Az orvos...

... azt mondta, hogy teljes idegkimerültségem van. Mert ma elmentem végre. Pihenést javasolt, meg pszichológust és szívvizsgálatra is el kell mennem. Ennek ellenére holnap még bemegyek a külföldi vendégek miatt, de csak egy rövid időre. Aztán pihenek. Állítólag hosszadalmas pihenésem lesz, ezt mondták. Részletek később.

Varrás, meg ami kell

Erről a faliképről most már mindig ez a nehéz időszak fog eszembe jutni, de talán nem is baj, örök emlék lesz. Hangsúlyozom: emlék. A varrás nem tökéletes, de ez sem baj, mert mindig tudni fogom, mire gondoltam, miközben varrtam. És nem érzem úgy, hogy ezektől az emlékektől ezt kevésbé szeretem, inkább azt érzem, milyen jó is nekem, van hobbim. És van szerető családom. És szerető barátaim.
Kell ennél több? A döntés pedig formálódik bennem.

Nos

Nos, elértem a tűrőképességem határát, innentől már csak lefelé megyen az út. Persze, hogy munkahely, de nem részletezem. ZM-től felhatalmazásom van, hogy elmenjek táppénzre (tavaly voltam 1 hetet, előtte 10 évig orvosnál sem voltam). Aztán mehetnék munkanélkülire, de előtte még akár passzív táppénzre is. Sikerült ma is bőgnöm egy sort. Kissé zaklatott vagyok. Van olyan, hogy azt mondom a dokinak, hogy pihennem kell és kiír táppénzre? Vagy ilyen nincs is?

Ha reggelig nem gondolom meg magam, akkor egy kissé bajban hagyom a céget, ami még mindig nem éri el a 10 %-át annak, amit ők tesznek velem.

Van valakinek hasonló tapasztalata? Van valaki, aki egyszer összegyűjtötte a kurázsit és felállt?
Meglátom, mit hoz a reggel, na, nem bennük, hanem bennem. Továbblépek vagy sem. Jézusom, írni sem tudok.

Konyhai életkép

Reggel 9 és 12,30 között a következő ételeket sikerült elkészíteni a családnak:

- ananászos csirkemell
- krumplipüré
- rántott gomba
- svédgomba
- párolt zöldségek
- köles
- zabpelyhes keksz, 3 ízben (kókuszos, mákos, diós-almás)

Ha jól számolom, 3,5 órás munkával sikerült elkészítenem mindazt, amit a család (némi maradéktól eltekintve) laza 1 óra alatt elfogyasztott. Ebből most csak annyit szűrök le, hogy az evés kicsit hatékonyabb tevékenység, mint a főzés.

Ötlet

A következőt találtam ki: az elkövetkezendő néhány hónapban nem fogok tudni annyit varrni, kötni, mint szeretnék, ill. a kézzel tűzött falikép is bitang lassan halad, viszont elszakadni sem tudok a blogomtól- szóval, ellentétes irányú mozgások vannak, amelyeknek ugyan megvan a maga oka, megvan a maga helye és ideje az én életemben, de...

Ezért apránként majd lefényképezem azokat a már elkészült használati vagy éppen nem használati alkotásaimat, amelyeket az elmúlt időben készítettem. Fontos kitétel, hogy itthon legyenek. Majd fűzök is hozzá néhány mondatot (megy az nekem), így talán nem hagynak el azok, akiknek jelenlétét megszoktam, megszerettem, sőt, várom.

Jelentem: szakdolgozatilag úgy állok, hogy a Zsoltárok könyvére koncentrálva a 22. oldalnál tartok. A másikból a 3. oldalnál, de azt most jegelem.

