nem szép, ellenben igaz

A Parenthoood c. sorozatban van egy Asperger szindrómás kisfiú, akivel nagyjából lehetetlen az együttélés (jó, ezt kívülállóként mondom, a szülőknek remekül sikerül), pl. volt az a jelenet, amikor egy üzletben sorbanállnak egy olyan pénztárnál, amelynél a max. 10 terméket vásárolók fizethetnek. Az előttük lévő pasas ennél többet vásárolt, a kisfiú pedig őrjöngeni kezdett, hogy ez nem fair és így nem lehet és elkezdi ledobálni a megengedett létszám fölötti cuccokat, végül el kell onnan vontatni őt.

Én ezt borzadállyal néztem, hogy szerencsétlen gyerek, szerencsétlen szülők, mert speciel tök igaza van a gyereknek, de hát milyen kínos, milyen szörnyű, lett is belőle verekedés, milyen jó, hogy mi nem, hogy nálunk nem, meg ilyesmik. Hogy mi (esetleg: én) tudunk uralkodni magunkon.

Na most a múlt héten az Ikeába berohantam egyetlenegy dologért (történt mindez szerda kora délután, tehát emberi számítás szerint abszolút dologidőben, nem péntek délután, pláne nem hétvégén) és felkapva a cuccot, vágtattam a pénztárhoz, mert egyrészt időm semmi, másrészt Zé kint vár a kocsiban (hiszen csak egyetlen dologért, ugye) és a pénztárhoz érve azzal szembesültem, hogy bár minden pénztár működik, mégis kígyózó sorok vannak, itt már egy csöppet ideges lettem, de ez még semmi. 

Egyetlen termékkel nyilván a gyorskasszát választom, be is álltam, előttem vagy öten. Annyira meg voltam rökönyödve ezen az egészen (komolyan, szerdán kettőkor? ennyien? és a nemzetgazdaság?), hogy percről percre nőtt a pulzusszámom, mígnem arra lettem figyelmes, hogy már az előttem lévő pakolja a cuccait a futószalagra és csak pakolja és pakolja és ott történt egy kis részecskegyorsítás, úgy öntötte el az agyamat a vér, hogy meg kellett kapaszkodjak (értsd: még jobban szorongattam azt az egy terméket).

Úgy éreztem, hogy megölöm. Nem túlzok, azt éreztem, hogy a verbális agresszió itt már nem segít (rajtam) és vagy addig püfölöm, míg levegőt kap (gondolom, ő ezt tehetetlenül tűrte volna, ellentett fel sem merült bennem), vagy ha visszafogom magam, akkor csak felugrom a futószalagra és lesöpröm minden cuccát, ami a 10 terméken belül esik, azt is, és törjön össze minden pohár (fizesse csak ki, tanuljon rendet), de ha már úgyis odafent vagyok, akkor a műanyag oldalfalba is belerúgok párszor (csak eddig terjedt a gondolat, hogy utána le kell másznom onnan vagy a biztonságiak szednek le, vagy ott maradok örökre vagy mi lesz, nem tudom). 

Természetesen nem tettem meg, végül lila fejjel, vert seregként elhagytam az áruházat, de a parkolóban, a hideg levegőn megálltam és felmerült bennem, hogy kitört rajtam az Asperger vagy ez  mégis mi volt, esetleg kezdek megőrülni. És ott döntöttem el, hogy ennek vége, így nem megyünk neki a karácsonynak. Nyilván van, amin nem tudok változtatni, mert sokba kerülne ez nekünk, tehát az alaptétel az, hogy most dolgozni kell, oké. Másrészt viszont szeretnék tisztaságot, rendet, nem igazit, de a mostani állapot oly mértékben tér el a normálistól, hogy innen csak picit is elmozdulva minden kísérlet sikerrel kecsegtet. Szeretnék ráhangolódni az ünnepre és nem akarom megadni magam annak a tételnek, mely szerint a napi sok óra munka nem hangolható össze a készüléssel, persze, ez lenne a legegyszerűbb, felvonni a vállam és ordítani, mondván, nem szabad lenyelni semmit, árt a szépségemnek  az egészségemnek. 

