Amikor még türelmes voltam / 1. rész

Saját festésű textilekből.

Volt nekem

türelmem, hogyne lett volna. Csak elveszett.

Ha koordinátákat kellene adnom, akkor ez a most megtalált hawaii applikáció szolgálhat adatközlőül, megrajzoltam, kivágtam, rávasaltam, kézzel aprólékosan (láthatatlanul) rávarrtam, a szélét eldolgozgattam, majd a  (szintén) kézi tűzésnél, ami pedig már a játék kategóriába tartozik, megadtam magam. Ott fogyott el a türelem.

Így aztán, mint annyi más esetben is, a falikép/párnahuzat sorsa ismeretlen, fordulhat  jóra, rosszra. Rajtam áll.

Ötletet mindig szívesen fogadok, tudjátok.

Közben pedig

elkészültem a másik takaróval is, szép nagy lett, 150x 210 centis, rózsaszínek és halványlilák némi natúrral, ahogyan az egy kislánynak való. Nem tudom visszaadni a színeit, fantáziátokra bízom.

Én pedig elmegyek a szülinapi ebédre. :o)

Néhány

patchwork újság felkerült ide, karácsonyiak is, mert én ilyen naprakész vagyok. :o)

Nem kéne feszegetni

azt, hogy ebből mit akartam csinálni, ki emlékszik már arra, hogy 6-8 évvel ezelőtt milyen gondolatai és ötletei voltak, ki emlékszik már arra. Így aztán azt sem tudom, most mit tegyek vele, ötleteket várok, de a (z) általam való befejezés nem tűnik sem vonzónak, sem kivitelezhetőnek, tekintve, hoyg fogalmam sincs, mire lenne jó ez a ... valami. Érdekes, hogy arra jobban emlékszem, mennyit festegettem a különböző színeket, meg a tűzésre is emlékszem, de a minta kialakítására csak halványan.Igen, jól látjátok, csak a szélt kellene rávarrni, khm.

Arra gondoltam, én ezt felajánlom", hátha valaki szeretné, ezzel nemcsak a befejezetlenség kerülne ki a házból, de egyben az újonnan felbukkant gond, hogy mit is kezdjek véle.

Szerintetek?

 

És még mennyi ilyenem van, mutassam?

"postaköltség fejében

A folyamatos

lomtalanításban az is a jó, hogy mindig a kezembe kerül valami, amire rácsodálkozhatom, most éppen ezzel a faliképpel vagyok így, mondanám, hogy tessék, ilyet is tudok, de igazabb, ha azt mondom, ilyet is tudtam vala, a teljes régmúltban.

Hitetlenkedve nézem, pedig annyira régen azért nem volt, már csak azért sem, mert emlékszem rá, ez nálam döntő. Emlékszem, amikor ezt a rengeteg ferdepántot készítettem, amikor ezt a rengeteg kézi öltést" öltögettem, és arra is emlékszem, amikor vonalzóval jelölgettem, hogy minden, de minden passzoljon.
És az örömömre is emlékszem.

" a falikép 90 %-a kézzel készült, egyedül a csíkok és a szegély felvarrása történt géppel

Készen

van a takaró, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy E-nek a takaróval együtt a Legtürelmesebb Megrendelő címet is odaadom. A takaró nagy (140x210 cm), s egy kicsit még pihegek, mielőtt a másodiknak nekifutok, ezzel a két mondattal pedig a legtöbbet magamról árultam el, úgy hiszem.

Nesze! - szer

Ennyit sikerült az elmúlt napokban alkotnom. Katbónál láttam, annyira tetszik a táskája, olyan kedves ötletnek tartom... Megengedte, hogy felhasználjam az ötletét, így most én is kirukkolhatok végre valamivel. Még készülőben van 1-2, bár igaziból sokkal többet kellene készíteni, annyi közeli-távoli ismerős, barát van, akinek szívem szerint valami ilyesmit adnék...

Erős küzdelmem...