Haladás

Vagy éppen nem. Az egyik gyerekem éppen nyelvvizsgázik, én éppen hazaértem a suliból, ZM-et éppen nyakon öntötték hétvégi munkával (is), a Legnagyobb éppen itthon van, a Legkisebb meg éppen sütni akar.
Folytatnom kellene azt a szakdolgozatot, amelyik legalább elkezdett állapotban van, de milyen jó lenne egy kicsit varrni, miközben a holnapi ebéden, a nap megtervezésen, és ezen a felvételin töprengek.
Mert bár szilárdan megfogadtam, hogy én legalább egy évet pihenek és nyugodt, békességes, duruzsolós karácsonyt tartok, semmi fa alatti tanulás, meg elfojtott stressz, meg izgalom- ennek ellenére csak feladtam ma azt a mellesleg szégyenteljesen magasnak tartott 9000 forintos csekket. Persze, kettőt, mert Lucának is, így a januári nyelvvizsga után most meg a felvételi díjak terhelik a családi költségvetést.

És most ezen jár az eszem, nem hagy nyugodtan a dolog. Mert 40 évesen némileg cikinek tartom, hogy még mindig széles érdeklődési körrel rendelkezem és nem tudom, mit is akarok. Mert de jó lenne pszichológiát tanulni (szerencsére csak nappalin van), szeretnék marketinget (mert nagyon érdekel), de a legjobb talán a szociológia lenne (nagy kedvenc), a praktikusság viszont a HR mellett szól. Talán már benőhetne a fejem lágya, bár miután az andragógia szakon végig az egész életen át tartó tanulásra helyeződött a hangsúly, most elmondhatom, hogy én ennek megtestesítője vagyok.

Van olyan, hogy ha fel is vesznek, azonnal halasztok?.... Mert akkor még pihenhetnék egy kicsit, ZM is ezt szeretné, meg tudom érteni. Egyébként csak 2 év...Persze, a cégnél sem merem elmondani az újabb merényletet, igaz, maradni sem akarok itt, de akkor megint hová menjek, ahol elfogadnak 2 tanulós évet? ...

Különben meg mi vagyok én, hülye? Miért nem örülök a reménység szerint nyáron már birtokomban lévő két diplomának, minek gyötröm magam? Kérdés kérdés hátán.

Erről van szó

Az előző előtti bejegyzésemben szidott cérnával/fonallal valami ilyesmit szeretnék varrni a már összeállított előlapra. Valószínűleg ez is a Luca-szék kategória újabb terméke lesz, de most azzal nyugtatom magam, hogy már milyen ügyes is voltam 2009-ben, hiszen varrtam 2 táskát. Ezzel a magamat is meglepő teljesítménnyel akár be is nevezhettem volna a Gina által meghirdetett 1 hónap/1 munka kampányba, de ahogy magam ismerem, az csak nyomasztott volna, most viszont konstatálhatom, hogy akár részt is vehetnék benne ...

Utazás megint

Prága után március elején Barcelonába utazom, nagy-nagy örömmel venném, ha valaki tudna kézimunka boltot ajánlani...
Persze, dolgozni megyek és csak 3 napra. De lesz egy egész szabad délután!!
Remélem, annak kiderítésére azért elég lesz, hogy igazam van-e abban, hogy Hundertwasser elbújhat Gaudi mögött...

És hogy a Sagra da Familia tényleg olyan-e (ahogy én képzelem), mint a gyerekkorunkban vizes homokból csepegtetett vár, csak templomként...

Tűzés

A Meseboltban gyapjú tűzőfonalat vettem, tetszett a textúrája, arról nem beszélve, hogy színben is ez volt a megfelelő. Mondta a pasi (András), hogy ez könnyen szakad, megjegyzem, könnyen is csomózódik a drága, de ez még mindig nem magyarázza meg, miért megy olyan nehezen a tűzés. Nem szokott, sőt, nyertem én már második helyet kézi varrással, tűzéssel (majd egyszer bemutatom, a nagy kedvenc).
Ehhez képest most vagy a vatelin nem jó, vagy a hátlap, vagy a tűzőcérna, vagy mindez együtt, vagy én. Böködöm, húzom, szakad, csomók lesznek rajta, nem egyenletes, megőrülök, kihúzom, kezdem elölről, a fenébe, csakazértis, nem megy át a hátlapon, a dög.
Ennyit a pihentető kikapcsolódásról. Mondhatnám: a hobbiról.