Szóval, úgy döntöttem, van még három hét, nézzük, mit lehet kihozni ebből. Perpill napi 12 órát dolgozom, oké, aludni is kell, ez is rendben van, meg azért vannak napi tevékenységek, melyek számunkra fontosak, pl. hoyg ebéd van az asztalon, melyet Zével együtt költünk el, persze, meg hetente háromszor el kell menni futni is, különben megőrülök, az biztos, tehát ezek az alapvonalon vannak. Viszont nem tudtam már elmenni  az aktuális team-coaching-ra, és nem tudok elmenni a szervezetfejlesztésre sem. Ha azonban elég ügyes vagyok, be tudom osztani úgy az időt, hogy mindennap szakítok időt a külső és a belső tisztogatásra. Nem napi több órát, de mégis.

Ennek alapján egyik nap begyúrtam az első adag mézeskalácsot (25 perc), egy másik nap megsütöttem, ma megpucolok még egy ablakot, és már azt is kitaláltam, hogy mi lesz az egyik desszert szentestén*, hogy mit (és mikor) sütök egy jótékonysági licitre,  közben szereztem repjegyet a Legkisebbnek, és még azt is kitaláltam, hoyg rendhagyó módon idén akár két héttel karácsony előtt már felállítjuk a fát és majd szépen naponta elszöszölve díszítjük fel. A hagyomány nagyon jó és nagyon szép, de alakítható. 

Mindeközben Cseri Kálmánt** hallgatok munka közben, hihetetlenül jó, rendesen csupaszítja a lelkem, elgondolkodtat és feltölt. És zenét is hallgatok.  És a héten veszek finom illóolajat. És előveszem a karácsonyi dobozokat és apró jeleket hagyok a házban.***

Meg ilyenek. Csak rajtam áll, nemdebár? Vagy mi a szösz.

* sok és szállítható ételek szükségeltetnek idén

** a youtube-on fent van egy evangélizációs sorozata, melynek során Péter személyiségváltozása kerül terítékre néhány napig

*** mindennemű lélekvidámító vagy éppen gyakorlatias ötletre vevő vagyok, jöhetnek

Tudom én, benne van

a nevében, hogy adventi koszorú, s lehetne most vitát nyitni, hogy akkor ez a sajátos típus az vagy sem, a zászló is mitől zászló már vagy éppen még nem, nekünk ez most az, ennyi és nem több. Szeretem. 

Rudolf nem a gyertyákon időzik rendes napokon, csak a fénykép kedvéért, hogy mutathassam, van belőle fellógatható változat is, alapesetben ablakon, ajtón, kilincsen, tükrön, s néha-néha adventi koszorúnak titulált gyertyakötegen is.

Pre-Christmas

Én szeretem, ha októberben október van, ősszel, hulló levelekkel, avarral, esővel, szélviharral és hó végén a mécsesekkel, gyertyákkal. De nem tudok én sem hatfelé szakadni, kell a terv, a lista, a beosztás, ezért most (részleges) pre-karácsony van, úgyis, mint illúziórombolás. Részletek itt.

I can't stand shops pretending to be Christmas in Oktober, I like autumn with the falling leaves, rain, wind-storm and the candles at the end f the month, I would like to enjoy it. But. But I must prepare for Christmas because the days (and nights) disappear, I need plan and list so it
's my first pre-Christmas offer. More details here.

Filcből készült fadíszek vagy ablakdíszek:
Ornaments for Christmas tree made of felt:

Szintén filcből, szintén ablakra, ajtóra, kilincsre, autóba, akárhová:
Ornaments for the window-, doorhandle or in the car, wherever:

Itthon

Hazaértünk a családlátogatásból, legalábbis a család egyik fele, a másik még folytatja. Ettünk-ittunk, beszélgettünk, aludtunk, majd kezdtük elölről.

Nem vagyok az a nagy ajándékmutogatós fajta és nagy örömmel konstatáltam, hogy már sem rakta tele a blogját "Miket is kaptam" típusú képekkel (bár a kreatív ajándék azért más elbírálás alá esik), de azért egy dolgot szívesen felrakok. Egy angyalka. De milyen! :o)

(Na igen. Míg az első fénykép jó lett, a második rémes. Még gyakorolhatok.)

Ünnep

Én (és lehet, hogy eretnek vagyok) Szentesténél is jobban szeretem karácsony első napját.
Nőknél könnyen előfordul, hogy mindent szeretnének egyszerre, legyen bejgli, az ajándékok legyenek becsomagolva (nem is akárhogyan), ragyogó rend legyen a lakásban, az ünnepi teríték legyen valóban ünnepi, a menü egyszerre legyen hagyományos és újdonság is, a karácsonyfa csillogjon, a lelkünk pedig legyen felöltöztetve. És igen, ehhez rohanunk, kapkodunk és néha még az Ünnephez nem méltóan mérgelődünk és idegeskedünk, mert nem leszünk készen, mert csálé a fa, a bejglik meg (naná), hogy szétrepedtek, bizonyos ajándékok csomagolhatatlanok... a sort lehetne még hosszan folytatni.

