg, régieket vesztek el?Nem tudatosan, nem ebben a sorrendben és még csak nincs is köze a két dolognak egymáshoz, mégis.)

Másrészről pedig olyan széles a paletta, amilyen csekély az ismeretem. Valahogy megmaradtam a klasszikusoknál, s miközben a gyerekem Turczi Istvánért rajong, én még mindig Radnótinál, meg Kosztolányinál állok. Nincs ezzel semmi baj, csak azért ahogyan időnként a számítógépet is frissíteni kell, úgy talán rám is rám férne már.

Valahogy éppen olyannak képzelem el a megjegyzést írókat, amilyen verset írtak. Mert van, aki frappáns, tömör posztokat ír, ami közben jópofa és találó is- ilyen a verse is. Van, aki precíz, pontos- mint az idézett vers. És van romantikus, meg keresztényi és van ismeretlen vers is. Mint ahogyan ismeretlen bejegyző is.

Nos, a nyertesek a következők:

1. Világítótorony kategóriában: Katafolt
2. Szalagszövés kategóriában: Szömörce
(Címek?)


Az igazi nyertes azonban az, aki olvasta a verseket- mégha nem is tud róla, hogy ő a nyertes. Én (hála Istennek), tudom. :o)

Idegen tollak /2

Nem én varrtam, de nagyon szeretem. Tavaly karácsonykor kaptam egy PW csoporttársamtól, aki engem húzott a nagy ajándékozáskor. A mintát még én mutattam meg a csoportnak, aztán ő meg varrt belőle egy ilyen szépséges, arany-zöld asztalterítőt.

Kastanieról, még egyszer

Mert Kastanie írt is nekem, csak azt külön akartam közölni, mert olyan szép, olyan jó. Olyan nehéz másnak írni egy rövidke ajánlást, hogy miért is éppen ezt adom, megmagyarázni, hogy mit akarok mondani, frázisok folynak ki belőlünk sokszor, pedig őszínte a mögötte lévő gondolat. És néha nem kell külön cirádákat írni, elég egy idézet, egy vers, egy valahol olvasott mondat. Ahogy azt tette Kastanie is.

"Jártunk lehajtott fejjel
Azt hittem, soha nem jön l
De amikor megszületett
Felemelte a lehajtott fejeket.

Ünnepe forró, asztala dús
A vándor hazatér, örvend a bús
Kisírt szemedet emeld az égre
Sóhajts fel lassan:
Köztünk vagy végre!

Én hiszem és tudom,
Hogy Ő a Megváltó
Akire vártunk,
Az Örömhírhozó..."

Telitalálat, Kastanie, köszönöm még egyszer!

Jó kérdés

Hogy is van az, hogy a cégnél, bár bent van a kávé- és teatároló fiókomban egy csomó finom tea (még a Párizsból hozottak is) is, mégsem jutok oda, hogy igyam is őket? Nincs nagy affinitásom hozzá, holott szeretem a finom teát, nagyon.
Itthon meg éppen nincs akkora választék, talán három félét találtam, mégis... vágyam volt rá, hogy igyam; volt kedvem az elkészítéséhez (nem mintha hosszas pepecselést venne igénybe a dolog); és még meg is ittam. Odabent ugyanannyi idő alatt tudom elkészíteni mindkettőt, mégis a gyors hatást adó, felpörgető kávét választom az esetek 99 %-ában.

Na, most akkor hogy is van ez, mi a különbség? A helyszíneken múlik, vagy a tea szertartásosságán, a lassabb ritmust igénylő elfogyasztásán? Vagy mindez együtt? Ki érti ezt...

Siker, meg köszönet, meg öröm- mindez együtt

Úgy látom, szép nagy szünetek vannak a bejegyzéseim között, az, hogy milyen sűrűn írok valamit, mindig mutatja az aktuális időfelhasználásomat. Az elmúlt napokban nagyon nem volt időm, pedig lett volna miről, de most loptam 3 napot, így pótolgatom a restanciám. Elméletileg a suliban kellene lennem, de én már olyan fásult (és fáradt) vagyok, hogy erre a 2 órára be sem megyek, ellenben itthon maradok. És holnap sem megyek dolgozni, hiába munkanap (ezek ráadásul engem mindig megzavarnak, ezek az ide-oda rakosgatott napok), és nem megyek be a 3 órára a suliba sem, hanem végre elmegyek és veszek ajándékokat. Mert egy darab sincs, nem is vagyok késésben. :o(

Na, akkor most a sikerekről. Minden információ a tegnapi napra sűrűsödött be, koncentrátumként kaptam. Részletesen:

1. Lezajlott a cég évzáró értekezlete, amit én (és csak én) Christmas party-nak nevezek, ez az, amiről írtam, hogy én vagyok a hoppmester, a szervező, a konferanszié, a felszolgáló és a fogadóbizottság egy személyben. Az újságírók jól érezték magukat, kaptak enni-inni, kaptak információt, meg sajtómappát, meg mindent, még külön ajándékot is búcsúzáskor. Kedves voltam, meg aranyos, meg gondoskodtam róluk, aztán elmentek.

Akkor átmentem a másik terembe és szembenéztem az ott rám (is) váró 130 emberrel, odamentem a pulpitushoz és szépen köszöntöttem mindenkit, majd felvezettem igazgató úr prezentációját, előtte azonban mondtam néhány gondolatot. A dolog érdekessége, hogy egyik éjszaka írtam meg a beszédem, igazgató úr nem tudta megnézni, telefonon azt mondta, hogy biztosan jó, majd ott meghallja ő is a vendégekkel egyidőben.... Kicsit faksznis a pasas és akkor még nagyon eufemisztikus a megjegyzés, de bízott bennem és az jó. Nos, a végén azt mondta, hogy Micsoda beszéd!, meg Micsoda gondolatok!, meg Neki ilyen még soha, meg ilyesmiket, közben szorongatta a kezem. Sőt, tökéletesnek tartott mindent a rendezvénnyel kapcsolatban, ami azért nagyon lélekmelegítő, mert a kollégáim 1/4 része abban reménykedett, hogy semmi nem sikerül és majd jól leégünk, mert szervezetlen lesz minden, nem lesz ajándék, nem lesz ültetési rend, nem lesz hangosítás, és egyáltalán, nem lesz semmi, milyen jó lesz, mert akkor jöhet majd a "Bezzeg" duma.

Nos, jelentem, minden volt és majd azt is megírom, milyen gondolatokkal gazdagítottam a népes közönséget. Persze csak azt a részét, ami másoknak is érdekes lehet.

2. Fent említettek miatt én nem voltam a suliban, de este felhívtak a lányok és elmesélték, hogy csillagos ötöst kaptam arra a dolgozatomra, amiben Mo. és Románia felnőttképzési rendszerét hasonlítottam össze. Igen, ez az a balul elsült beadandó, ami eltűnt a pen driv-omról és amit fél éjszaka alatt ÚJRA megírtam, nagy sírások közepette. A címnek valami olyasmit adtam, hogy : "Mo. és Románia felnőttképzési rendszerének minden részletre kiterjedő vizsgálata" És akkor tanár úr aláhúzta ezt a fent jelölt részt, alá írván, hogy talán ez túlzás. Elolvasta, majd a címem fölé írta, hogy mégsem volt túlzás részemről.
Hát.

