Ha már

ülni, akkor állni is, ha pedig már állni, akkor varrni is, nyilvánvaló.

Valamikor novemberben készült egy ilyen szett egy édesanyának, Eszter már akkor írt, hogy ő ilyet nagyon és legyek kedves. Ezzel a megrendelés II. kipipálva.

 

    

    

Ez a mai

büszkeség, hogy két nap fekvés után már fel bírok ülni, vagyis javulok, odáig fajult, hogy ha már ülni tudok, akkor nyilván állni is, nem lehet a kettő között releváns különbség, ezt én a Legnagyobb babakorából tudom, mert oly fejlett mozgáskultúrával rendelkezett, hogy hat hónaposan egyszercsak ülve találtuk, majd három nap múlva meg egyszercsak állva*, nagyon erős izomzattal (és biztosan ezt az örömet ellensúlyozandó, nagyon erős hangszálakkal) bírt, de nyilván nem tőlem örökölte ezt, mert én a mai, ígéretesnek induló javulást  egy gyors, ám annál egyértelműbb bukással fejeztem be, s akkor erről pedig (mert mindig csak a hasonlatok, hogyne!) eszembe jut a  karrierem, de ne ragadtassuk el magunkat ennyire.

*  és akkor tíz hónaposan meg járni kezdett, de nem is járni, hanem futni, ennél nagyobbat akkor néztünk, mikor  a következő csemeték nem hozták ezen eredményeket, képesek voltak 14 , meg 15 hónaposan elindulni, igaz, a hangszálaik is gyengébbek lehettek, olyan kis csöndes, nem ordibálós gyerekek voltak, ezt az összefüggést azért ajánlanám a kutatók figyelmébe

A szent és a profán, mondjuk

 Virág Judit, akit én nagyon kedvelek, még nem tette közzé a kollekciót, mikor az ötlet kistestvére már megszületett. Nekem a baloldali a kedvencem (emlékeztek rá?), s ha Zoltán nem felejti el, akkor ebben kapom a teámat. Néha nem felejti el.

Ejh

Egy reggelre beteg lettem. Fejem repedt, testem melege emelkedett, szemem nedves lett. Elkedvetlenedtem.

Jelen reggel legyen egy kezdet, melyben nem fekszem, fekszem, fekszem, tehetetlen testben nem lelem kedvem, felkelek. Rettegjetek. :o)

Péntekre,

remek időzítéssel, mert mikor lenne jobb a start, mint azon a napon, amikor heti rendes beszerzésemet intézem, s járom be az egész fővárost, cipekedve, tolongva, amikor még a Herlock Sholmes-t* is tervbe vettük, amikor sok emberrel érintkezem, amikor személyes átadás-átvétel is lesz, amikor illene jó formát mutatni, ellepett a nátha, egy éjszaka alatt jött és győzött, én ezt sosem értem.

Nem ettől váltak a színek fekete-fehérré, egyszerűen szeretem ezt a fényképet, s ezt csak ilyen egyszerűen tudom megfogalmazni.Több fénykép (egészen pontosan: még egy) itt.

*igen, tudom, mi mégis így

Duplafenekű,

mondjuk. Egészen érdekes, hogy ugyanaz a fazon más és más textúrájú anyagból készítve más és más hatást nyújt, ezen mindig elcsodálkozom.

Több is megvarrásra vár, de legalább a szabások egy részén már túl vagyok. Csak felpörgök végre, vagy miaszösz...

Ez pedig

korábban készült el, tehát még a Holden Shawlette előtt, egy Gail, karácsonyi ajándékként. Az időben való ide-oda táncolás következő lépéseként majd mutatom, hogy most mit kötök, az nagyon izgalmas. Mármint nekem.

 

Saját festésű tolnai fingering. Nagyjából két évet állt a dobozomban.

Hát, ha jól látom,

akkor már csak pár száz könyv és vége az esti programnak, mely úgy történik, hogy hordjuk a könyveket, nem is, mert előtte becipeljük a könyvespolcot az új helyére, próbáljuk stabilra beállítani, és akkor itt most ugrom egyet a történetben, mert ... csak, szóval, hordjuk a könyveket, portalanítjuk őket, mit mondjak, rájuk fér, közben morgunk, kell ez egyáltalán, ez nem tőlem jött a házba , nem vállalom, ezt nézd, nem fér be, nem fér el, nem férünk el, ülünk a földön, egyesével kézbe a könyveket, elcsodálkozunk, hogy ez is, meg az is, kijelentjük, hogy na, ezt soha, hogy Brehm, Bibó, Benedek Elek, na, nem vagyunk ilyen rendesek,  amikor az egyik (már késznek nyilvánított) polcon sorakoznak a Szabó Magdák, akkor egyszercsak jön még egy, de nem fér be és lusták vagyunk átrendezni, azt hiszem, így nem szoktuk megtalálni a keresett könyveket. Vannak könyvek mozdíthatatlan pozícióban, berakom a polcra és nem mozdul, körbe kell építenem, tűzhely köré a házat, valahogy így. Ezeket nem is fogjuk olvasni, gondolom én.