Eljő a Szenteste és minden évben bebizonyosodik, hogy minden úgy jó, ahogyan éppen akkor van. Nekem ez is csoda, hiszen nincs két egyforma év, mégis részesei lehetünk az Ünnep erejének, csodájának.

Karácsony első napja valahogy mégis más. Mindenki nyugodt, nem kell korán felkelni, lehet az előző este kapott könyveket böngészgetni, lapozgatni, közben kávézgatni. ZM (mint minden évben) kijelenti, hogy márpedig ő mákos gubát reggelizik, pedig az előző estéről maradt élelemhegyek gazdag és változatos reggeli lehetőséget kínálnak. Én igenis halászlevet akarok enni. A többiek egy falatot sem bírnak enni a tegnapi vacsora után, aztán valahogy mégis leszuszakolnak valamit a torkukon. Mindenki békés, nincs az a hajsza, ami az Ünnep előtt testben és lélekben egyaránt jelen volt.

Valahogy minden elcsendesül és ez nem dermedtség, hanem egyfajta békességgel teli nyugalom.

Legyen ...

... áldott Ünnepe mindenkinek, aki erre jár!

Kívánok gyertyafényt, szép reményt, karácsonyi süteményt- ezen felül meghitt együttlétet, finom ételeket-italokat, nagy beszélgetéseket, karácsonyfa alatti olvasásokat, barátokat, családtagokat.

És igen, odaért a fa alá az én karácsonyi húzogatósom is, Anyahajó írt róla, de olyan szépet, hogy azt kívánom, bárcsak én meg olyan szépet varrtam volna...

Mézeskalács

Sok minden nem készült el karácsonyig és sok minden nem olyan, mint szokott lenni- de azért mézeskalácsot, azt sütöttünk. És miközben a gyerekeink már megnőttek, kamaszkorban pedig minimum lázadozni illik a rögzült szülői szokások ellen, mert azok már ósdiak, meg unalmasak és különben is, a szülők szokásai, nem a kamaszokéi- szóval, akkor a mieink karácsonykor mézeskalácsot sütnek. Amit a Legkisebb nem is szeret, legalábbis megenni. Viszont kinyilvánította, hogy mézest pedig sütni kell. Nem feltétlenül azért, hogy megegyük, hanem az illatért és a tevékenységért.

Mert kell a fahéjas-narancsos-szegfűszeges-mézes illat és kell a közös munkálkodás.

Hogy legyen a fán mézeskalács.
Hogy csipegessük a még nyers tésztát.
Hogy együtt legyünk.
Hogy bénázzunk a formázáskor.
Hogy jól teleszórjuk a konyhát tökmaggal, meg szezámmaggal.
Hogy adjunk másoknak belőle.

Hiszen karácsony van.

Jaj, Istenem, de jó nekem...

Ajándékot kaptam, de se nem PIF, se nem húzogatós, hanem csak úgy... Évától jött... Mit is mondjak? Meleg, finom, puha és ZÖLD!!!!!!!! És érződik rajta a szeretet!
Már tegnap megérkezett, csak nem tudtam lefényképezni, anélkül meg nem olyan jó. Ebben utaztam be a székes fővárosba ma reggel, körbelibegtem minden szobán, babráltam a kis díszemmel, mert akkor egyszerre látszódik a kesztyű is, meg a többi is...


Szépséges, kedves, praktikus- szeretnék én is ilyen lenni! :o)



Köszönöm, Éva!

Ajándékok

A vasárnap délutánt sikerült arra használnom, amire kellett, vagyis megvarrtam még 2 neszesszert a kolléganőimnek. Mindkettőt a saját festésemből készítettem és (legyünk nagyvonalúak) szabad gépivel tűztem meg. Erről annyit, hogy eddig sem voltak téveszméim a magam tudását illetően, de mióta Kastanie neszesszerjét megkaptam, azóta mind az önbizalmam, mind a lelkesedésem erős csökkenésnek indult. Viszont ez a leggyorsabb technika, amivel 3 réteget rögzíteni tudok, különben is, a másikra gondolás számít, nem a kézügyesség. Persze, ezt most egy kicsit hamisnak hallom.:o(