3. És akkor az, amitől teljesen elolvadtam: megkaptam a karácsonyi húzogatós ajándékomat, nem tudom, hogyan jutott be a céghez, a kollégáim miért nem szóltak, hogy valaki keres. A valaki alatt Kastanie-t értsétek, nem is, inkább így : KASTANIE-T, engem kapott. Én meg mit kaptam? Elmondani nem lehet, lefényképezem és beszúrom ide. Olyan gazdag ajándékozásban részesültem, hogy csuda.... Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy nem érdemeink alapján vagyunk megméretve... Kastanie, írok külön, most csak annyit, hogy nagyon köszönöm....
(Csak nagyon zárójelben írom le, hogy a cipésznek nincs cipője este vagyon, vagyis az én szépítészeti cuccaim egy fekete műanyag rondaságban gubbasztottak eleddig, várván a rájuk virradó szebb napot, amikor is beköltözhetnek egy szép, méltó, méretileg és esztétikailag is megfelelő neszeszerbe. Nos, Kastanienak hála, rájuk virradt eme boldog nap. )



Volt még néhány "apróság"a csomagomban, úgymint teafű, meg kandiscukor, meg mézeskalács, de ezeket már nem tudom prezentálni, mert a gyomrom (és ezzel párhuzamosan a lelkem) táplálását szolgálandó- megittam, megettem. Viszont közben Kastanie felé szeretethullámokat küldtem, remélem, odaértek.



Mondja még valaki azt, hogy nincs rendszer és rendezettség az életünkben. Nem az enyémben, nem a tiétekben, hanem mindenkiében. Mert bár kesze-kusza az életem; mert bár mindig le vagyok maradva néhány lépéssel ahhoz képest, ahol lennem kellene; mert bár nincs még egy ajándékom sem; mert bár egy mézeskalácsom sincs még, mert bár nem vásároltunk be ennivalót; mert bár szorongató érzéssel tölt el mindez--- mégis, helyére kerülnek a dolgok, elrendeződnek az ügyek, kisimulnak a gondolatok a fejben, és igen, lesz néhány olyan napom karácsony előtt, amikor helyére kerül maga a karácsony a lelkemben. Ez a legfontosabb, azt hiszem.

Hógolyózás

Kaptam néhány hógolyót, nem akartam addig írni róla, amíg nem tudok időt szánni rá, mindig mindent csak kutyafuttában végzek.

Na, nézzük, hátha tudok még újat mondani:

1. Horoszkóp: na, ezt nem bírom, rosszul vagyok tőle, hithű keresztényként nem érdekel és bánt, hogy mások mit képzelnek bele- most kiábrándító vagyok?

2. Egyéb események, amikor születtél: régebben a rádióban volt egy olyan 5 perces műsor, amikor ilyenekről beszéltek, jobban kellett volna figyelnem, most lenne mit mondanom. :(

3. Ha nyernél a lottón: sosem játszom a lottón, annyira nem érdekel, hogy soha nem tudom, éppen mennyi az aktuális népbolondító nyeremény, lásd 1. pont.

4. Rossz szokás, amitől szabadulni szeretnél: ilyenem van, melyikkel kezdjem? Pl. aggodalmaskodó vagyok, rendetlen, meg feledékeny, behajtom a könyvek sarkait és simán beleírok, ha az olvasmánnyal kapcsolatban valami eszembe jut, rengeteg mindenbe belekezdek, aztán nem fejezem be... szerintem elég, ne bolygassuk.

5. Web-böngésző: Mozilla, majd a gugli.

6. Koffein: a legfontosabb, hogy sok legyen. Mindig tejjel, édesítőszerrel, de azért az idő függvényében vannak különlegességek. Hiszen hétközben a felébredéshez kell, minél hamarabb legyen meg, a cégnél Nescafe. Itthon főzött kávé, sok tejjel, esetleg tejszínhabbal, mandulalikőrrel. De a legjobban egy kis fahéjjal szeretem.

7. Színeid ruhában: fekete, barna, zöld. jó kis vidám színek, ugye?

8. Most mi van rajtad: ágyban vagyok, így a piros hálórucim, ha jól látom, 3 termetes macival az elején.

9. A legutóbbi könyv, amit olvastál: 3 projekt ment egyszerre, Marquez: Szerelem a kolera idején; R. Pilcher: Téli napforduló (karácsony előtt mindig); Kapitányék: Intézménymimika.

10. Ha háziállat: kutya!

11. Amit sosem háziállatként: kígyó

12. Legjobban szeretek magamban: hm, ezen töprengenem kell, talán azt, hogy szeretek főzni, olvasni- ez azért valami, nem? Mindenesetre érdemes rajta elgondolkodnom, hogy miért nem jut más eszembe.

13. Hol látod magad 10 év múlva: ha így folytatom, akkor az ideggyógyintézetben, ha inkább arra irányul a kérdés, hogy hol szeretném látni magam, akkor a Hospice-ban, másoknak segítve a halál elfogadásában.

14. Legutóbbi nagyon jó élményed: amikor kialudtam magam, de tényleg. Előtte: a párizsi utunk ZM-mel, a pihenés Karintiában, vagy csak a kertben való ücsörgés. Vagy a középső gyerek szalagavatóján.

Kinek dobom? Mindig későn válaszolok, addigra mindeni megkapja, de talán Anyahajó még nem volt, és nagyon érdekel Léda is! Ja, hogy már ők is voltak?...

Egy kis ajándék

A következő (kisebb lélegzetvételű) ajándékok várnak gazdájukra:

1. 5 db kb. 10-szer 10 cm-es szalagszövéses blokk- gondolom, fel lehet használni egy alkotáshoz, de talán külön-külön is? A leendő gazdára bízom a dolgot.

2. 2 db 20-szor 15 cm-es blokk, világítótorony mintával- gondolom, elsősorban kisgyermekesek számára érhet valamit, de nincs megkötés!

Semmi mást nem kell tenni, mint egy megjegyzést hagyni a kedvenc versetek 1-2 sorával... Ha valakit nem érdekelnek a fentiek, s mégis megírja.. akkor nagyon fogok örülni! :o)
Természetesen lehet jelezni, ki melyik ajándékra pályázik... ha egyáltalán szeretné valaki a fent látható apróságokat...
Határidő? Mondjuk, legyen december 20.

Várom a verssorokat, kiváncsi vagyok, kinek mi a kedvence. Ahogyan az általunk készített tárgyakból, az általunk olvasott könyvekből sok mindenre lehet következtetni, úgy (szerintem) a kedvenc vers is árulkodó lehet. Márpedig én szeretnélek Benneteket még jobban megismerni.

Varrási tervek

Vettem egy könyvet, mert bár ZM a tavalyi könyvrendezgetéskor azt mondta, hogy ettől kezdve csak akkor vehetünk könyvet, ha ahányat veszünk, annyit valakinek odaadunk, mivel nem férünk; persze, ő volt az első, aki vett, na, így hallgassunk a családfőre... szóval, vettem egy könyvet, amit segédeszközként mutattam be neki, nem könyvként. Állítólag ebből én úgy, de úgy megtanulok varni, hogy Nárai Tamás kezdhet aggódni. :)
Mindenesetre elkezdtem olvasni, úgy olvasom, mint egy regényt, bár a nekem nem tetsző, érdektelen részeket (úgy mint fodor, amiből annyiféle van, hogy ki gondolta volna) átugrom, de a legtöbb részt végigböngészem. Jó rajzos, amelyek segítenek a megértésben, bár néha még így sem látom, milyen ruhát varrunk is éppen, nadrágot, blézert, vagy mit.

