Kastanieról, még egyszer

Mert Kastanie írt is nekem, csak azt külön akartam közölni, mert olyan szép, olyan jó. Olyan nehéz másnak írni egy rövidke ajánlást, hogy miért is éppen ezt adom, megmagyarázni, hogy mit akarok mondani, frázisok folynak ki belőlünk sokszor, pedig őszínte a mögötte lévő gondolat. És néha nem kell külön cirádákat írni, elég egy idézet, egy vers, egy valahol olvasott mondat. Ahogy azt tette Kastanie is.

"Jártunk lehajtott fejjel
Azt hittem, soha nem jön l
De amikor megszületett
Felemelte a lehajtott fejeket.

Ünnepe forró, asztala dús
A vándor hazatér, örvend a bús
Kisírt szemedet emeld az égre
Sóhajts fel lassan:
Köztünk vagy végre!

Én hiszem és tudom,
Hogy Ő a Megváltó
Akire vártunk,
Az Örömhírhozó..."

Telitalálat, Kastanie, köszönöm még egyszer!

Jó kérdés

Hogy is van az, hogy a cégnél, bár bent van a kávé- és teatároló fiókomban egy csomó finom tea (még a Párizsból hozottak is) is, mégsem jutok oda, hogy igyam is őket? Nincs nagy affinitásom hozzá, holott szeretem a finom teát, nagyon.
Itthon meg éppen nincs akkora választék, talán három félét találtam, mégis... vágyam volt rá, hogy igyam; volt kedvem az elkészítéséhez (nem mintha hosszas pepecselést venne igénybe a dolog); és még meg is ittam. Odabent ugyanannyi idő alatt tudom elkészíteni mindkettőt, mégis a gyors hatást adó, felpörgető kávét választom az esetek 99 %-ában.

Na, most akkor hogy is van ez, mi a különbség? A helyszíneken múlik, vagy a tea szertartásosságán, a lassabb ritmust igénylő elfogyasztásán? Vagy mindez együtt? Ki érti ezt...

Siker, meg köszönet, meg öröm- mindez együtt

Úgy látom, szép nagy szünetek vannak a bejegyzéseim között, az, hogy milyen sűrűn írok valamit, mindig mutatja az aktuális időfelhasználásomat. Az elmúlt napokban nagyon nem volt időm, pedig lett volna miről, de most loptam 3 napot, így pótolgatom a restanciám. Elméletileg a suliban kellene lennem, de én már olyan fásult (és fáradt) vagyok, hogy erre a 2 órára be sem megyek, ellenben itthon maradok. És holnap sem megyek dolgozni, hiába munkanap (ezek ráadásul engem mindig megzavarnak, ezek az ide-oda rakosgatott napok), és nem megyek be a 3 órára a suliba sem, hanem végre elmegyek és veszek ajándékokat. Mert egy darab sincs, nem is vagyok késésben. :o(

Na, akkor most a sikerekről. Minden információ a tegnapi napra sűrűsödött be, koncentrátumként kaptam. Részletesen:

1. Lezajlott a cég évzáró értekezlete, amit én (és csak én) Christmas party-nak nevezek, ez az, amiről írtam, hogy én vagyok a hoppmester, a szervező, a konferanszié, a felszolgáló és a fogadóbizottság egy személyben. Az újságírók jól érezték magukat, kaptak enni-inni, kaptak információt, meg sajtómappát, meg mindent, még külön ajándékot is búcsúzáskor. Kedves voltam, meg aranyos, meg gondoskodtam róluk, aztán elmentek.