Mindegy, a legfőbb értéke, hogy elkészültek, így ma az egyik megkapta, remélem, örült neki, igaziból nem tudom, mert a fura helyi viszonyok sok egymásnak örvendést nem engedtek meg. Utólag mondjuk csak a belé rejtett teáról beszélt, remélem, azért látta, hogy ez neszesszer (nem csomagolóanyag, pl. ) és azt is, hogy textilből van, vagyis nem dobta ki. :o)

Elküldtem a húzogatos ajándékomat is, ez is milyen nevetséges (vagy szánalmas), Mikulásra készen voltam, erre utolsó nap adom fel. A Királyi Posta azt ígérte, holnapra ott lesz, végülis csak helyben kell kiszállítani, az még talán belefér az idejükbe.
Mellesleg meg nem fényképeztem le és most már azt kívánom, hogy a gazdája se tegye, mert szerényre sikeredett és olyan kínos azt mutogatni mások bőséges ajándék(csomag)a mellett... Igaz, tiszta szívvel készítettem és közben sokszor gondoltam arra, aki kapja, ez azért remélem, levon valamit a szerény mérete okozta hiányosságokból. Vagy éppen fordítva: hozzátesz valamit. Mármint a nagyságához. Persze, ha jól ismerem a leendőt, nem fogja érdekelni a nagyság, meg a méret, meg a mennyiség. Így legyen.

Hangol már a zenekar,...

Kalákáék ugyan úgy folytatják, hogy: "...kezdődik a zűrzavar...", én azonban éppen másról írok, ami viszont nem akadályoz meg az őket való idézésben.
Tegnap reggel lelkileg alaposan felvértezve magam, elindultam ajándékokat venni. Valahol már írtam róla, hogy még egy darab sincs, ami okozhat fennakadást a készülődés további szakaszaiban, de miután változtatni ezen eledddig nem tudtam, nem zavart. (Hé, légy őszínte, ez nem igaz!) Azt viszont mindenki tudja, hogy egy nap alatt mindent megvásárolni szinte lehetetlen, tele vannak az üzletek, tolonganak az emberek, még a könyvgúlákhoz sem lehet odaférni, pláne megtapogatni, beleolvasni, megszagolni.

Nos, feladat teljesítve, méghozzá oly módon, hogy délre mindennel végeztem, olyannyira, hogy még az utamba eső postán csekkeket is feladtam, sorbanállás nélkül, ami azért- valljuk meg- nem kis teljesítmény. Mindezt a fent említett idegesség, kapkodás és rémálom nélkül. És nem, nem én voltam begyógyszerezve, hogy nem láttam a dilit, hanem ügyesen megszerveztem az egészet.

Vagyis reggel 9-re a Libriben voltam, ahol rajtam kívül 3 ember nézelődött, enyém volt az egész üzlet, így aztán tapogattam, szagoltam, olvastam, nézelődtem, felvettem, letettem. Visszamentem, mert mégiscsak azt is, töprengtem, majd fizettem. Nem keveset. Aztán Alexandra, ugyanezt. Ez a könyvterjesztő egy titok nekem, mert miközben dugig van ponyvával, meg bestsellerrel, meg olvashatatlannak minősíthető, ezáltal irodalomnak semmiképpen nem nevezhető könyvvel- közben olyan történelmi könyveket árulnak, ami a konkurrenciában nincs, nem is hallottak róla. Hogyan fér meg ez a két dolog együtt, nem is értem. De nem is erről írok.

Aztán ballagtam még ide, meg oda, és nem csupán a Mammutban vásároltam, nem vagyok én plázacica, csak éppen itt megtaláltam szinte mindent, amit szerettem volna.

Áldoztam a kultúrának (nem keveset), de a hasznos, a praktikus és még a szükséges is a táskámban, majd a fa alatt landolt-landol. Én nem akarok ebből litániát csinálni, legyen elég az, hogy ZM-mel 23-án még színházba is eljutunk, a Vígszínházban nézzük meg a Vörös és feketé-t Szikora János rendezésében.

Egy lépéssel beljebb vagyok újfent. :o)

Idegen tollak /2

Nem én varrtam, de nagyon szeretem. Tavaly karácsonykor kaptam egy PW csoporttársamtól, aki engem húzott a nagy ajándékozáskor. A mintát még én mutattam meg a csoportnak, aztán ő meg varrt belőle egy ilyen szépséges, arany-zöld asztalterítőt.