Napjaim

Minden, nem a szakdolgozattal töltött cselekvés felmagasztosul előttem, de legalábbis kívánatossá válik. Mert milyen jó is az a vasalás, a takarítás, a főzés meg egyenesen alkotás. Csak leülni ne kelljen, csak azt ne. Ez azért így nem teljesen igaz, mert 15 oldalt úgy írtam meg az egyikből, hogy észre sem vettem, míg rá nem raktam az oldalszámot is, illetve az is hozzátartozik a valósághoz, hogy minden mondatnál elmondtam, hogy nem vagyok normális, miért ebből, mikor jött ez a remeknek hitt ötlet, én marha, közben meg írtam, írtam és hopp, egyik reggelre 15 oldal lett. Ami még messze van a végtől (de még milyen messze!), viszont kecsegtet, hogy lesz ebből valami mégiscsak. És már nem is szuszogok (annyit) magam ellen. Igaz, az először elképzelhetetlen soknak tartott, minimális 35 oldalt kissé túllépem, magukra vessenek, olvasgassanak csak, ha már ilyen kihívásnak vetik elé a szegény párát, mármint engem.

Közben a jövő héten jönnek a külföldi kollégáim, akikkel lesz 2 izgalmas napom, majd az azt követő héten a szerb kollégák jönnek hozzánk, azokkal nem sok gondom lesz, azon túl, hogy szerb nyelvű, Budapestről szóló könyvet hajkurásztam 2 napig. Hát, nem egy világnyelv, egyezzünk meg abban, de végül találtam, igaz, olyan fotókkal, amelyek a 20 évvel ezelőtti városképet idézik fel, de egy csecsemőnek minden vicc alapon talán nem bánják majd. Én mindenesetre restellem őket.

És közben suliba is megyek. Ha nekem még egy vizsgát/szigorlatot beraknak államvizsga előtt, én panaszt nyújtok be, de jelzem, hogy nem díjazom a szokásos, havonként beadott 20-30 oldalas kisebb lélegzetvételű cuccok megírását sem.

Mindemellett itt a pályaválasztás ideje az éppen kamaszkorát élő Középső csemetének, akinek nem győzöm mondani, hogy ha már idáig elfelejtett kamaszodni, akkor azt 18 évesen már nem illik elkezdeni- egyelőre nem tudom meggyőzni. Szombaton nyelvvizsgája is lesz Miss Morcosnak.

Ma reggel pedig kellemetlen meglepetésként ért, hogy kicsiny falunkban a szibériai teleket idéző hófúvással találtam magam szembe, meg azzal a 15 cm-es hóval, ami valamikor éjjel 11 és reggel 5 között eshetett, s miután felszálltam a buszra és elaludtam, Pesten csak valami latyakos, sáros, esős, a város rondábbik arcát felvillantó időjárás fogadott. Mintha legalábbis a Transzszibériai vasúton utaztam volna, nem kevés távolságot téve meg, pedig csak 40 km volt.

A Meseboltban pedig nem kellett nagy önmegtartóztatást véghezvinnem, elég volt belenyúlnom a táskámba a pénztárcámért, ahol néhány szép, kövér csekk is lapult, egyből elment a kedvem minden extra vásárlástól, csak a legszükségesebbeket vettem meg.