Akkor átmentem a másik terembe és szembenéztem az ott rám (is) váró 130 emberrel, odamentem a pulpitushoz és szépen köszöntöttem mindenkit, majd felvezettem igazgató úr prezentációját, előtte azonban mondtam néhány gondolatot. A dolog érdekessége, hogy egyik éjszaka írtam meg a beszédem, igazgató úr nem tudta megnézni, telefonon azt mondta, hogy biztosan jó, majd ott meghallja ő is a vendégekkel egyidőben.... Kicsit faksznis a pasas és akkor még nagyon eufemisztikus a megjegyzés, de bízott bennem és az jó. Nos, a végén azt mondta, hogy Micsoda beszéd!, meg Micsoda gondolatok!, meg Neki ilyen még soha, meg ilyesmiket, közben szorongatta a kezem. Sőt, tökéletesnek tartott mindent a rendezvénnyel kapcsolatban, ami azért nagyon lélekmelegítő, mert a kollégáim 1/4 része abban reménykedett, hogy semmi nem sikerül és majd jól leégünk, mert szervezetlen lesz minden, nem lesz ajándék, nem lesz ültetési rend, nem lesz hangosítás, és egyáltalán, nem lesz semmi, milyen jó lesz, mert akkor jöhet majd a "Bezzeg" duma.

Nos, jelentem, minden volt és majd azt is megírom, milyen gondolatokkal gazdagítottam a népes közönséget. Persze csak azt a részét, ami másoknak is érdekes lehet.

2. Fent említettek miatt én nem voltam a suliban, de este felhívtak a lányok és elmesélték, hogy csillagos ötöst kaptam arra a dolgozatomra, amiben Mo. és Románia felnőttképzési rendszerét hasonlítottam össze. Igen, ez az a balul elsült beadandó, ami eltűnt a pen driv-omról és amit fél éjszaka alatt ÚJRA megírtam, nagy sírások közepette. A címnek valami olyasmit adtam, hogy : "Mo. és Románia felnőttképzési rendszerének minden részletre kiterjedő vizsgálata" És akkor tanár úr aláhúzta ezt a fent jelölt részt, alá írván, hogy talán ez túlzás. Elolvasta, majd a címem fölé írta, hogy mégsem volt túlzás részemről.
Hát.

3. És akkor az, amitől teljesen elolvadtam: megkaptam a karácsonyi húzogatós ajándékomat, nem tudom, hogyan jutott be a céghez, a kollégáim miért nem szóltak, hogy valaki keres. A valaki alatt Kastanie-t értsétek, nem is, inkább így : KASTANIE-T, engem kapott. Én meg mit kaptam? Elmondani nem lehet, lefényképezem és beszúrom ide. Olyan gazdag ajándékozásban részesültem, hogy csuda.... Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy nem érdemeink alapján vagyunk megméretve... Kastanie, írok külön, most csak annyit, hogy nagyon köszönöm....
(Csak nagyon zárójelben írom le, hogy a cipésznek nincs cipője este vagyon, vagyis az én szépítészeti cuccaim egy fekete műanyag rondaságban gubbasztottak eleddig, várván a rájuk virradó szebb napot, amikor is beköltözhetnek egy szép, méltó, méretileg és esztétikailag is megfelelő neszeszerbe. Nos, Kastanienak hála, rájuk virradt eme boldog nap. )



Volt még néhány "apróság"a csomagomban, úgymint teafű, meg kandiscukor, meg mézeskalács, de ezeket már nem tudom prezentálni, mert a gyomrom (és ezzel párhuzamosan a lelkem) táplálását szolgálandó- megittam, megettem. Viszont közben Kastanie felé szeretethullámokat küldtem, remélem, odaértek.



Mondja még valaki azt, hogy nincs rendszer és rendezettség az életünkben. Nem az enyémben, nem a tiétekben, hanem mindenkiében. Mert bár kesze-kusza az életem; mert bár mindig le vagyok maradva néhány lépéssel ahhoz képest, ahol lennem kellene; mert bár nincs még egy ajándékom sem; mert bár egy mézeskalácsom sincs még, mert bár nem vásároltunk be ennivalót; mert bár szorongató érzéssel tölt el mindez--- mégis, helyére kerülnek a dolgok, elrendeződnek az ügyek, kisimulnak a gondolatok a fejben, és igen, lesz néhány olyan napom karácsony előtt, amikor helyére kerül maga a karácsony a lelkemben. Ez a legfontosabb, azt hiszem.