Na de ha megtanulom, kitanulom, elsajátítom! Semmi nem foghat majd ki rajtam, legyen bár bélelt, rejtett gombolású, zsebes, tudomisénmilyen kézelőjű blézer...

Ennek megfelelően a következő anyagokat vettem:

Van némi probléma az anyagfelismerésemmel, én a taftól mindig azt gondoltam, hogy az a bársonyhoz hasonló finom, szőrös és puha matéria, most kiderült, hogy éppen nem, mert poliészter (vagy valami hasonlót mondott az eladó kislány). Mindegy, olyan ünnepi alkalomra való öltözék lehet belőle, már amennyiben hatékonyan olvasom a fent említett segédeszközt.A színek nem nagyon látszanak, az első egyszínű ezüstszürke, a második ezüstszürke, de nem egyszínű, a harmadik meg... na, azzal jól bevásároltam, bent az üzletben olyan szép zöldnek látszott, gondoltam, egy ujjatlan kis felsőnek milyen jó lesz ezekhez. Itthon aztán már inkább enyhe aranyszínűnek látom, ami éppen nem jó az ezüstösökhöz. Nem baj, csak a szoknya és a blézer sikerüljön, persze, villámgyorsan, idő nincs rá túl sok.

Ma szaggatottan írok, lesz még Give away, meg hógolyó is, de most kicsit írogatok, aztán jön a következő bejegyzés, aztán varrosgatok, s jutalmul este még egyet. Ez a tervem, egyelőre kivitelezhetőnek tűnik. :o)

Részletek

Miután sikerült aludnom egy nagyot (9 órát), némileg csökkent a restanciám ezügyben, tekintve, hogy a héten összesen nem aludtam 20 órát. Ebből kifolyólag most erősen bedagadt szemekkel létezem, de az agyamban legalább kezd az összeköttetés helyreállni. De az üzemi hőfokhoz azért még kell néhány kávé.
Hát, volt ezen a héten minden, voltak sikeres napok, voltak kevésbé és voltak a rémesek, mint a 2 legutóbbi. Volt kiabálás és sírás, gyomorideg. Inkább nem írok erről, bár jó lenne valahol teljes mértékben kiönteni magamból, mert most még foglalja a szívem kapacitását, s talán kívülállók képesek egy-egy helyzet objektívabb megítélésére- de ha a blogom úgy néz ki, mint egy idegbajos nő vallomásai, akkor ... mindegy.

Mindenesetre tegnap megint bőgve jöttem haza, de majd ma elvisz engem a családom a Bodies kiállításra, aztán meg iszunk forralt bort a Vörösmartyn, meg nézelődünk, és akkor megtörténik az agymosás, másnéven csoda. És megmaradok.

És akkor nevessetek is egy kicsit, amikor már úgy éreztem, hogy sem fizikailag, sem lelkileg, sem szellemileg nem tudok többet belefeccölni (mint szép magyar szó) ebbe a hétbe, akkor besétált az igazgató úr és azt mondta, hogy ugyan nem beszéltünk róla külön, de az teljesen természetes, hogy idén is én leszek a speechman a karácsonyi ünnepségen. Ami azért is nagyon vicces, mert tavaly is csak erős kapacitálásra vállaltam el, figyelmeztettem, hogy rémes szónok vagyok, még 5 ember előtt sem szeretek, 120 előtt meg pláne. Különben is (gondoltam, megosztom vele ezt a titkot, hátha elretten, de nem), mikor legutóbb még verset is kellett mondanom, akkor én kiválasztottam a mélyen szeretett Kosztolányim 10 soros versét. Ezt a 10 sort én annyi ideig tanultam, mintha legalábbis a doktorimat készültem volna megvédeni, család előtt, tükör előtt, kutya előtt, mindnekinek mondtam.
És amikor én kerültem sorra, belevágtam nagy lendülettel, a vers első sora ez a szépség:
"Oh, nézd a furcsa, ferde fát..."

És akkor én... én azt mondtam véletlenül, meg a nagy izgalmamban, hogy:
"Oh, nézd a furcsa, ferde PÁRT..."

És közben hallottam magam, nem is akartam elhinni, hogy ezt én mondtam, párhuzamosan meg láttam az arcokat magam előtt, gondoltam, hogy talán újra kelleni kezdeni, de nem tűnt jó megoldásnak, különben is, mire ezt átgondoltam, befejeztem a verset. Meg a szavalós pályafutásomat is.

Na, ezek után a tavalyi 120 főset nemcsak megszerveztem, hanem le is vezényeltem, beszédestül,mindenestül, hogy minden flottul menjen. Idén 135 fő vesz részt, a hoppmester újfent én vagyok, de megtoldjuk egy sajtóreggelivel, amikor is 10 újságírót látunk vendégül, közvetlenül a nagy ünnepség előtt. Csak át kell rohannom egyik teremből a másikba, nekem ez igazán nem okozhat problémát, minden szónoki képesség a kisujjamban van. Mint az fent leírtakból kitűnik.

És akkor még nem beszéltem arról, hogy a kutatást megírtam, de még pofásítanom kell, arra elég 1-2 óra, s ha minden jól megy, akkor hétfőn feladom, miután keddre bent kellett volna lennie. De a sok stresszben az a jó, hogy már nem tudok mindenért halálosan izgulni, bőven elég, ha csak gyomorsavam van, meg gyomorideg, gyomorrák már nem kell. Fekete humor, tudom.

És ma még rakok fel képeket is, mert vettem egy könyvet, meg anyagokat, amelyekből varrnom kell szoknyát, meg blézert, meg szeretném mutatni. És készen vagyok a húzogatóssal is, de azt majd akkor, ha célba ért a csomagom. És akkor el kell kezdenem egy másik ajándékot is, mert kifutok az időből, pedig nem szeretném.

És jön még az én hógolyóm is a remekbeszabott gondolataimmal, szóval, aktívabb leszek a hétvégén, mint hét közben- legalábbis blogolásilag.

Hát...

Bár csökkenő üzemmódban, de még élek. Hétvégén részletek!

Az ígért sorsolás...

... elmarad. Helyette mindenki kap 1-1- újságot az ötletekért; azért, mert válaszolt; mert ajánlott; mert segített; mert ... egyáltalán.
Lent részletezett okok miatt most nem tudok egyenként fotókat készíteni az újságokról, de kérek címeket és a héten feladom mindenkinek az ígért lapot. Remélem, mindenki talál a sajátjában olyat, ami kedvére való!

Köszönöm...

... mindenkinek.

Újrakezdés

Soha ne mentsetek semmit csak a pendrive-ra, legyen meg valahol máshol is. Amikor 1-2 napja örömködtem, hogy mennyi mindent megírtam,pl. az összehasonlító andragógiám is, akkor még nem tudtam, hogy ilyen is van (mert még nem tapasztaltam), vagyis, hogy sérül egy fájl azon a dögön. Most, amikor lenne 2 napom (estém, éjszakám) a 30 oldalas kutatásomra, akkor az említett dokumentum nyomtatása előtt kiderül, hogy meg sem lehet nyitni, sehol nincs meg, elveszett, eltűnt, elszállt a rendkívül gondosan felépített, precíz, 18 oldalas, nem kevés nyomozással alátámasztott, majd tényleg jól sikerült fogalmazással megírt beadandóm.