Kastanieról, még egyszer

Mert Kastanie írt is nekem, csak azt külön akartam közölni, mert olyan szép, olyan jó. Olyan nehéz másnak írni egy rövidke ajánlást, hogy miért is éppen ezt adom, megmagyarázni, hogy mit akarok mondani, frázisok folynak ki belőlünk sokszor, pedig őszínte a mögötte lévő gondolat. És néha nem kell külön cirádákat írni, elég egy idézet, egy vers, egy valahol olvasott mondat. Ahogy azt tette Kastanie is.

"Jártunk lehajtott fejjel
Azt hittem, soha nem jön l
De amikor megszületett
Felemelte a lehajtott fejeket.

Ünnepe forró, asztala dús
A vándor hazatér, örvend a bús
Kisírt szemedet emeld az égre
Sóhajts fel lassan:
Köztünk vagy végre!

Én hiszem és tudom,
Hogy Ő a Megváltó
Akire vártunk,
Az Örömhírhozó..."

Telitalálat, Kastanie, köszönöm még egyszer!

Siker, meg köszönet, meg öröm- mindez együtt

Úgy látom, szép nagy szünetek vannak a bejegyzéseim között, az, hogy milyen sűrűn írok valamit, mindig mutatja az aktuális időfelhasználásomat. Az elmúlt napokban nagyon nem volt időm, pedig lett volna miről, de most loptam 3 napot, így pótolgatom a restanciám. Elméletileg a suliban kellene lennem, de én már olyan fásult (és fáradt) vagyok, hogy erre a 2 órára be sem megyek, ellenben itthon maradok. És holnap sem megyek dolgozni, hiába munkanap (ezek ráadásul engem mindig megzavarnak, ezek az ide-oda rakosgatott napok), és nem megyek be a 3 órára a suliba sem, hanem végre elmegyek és veszek ajándékokat. Mert egy darab sincs, nem is vagyok késésben. :o(

Na, akkor most a sikerekről. Minden információ a tegnapi napra sűrűsödött be, koncentrátumként kaptam. Részletesen:

1. Lezajlott a cég évzáró értekezlete, amit én (és csak én) Christmas party-nak nevezek, ez az, amiről írtam, hogy én vagyok a hoppmester, a szervező, a konferanszié, a felszolgáló és a fogadóbizottság egy személyben. Az újságírók jól érezték magukat, kaptak enni-inni, kaptak információt, meg sajtómappát, meg mindent, még külön ajándékot is búcsúzáskor. Kedves voltam, meg aranyos, meg gondoskodtam róluk, aztán elmentek.

Akkor átmentem a másik terembe és szembenéztem az ott rám (is) váró 130 emberrel, odamentem a pulpitushoz és szépen köszöntöttem mindenkit, majd felvezettem igazgató úr prezentációját, előtte azonban mondtam néhány gondolatot. A dolog érdekessége, hogy egyik éjszaka írtam meg a beszédem, igazgató úr nem tudta megnézni, telefonon azt mondta, hogy biztosan jó, majd ott meghallja ő is a vendégekkel egyidőben.... Kicsit faksznis a pasas és akkor még nagyon eufemisztikus a megjegyzés, de bízott bennem és az jó. Nos, a végén azt mondta, hogy Micsoda beszéd!, meg Micsoda gondolatok!, meg Neki ilyen még soha, meg ilyesmiket, közben szorongatta a kezem. Sőt, tökéletesnek tartott mindent a rendezvénnyel kapcsolatban, ami azért nagyon lélekmelegítő, mert a kollégáim 1/4 része abban reménykedett, hogy semmi nem sikerül és majd jól leégünk, mert szervezetlen lesz minden, nem lesz ajándék, nem lesz ültetési rend, nem lesz hangosítás, és egyáltalán, nem lesz semmi, milyen jó lesz, mert akkor jöhet majd a "Bezzeg" duma.

Nos, jelentem, minden volt és majd azt is megírom, milyen gondolatokkal gazdagítottam a népes közönséget. Persze csak azt a részét, ami másoknak is érdekes lehet.

2. Fent említettek miatt én nem voltam a suliban, de este felhívtak a lányok és elmesélték, hogy csillagos ötöst kaptam arra a dolgozatomra, amiben Mo. és Románia felnőttképzési rendszerét hasonlítottam össze. Igen, ez az a balul elsült beadandó, ami eltűnt a pen driv-omról és amit fél éjszaka alatt ÚJRA megírtam, nagy sírások közepette. A címnek valami olyasmit adtam, hogy : "Mo. és Románia felnőttképzési rendszerének minden részletre kiterjedő vizsgálata" És akkor tanár úr aláhúzta ezt a fent jelölt részt, alá írván, hogy talán ez túlzás. Elolvasta, majd a címem fölé írta, hogy mégsem volt túlzás részemről.
Hát.