... volt az idővel, meg ezzel a valamivel is, amit megígértem, hogy megmutatok. Hát, elkészült, nézegetem nagy örömmel és közben hálatelt szívvel gondolok a mai technikai lehetőségekre (úgymint számítógép, meg internet, meg blogolás, meg egyebek, amiket nem is ismerek), meg mindazokra, akik kiváncsiak a a végeredményre. Mert ha nem mondom nagy szájjal, hogy ekkor meg ekkor megmutatom, akkor ez (sem) biztosan nem készül el, félúton már teljesen mást akartam volna varrni, kitekingettem egyéb teendők felé, de aztán arra gondoltam, hogy itt nyilvánosan valljak szégyent?
Így aztán neki-nekifeszültem, amit meg úgy mondok, mintha legalábbis egy királyméretű takarót varrtam volna kézzel, pedig csak erről a kis vacakról van szó, nekem mégis akkora energiámba telt. Az még csak hagyján, hogy a héten későn keveregtem haza, meg az is hagyján, hogy a fejem zsúfolásig tele volt teljesen felesleges információkkal, amelyekkel valamit kezdenem kellett (volna), s ilyen állapotban milyen jó dolog kikapcsolni ezt az agyi zsibvásárt valami kreatív tevékenységgel, de akkor meg kiderült, hogy még béna is vagyok, mert összesen 12 tűt törtem el, ami már önmagában is hihetetlen nagy birkózásokat sejtet. És akkor még nem beszéltem arról a remek ötletemről, hogy ne csak vastag vatelin alkossa a táska vastagságát, hanem legyen benne táskamerevítő (vagy mi a fene), ami azt jelentette, hogy egy merev felületet kellett szabad gépivel tűznöm...persze, lazán és kreatívan, ahogy kifolyik a kezem közül. :(

Arról meg nem beszéltem, hogy a táska most is elég nagy, de igaziból félúton én már gyanút fogtam, hogy mi a frászt is varrok én, mert jó, hogy praktikus a nagy táska, de ebbe már a fél világ belefér, a másik felére nem tartok igényt inkább. Így aztán nem varrtam hozzá azt a néhány blokkot, ami által talán nem szakad majd le a kezem. Mert a nők minden rendelkezésre álló helyet betöltenek, értsük ezt most úgy, hogy ha van a hely a táskában, akkor még 2 liter tejet beraknak a másik 4 mellé.

Ennyi bevezető után jöjjön a táska, íme:

A képet én csináltam, meg is látszik rajta, de majd hazajön Zoltánművész és a Nikon-jával kattintgat egyet-kettőt, akkor majd jobban érvényesül, mert vannak rejtett értékei is. :)

Viszont azt kell mondjam, nagyon elnevetgélték a lányok ezt a kitalálósdit (amin meg én nevetgéltem jókat), így aztán úgy döntöttem, 2 nyertes lesz. Az egyiket azok közül, akik komolyan vették a játékot (ez már önmagában is ellentmondás), egyre tippeltek és még jól is, a másikat azok közül, akik mondtak mindenfélét, ömlesztve... :):):):)
Volt nagy öröm, mikor olvastam a bejegyzéseket, volt nagy öröm, amikor kész lettem ezzel a csodával és van nagy öröm, hogy egyáltalán kész lettem. :) Így lehet, hogy bevezetem ezt a dolgot és ha valamire szükségem van, akkor csak annyit teszek, hogy sejtelmesen, titokzatosan bejelentem, hogy valami készül, majd szabok egy határidőt, ami főképpen nekem határidő-és akkor biztosan megvarrom.