Hógolyózás

Kaptam néhány hógolyót, nem akartam addig írni róla, amíg nem tudok időt szánni rá, mindig mindent csak kutyafuttában végzek.

Na, nézzük, hátha tudok még újat mondani:

1. Horoszkóp: na, ezt nem bírom, rosszul vagyok tőle, hithű keresztényként nem érdekel és bánt, hogy mások mit képzelnek bele- most kiábrándító vagyok?

2. Egyéb események, amikor születtél: régebben a rádióban volt egy olyan 5 perces műsor, amikor ilyenekről beszéltek, jobban kellett volna figyelnem, most lenne mit mondanom. :(

3. Ha nyernél a lottón: sosem játszom a lottón, annyira nem érdekel, hogy soha nem tudom, éppen mennyi az aktuális népbolondító nyeremény, lásd 1. pont.

4. Rossz szokás, amitől szabadulni szeretnél: ilyenem van, melyikkel kezdjem? Pl. aggodalmaskodó vagyok, rendetlen, meg feledékeny, behajtom a könyvek sarkait és simán beleírok, ha az olvasmánnyal kapcsolatban valami eszembe jut, rengeteg mindenbe belekezdek, aztán nem fejezem be... szerintem elég, ne bolygassuk.

5. Web-böngésző: Mozilla, majd a gugli.

6. Koffein: a legfontosabb, hogy sok legyen. Mindig tejjel, édesítőszerrel, de azért az idő függvényében vannak különlegességek. Hiszen hétközben a felébredéshez kell, minél hamarabb legyen meg, a cégnél Nescafe. Itthon főzött kávé, sok tejjel, esetleg tejszínhabbal, mandulalikőrrel. De a legjobban egy kis fahéjjal szeretem.

7. Színeid ruhában: fekete, barna, zöld. jó kis vidám színek, ugye?

8. Most mi van rajtad: ágyban vagyok, így a piros hálórucim, ha jól látom, 3 termetes macival az elején.

9. A legutóbbi könyv, amit olvastál: 3 projekt ment egyszerre, Marquez: Szerelem a kolera idején; R. Pilcher: Téli napforduló (karácsony előtt mindig); Kapitányék: Intézménymimika.

10. Ha háziállat: kutya!

11. Amit sosem háziállatként: kígyó

12. Legjobban szeretek magamban: hm, ezen töprengenem kell, talán azt, hogy szeretek főzni, olvasni- ez azért valami, nem? Mindenesetre érdemes rajta elgondolkodnom, hogy miért nem jut más eszembe.

13. Hol látod magad 10 év múlva: ha így folytatom, akkor az ideggyógyintézetben, ha inkább arra irányul a kérdés, hogy hol szeretném látni magam, akkor a Hospice-ban, másoknak segítve a halál elfogadásában.

14. Legutóbbi nagyon jó élményed: amikor kialudtam magam, de tényleg. Előtte: a párizsi utunk ZM-mel, a pihenés Karintiában, vagy csak a kertben való ücsörgés. Vagy a középső gyerek szalagavatóján.

Kinek dobom? Mindig későn válaszolok, addigra mindeni megkapja, de talán Anyahajó még nem volt, és nagyon érdekel Léda is! Ja, hogy már ők is voltak?...

Egy kis ajándék

A következő (kisebb lélegzetvételű) ajándékok várnak gazdájukra:

1. 5 db kb. 10-szer 10 cm-es szalagszövéses blokk- gondolom, fel lehet használni egy alkotáshoz, de talán külön-külön is? A leendő gazdára bízom a dolgot.

2. 2 db 20-szor 15 cm-es blokk, világítótorony mintával- gondolom, elsősorban kisgyermekesek számára érhet valamit, de nincs megkötés!