Azt hiszem, megőrűlök, de még nem biztos. Mert súlyos probémák vannak a munkahelyemen és amikor végre úgy érzem, le tudom tenni az Úr kezébe (aki nem hívő, talán nem érti, de nem baj) és bár nem kevés erőfeszítéssel, de tudok koncentrálni a köv. feladatra, melynek szintén kedd a beadási határideje-akkor jön ez. És tudom, hogy van ennél égetőbb probléma, és azt is, hogy most sem dől össze a világ, de azért most úgy érzem, a józan eszem megtartása a cél ebben a pillanatban.

Mikulás

Nagyon jó kislány lehettem, mert ma reggelre (mint minden évben) itt volt az ajándékom, bár csak hevenyészett takarításban részeltettem a csizmám. De a Mikulás vagy egy kicsit vaksi, vagy nagyon is szeretetteljes, mert egy csomag francia csokoládét kaptam tőle, Párizs (az imádott Párizs!) felirattal...

A lányoknál, Virág szavával élve, öko-Mikulás járt, semmi csokoládé, hanem aszalt gyümölcs, zabkeksz, színtiszta gyümölcslé és 1-1 pár, a talpán csúszásgátlóval ellátott vastag zokni volt ma reggelre. Úgy látszik, jó kislányok voltak idén (is)...

ZM szerint az ő bakancsa egy mókus raktárának is beillene, mert pisztácia, mogyoró, mandula volt benne reggelre. Ő is nagyon jó kisfiú volt ezek szerint.

Hiába, ez egy jó család. :o))

Háttér

Zsuzsitól nagyszerű zöld hátteret kaptam, amelyet mire felraktam, fehér lett. Valami rémesen ronda, de ami a vicc benne, az az, hogy ő zöldnek látja. Nem, nem színtévesztő, nála egyszerűen zölden jelenik meg.
Mondaná meg valaki, milyen színt lát a blogomon, mert nyomom én a frissítést, de péntek este már ez sem akar frissülni. :(

Így jár az, aki a jól beváltat le akarja cserélni. Járt utat a járatlanért, ugye... sosem tanulom meg, brühühü.

Idegen tollak/1

Mondhatnám ugyan, hogy ezt én és ma, mert ha összeszedem magam, akkor még ilyenek is kijönnek belőlem, és akkor gondolhatná mindenki, hogy ha még rádobok egy lapáttal, akkor pedig miket is tudnék, én meg sütkérezhetnék a hamis dicsfényben. De minek, egyrészről ismertek, másrészről meg nem stílusom.
Ami miatt mégis megmutatom az nem az, hogy jelentősen megnő a látogatóim száma, ha kép is van fent, hiába, a vizualitás az első- csupán ötletadóként szeretnék bemutatkozni. Legyen olyan oldalam, amit eddig még nem mutattam meg... :o)


A képet egy csoporttagomtól kaptam 2 éve karácsonykor. Hát igen, nekem még csoportom is van-volt, nem is akármilyen, de erről majd később. (Mennyi minden van, amire ezt mondom.) Azt hiszem, Tihanyban tanulta a technikát, 2 háromszöget színt színével összevarrtak, egy kis résen keresztül kifordították, a széleket megtűzték, majd meghajtogatták. Szerintem látszik a képen, hogy hogyan....
Jópofa!

Ajándék Zsuzsitól

Hát idenézzetek, mit kaptam, odafent, a fejlécemet nézzétek!....
A kisujjamat sem mozdítottam érte, csak reggelre levélben itt volt Zsuzsitól. Alapvetően odavagyok, hogy valaki ilyeneket tud, de attól meg végképpen, hogy ezt csak úgy, pusztán szeretetből... feltételezem. Egyébként meg kiderült, hogy még közel is lakunk egymáshoz (legalábbis egy megye), így aztán félszavakból is megértjük egymást.

Hát, Zsuzsikám, az biztos, hogy ahányszor a blogomra nézek, szeretettel gondolok Rád! :o)
Nagyon köszönöm...

Végre...

Most egy kicsit megnyugodtam, mert varrni ugyan nem varrtam meg azokat a kiszabott dolgokat, amelyek naponta emlékeztetnek a közelgő ünnepre, viszont 4 dolgozatomat befejeztem, ami nem kis teljesítménynek számít a szűkre szabott időm tükrében. Hát, kérem szépen, ezek a remekművek születtek:

- összehasonlító andragógia:Magyarország és Románia felnőttképzési rendszerének minden részletre kiterjedő elemzése (18 oldal)
- kulturális marketing: egy induló kulturális vállalkozás üzleti terve, tokkal- vonóval(27 oldal)
- oktatásmarketing: akkreditált képzések összehasonlító elemzése (6 oldal)
- válságmenedzsment (8 oldal)

Még egy laza 30 oldalas kutatás ("Településem önkormányzata által fenntartott művelődési intézmények arculatvizsgálata a kulturális antropológia szemszögéből"), amit a köv. hét elején le kell adnom- aztán jöhetnek a szakdolgozatok. Még a végén megírom őket. :o)

Cimke kérdések!

Fejben már nagyon jó vagyok ezzel a cimkegyártásos dologgal, a gyakorlati megvalósítás még várat magára. ZM (Zoltánművész)- től kérdeztem egyet s mást, mire ő visszakérdezett, én meg néztem. Szóval, én (ugye) értek a Word-höz, Excell-hez, EpiServerhez, máshoz nem. :O(

Viszont: olvastam valahol, hogy a Word mégsem a legjobb megoldás, mert nem lehet ezt a tükörképes dolgot megoldani. Mások szerint ezt Photoshopban kitünően lehet készíteni, ZM szerint még jobb Adobe Illustratorban vagy Adobe Painterben. Szerintetek melyik a legjobb? Vagy innen kezdve tök mindegy?

Következő kérdés: szalag. Ti milyen szalagra vasaltátok? Én fehéret szeretnék (na jó, zöldet)- de milyen típusú az a szalag? Valami pertliszerűség? És milyen széles? Szerintetek, ha én befestem, attól még ugyanolyan kis helyre címkém lesz? Látszódni fog a kép/felirat?

Következő kérdés: transzferpapír. Ezt akkor most hol is célszerű venni? MédiaMarkt? Milyen nagy tételben árulják és milyen áron?

A bónuszkérdés: Ti mennyit csináltatok egyszerre?

A háttérinformáció: szeretném a karácsonyi ajándékomat így, szépen felcimkézve elküldeni....

Az a jó, hogy valaki mindig tud valami jótanácsot adni, amiért előre is hálás vagyok. Aki válaszol, ne tartsa magában a saját tapsztalatait, ha lehet... :O)))

És valami jó a tapasztaltaknak is: van egy csomó újságom (PW), a tanácsot osztók között kisorsolok hármat, legyen már jó nektek is... :)

Képeslapok

Hosszas bejegyzésre sem időm, sem energiám, mindent visz a cég. :O( Talán egyszer odajutok, hogy sokak kérésére erről is írok, de ahhoz valami jobb passz kell, különben még azt hiszik, hogy nem szeretem a munkám. Pedig.

Vidámságul bemutatom a képeslapjaimat, megboldogult Hartai Márta boltjába mennyit vittem ezekből (is)... Most kettő darabot tudok bemutatni, ráadásul 2 egyformát, hinni kell nekem, hogy ennél azért több a fantáziám. Csak az időm nem.