3. És akkor az, amitől teljesen elolvadtam: megkaptam a karácsonyi húzogatós ajándékomat, nem tudom, hogyan jutott be a céghez, a kollégáim miért nem szóltak, hogy valaki keres. A valaki alatt Kastanie-t értsétek, nem is, inkább így : KASTANIE-T, engem kapott. Én meg mit kaptam? Elmondani nem lehet, lefényképezem és beszúrom ide. Olyan gazdag ajándékozásban részesültem, hogy csuda.... Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy nem érdemeink alapján vagyunk megméretve... Kastanie, írok külön, most csak annyit, hogy nagyon köszönöm....
(Csak nagyon zárójelben írom le, hogy a cipésznek nincs cipője este vagyon, vagyis az én szépítészeti cuccaim egy fekete műanyag rondaságban gubbasztottak eleddig, várván a rájuk virradó szebb napot, amikor is beköltözhetnek egy szép, méltó, méretileg és esztétikailag is megfelelő neszeszerbe. Nos, Kastanienak hála, rájuk virradt eme boldog nap. )



Volt még néhány "apróság"a csomagomban, úgymint teafű, meg kandiscukor, meg mézeskalács, de ezeket már nem tudom prezentálni, mert a gyomrom (és ezzel párhuzamosan a lelkem) táplálását szolgálandó- megittam, megettem. Viszont közben Kastanie felé szeretethullámokat küldtem, remélem, odaértek.



Mondja még valaki azt, hogy nincs rendszer és rendezettség az életünkben. Nem az enyémben, nem a tiétekben, hanem mindenkiében. Mert bár kesze-kusza az életem; mert bár mindig le vagyok maradva néhány lépéssel ahhoz képest, ahol lennem kellene; mert bár nincs még egy ajándékom sem; mert bár egy mézeskalácsom sincs még, mert bár nem vásároltunk be ennivalót; mert bár szorongató érzéssel tölt el mindez--- mégis, helyére kerülnek a dolgok, elrendeződnek az ügyek, kisimulnak a gondolatok a fejben, és igen, lesz néhány olyan napom karácsony előtt, amikor helyére kerül maga a karácsony a lelkemben. Ez a legfontosabb, azt hiszem.

Idegen tollak/1

Mondhatnám ugyan, hogy ezt én és ma, mert ha összeszedem magam, akkor még ilyenek is kijönnek belőlem, és akkor gondolhatná mindenki, hogy ha még rádobok egy lapáttal, akkor pedig miket is tudnék, én meg sütkérezhetnék a hamis dicsfényben. De minek, egyrészről ismertek, másrészről meg nem stílusom.
Ami miatt mégis megmutatom az nem az, hogy jelentősen megnő a látogatóim száma, ha kép is van fent, hiába, a vizualitás az első- csupán ötletadóként szeretnék bemutatkozni. Legyen olyan oldalam, amit eddig még nem mutattam meg... :o)


A képet egy csoporttagomtól kaptam 2 éve karácsonykor. Hát igen, nekem még csoportom is van-volt, nem is akármilyen, de erről majd később. (Mennyi minden van, amire ezt mondom.) Azt hiszem, Tihanyban tanulta a technikát, 2 háromszöget színt színével összevarrtak, egy kis résen keresztül kifordították, a széleket megtűzték, majd meghajtogatták. Szerintem látszik a képen, hogy hogyan....
Jópofa!

Képeslapok

Hosszas bejegyzésre sem időm, sem energiám, mindent visz a cég. :O( Talán egyszer odajutok, hogy sokak kérésére erről is írok, de ahhoz valami jobb passz kell, különben még azt hiszik, hogy nem szeretem a munkám. Pedig.

Vidámságul bemutatom a képeslapjaimat, megboldogult Hartai Márta boltjába mennyit vittem ezekből (is)... Most kettő darabot tudok bemutatni, ráadásul 2 egyformát, hinni kell nekem, hogy ennél azért több a fantáziám. Csak az időm nem.

Advent kezdetéhez nem illő gondolatok

Szóval, a magyar embert a Nothing-Buy-Day és a recesszió fenyegető valóságának együttese sem képes eltántorítani attól, hogy karácsonykor, de már inkább az azt megelőző hónap minden napján, ne vásárolja fel az összes áruház összes készletét. Ezt láttam az elmúlt napokban.