Hát, így élek én. :o)

Végre varrás

Mióta KicsiKató (meg más is) írta, hogy ő milyen rajzokat, meg terveket készít egy-egy projekt megvalósítása előtt, erős késztetésem van, hogy beszámoljak, én hogyan ugrom neki a varrásnak. Még halogatom, de egyszer majd közreadom azokat a legnagyobb jóindulattal mégcsak skiccnek sem nevezhető rajzokat, amelyek arra hívatottak, hogy megelőzzék a varrógépnél való ténykedésemet, s ily módon garantálják a remekművet, meg az ezzel járó sikerélményt.
De nem akarom a vasárnap délutáni nyugodt kedélyeket borzolni, majd egyszer. Viszont muszáj volt varrni, idő meg csak annyi, hogy akkor most vagy soha, különben is lehetett már valami az én fejemben korábban is, hiszen már egy kicsit antikoltam a KicsiKatótól kapott hímzéseket. Vagyis indiai tealeveleket használtam fel, kár, hogy a képeken nem látszik, majd még javítok rajta.
Azt tervezem, hogy kézzel fogom tűzni, az még mindig jobban megy, mint géppel, de ott sem lesz nagy előrelátás, hanem majd a szabad gépit transzferálom szabad kézibe, na, ez a valami. Persze, nincs itthon elegendő vatelin, holnap vennem kell, ami azért is jó, mert a recesszió idején a vásárlás elősegítheti a gazdaság fellendülését. Így aztán be kell térnem a Meseboltba, s hogy hiába ne menjek, talán más is kerül a kosárba.

Talán...

... délután már lesz annyi időm, tudok annyit szakítani, hogy varrjak is, aztán pedig, hogy írjak is. És beszámoljak a legújabb színházi élményeinkről. És elmondjam, mit akarok kezdeni a Kicsikatótól kapott hímzésekkel. És egyáltalán...

A könyv dicsérete

Bármennyire is elsődlegesek a szakdolgozatok, ahhoz, hogy azokat tudjam írni, kell valami más is, nem tudok elmerülni kizárólagosan az Ószövetség teljes mélységében (bár élvezem), kell valami, ami más,és most nem a céges Hírlevél megírására gondolok.

Egy hihetetlen rossz borítójú és rossz címmel megjelent könyvet olvastam el, immáron sokadszorra. A kiadó nem sokat töprenghetett (vagy éppen sokat) a külső megjelenés vonzó hatásán, a sokat eláruló, figyelmet felkeltő címen meg éppen nem. Nem is tudom, mi keltette fel a figyelmem, mindenesetre beleolvastam, aztán ott is ragadtam.
Azt csak mostanában konstatáltam, hogy ugyanaz az írónő írta, mint a sokak által preferált, engem valamiért nem csábító Jane Austen életéről szóló könyvet, furcsa, mert azért ez más világ.

Ajánlom azoknak, akik küszködnek kamaszkorban lévő (vagy azon túli) gyermekükkel, anyáknak, feleségeknek, bárkinek, aki szeretne valamit megérteni a világból (bár nem a könyv által fog sikerülni), bárkinek, aki nyitott mások életébe való bepillantásra.
Nagy igazságokat nem fog találni senki, nincs megfejtés, igazából nagy eszmefuttatás sem, csak szimpla gondolkodás történetbe ágyazva.
Érdekes.

Fáradtság

Elkezdtem a szakdolgozatom, s ha eddig voltak is reményeim arra vonatkozólag, hogy kettőt meg lehet írni (rendesen) 2 hónap alatt, akkor az egyiknek az első néhány oldala meggyőzött ennek lehetetlenségéről. Konkrétan 8 oldalt írtam a zsoltárok könyvéről szólóban, elküldtem a konzulensemnek, de csak azért, hogy legyen mire jegyet adnia, erre olyan kedves levelet írt vissza, hogy már megint elszégyelltem magam. Hogy ez milyen jó, meg alapos, ami azért vicces, mert ezt az akkor még 5 oldal terjedelmi írásomból szűrte le. :o)

Viszont rájöttem, hogy nem lehet a végtelenségig kihasználni az emberi testet (bármekkora is) és szellemet, s néhány napi kevés alvás után eljött az az idő, amikor 2 óra alatt 13 sort sikerült kipréselnem magamból, de ha utánaolvasok, akkor még az is lehet, hogy ez O-ra csökken.