Advent első vasárnapja

Idén a Legkisebb (Virág) készítette az adventi koszorúnkat, nagyon tetszik. Élvezem a letisztult formákat, amire lehet pejoratívan azt mondani, hogy egyszerű, de szerintem ennél több. Jó, hogy nem zsúfolt, jó, hogy nincs telerakva minden mütyürrel, nekünk így tetszik.

Az advent a várakozás időszaka. Várjuk egyrészről Krisztus születését, ezt mindenki tudja, de sokan nem tudják vagy éppen elfelejtik, hogy advent Krisztus visszavárása is egyben. Ilyenkor arra gondolok, vajon, ha visszajön éppen most, mit talál? Nem a világban úgy általában, hanem konkrétan lebontva, bennem...Úgy várom, ahogy Isten Fiát várni "kell"?Hittel, bizalommal, örömmel? Nem tudom, bennem a várakozás mindig egyfajta félelmet is rejt... Jó lenne (vagy sem) kívülről látni magam, az Ő mércéjével.


De legalább napról napra advent melegségével, bizalmával, örömével útnak indulni. Így legyen!

Advent kezdetéhez nem illő gondolatok

Szóval, a magyar embert a Nothing-Buy-Day és a recesszió fenyegető valóságának együttese sem képes eltántorítani attól, hogy karácsonykor, de már inkább az azt megelőző hónap minden napján, ne vásárolja fel az összes áruház összes készletét. Ezt láttam az elmúlt napokban.

És szép, hogy a recesszió ellen úgy lehet védekezni, hogy vásárolunk, mivel annak gazdaságlendítő ereje van, csak éppen nem nálunk. Nem abban az országban, ahol az áruk 70 %-át külföldről hozzák be, vagyis a vásárlással éppen nem a magyar piacot támogatjuk. És persze, lehet magyarázni a nemzetek feletti összefüggéseket, hogy ami jó a német gazdaságnak, az előbb-utóbb a magyar (dübörgő) gazdaságban is érezteti hatását, csak éppen történelmi tapasztalatunk alapján azt mondhatjuk, hogy a hatás nálunk mindig csak késleltetve és erősen csökkent tendenciaként jelentkezett.:o(

De nem baj, mert hiszen úgy is nézhetném, hogy honfitársaink optimisták, ha... Ha nem tudnám, hogy hitelek tucatjait veszik fel emberek ilyentájt, hogy sikeresen elkápráztassák családjukat, barátaikat, mindenkit, talán még önmagukat is. Azt a hitelt, aminek aztán majd egész évben nyögik a részleteit. És senki ne legyen tévedésben: nem azok veszik fel a karácsonyi hitelek többségét, akiknek most éppen egy fityingjük sincs az ajándékokra. Azok tudják, hogy később sem lesz miből visszafizetni. Ellenben azokkal, akik úgy érzik, nem tudnak elég nagy ajándékot venni, márpedig az hogy néz ki...

Nos, ilyenkor duplán- triplán megnő a kézzel készített ajándékok presztizse. Nálam, legalábbis.

Nesze! - szer

Ennyit sikerült az elmúlt napokban alkotnom. Katbónál láttam, annyira tetszik a táskája, olyan kedves ötletnek tartom... Megengedte, hogy felhasználjam az ötletét, így most én is kirukkolhatok végre valamivel. Még készülőben van 1-2, bár igaziból sokkal többet kellene készíteni, annyi közeli-távoli ismerős, barát van, akinek szívem szerint valami ilyesmit adnék...

Karácsonyi visszaszámlálás

Tudom (mert látom), hogy mindenki nagyon szorgalmasan készül a karácsonyra, ami előtt én csak meghajolni tudok és őszínte csodálattal adózom. Teszem ezt alapból is, mert valahogy soha nem sikerült az a típusú készülődés, amit ilyentájt minden női lap ajánl, vagyis, hogy semmi rohanás, meg kapkodás, meg utolsó pillanatokban vett/készített ajándék, max. a sminkeshez, meg a fodrászhoz lehet elmenni 24-én, persze úgy, hogy voltunk olyan előrelátóak és már december elején bejelentkeztünk. Nekem ez még nem sikerült a 40 év alatt, reményeim foszladozóban.
Az utóbbi években pedig még lejjebb sikerült tennem az előrelátás mércéjét, de ez mindig csak december közepe táján derül ki.

Na most, az már eleve sokkhatásként ért, hogy 30 nap alá esett a hátralévő időm, eddig legalább mondhattam azt, hogy van még 1 hónapom, ami azért elég jól hangzik. Ennek most vége, de ami ennél is rosszabb, rájöttem, hogy a számláló nem december 24-én ünnepli karácsonyt, hanem másnap, azaz 25-én, így viszont (hiába, hogy csak 1 nap a különbség) esélyeim még gyorsabb fogyásnak indultak, hála az angolszász ünnepi szokásoknak.

Fodrászhoz már most be kellene jelentkeznem, ahhoz viszont az kellene, hogy lássak magam előtt valami olyan napot, amikor nincs más fontosabbnak ítélt dolgom, mint békésen, újságot lapozgatva ücsörögni azon nők között, akik egyébként minden pénteken, heti rendszerességgel teszik ezt. Valahogy nem látom még ezt a napot az elkövetkező időszakban, és most nemcsak erre az évre gondolok. :o)

Így aztán nem marad más hátra, mint reménykedni abban, hogy idén is képes leszek csodát tenni, s nyolckarú Sívaként 2 fogás készítése közben még a hajam is beszárítani. Legalább.

Forgatás, fagy, félelem

(Na jó, a félelem túlzás, de olyan hangzatos így a cím.)

Most néhány napig nem leszek, nem alkotok, mert a tervezett forgatáson leszek. Tegnap volt az első, nem minden zökkenőtől mentes nap. A szervezési problémákra nem vesztegetek szót, de amikor este 1/2 7-kor, szép őszi időben elindultunk Zalaegerszegről hazafelé, akkor még nem gondoltam, hogy kicsiny hazánkban milyen időjárási különbségek vannak.
Székesfehérváron már esett az eső, mit esett, ömlött. Én váltott lovakkal jutottam haza, itt hagytuk a stáb tagjait a mikrobusszal, én meg a kollégámmal továbbmentem Bajna felé. Zsámbéknál már olyan hóesésben mentünk, hogy miközben a kollégám mérgelődött, én jól tágra nyitottam a szemem és addig bámultam a felém ömlő hópelyhekbe, amíg nem könnyezett a szemem. Akkor becsuktam, majd kezdtem elölről. Hogy én ezt mennyire szeretem, olyan, mintha a Csillagok háborújában lennék és az űrben száguldoznék... na jó, majdnem olyan.

Aztán Zsámbék után már nem volt ennyire kedélyes a helyzet, mert hóviharba is keveredtünk, közben jött az információ, hogy a stáb tagjai még mindig ott állnak Szfv-on, ahol hagytuk őket, mert olyan defektet kaptak, hogy még a kihívott autómentő sem tudott segíteni. Arról csak halkan beszélek, hogy nyári gumikkal kaptuk a bérelt buszt, az ígért teli tank csak félig volt igaz, s oly hiányos volt a pótkerekes dolog, hogy nem lehetett segíteni. Akkor jött a telefonálgatás, én mint egy diszpécser irányítottam a mentőhadműveletet, hívtam én mindenkit, hogy vigye haza őket, végre, nem mondom el, mennyi idő után, de helyrerázódott a dolog.

