A szigorlat napján

Reggel 8-ra mentem, fél 9-kor én kezdtem a vizsgát (a simát), ötöst kaptam, majd déltől szigorlat. Mindenből ötöst kaptam, dicséretes lettem. Ráadásul 3 csillaggal gazdagított ötöst kaptam a kutatásomra, ami olyan vastag, mint egy szakdolgozat (így írták be az indexbe is...). Nagyon-nagyon örülök, bár egyelőre még nem tudom feldolgozni, olyan fáradt vagyok. De ismerkedem az eredménnyel... Köszönöm mindenkinek, hogy a bátorításával hozzájárult a mai nap sikeréhez. Tudjátok: ez a jegy nem jöhetett volna létre, ha nincs a családom (különös tekintettel a páromra), s nincsenek a személyes, valamint a virtuális barátok. Vagyis Ti.

Most akkor mi is az a blogbarátság, mondjam még?

Őszíntén

Időnként nagyon demoralizáló olvasni mások blogját, mert azzal a nem túl szívderítő és önbizalomnövelő ténnyel futok össze, hogy mások mennyivel jobban osztják be az idejüket. Arról nem is szólva, hogy a kevéske szabadidőmet sem jól osztom be, mert az semmiképpen nem erre vall, hogy miután leülök varrni valamit (annak árán, hogy az eddig TV-nézésnek aposztrofált Híradót sem nézem, hanem abban a fél órában zümmögök), kiderül, hogy nem jól csináltam meg és bonthatok, rosszabb esetben kezdhetem elölről. Egyébként meg a zümmögésről az jut eszembe, hogy ez nálam az aromaterápia manifesztálódása, míg más emberre a mentás citromfű illata hat nyugtatólag, rám az, ha a varrógép ( a kis egyszerű 15 éves) előtt ülök. Amely tevékenységet gyakran nemhogy siker nem koronázza, hanem az előtte eltöltött idő fordítottan arányos a keletkezett rendetlenséggel és a rajtam megtalálható cérnaszálak, szöszök, miegyebek számával.
És akkor még nem is lett készen semmi.
Egyébként meg készül az az egy kis táska, csak éppen menetközben (miközben visszanéztem a fázisfotókat) rájöttem, hogy valamit elrontottam, még tiszta szerencse, hogy én vettem észre és még időben, nem akkor, amikor már a blogon vigyorog.

Időnként meg kell néznem az egyik Határtalanul-on kapott nyertes oklevelemet, hogy ellenőrízzem, tényleg az én nevem áll rajta, tényleg én kaptam. Mindig elcsodálkozom, bár ez csak azt bizonyítja, hogy képes vagyok magamat összeszedni, képes vagyok kitalálni valamit, véghezvinni. Időnként.

És már alakul a fejemben az 5 könyv listája is, csak kicsit nehéz , mert először is félre kell söpörni az agyamból a szakirodalmat (miért mondják irodalomnak, nem bírom megérteni, ill. értem én, csak így, vizsgaidőszakban nem felüdülés és kikapcsolódás, pláne nem feltöltődés), másrészről pedig ki kellene választanom azt az 5 könyvet, amit a leginkább ajanlanék másoknak. De mivel ebben a pillanatban is egy andragógiai didaktika könyv van mellettem, kicsit nehéz másra koncentrálnom. Hiszen olyan jó.

Siker, meg köszönet, meg öröm- mindez együtt

Úgy látom, szép nagy szünetek vannak a bejegyzéseim között, az, hogy milyen sűrűn írok valamit, mindig mutatja az aktuális időfelhasználásomat. Az elmúlt napokban nagyon nem volt időm, pedig lett volna miről, de most loptam 3 napot, így pótolgatom a restanciám. Elméletileg a suliban kellene lennem, de én már olyan fásult (és fáradt) vagyok, hogy erre a 2 órára be sem megyek, ellenben itthon maradok. És holnap sem megyek dolgozni, hiába munkanap (ezek ráadásul engem mindig megzavarnak, ezek az ide-oda rakosgatott napok), és nem megyek be a 3 órára a suliba sem, hanem végre elmegyek és veszek ajándékokat. Mert egy darab sincs, nem is vagyok késésben. :o(

Na, akkor most a sikerekről. Minden információ a tegnapi napra sűrűsödött be, koncentrátumként kaptam. Részletesen:

1. Lezajlott a cég évzáró értekezlete, amit én (és csak én) Christmas party-nak nevezek, ez az, amiről írtam, hogy én vagyok a hoppmester, a szervező, a konferanszié, a felszolgáló és a fogadóbizottság egy személyben. Az újságírók jól érezték magukat, kaptak enni-inni, kaptak információt, meg sajtómappát, meg mindent, még külön ajándékot is búcsúzáskor. Kedves voltam, meg aranyos, meg gondoskodtam róluk, aztán elmentek.