Semmi mást nem kell tenni, mint egy megjegyzést hagyni a kedvenc versetek 1-2 sorával... Ha valakit nem érdekelnek a fentiek, s mégis megírja.. akkor nagyon fogok örülni! :o)
Természetesen lehet jelezni, ki melyik ajándékra pályázik... ha egyáltalán szeretné valaki a fent látható apróságokat...
Határidő? Mondjuk, legyen december 20.

Várom a verssorokat, kiváncsi vagyok, kinek mi a kedvence. Ahogyan az általunk készített tárgyakból, az általunk olvasott könyvekből sok mindenre lehet következtetni, úgy (szerintem) a kedvenc vers is árulkodó lehet. Márpedig én szeretnélek Benneteket még jobban megismerni.

Varrási tervek

Vettem egy könyvet, mert bár ZM a tavalyi könyvrendezgetéskor azt mondta, hogy ettől kezdve csak akkor vehetünk könyvet, ha ahányat veszünk, annyit valakinek odaadunk, mivel nem férünk; persze, ő volt az első, aki vett, na, így hallgassunk a családfőre... szóval, vettem egy könyvet, amit segédeszközként mutattam be neki, nem könyvként. Állítólag ebből én úgy, de úgy megtanulok varni, hogy Nárai Tamás kezdhet aggódni. :)
Mindenesetre elkezdtem olvasni, úgy olvasom, mint egy regényt, bár a nekem nem tetsző, érdektelen részeket (úgy mint fodor, amiből annyiféle van, hogy ki gondolta volna) átugrom, de a legtöbb részt végigböngészem. Jó rajzos, amelyek segítenek a megértésben, bár néha még így sem látom, milyen ruhát varrunk is éppen, nadrágot, blézert, vagy mit.

Na de ha megtanulom, kitanulom, elsajátítom! Semmi nem foghat majd ki rajtam, legyen bár bélelt, rejtett gombolású, zsebes, tudomisénmilyen kézelőjű blézer...

Ennek megfelelően a következő anyagokat vettem:

Van némi probléma az anyagfelismerésemmel, én a taftól mindig azt gondoltam, hogy az a bársonyhoz hasonló finom, szőrös és puha matéria, most kiderült, hogy éppen nem, mert poliészter (vagy valami hasonlót mondott az eladó kislány). Mindegy, olyan ünnepi alkalomra való öltözék lehet belőle, már amennyiben hatékonyan olvasom a fent említett segédeszközt.A színek nem nagyon látszanak, az első egyszínű ezüstszürke, a második ezüstszürke, de nem egyszínű, a harmadik meg... na, azzal jól bevásároltam, bent az üzletben olyan szép zöldnek látszott, gondoltam, egy ujjatlan kis felsőnek milyen jó lesz ezekhez. Itthon aztán már inkább enyhe aranyszínűnek látom, ami éppen nem jó az ezüstösökhöz. Nem baj, csak a szoknya és a blézer sikerüljön, persze, villámgyorsan, idő nincs rá túl sok.

Ma szaggatottan írok, lesz még Give away, meg hógolyó is, de most kicsit írogatok, aztán jön a következő bejegyzés, aztán varrosgatok, s jutalmul este még egyet. Ez a tervem, egyelőre kivitelezhetőnek tűnik. :o)

Részletek

Miután sikerült aludnom egy nagyot (9 órát), némileg csökkent a restanciám ezügyben, tekintve, hogy a héten összesen nem aludtam 20 órát. Ebből kifolyólag most erősen bedagadt szemekkel létezem, de az agyamban legalább kezd az összeköttetés helyreállni. De az üzemi hőfokhoz azért még kell néhány kávé.
Hát, volt ezen a héten minden, voltak sikeres napok, voltak kevésbé és voltak a rémesek, mint a 2 legutóbbi. Volt kiabálás és sírás, gyomorideg. Inkább nem írok erről, bár jó lenne valahol teljes mértékben kiönteni magamból, mert most még foglalja a szívem kapacitását, s talán kívülállók képesek egy-egy helyzet objektívabb megítélésére- de ha a blogom úgy néz ki, mint egy idegbajos nő vallomásai, akkor ... mindegy.