És amikor a kollégám hazaért Tatára, jelezte, hogy náluk csak eső esik, semmi hó. Bajna és Tata között kb. 25 km van. Hm.

Most, ha kinézek az ablakon, gyönyörűséges fehérek a fák, a bokrok, ha az utat nézem, az a szokásos latyakos...


Ma Komáromba megyek, holnap Pesten forgatunk, aztán meg elmegyek a suliba. És hogy mennyit írtatok ezalatt az 1 nap alatt (!), most még átolvasgatlak Benneteket, közben kávét iszogatom (sokadikat), s várom a kollégát. Pedig de jó is lenne itthon lenni..... :o)))

PIF

Lassan világosodom meg, de akkor tartósan. Van ez a PIF, amire történő utalással már többször találkoztam, de engem nem érintett, volt más, amit olvastam, de most viszont...

Anyahajónál olvastam és rögtön éreztem, hogy most jött el az én időm. (Bár van még egy felkínált hely, vissza kell keresnem...) Abban én sem vagyok biztos, hogy lesz 3 bátor, de legfőképp türelmes ember, aki jelentkezik, de majd nem sértődöm meg, hanem arra gondolok, minek is írtam meg már magamról annyi rémséget.

Ígéreteim, főleg magamnak:
- összekapom magam
- nem az utolsó pillanatban állok neki
- nem felejtek el semmi lényegeset (úgymint név, cím...)

És a szabályok:

1. Bárki játszhat, akinek blogja/flickr képtára van.
2. Az első 3 ember, aki kommentet ír erre a bejegyzésre, ajándékot kap tőlem, melyet én készítek.
3. Ők is meghirdetik a játékot a saját blogjukban, és várják a saját 3 jelentkezőjüket :-)
4. Ezt az ajándékot az elkövetkező 365 napon belül el fogom juttatni hozzátok.
5. Nem küldöm el az ajándékot annak, aki nem hirdeti meg a játékot a blogjában /flickr -en.

Mégsem

"Kíváncsi vagyok, mikor mondod, hogy: Jó, jó, csak az a baja..." Mármint a táskának. Mondta ezt Lucagyerek, amikor diadalittasan megmutattam a táskát. Mert valóban mindig vágyom egy táskára, aztán elég hamar kiderül, hogy mégsem váltotta valóra a reményeimet.
Mert nagyon szép a színe, de nem elég nagy.
Mert elég nagy ugyan, de nincs benne 2 külön zseb.
Mert van ugyan 2 külön zsebe, de nem elég hosszú a pántja.
Mert elég hosszú ugyan a pántja, de nem találok meg benne semmit.
Így most az új táska az ország túlvégére megy, apósom drága barátnőjéhez, aki szeretni fogja.

Még mindig jobb ez így, mintha a szerelemmel lennék hasonló viszonyban, nem?

Hm. Kéne nekem egy táska...

Christmas/5

Erősen frusztrál, hogy mindenki lázasan készülődik a karácsonyra, s bár magam is varrosgatok, az én tempóm nem veheti fel a versenyt ... lassan úgy látom, senkiével. :o(
Nem készülnek a kis karácsonyfák a kollégáknak, nem készülnek a saját képeslapjaim sem, összesen 3 nesszeszer áll, de azok is félkészen- szóval, elég siralmas a mérlegem.
Ennek oka, hogy készülünk viszont a filmforgatásra (nem, nem én leszek a főszereplő), minden a nyakamba szakadt, szokás szerint most derül ki, hogy még sincs meg az engedély, hogy nincs aláírva a stábbal a szerződés, aki aláírhatná, az most Berlinben van, szóval a szokásos. Mindezt úgy, hogy hétfőn hajnalban már utazom Zalaegerszegre, majd másnap Komáromba, utána Pesten leszünk 3 helyszínen. Ezt követően elmegyek suliba, ahol meghallgatom, hogy mások (a bezzegék) már be is fejezték az egyik szakdolgozatukat, szerintem már le is adták, én meg ugye... Mindenesetre kész az üzleti tervem, az oktatásmarketingem és a kulturális menedzsment dolgozatom is, tehát, mindenki láthatja, hogy nem lazsálok. Igaz, nem is alszom. :(

Na, evezzünk vidámabb vizekre, mindenki azt mutatja meg, amije van, hát, én ebben a sorban az elmúlt évekre hagyatkozom, már csak a múltból élek, he-he-he.



Mert ugye, az értékéből mit sem von le, hogy legalább 3 éve készültek, de inkább több...?
Azóta már valószínűleg az enyészeté lettek, feltéve, hogy a gazdájuk használta is őket, nemcsak díszként (értsd: porfogóként) álltak a konyhában. Mert én használnám.

Ha kicsit még jobban összekapom magam, akkor még talán a Legnagyobb pullóvere is elkészül idén, ami viccként hangzik, de nem az. Ezért az egyért nagyon sajnálom, hogy a TV-nézés kimarad az életemből, mert milyen jó is akkor kötögetni, az már olyan békés nagymamás, nem? A házibálványra szánt időm a Híradóra korlátozódik le, fél órás napi kötéssel meg kissé lassan halad a dolog. :(
De attól legalább nem kell félnem, hogy kinövi, ezen a korszakon már jócskán túl vagyunk. :)

Türelem

Na, akkor arról, hogy mennyire vagyok türelmes ember. Ma bejöttem, s bár feltett szándékom volt, hogy néhányszor megsétáltatom a táskát mások irodájának ajtaja előtt, erre ők majd megkérdezik, hogy nahát, meg mi ez, na, ne mondd..... meg hasonlók. Akkor én majd egy kicsit szégyenlősen, meg vonakodva, de előveszem és mutogatom.
Nos, erre az történt, hogy bejöttem, ledobtam a kabátom és átrobogtam a táskával a szemközti irodába és ezt mondtam, minden bevezető nélkül: "Nézd, mit varrtam!"

Ez (azt hiszem) sok mindent elárul a jellememről, s még akik nem ismernek, azok is úgy vélhetik, hogy meglehetősen türelmetlen, izgatott (jobb lett volna azt írni, hogy izgalmas) vagyok.
Akik ismernek (vagy azt hiszik), azok pedig megerősödhetnek abbéli hitükben, hogy agresszív vagyok. :o(

Eredményhirdetés

A körülményekre való tekintettel, vagyis arra, hogy voltak a Rendesek és a Renitensek (nagy örömömre), 2 nevet húztam ki a kalapból. Tekintsetek el a sorsolás precíz bemutatásától, mert Zoltánművész nagyon dolgozik, így most nem kérem fel fotózásra. Én igyekeztem a kis Sony-val fényképezni, de azért ez ebben a borongós időben nem ad nagy sikerélményt, bár minden létező gombot megnyomtam rajta.

Tehát a 2 nyertes:


A 3. nyertes pedig ÉN vagyok, mert olyan olvasóim vannak, akik kreatívak, szeretnek játszani, vidámak, segítőkészek, tele vannak ötletekkel, és még sorolhatnám... Köszönöm Nektek!