Így aztán tegnap este 3/4 9-kor bebújtam az ágyba, befejeztem a könyvem (amit majd ajánlani szeretnék) és 9-kor mint a tök, aludtam.Vagyis, rendkívül hasznos és hatékony (pláne) estém volt.

Aláírási címpéldány

Ez a hivatalos neve ezen dokumentumnak...:o)
Zsukka kérte, mindenki kapja. Azt nem mondom, hogy nagyon odafigyeltem volna, hogyan gömbölyítem a betűket, örültem, hogy két rohanás között viszont erre is sort kerítettem, igaz, néhány nap csúszással.
A fene se tudja, hogyan írtam én Anyahajónak, amiből arra következtetett, hogy hasonló az írásképünk, MOST így írtam. :o)

Madarak, fényképek

Jó lenne azt mondani, hogy ezt is én fotóztam, de az eleddig készített fotók alapján úgysem hinnétek el, nem is kell. ZM kapta le a kékcinkét, amint éppen jóízűen reggelizett. A mai nap vidámságot ez adja. :o)

Mert kötök is

A vitaindító bejegyzésem este 10 óráig 134 látogatót generált, milyen érdekes... Ennél csak az érkezett 20 megjegyzés az érdekesebb, én úgy érzem, személyiségszeleteket kaptam a nagy egészből véleményekbe csomagolva, ami nekem jó.

Egyébként meg kötök is, a Középső szeretne egy pulóvert, és bár a fonálból próbáltam vagy háromféle mintát, ami a teljes repertoáromat le is fedi- egyik sem volt az igazi. A választás végül a Fürge Ujjak plasztikai sebésszel való találkozásából született Amelie első számára esett (ami egyébként az 52. évfolyam, 2008/10. számot viseli magán), egy körgalléros pulóverre. Ezt csak kötni kell, semmi gondolkodás, belebonyolódás, sort sor után, bár azért a fogyasztásnál elbizonytalanodtam, nekem mást jelent a leírt stratégia, de majd kiderül.


Talán tavaszra elkészül, mert azért az a napi fél óra, amit a Híradó megnézésével, a napi aktualitás (vagy annak hitt) kivonatának megismerésével (s így kötéssel) töltök, az nem túl sok. Márpedig én ennyit töltök a házibálvány előtt. Hírekből elég, kötésből kevés.

Szétválogatott életünk- vitaindító

Egy anya a hétvégén (és nyilván nemcsak akkor, de most erre koncentrálok) nemcsak anya, hanem... és akkor most jöjjön egy kis lista, mivel töltjük meg a hétvége 48 óráját:

- anya, méghozzá gondoskodó
- feleség, méghozzá szerető
- szakács, természetesen profi
- takarítónő, muszájból (és akkor külön nem részletezem, hogy vasalónő, meg mosónő...)
- pszichológus, elsőrangú
- tanárnő, olyan általános, értsen a matekhoz, de legyen képben Stendhalt illetően is
- barátnő, legalább ilyenkor
- diák, akire kötelezettségek várnak
- néha munkatárs is, ezt most kilőttem
- kertész (ezzel még várok)
- magánember (ebbe sorolom az egyéni vágyakat, úgymint olvasás, kötés, varrás, mindenkinek, ami tetszik)

Egyszer azt olvastam, hogy amikor állásinterjúnál kissé lekicsinylően megkérdezték a felvételiző nőt/anyát/asszonyt/, hogy akkor ő most 5 évig mit is csinált otthon, akkor azt válaszolta, hogy egy ház asszonya voltam. Tetszik, mert igazgasson el valaki egy családot úgy, hogy ne csak működjön, hanem jól működjön, utána nyilatkozzon ennek értékéről és nehézségéről.