Akkor átmentem a másik terembe és szembenéztem az ott rám (is) váró 130 emberrel, odamentem a pulpitushoz és szépen köszöntöttem mindenkit, majd felvezettem igazgató úr prezentációját, előtte azonban mondtam néhány gondolatot. A dolog érdekessége, hogy egyik éjszaka írtam meg a beszédem, igazgató úr nem tudta megnézni, telefonon azt mondta, hogy biztosan jó, majd ott meghallja ő is a vendégekkel egyidőben.... Kicsit faksznis a pasas és akkor még nagyon eufemisztikus a megjegyzés, de bízott bennem és az jó. Nos, a végén azt mondta, hogy Micsoda beszéd!, meg Micsoda gondolatok!, meg Neki ilyen még soha, meg ilyesmiket, közben szorongatta a kezem. Sőt, tökéletesnek tartott mindent a rendezvénnyel kapcsolatban, ami azért nagyon lélekmelegítő, mert a kollégáim 1/4 része abban reménykedett, hogy semmi nem sikerül és majd jól leégünk, mert szervezetlen lesz minden, nem lesz ajándék, nem lesz ültetési rend, nem lesz hangosítás, és egyáltalán, nem lesz semmi, milyen jó lesz, mert akkor jöhet majd a "Bezzeg" duma.

Nos, jelentem, minden volt és majd azt is megírom, milyen gondolatokkal gazdagítottam a népes közönséget. Persze csak azt a részét, ami másoknak is érdekes lehet.

2. Fent említettek miatt én nem voltam a suliban, de este felhívtak a lányok és elmesélték, hogy csillagos ötöst kaptam arra a dolgozatomra, amiben Mo. és Románia felnőttképzési rendszerét hasonlítottam össze. Igen, ez az a balul elsült beadandó, ami eltűnt a pen driv-omról és amit fél éjszaka alatt ÚJRA megírtam, nagy sírások közepette. A címnek valami olyasmit adtam, hogy : "Mo. és Románia felnőttképzési rendszerének minden részletre kiterjedő vizsgálata" És akkor tanár úr aláhúzta ezt a fent jelölt részt, alá írván, hogy talán ez túlzás. Elolvasta, majd a címem fölé írta, hogy mégsem volt túlzás részemről.
Hát.

3. És akkor az, amitől teljesen elolvadtam: megkaptam a karácsonyi húzogatós ajándékomat, nem tudom, hogyan jutott be a céghez, a kollégáim miért nem szóltak, hogy valaki keres. A valaki alatt Kastanie-t értsétek, nem is, inkább így : KASTANIE-T, engem kapott. Én meg mit kaptam? Elmondani nem lehet, lefényképezem és beszúrom ide. Olyan gazdag ajándékozásban részesültem, hogy csuda.... Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy nem érdemeink alapján vagyunk megméretve... Kastanie, írok külön, most csak annyit, hogy nagyon köszönöm....
(Csak nagyon zárójelben írom le, hogy a cipésznek nincs cipője este vagyon, vagyis az én szépítészeti cuccaim egy fekete műanyag rondaságban gubbasztottak eleddig, várván a rájuk virradó szebb napot, amikor is beköltözhetnek egy szép, méltó, méretileg és esztétikailag is megfelelő neszeszerbe. Nos, Kastanienak hála, rájuk virradt eme boldog nap. )



Volt még néhány "apróság"a csomagomban, úgymint teafű, meg kandiscukor, meg mézeskalács, de ezeket már nem tudom prezentálni, mert a gyomrom (és ezzel párhuzamosan a lelkem) táplálását szolgálandó- megittam, megettem. Viszont közben Kastanie felé szeretethullámokat küldtem, remélem, odaértek.



Mondja még valaki azt, hogy nincs rendszer és rendezettség az életünkben. Nem az enyémben, nem a tiétekben, hanem mindenkiében. Mert bár kesze-kusza az életem; mert bár mindig le vagyok maradva néhány lépéssel ahhoz képest, ahol lennem kellene; mert bár nincs még egy ajándékom sem; mert bár egy mézeskalácsom sincs még, mert bár nem vásároltunk be ennivalót; mert bár szorongató érzéssel tölt el mindez--- mégis, helyére kerülnek a dolgok, elrendeződnek az ügyek, kisimulnak a gondolatok a fejben, és igen, lesz néhány olyan napom karácsony előtt, amikor helyére kerül maga a karácsony a lelkemben. Ez a legfontosabb, azt hiszem.