Hogy mit nyertek?
Nos, Helen táskára tippelt, így ő a beígért anyagcsomagocskát kapja:


Másik nyertesünk, Léda pedig egy újságot kap (Burda, Quilts & Applizieren), német nyelvű, de könnyen érthető:


És akkor még 2 kép a végeredményről:



A belseje szép lila bélésselyemből készült, na, ezt azért olyan sokat nem fogom ismételni, csúszott, mászott, meggyűrődött. És a lilát nem is értem, miért választottam, mert nem is szeretem igaziból, de hiába próbáltam hozzátenni valamilyen őszies színűt, nem tetszett. Én viszont szeretem, ha a táska belseje egyszínű és még passzol is a külsejéhez, így amikor a kezembe került az eredetileg szoknyabélésnek szánt lila, akkor belevágtam. Nem bántam meg, mert a mélylila igenis jól megy a külső anyagokhoz, van köztük egy hasonló.
De mielőtt azt gondolnátok, hogy én magamtól vagyok ilyen ügyes, bevallom, hogy (természetesen) nem, egy szintén német patchwork újságból merítettem az ötletet. :)

És akik most nem nyertek, azoknak a kedvenc versemet adom ajándékba:

Kosztolányi: Őszi reggeli

Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényű körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,
és elgurul, akár a brilliáns.
A pompa ez , részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek felém.

Hogy már tél van? Meg jön a karácsony? Hát igen, mindig fáziskésésben vagyok.:)

Már kitaláltam, hogy ezzel megyek holnap a könyvtárba, de előtte még mindenkinek megmutogatom a dolgozóban. Hogy ne legyen nagyon direkt a dolog, majd elmegyek az ajtók előtt, mászkálok vele a nap folyamán, megvárom, míg maguktól észreveszik a kollégák... :o)

Lányok, öröm, hogy vagytok!

(Címeket kérek szépen!)

Erős küzdelmem...

... volt az idővel, meg ezzel a valamivel is, amit megígértem, hogy megmutatok. Hát, elkészült, nézegetem nagy örömmel és közben hálatelt szívvel gondolok a mai technikai lehetőségekre (úgymint számítógép, meg internet, meg blogolás, meg egyebek, amiket nem is ismerek), meg mindazokra, akik kiváncsiak a a végeredményre. Mert ha nem mondom nagy szájjal, hogy ekkor meg ekkor megmutatom, akkor ez (sem) biztosan nem készül el, félúton már teljesen mást akartam volna varrni, kitekingettem egyéb teendők felé, de aztán arra gondoltam, hogy itt nyilvánosan valljak szégyent?
Így aztán neki-nekifeszültem, amit meg úgy mondok, mintha legalábbis egy királyméretű takarót varrtam volna kézzel, pedig csak erről a kis vacakról van szó, nekem mégis akkora energiámba telt. Az még csak hagyján, hogy a héten későn keveregtem haza, meg az is hagyján, hogy a fejem zsúfolásig tele volt teljesen felesleges információkkal, amelyekkel valamit kezdenem kellett (volna), s ilyen állapotban milyen jó dolog kikapcsolni ezt az agyi zsibvásárt valami kreatív tevékenységgel, de akkor meg kiderült, hogy még béna is vagyok, mert összesen 12 tűt törtem el, ami már önmagában is hihetetlen nagy birkózásokat sejtet. És akkor még nem beszéltem arról a remek ötletemről, hogy ne csak vastag vatelin alkossa a táska vastagságát, hanem legyen benne táskamerevítő (vagy mi a fene), ami azt jelentette, hogy egy merev felületet kellett szabad gépivel tűznöm...persze, lazán és kreatívan, ahogy kifolyik a kezem közül. :(

Arról meg nem beszéltem, hogy a táska most is elég nagy, de igaziból félúton én már gyanút fogtam, hogy mi a frászt is varrok én, mert jó, hogy praktikus a nagy táska, de ebbe már a fél világ belefér, a másik felére nem tartok igényt inkább. Így aztán nem varrtam hozzá azt a néhány blokkot, ami által talán nem szakad majd le a kezem. Mert a nők minden rendelkezésre álló helyet betöltenek, értsük ezt most úgy, hogy ha van a hely a táskában, akkor még 2 liter tejet beraknak a másik 4 mellé.

Ennyi bevezető után jöjjön a táska, íme:

A képet én csináltam, meg is látszik rajta, de majd hazajön Zoltánművész és a Nikon-jával kattintgat egyet-kettőt, akkor majd jobban érvényesül, mert vannak rejtett értékei is. :)

Viszont azt kell mondjam, nagyon elnevetgélték a lányok ezt a kitalálósdit (amin meg én nevetgéltem jókat), így aztán úgy döntöttem, 2 nyertes lesz. Az egyiket azok közül, akik komolyan vették a játékot (ez már önmagában is ellentmondás), egyre tippeltek és még jól is, a másikat azok közül, akik mondtak mindenfélét, ömlesztve... :):):):)
Volt nagy öröm, mikor olvastam a bejegyzéseket, volt nagy öröm, amikor kész lettem ezzel a csodával és van nagy öröm, hogy egyáltalán kész lettem. :) Így lehet, hogy bevezetem ezt a dolgot és ha valamire szükségem van, akkor csak annyit teszek, hogy sejtelmesen, titokzatosan bejelentem, hogy valami készül, majd szabok egy határidőt, ami főképpen nekem határidő-és akkor biztosan megvarrom.

A sorsolásra holnap kerül sor, de lehet, hogy még ma este. A közjegyzőm ugyan nincs kéznél, de ettől függetlenül hivatalos lesz és tiszta. :) Mármint a sorsolás. Fotók készülnek, bemutatom, a táskával együtt. :):):)

Születésnap

Ma vagyon, ma vagyon... Ha nem is piros Pünkösd napja, de Zoltánművész születésnapja. Mivel már annyi mindent írtam róla (hogy milyen szuper pasi), úgy gondolom, hogy itt az ideje, hogy mutassak néhány fotót a munkáiról is.

Pl ezt:

Vagy ezt:

Vagy éppen ezt:


Ez csak egy igen rövid szösszenet a munkáiról, de mégis... képet lehet kapni, milyen pasival élek együtt... :o) És újra megállapítom: milyen jó is nekem! :o)

Szakdolgozati rémségek :)

Már annyiszor emlegettem ezt a rémet, hogy ideje megírnom, mi is a problémám. Ugye, a kiindulási pont az, hogy 40 éves vagyok, most végzek 2 szakot, dolgozom egy teljes időmet, energiámat, szellemi kapacitásomat, leleményemet és kreativitásomat betöltő munkakörben. Van egy szép nagy családom és vagyok én magam is, igaz, a sor végén. :)

Na mármost: a 2 szak az 2 szakdolgozatot jelent, ugyebár. És amikor témaválasztásra került a sor, akkor az arra az időpontra esett, amikor éppen 4 nap alatt vágtam be a 600 oldalas marketinget (meg a másik 3 tárgyat), amire is egy helyre kis csillagos jeggyel távoztam és úgy éreztem, hogy ide nekem az oroszlánt is. Ezzel a lendülettel néztem meg a kiírt javaslatokat, s úgy éreztem, én ennél sokkal jobbat, sokkal érdekesebbet tudok, arról nem is szólva, hogy ne a 120. szakdolgozatot olvassa a konzulens, mondjuk a kismamák felnőttképzési lehetőségeiről. De az tény, hogy nem a tanár iránti tisztelet és sajnálat vezérelt, amikor azt gondoltam, hogy majd én robbantok, hohó..