A sorsolásra holnap kerül sor, de lehet, hogy még ma este. A közjegyzőm ugyan nincs kéznél, de ettől függetlenül hivatalos lesz és tiszta. :) Mármint a sorsolás. Fotók készülnek, bemutatom, a táskával együtt. :):):)

Újabb félkész termékek

Mint az üzletekben, a mirelit pultnál, lassan nálam is úgy sorakoznak a félkész termékek. Lehet, hogy árulni kellene őket, nem is rossz ötlet, biztos lenne rá piac. Szerintem mindketten jól járnánk vele, én még pénzt is keresnék vele, a vevő pedig, miközben befejezné a munkát, úgy érezné, hogy alkotott valamit. Szerintem csak jó marketing kellene hozzá, az ötlet eladható. Raktáron sokat tudnék mutatni az érdeklődőknek... :)))

A 2 mostani abban különbözik, hogy dolgozom rajtuk. Még. :) Még nem raktam félre őket, még itt vannak előttem, csak rettenetesen lassan haladok velük, ugye, az a napi 1/2- 1 óra, amit kiszakítok a relaxálásra, az nem sok mindenre elég. (Nem véletlenül védekezem azzal, hogy nálam a kikapcsolódást szolgálja a szöszmötölés, nem művészi babérokra törekszem.)

Az első a tegnap éjjel már említett kis kék- zöldem, amelyet a saját festésemből varrtam laza 1 hét alatt. :) Erre szeretnék valami szabad gépi tűzést illeszteni, ha a gépem is úgy akarná, de nem akarja, ugye. Arra gondoltam, hogy a zöldek (hegyek) valamit kapnak, még nem tudom, mit; a kékek (víz) pedig hullámosat. Ez igen, így fogalmaz egy kommunikációs munkatárs. :) Talán azért, mert még ő sem tudja, mit is akar. Pláne, ha amit nem tud, az nem is sikerül neki. (Lásd: előző bejegyzés.) Jelzem: nem ilyen ferde a széle, ez csak a fotózás miatt ilyen.

A másik egy pullóver, amit a Legnagyobbnak kötök úgy 1 hónapja. Szegény gyerek türelmes, nem úgy, mint a Középső, aki alig várja, hogy kész legyen, mert utána elkezdem az övét. Azért az nagy szerencse, hogy ebben a korban már nem nőnek, vagy nem nagyon. :) Ezzel mindent elárultam.

Közelről pedig ilyen:

Ez a bejegyzés így nagyon negatív, ezért elmondom, hogy ma sikerült 2 pihentető percet eltöltenem azzal, hogy a júniusban Amszterdamban (persze, nem nyaraltam, dolgoztam) vásárolt fekete mini-tulipánokat elültettem a számukra vásárolt kék- fehér kerámiába.


Remélem, tavasszal nagyon szépek lesznek, érezniük kell, mennyire szeretjük őket. :)

Befejezetlen munkák

Persze, sokkal elegánsabb lett volna azt írni, hogy félkészek, mert akkor abban még benne van a remény, hogy egyszer elkészülnek. Csak ismerem magam, minek áltassak másokat?
Lehet, hogy csak ki kellene jelölni egy olyan napot, amikor szilárdan eltökélem, hogy semmibe nem kezdek bele, hanem a már meglévőket csinosítgatom, ellátom kerettel őket.
Ez a kettő előttem van és mindig látom őket, azért tudtam lefotózni őket, de ennél sokkal több van. :(
Mindenesetre nem nyomasztanak. :)))

Ma festettem, most száradnak a szépségek, majd vasalás után bemutatom őket, még az is lehet, hogy ma.

Határtalan

... érzés volt, amikor befejeztem határidőre a munkámat. Monokrómként indul a pályázaton, s úgy érzem, már most nyertem, hiszen elkészült, befejeztem, nem áll a többi 625 ezer befejezetlen között még egyként. Különben sem a díj számít, hanem az alkotás. Nem a hegy, hanem az oda vezető út.
Próbálok egy közelebbit is feltenni róla.
És egyet a hátoldalról, mert ott jobban látszik a tűzés. A hátoldalt festettem, Colombus- szal.
Az "alkotás" címe: A romlás virágai, a jelige ennek megfelelően: Baudelaire.
Szeretem!

Ja, az a nő abban a fantasztikusan kitérdelt melegítőben és némi vöröses fejjel... na, az vagyok én. Hétvégén, játszósban, otthon. :)

Valamiért egyre rosszabbul megy a képek feltöltése, de nem tudom, miért. Mindig máshová rakja, mint ahová én szánom. Nem értem.