És szép, hogy a recesszió ellen úgy lehet védekezni, hogy vásárolunk, mivel annak gazdaságlendítő ereje van, csak éppen nem nálunk. Nem abban az országban, ahol az áruk 70 %-át külföldről hozzák be, vagyis a vásárlással éppen nem a magyar piacot támogatjuk. És persze, lehet magyarázni a nemzetek feletti összefüggéseket, hogy ami jó a német gazdaságnak, az előbb-utóbb a magyar (dübörgő) gazdaságban is érezteti hatását, csak éppen történelmi tapasztalatunk alapján azt mondhatjuk, hogy a hatás nálunk mindig csak késleltetve és erősen csökkent tendenciaként jelentkezett.:o(

De nem baj, mert hiszen úgy is nézhetném, hogy honfitársaink optimisták, ha... Ha nem tudnám, hogy hitelek tucatjait veszik fel emberek ilyentájt, hogy sikeresen elkápráztassák családjukat, barátaikat, mindenkit, talán még önmagukat is. Azt a hitelt, aminek aztán majd egész évben nyögik a részleteit. És senki ne legyen tévedésben: nem azok veszik fel a karácsonyi hitelek többségét, akiknek most éppen egy fityingjük sincs az ajándékokra. Azok tudják, hogy később sem lesz miből visszafizetni. Ellenben azokkal, akik úgy érzik, nem tudnak elég nagy ajándékot venni, márpedig az hogy néz ki...

Nos, ilyenkor duplán- triplán megnő a kézzel készített ajándékok presztizse. Nálam, legalábbis.

Nesze! - szer

Ennyit sikerült az elmúlt napokban alkotnom. Katbónál láttam, annyira tetszik a táskája, olyan kedves ötletnek tartom... Megengedte, hogy felhasználjam az ötletét, így most én is kirukkolhatok végre valamivel. Még készülőben van 1-2, bár igaziból sokkal többet kellene készíteni, annyi közeli-távoli ismerős, barát van, akinek szívem szerint valami ilyesmit adnék...

Karácsonyi visszaszámlálás

Tudom (mert látom), hogy mindenki nagyon szorgalmasan készül a karácsonyra, ami előtt én csak meghajolni tudok és őszínte csodálattal adózom. Teszem ezt alapból is, mert valahogy soha nem sikerült az a típusú készülődés, amit ilyentájt minden női lap ajánl, vagyis, hogy semmi rohanás, meg kapkodás, meg utolsó pillanatokban vett/készített ajándék, max. a sminkeshez, meg a fodrászhoz lehet elmenni 24-én, persze úgy, hogy voltunk olyan előrelátóak és már december elején bejelentkeztünk. Nekem ez még nem sikerült a 40 év alatt, reményeim foszladozóban.
Az utóbbi években pedig még lejjebb sikerült tennem az előrelátás mércéjét, de ez mindig csak december közepe táján derül ki.

Na most, az már eleve sokkhatásként ért, hogy 30 nap alá esett a hátralévő időm, eddig legalább mondhattam azt, hogy van még 1 hónapom, ami azért elég jól hangzik. Ennek most vége, de ami ennél is rosszabb, rájöttem, hogy a számláló nem december 24-én ünnepli karácsonyt, hanem másnap, azaz 25-én, így viszont (hiába, hogy csak 1 nap a különbség) esélyeim még gyorsabb fogyásnak indultak, hála az angolszász ünnepi szokásoknak.

Fodrászhoz már most be kellene jelentkeznem, ahhoz viszont az kellene, hogy lássak magam előtt valami olyan napot, amikor nincs más fontosabbnak ítélt dolgom, mint békésen, újságot lapozgatva ücsörögni azon nők között, akik egyébként minden pénteken, heti rendszerességgel teszik ezt. Valahogy nem látom még ezt a napot az elkövetkező időszakban, és most nemcsak erre az évre gondolok. :o)

Így aztán nem marad más hátra, mint reménykedni abban, hogy idén is képes leszek csodát tenni, s nyolckarú Sívaként 2 fogás készítése közben még a hajam is beszárítani. Legalább.