Így most a következőkkel kell(ene) megbírkóznom, ezek az ötletek fogantak meg ebben a nyakamon lévő kobakban:

1. Művelődésszervező szak- andragógiát választottam, vagyis a saját cégem felnőttképzési rendszeréről írok, ez még a jobbik, mert itt legalább helyben vagyok, hozzájutok a szükséges infóhoz. De persze én többet akartam (naná) és kitaláltam, hogy miután a társaság egy svéd cég anyavállalata, majd én megkérdezem a központot, van-e központi irányelv, satöbbi. Meg megkérdezem az általam ismert országok ismert alkalmazottait, nekik van-e, majd ezek után virítok a mienkkel. Persze, nem árt átböngészni egy halom szakirodalmat, ezért, ha valaki tud céges, vállalati, munkahelyi képzésről valamit, és segíteni is szeretne, hát... tárt karokkal! :o)

2. Kommunikáció szak- na, ez csúnya lesz. Mert azt gondoltam, hogy én a javaslatoknál jobbat tudok (nem megírni, csak kitalálni), így aztán a következőt ötöltem ki: A Zsoltárok Könyvének stilisztikai elemzése. Ezt így fejből. Két kézzel kapott utána a tanárnő, azt csak később mondta, hogy reméli, tudok görögül. Meg héberül. És otthon vagyok a stilisztikában. Meg az irodalomkutatásban. Meg annyi mindenben, hogy már nem is emlékszem.
Valamiért azt gondoltam, hogy majd én most megmutatom, meg ha már írom, akkor olyat, ami érdekel, meg minden.

Egy jól sikerült szigorlat után az ember szárnyakat kap, de hogy senki nem volt, aki lehúzott volna a földre, azt azért igen sérelmezem.

Hogy mit gondolok ma? A jobb napjaimon azt, hogy nem vagyok normális. A rosszabbakon azt, hogy ez halál. Azt, hogy életem főműve lesz, már rég nem gondolom. Bőrbe kötve, mindörökre... :)


Ui: Minden megoldás érdekel!


A lényeg majdnem lemaradt: 1 sort sem írtam még egyikből sem, mert még üzleti tervet kell készítenem egy fiktív kulturális vállalkozáshoz (25 oldal), kutatást kell csinálnom kis falumban a vizuális antropológia eszközével (20 oldal), össze kell hasonlítanom 2 ország felnőttképzését minden szempontból, és a többit elfelejtettem. De még van. :(

Christmas/4

Vagy csak Christmas /3? Már magam sem tudom, de tulajdonképppen nem is számít, úgyis csalni készülök. Na, nem olyan nagyot, mint manapság szokás, de azért... Merthogy az alanti képek nem most készültek, hanem olyan 7 éve, de akár (ugye) most is varrhattam volna őket. Mondjuk, ha éppen nem azzal töltöm az időm, hogy milyen nehéz is nekem, miegymás. :o(
Viszont hogy nézne ki, ha az utolsó, meglehetősen negatív hangvételű bejegyzésem után egyszer csak előrukkoltam volna ártatlan képpel két ilyen párnával, magyarázhattam volna, hogy terápiás céllal, 2 bőgés között én ilyeneket, meg, hogy ezek könnyáztatta párnák ám.

Hát nem. Viszont nagy örömömre szolgált, mikor megtaláltam őket (értsd: a fényképeket) valahol, mert mégiscsak karácsonyra készültek, s talán valakinek ad valami ötletet. Nekem meg fényességet lopott az életembe, mert én így készülök az ünnepre. Ami megint nem igaz, mert az igazi készülődés nem fotózható, az belül zajlik nap mint nap...


Egyébként meg a gyógyulás folyamatát az alábbi dolgok jelentik:

- vettem 8 féle filcanyagot, majd meglátjátok, mi készül belőlük
- vettem cipzárakat
- vettem géptűket, mert a vasárnap esti varrás közben 9 (jól láttad!) darabot törtem el (jó formában voltam, mondom) és igen, a valamin ügyködtem
- bementem a könyvtárba és nem kispályás módon kivettem 7 db marketing könyvet, csak azért nem a maximum példányt hoztam haza, mert 3 padlizsán és az 1 tupperes ebédes dobozom már elfoglalta a helyet (állati jól néztem ki megint, pakolásztam ezeket a dög nagy könyveket, mert marketinghez mindenki ért, sokat tudnak írni--és amikor az egyik padlizsán majdnem elgurult, akkor lépett oda hozzám egy csoporttársam, fiatalon, üdén, kisminkelve és mosolygósan, én meg közben nem tudtam, melyik kezemmel tartsam a könyvet, melyik fülemen lógjon a 6.táskám, de közben ÉN osztottam a tanácsot, én, aki előző nap még bőgtem- hm.)

Aztán azt tudjátok-e, hogy már csak hatot kell aludni, aztán jön a valamim debütálása?

Cím nélkül (mert frappánsat nem találtam ki)

Egy kicsit rosszkedvem van, egy kicsit melankolikus vagyok, meg egy kicsit fáradt is... mert ugye, itt ez a 2 szakdolgozat, amelyekből még egy sort sem írtam le, meg a karácsonyi készülődés, meg a munka, meg a háztartás, meg a gyerekek, meg a férj, meg a kutya.... meg én is, a sor végén. Soha nem jutok a végére semminek, küzdök ezzel a nyavalyás főiskolával, már többször gondoltam rá, hogy nem is kell nekem az a diploma, minek. De aztán mindig kikevergek ebből az állapotból, ami miatt azonban ezt most szóra érdemesnek tartom, az példaértékű.

Zoltánművész lement édesapjához Csongrádra, mert nagyapa elesett otthon, nekiesett az üvegajtónak, elvágta a nyakát, amiből spriccelt a vér, de nagyapa nem akármilyen figura, kihívta saját maga a mentőket, kinyitotta a helyi biztonság ellenére 3 zárral megerősített ajtaját. A mentős sem tudott mit kezdeni vele, mert a főütőér mellett fél centivel történt a dolog, bedugta az ujját és úgy szorította el, így mentek be a kórházba, ahol azonnal műtét.

És tegnap, mikor éppen valamelyik aktuális dolgozatommal szenvedtem, felhívtak és mivel egy kicsit odavoltam, nagyapa elkezdett vígasztalni, amitől meg még el is sírtam magam. Mert az apósom, aki 72 éves és egyszer már fél oldalára lebénult, majd visszaküzdötte magát úgy, hogy úszni jár és autót vezet, az, aki túl van egy csípőprotézisen, aki most majdnem meghalt, aki több liter vért vesztett, akinek elektrosokkra kell most járnia, hogy az arca helyrejöjjön-- szóval, hogy ő kezdett el vígasztalni, meg erőt önteni belém, azért az nagyon sírnivaló.
Azt is mondta, hogy döntsünk úgy, hogy idén nem lesz karácsony (mert már ezen is sírtam, hogy semmi), ki fogjuk bírni, majd csak úgy együtt leszünk minden cécó nélkül, na és akkor mi van, csak én éljem túl ezt az időszakot.

Én meg megígértem neki, hogy összekapom magam, aztán még sírtam egy kicsit, majd leültem és megírtam az egyik feladatomat. És közben igen erősen szégyelltem magam.