Mindenesetre tegnap megint bőgve jöttem haza, de majd ma elvisz engem a családom a Bodies kiállításra, aztán meg iszunk forralt bort a Vörösmartyn, meg nézelődünk, és akkor megtörténik az agymosás, másnéven csoda. És megmaradok.

És akkor nevessetek is egy kicsit, amikor már úgy éreztem, hogy sem fizikailag, sem lelkileg, sem szellemileg nem tudok többet belefeccölni (mint szép magyar szó) ebbe a hétbe, akkor besétált az igazgató úr és azt mondta, hogy ugyan nem beszéltünk róla külön, de az teljesen természetes, hogy idén is én leszek a speechman a karácsonyi ünnepségen. Ami azért is nagyon vicces, mert tavaly is csak erős kapacitálásra vállaltam el, figyelmeztettem, hogy rémes szónok vagyok, még 5 ember előtt sem szeretek, 120 előtt meg pláne. Különben is (gondoltam, megosztom vele ezt a titkot, hátha elretten, de nem), mikor legutóbb még verset is kellett mondanom, akkor én kiválasztottam a mélyen szeretett Kosztolányim 10 soros versét. Ezt a 10 sort én annyi ideig tanultam, mintha legalábbis a doktorimat készültem volna megvédeni, család előtt, tükör előtt, kutya előtt, mindnekinek mondtam.
És amikor én kerültem sorra, belevágtam nagy lendülettel, a vers első sora ez a szépség:
"Oh, nézd a furcsa, ferde fát..."

És akkor én... én azt mondtam véletlenül, meg a nagy izgalmamban, hogy:
"Oh, nézd a furcsa, ferde PÁRT..."

És közben hallottam magam, nem is akartam elhinni, hogy ezt én mondtam, párhuzamosan meg láttam az arcokat magam előtt, gondoltam, hogy talán újra kelleni kezdeni, de nem tűnt jó megoldásnak, különben is, mire ezt átgondoltam, befejeztem a verset. Meg a szavalós pályafutásomat is.

Na, ezek után a tavalyi 120 főset nemcsak megszerveztem, hanem le is vezényeltem, beszédestül,mindenestül, hogy minden flottul menjen. Idén 135 fő vesz részt, a hoppmester újfent én vagyok, de megtoldjuk egy sajtóreggelivel, amikor is 10 újságírót látunk vendégül, közvetlenül a nagy ünnepség előtt. Csak át kell rohannom egyik teremből a másikba, nekem ez igazán nem okozhat problémát, minden szónoki képesség a kisujjamban van. Mint az fent leírtakból kitűnik.

És akkor még nem beszéltem arról, hogy a kutatást megírtam, de még pofásítanom kell, arra elég 1-2 óra, s ha minden jól megy, akkor hétfőn feladom, miután keddre bent kellett volna lennie. De a sok stresszben az a jó, hogy már nem tudok mindenért halálosan izgulni, bőven elég, ha csak gyomorsavam van, meg gyomorideg, gyomorrák már nem kell. Fekete humor, tudom.

És ma még rakok fel képeket is, mert vettem egy könyvet, meg anyagokat, amelyekből varrnom kell szoknyát, meg blézert, meg szeretném mutatni. És készen vagyok a húzogatóssal is, de azt majd akkor, ha célba ért a csomagom. És akkor el kell kezdenem egy másik ajándékot is, mert kifutok az időből, pedig nem szeretném.

És jön még az én hógolyóm is a remekbeszabott gondolataimmal, szóval, aktívabb leszek a hétvégén, mint hét közben- legalábbis blogolásilag.

Hát...

Bár csökkenő üzemmódban, de még élek. Hétvégén részletek!

Az ígért sorsolás...