Mindez azzal kapcsolatban jutott eszembe, hogy mostanában már annyi mindenkinél észrevettem, hogy szétválogatja az életét, persze, ez csak a blogírásra vonatkozik nyilván. Mégis bánt a dolog, mert amikor valakit olvasok, annak érdekel az egész élete, szőröstül-bőröstül, a gyerekei, a családja, a konyhája, a kertje, a varrása, a kötése, a sikerei, a bénázásai, szóval mindene.
Tudom, hogy csak egy kattintás és már bent is vagyok a "másik életben", nem nagy ügy, és azt is tudom, hogy ugyanaz nevel éppen gyereket, főz, varr, köt vagy éppen szenved, mint aki egy másik blogban palántázik, de... De mégis furcsa.

Én biztosan nem fogok másik blogot nyitni, s ebben nemcsak az akadályoz meg, hogy ezt az egyet is elég nekem kezelni, hanem az, hogy a fenti (hétvégi) különböző szereposztásaim ellenére én egy vagyok, így mindenestül. Van abban ráció, hogy valaki csak az alkotásaimra kíváncsi (na, nem, ebben nincs ráció), de azok meg ugye, én vagyok megint csak, szóval, oly mértékben fűződnek össze a szálak, hogy nem lehet, de nem is kell a gondjaimmal, örömeimmel átitatódott lényemet nagy nehézségek árán szétválogatnom. És azt is vállalom, hogy így viszont esetleg vesztek olvasókat, hiszen kit érdekel az én munkahelyi nehézségem vagy éppen a (nem)készülő szakdolgozatom (-aim). Egészen zárójelben jegyzem meg, hogy előbbiről kevesebbet fogok írni, de ezt sem azért, mert valakinek tetszik vagy sem, hanem mert így is védekezem a stressz ellen.

Kíváncsi lennék véleményekre, ellenvéleményekre, nem kell elfogadni, nem kell megérteni, de mégcsak töprengeni sem a felvetetteken- ha mégis, nyitott vagyok mindenre. :o)

Mert varrok is

Anyahajó azt mondja, eltűntem a blogtérből. Milyen érdekes, ezen járt az eszem délután, szóval, milyen érdekes, hogy csak néhány napot nem voltam, nem ontottam a jobbnál jobb remekműveimet, és nem osztottam meg az aktuális gondolataimat- máris azt mondják, eltűntem. Ez ( a blogom rövidke életét tekintve) igen dicséretes, hagy ne mondjam, hízelgő.

Mindenesetre varrtam én, mert igény az van rá családi körben is (meg azon túlmenően is), most éppen a Legnagyobb került sorra, aki sikeresen abszolválta első egyetemi félévét az ELTE-n, ez komoly indok egy táska készítéséhez. Eleddig is mama-féle táskája volt, de oly nagy hurcolásnak volt kitéve, hogy némiképpen megadta magát az egyetemista léthez szükséges jegyzetek, meg egyebek súlya alatt, kellett egy rendes, na.
Hát legyen, ez született.

A táskában két érdekesség van, még egyelőre azt hiszem, hogy feltaláltam a spanyol viaszt, mindaddig, amíg valaki fel nem világosít, hogy ez ősrégi ötlet.

1. A táska oldalába tettem egy palacktartót, Zsófinál mindig van ásványvíz, így viszont nem gurul el, nem kell keresgélni, mindig kézközelben van.

2. A táska aljába tettem egy merevítőt, ami tkp. egy erős műanyag. A táska alsó részére varrtam egy két oldalán nyitott csövet, amibe bele kell csúsztatni a kartont, műanyagot, s így viszont mosásnál egy mozdulattal ki lehet venni. Szerintem jobb, ha van alul egy kis tartása a táskának, ha nehezebbet teszünk bele, nem lóg.



És sikerült mágneszárat is beletennem, amit így takartam el, hogy ne látszódjon sehol. (A fénykép sem nagyon látszik, elkapkodtam újfent.)



Zsófinak nagyon tetszik, nekem meg az ő öröme.

Mesés...