Christmas/5

Erősen frusztrál, hogy mindenki lázasan készülődik a karácsonyra, s bár magam is varrosgatok, az én tempóm nem veheti fel a versenyt ... lassan úgy látom, senkiével. :o(
Nem készülnek a kis karácsonyfák a kollégáknak, nem készülnek a saját képeslapjaim sem, összesen 3 nesszeszer áll, de azok is félkészen- szóval, elég siralmas a mérlegem.
Ennek oka, hogy készülünk viszont a filmforgatásra (nem, nem én leszek a főszereplő), minden a nyakamba szakadt, szokás szerint most derül ki, hogy még sincs meg az engedély, hogy nincs aláírva a stábbal a szerződés, aki aláírhatná, az most Berlinben van, szóval a szokásos. Mindezt úgy, hogy hétfőn hajnalban már utazom Zalaegerszegre, majd másnap Komáromba, utána Pesten leszünk 3 helyszínen. Ezt követően elmegyek suliba, ahol meghallgatom, hogy mások (a bezzegék) már be is fejezték az egyik szakdolgozatukat, szerintem már le is adták, én meg ugye... Mindenesetre kész az üzleti tervem, az oktatásmarketingem és a kulturális menedzsment dolgozatom is, tehát, mindenki láthatja, hogy nem lazsálok. Igaz, nem is alszom. :(

Na, evezzünk vidámabb vizekre, mindenki azt mutatja meg, amije van, hát, én ebben a sorban az elmúlt évekre hagyatkozom, már csak a múltból élek, he-he-he.



Mert ugye, az értékéből mit sem von le, hogy legalább 3 éve készültek, de inkább több...?
Azóta már valószínűleg az enyészeté lettek, feltéve, hogy a gazdájuk használta is őket, nemcsak díszként (értsd: porfogóként) álltak a konyhában. Mert én használnám.

Ha kicsit még jobban összekapom magam, akkor még talán a Legnagyobb pullóvere is elkészül idén, ami viccként hangzik, de nem az. Ezért az egyért nagyon sajnálom, hogy a TV-nézés kimarad az életemből, mert milyen jó is akkor kötögetni, az már olyan békés nagymamás, nem? A házibálványra szánt időm a Híradóra korlátozódik le, fél órás napi kötéssel meg kissé lassan halad a dolog. :(
De attól legalább nem kell félnem, hogy kinövi, ezen a korszakon már jócskán túl vagyunk. :)

Christmas/4

Vagy csak Christmas /3? Már magam sem tudom, de tulajdonképppen nem is számít, úgyis csalni készülök. Na, nem olyan nagyot, mint manapság szokás, de azért... Merthogy az alanti képek nem most készültek, hanem olyan 7 éve, de akár (ugye) most is varrhattam volna őket. Mondjuk, ha éppen nem azzal töltöm az időm, hogy milyen nehéz is nekem, miegymás. :o(
Viszont hogy nézne ki, ha az utolsó, meglehetősen negatív hangvételű bejegyzésem után egyszer csak előrukkoltam volna ártatlan képpel két ilyen párnával, magyarázhattam volna, hogy terápiás céllal, 2 bőgés között én ilyeneket, meg, hogy ezek könnyáztatta párnák ám.

Hát nem. Viszont nagy örömömre szolgált, mikor megtaláltam őket (értsd: a fényképeket) valahol, mert mégiscsak karácsonyra készültek, s talán valakinek ad valami ötletet. Nekem meg fényességet lopott az életembe, mert én így készülök az ünnepre. Ami megint nem igaz, mert az igazi készülődés nem fotózható, az belül zajlik nap mint nap...


Egyébként meg a gyógyulás folyamatát az alábbi dolgok jelentik:

- vettem 8 féle filcanyagot, majd meglátjátok, mi készül belőlük
- vettem cipzárakat
- vettem géptűket, mert a vasárnap esti varrás közben 9 (jól láttad!) darabot törtem el (jó formában voltam, mondom) és igen, a valamin ügyködtem
- bementem a könyvtárba és nem kispályás módon kivettem 7 db marketing könyvet, csak azért nem a maximum példányt hoztam haza, mert 3 padlizsán és az 1 tupperes ebédes dobozom már elfoglalta a helyet (állati jól néztem ki megint, pakolásztam ezeket a dög nagy könyveket, mert marketinghez mindenki ért, sokat tudnak írni--és amikor az egyik padlizsán majdnem elgurult, akkor lépett oda hozzám egy csoporttársam, fiatalon, üdén, kisminkelve és mosolygósan, én meg közben nem tudtam, melyik kezemmel tartsam a könyvet, melyik fülemen lógjon a 6.táskám, de közben ÉN osztottam a tanácsot, én, aki előző nap még bőgtem- hm.)

Aztán azt tudjátok-e, hogy már csak hatot kell aludni, aztán jön a valamim debütálása?