... elmarad. Helyette mindenki kap 1-1- újságot az ötletekért; azért, mert válaszolt; mert ajánlott; mert segített; mert ... egyáltalán.
Lent részletezett okok miatt most nem tudok egyenként fotókat készíteni az újságokról, de kérek címeket és a héten feladom mindenkinek az ígért lapot. Remélem, mindenki talál a sajátjában olyat, ami kedvére való!

Köszönöm...

... mindenkinek.

Újrakezdés

Soha ne mentsetek semmit csak a pendrive-ra, legyen meg valahol máshol is. Amikor 1-2 napja örömködtem, hogy mennyi mindent megírtam,pl. az összehasonlító andragógiám is, akkor még nem tudtam, hogy ilyen is van (mert még nem tapasztaltam), vagyis, hogy sérül egy fájl azon a dögön. Most, amikor lenne 2 napom (estém, éjszakám) a 30 oldalas kutatásomra, akkor az említett dokumentum nyomtatása előtt kiderül, hogy meg sem lehet nyitni, sehol nincs meg, elveszett, eltűnt, elszállt a rendkívül gondosan felépített, precíz, 18 oldalas, nem kevés nyomozással alátámasztott, majd tényleg jól sikerült fogalmazással megírt beadandóm.

Azt hiszem, megőrűlök, de még nem biztos. Mert súlyos probémák vannak a munkahelyemen és amikor végre úgy érzem, le tudom tenni az Úr kezébe (aki nem hívő, talán nem érti, de nem baj) és bár nem kevés erőfeszítéssel, de tudok koncentrálni a köv. feladatra, melynek szintén kedd a beadási határideje-akkor jön ez. És tudom, hogy van ennél égetőbb probléma, és azt is, hogy most sem dől össze a világ, de azért most úgy érzem, a józan eszem megtartása a cél ebben a pillanatban.

Mikulás

Nagyon jó kislány lehettem, mert ma reggelre (mint minden évben) itt volt az ajándékom, bár csak hevenyészett takarításban részeltettem a csizmám. De a Mikulás vagy egy kicsit vaksi, vagy nagyon is szeretetteljes, mert egy csomag francia csokoládét kaptam tőle, Párizs (az imádott Párizs!) felirattal...

A lányoknál, Virág szavával élve, öko-Mikulás járt, semmi csokoládé, hanem aszalt gyümölcs, zabkeksz, színtiszta gyümölcslé és 1-1 pár, a talpán csúszásgátlóval ellátott vastag zokni volt ma reggelre. Úgy látszik, jó kislányok voltak idén (is)...

ZM szerint az ő bakancsa egy mókus raktárának is beillene, mert pisztácia, mogyoró, mandula volt benne reggelre. Ő is nagyon jó kisfiú volt ezek szerint.

Hiába, ez egy jó család. :o))

Háttér

Zsuzsitól nagyszerű zöld hátteret kaptam, amelyet mire felraktam, fehér lett. Valami rémesen ronda, de ami a vicc benne, az az, hogy ő zöldnek látja. Nem, nem színtévesztő, nála egyszerűen zölden jelenik meg.
Mondaná meg valaki, milyen színt lát a blogomon, mert nyomom én a frissítést, de péntek este már ez sem akar frissülni. :(

Így jár az, aki a jól beváltat le akarja cserélni. Járt utat a járatlanért, ugye... sosem tanulom meg, brühühü.