Na mármost nyomon követtem a "mesés blog"-díjak átadási hullámát és meg kellett állapítsam, hogy azok kapták, akiknek egyébként én is adnám, mert számomra (s olybá tűnik, hogy másoknak is) valóban csodásak, mesések, inspirálóak, elgondolkodtatóak, netalántán még szórakoztatóak is , esetleg a nyelvi leleményük, gazdagságuk is megemlítendő.
Szerika úgy vélte, én is ezen kategóriába tartozom, eszem ágában sincs visszautasítani (köszönöm!), mindazonáltal van kritikai érzékem (önkritikai pláne), így látom én, hogy van ezen még mit javítani. De... amint a sok kötelezettség közül legalább egyet letudok, eljön az én időm. Ezt úgy nyár körül gondolom, optimális esetben. :o)

Viszont akkor a függőségeimről:
- kávé (amióta Szerikánál olvastam, hogy 1 kávé 1 napi meló a májnak, azóta azért kicsit aggódom az én átlag 3, erős idegállapotban 4-5 kávém miatt, szegény máj)
- könyv (de ez teljesen pozitív az előzővel ellentétben)
- édesség (sztresszoldó, legalább ennyi jó nekem is legyen, meg endorfin, meg minden- én meg tudom magyarázni, miért kell nekem)

Most írhatnám, hogy varrás, kötés, főzés... de némi ciklikusság figyelhető meg a hozzájuk való viszonyomban, akkor meg már nem is függőség. Mert varrni kell, nem a hasznossága miatt elsősorban, főleg, ha olyanokat alkotok, mint a legutóbbi, hanem mert alkotás, mégha az én esetemben ez időnként nem is valósul meg.
De. De időnként (ha éppen választanom kell) szívesebben olvasok, mint varrok, vagyis akkor ez most vegytiszta függőség vagy szimpla vonzalom?Azt viszont mindennap érzem, hogy ha nem varrok valamit, akkor megőrűlök.
Hasonlóképpen vagyok a főzéssel is, én azt is alkotásnak tekintem, de a vasárnapi főzések némiképpen csökkentik a lelkesedésemet, amit erről már írtam vala.

És igen. Függőségem teteje a párom, immáron 22 éve, illik ilyet írni?Ez viszont a tökéletes szimbiózis (a szemüveg csak részben), na, erről többet nem írok.
És függőség nyilván a gyerekeim is, egy anya esetében ez teljesen természetes, éppen tegnap éjjel olvastam egy regényben, hogy "önmagamból annyit fektettem az életükbe, hogy testem és tudatom soha, egyetlen pillanatra sem vált külön tőlük." Mindezt triplán, ugye.


Most kinek dobjam?A lemaradók nehézsége, hogy az általa látogatott mesés blogok már elkeltek, de azért még jut is, marad is. Nekem mesés
- Anyahajó blogja (de kár, hogy nem kicsik a gyerekeim, milyen tapasztalatcsere folyhatna)
- Zsukka blogja (nincs UFO-ja , jól olvastam?)
- Fűszeres Eszter blogja (csak rá kell nézni)
- Bea blogja (hasonló gondolatok, fogok is írni egy bejegyzést a szétválogatott életünkről)
- Mártanéni blogja (mert frappáns, nem ömleng, mint én, akkor szól, ha van mondandója, ja, hogy még miket is alkot?... hát ezért)

És varrtam is a héten, ma befejezem (ha a családom is úgy akarja), azt is fel szeretném tenni, ezen túlmenően (amint azt már jeleztem) szeretnék írni a szétválogatott életünkről, s miután többedszerre olvasok egy remek könyvet, azt sem szeretném kihagyni. Talán a hétvége az én időm blogírás szempontjából.

Xszemes

Egy nagyon kedves, újfent megtalált fiatal hölgytől kaptam az alábbi kézimunkát. Neki (még) nincs blogja, de miután tudja, mert olvasta, hogy a böködés is érdekelne, hát meglepett egy sajáttal... Tényleg meglepetés! És azt mondja, hogy ő nem tud semmit alkotni, meg nincs keze hozzá...
Köszönöm, Marcsikám!