Idegen tollak/1

Mondhatnám ugyan, hogy ezt én és ma, mert ha összeszedem magam, akkor még ilyenek is kijönnek belőlem, és akkor gondolhatná mindenki, hogy ha még rádobok egy lapáttal, akkor pedig miket is tudnék, én meg sütkérezhetnék a hamis dicsfényben. De minek, egyrészről ismertek, másrészről meg nem stílusom.
Ami miatt mégis megmutatom az nem az, hogy jelentősen megnő a látogatóim száma, ha kép is van fent, hiába, a vizualitás az első- csupán ötletadóként szeretnék bemutatkozni. Legyen olyan oldalam, amit eddig még nem mutattam meg... :o)


A képet egy csoporttagomtól kaptam 2 éve karácsonykor. Hát igen, nekem még csoportom is van-volt, nem is akármilyen, de erről majd később. (Mennyi minden van, amire ezt mondom.) Azt hiszem, Tihanyban tanulta a technikát, 2 háromszöget színt színével összevarrtak, egy kis résen keresztül kifordították, a széleket megtűzték, majd meghajtogatták. Szerintem látszik a képen, hogy hogyan....
Jópofa!

Ajándék Zsuzsitól

Hát idenézzetek, mit kaptam, odafent, a fejlécemet nézzétek!....
A kisujjamat sem mozdítottam érte, csak reggelre levélben itt volt Zsuzsitól. Alapvetően odavagyok, hogy valaki ilyeneket tud, de attól meg végképpen, hogy ezt csak úgy, pusztán szeretetből... feltételezem. Egyébként meg kiderült, hogy még közel is lakunk egymáshoz (legalábbis egy megye), így aztán félszavakból is megértjük egymást.

Hát, Zsuzsikám, az biztos, hogy ahányszor a blogomra nézek, szeretettel gondolok Rád! :o)
Nagyon köszönöm...

Végre...

Most egy kicsit megnyugodtam, mert varrni ugyan nem varrtam meg azokat a kiszabott dolgokat, amelyek naponta emlékeztetnek a közelgő ünnepre, viszont 4 dolgozatomat befejeztem, ami nem kis teljesítménynek számít a szűkre szabott időm tükrében. Hát, kérem szépen, ezek a remekművek születtek:

- összehasonlító andragógia:Magyarország és Románia felnőttképzési rendszerének minden részletre kiterjedő elemzése (18 oldal)
- kulturális marketing: egy induló kulturális vállalkozás üzleti terve, tokkal- vonóval(27 oldal)
- oktatásmarketing: akkreditált képzések összehasonlító elemzése (6 oldal)
- válságmenedzsment (8 oldal)

Még egy laza 30 oldalas kutatás ("Településem önkormányzata által fenntartott művelődési intézmények arculatvizsgálata a kulturális antropológia szemszögéből"), amit a köv. hét elején le kell adnom- aztán jöhetnek a szakdolgozatok. Még a végén megírom őket. :o)

Cimke kérdések!

Fejben már nagyon jó vagyok ezzel a cimkegyártásos dologgal, a gyakorlati megvalósítás még várat magára. ZM (Zoltánművész)- től kérdeztem egyet s mást, mire ő visszakérdezett, én meg néztem. Szóval, én (ugye) értek a Word-höz, Excell-hez, EpiServerhez, máshoz nem. :O(

Viszont: olvastam valahol, hogy a Word mégsem a legjobb megoldás, mert nem lehet ezt a tükörképes dolgot megoldani. Mások szerint ezt Photoshopban kitünően lehet készíteni, ZM szerint még jobb Adobe Illustratorban vagy Adobe Painterben. Szerintetek melyik a legjobb? Vagy innen kezdve tök mindegy?

Következő kérdés: szalag. Ti milyen szalagra vasaltátok? Én fehéret szeretnék (na jó, zöldet)- de milyen típusú az a szalag? Valami pertliszerűség? És milyen széles? Szerintetek, ha én befestem, attól még ugyanolyan kis helyre címkém lesz? Látszódni fog a kép/felirat?

Következő kérdés: transzferpapír. Ezt akkor most hol is célszerű venni? MédiaMarkt? Milyen nagy tételben árulják és milyen áron?

A bónuszkérdés: Ti mennyit csináltatok egyszerre?

A háttérinformáció: szeretném a karácsonyi ajándékomat így, szépen felcimkézve elküldeni....

Az a jó, hogy valaki mindig tud valami jótanácsot adni, amiért előre is hálás vagyok. Aki válaszol, ne tartsa magában a saját tapsztalatait, ha lehet... :O)))

És valami jó a tapasztaltaknak is: van egy csomó újságom (PW), a tanácsot osztók között kisorsolok hármat, legyen már jó nektek is... :)

Képeslapok

Hosszas bejegyzésre sem időm, sem energiám, mindent visz a cég. :O( Talán egyszer odajutok, hogy sokak kérésére erről is írok, de ahhoz valami jobb passz kell, különben még azt hiszik, hogy nem szeretem a munkám. Pedig.

Vidámságul bemutatom a képeslapjaimat, megboldogult Hartai Márta boltjába mennyit vittem ezekből (is)... Most kettő darabot tudok bemutatni, ráadásul 2 egyformát, hinni kell nekem, hogy ennél azért több a fantáziám. Csak az időm nem.

Advent első vasárnapja

Idén a Legkisebb (Virág) készítette az adventi koszorúnkat, nagyon tetszik. Élvezem a letisztult formákat, amire lehet pejoratívan azt mondani, hogy egyszerű, de szerintem ennél több. Jó, hogy nem zsúfolt, jó, hogy nincs telerakva minden mütyürrel, nekünk így tetszik.

Az advent a várakozás időszaka. Várjuk egyrészről Krisztus születését, ezt mindenki tudja, de sokan nem tudják vagy éppen elfelejtik, hogy advent Krisztus visszavárása is egyben. Ilyenkor arra gondolok, vajon, ha visszajön éppen most, mit talál? Nem a világban úgy általában, hanem konkrétan lebontva, bennem...Úgy várom, ahogy Isten Fiát várni "kell"?Hittel, bizalommal, örömmel? Nem tudom, bennem a várakozás mindig egyfajta félelmet is rejt... Jó lenne (vagy sem) kívülről látni magam, az Ő mércéjével.


De legalább napról napra advent melegségével, bizalmával, örömével útnak indulni. Így legyen!

Advent kezdetéhez nem illő gondolatok

Szóval, a magyar embert a Nothing-Buy-Day és a recesszió fenyegető valóságának együttese sem képes eltántorítani attól, hogy karácsonykor, de már inkább az azt megelőző hónap minden napján, ne vásárolja fel az összes áruház összes készletét. Ezt láttam az elmúlt napokban.

És szép, hogy a recesszió ellen úgy lehet védekezni, hogy vásárolunk, mivel annak gazdaságlendítő ereje van, csak éppen nem nálunk. Nem abban az országban, ahol az áruk 70 %-át külföldről hozzák be, vagyis a vásárlással éppen nem a magyar piacot támogatjuk. És persze, lehet magyarázni a nemzetek feletti összefüggéseket, hogy ami jó a német gazdaságnak, az előbb-utóbb a magyar (dübörgő) gazdaságban is érezteti hatását, csak éppen történelmi tapasztalatunk alapján azt mondhatjuk, hogy a hatás nálunk mindig csak késleltetve és erősen csökkent tendenciaként jelentkezett.:o(

De nem baj, mert hiszen úgy is nézhetném, hogy honfitársaink optimisták, ha... Ha nem tudnám, hogy hitelek tucatjait veszik fel emberek ilyentájt, hogy sikeresen elkápráztassák családjukat, barátaikat, mindenkit, talán még önmagukat is. Azt a hitelt, aminek aztán majd egész évben nyögik a részleteit. És senki ne legyen tévedésben: nem azok veszik fel a karácsonyi hitelek többségét, akiknek most éppen egy fityingjük sincs az ajándékokra. Azok tudják, hogy később sem lesz miből visszafizetni. Ellenben azokkal, akik úgy érzik, nem tudnak elég nagy ajándékot venni, márpedig az hogy néz ki...

Nos, ilyenkor duplán- triplán megnő a kézzel készített ajándékok presztizse. Nálam, legalábbis.