Az utolsó előtti polcnál én kijelentem, hogy meguntam, akkor ZM azt mondja, hogy ő is, ettől megijedek, mert félbe nem hagyhatjuk, én már nem is unom nagyon, be is fejezzük a napi adagot, 10-re végzünk is. Aznapra.

Futóbolond fotóbolond

Szerintem ez lefedi a lényeget, ugyanis nem értek hozzá, nem csúcsminőségű a gépem, nem ez, nem az, csak a szerelem, a tiszta szerelem van. De ahogy a férjem mondja (nem a gép, hanem aki mögötte van), s ahogy panyizsuzsi kommentelte nálam a FB-on (a képet nem a gép csinálja, hanem a  szem, ami mögötte van), noch dazu a népi bölcsesség, hogy vak tyúk is talál szemet, megspékelve azzal a véleményemmel, hoyg mindent nem rakok ide fel, csak egyet-egyet, szóval, akkor a futóbolond fotóbolond itten van, ni.

(lehet lájkolni, meg kommentelni, de semmi mást, sem rendszeres olvasók, sem menüpontok, semmi. csak a fényképek.)

Az emlegetett

házi szalámi avagy 

az ismertség időleges. Na de addig...!

     

Ahogy az elmúlt hetekben nyilvánvalóvá vált, szeretem a fényképezőgépem. Oly régóta sírtam már érte, s bár nem egy csúcskategóriás, hiszen egészen pontosan egy bridge gépről beszélünk (ilyeneket szavakat használok), úgy érzem, hogy lelkileg én erre a viszonyra már felkészültem, csak vártam, hoyg jöjjön az igazi. Mondtam is ezt Vicának , s ki értené ezt jobban, mint ő? Meg is értette.

Nézzétek el hát nekem ezt a hetek óta tartó lázállapotot.

Statisztika

Valamikor órákkal ezelőtt azt mondtam a FB-on, hogy akkor én most szabok, mert felvettem a munka fonalát, de nem is igaz, nem vettem fel vagy felvettem, de elejtettem, a jobban tetszőt aláhúzással kérem jelölni.

Azóta (és ha jól látom, ezt 6 órával ezelőtt írtam), főztem egy finom ebédet, gondoltam a mosásra, a porszívót is megfogtam már, de megacéloztam magam és sorsára hagytam, ezenkívül lefényképeztem a házi szaláminkat, szembesültem vele, hogy ma is lesz a sorozatomból egy rész, néztem ki a fejemből (ezt elég hosszan), valamint megnéztem a  blog statisztikáit, mert láttam máshol, hogy ezt most illik vagy divat.

Két érdekes dolgot hozok a számgyárból, az egyik, hogy a legtöbben a zazálea kulcsszó alapján jönnek hozzám és akkor ez jó, ezt szeretem, a másik viszont az, hogy az egyik  legnépszerűbb bejegyzés ez, amit én nem akarok elhinni, bár utóbbiban szerepet játszhat az is, hogy két év alatt ugyanott vagyok horgolástudás tekintetében,  mégiscsak elrémisztő, hogy akár újraposztolhatnám az egészet.

Viszont eszembe jutott, hogy azt is csináltam, hogy dacosan megfogadtam, nem költözöm állandóra a FB-ra, van, ami továbbra is csak itt lesz, ez van, jó ez itt nekem és kész.

Soha ne engedjétek,

hogy kihűljön a hitvesi ágy kiürüljön a süteményes doboz/üveg.

 

Napi jótanácsok rovatunkat olvashatták. :)

Mégis

Ez az én napom, a január elseje, nem a szilveszter, bár amióta az utóbbit színházban töltjük, jobban kedvelem, de az elseje, amikor semmi nincs, semmi sürgető, semmi fontos, már nem vagyunk a régiben, de még az újban sem, az nekem való. Én majd valamikor a hónap második felében döbbenek rá, hogy 2012, most még csak tudom, de nem érzem. És akkor ezen a remek mai napon előveszem az új naptáramat, bejelölöm azokat a dátumokat, amelyeket egyébként sem felejtek el, születésnapok például, a színházi előadások dátumát, melyekre már jegyünk van, csak azért, hogy teljenek a lapok, új füzetbe, új naptárba írni élvezet, ilyenkor még szépen írok, ellenben az év közbeni, valóban fontos belefirkantásokkal. Ilyen fontos feladataim vannak mára.

Szeretem ezt a napot.

És aki az alábbi fotókból kitalálja*, melyik színházban voltunk tegnap este (találgatni is lehet!), az ... nagyon ügyes. Bizony, hoyg elvittem magammal a masinámat, nem kérdés. A képek nincsenek photoshop-ban megdolgozva (nincs is a gépemen), semmi nem történt velük. Ráadásul nagyon messze voltunk a csillártól. Mégis. 

Legyen ez az év hívószava, a mégis.

  

   

 

*aki viszont a közeli viszonyunk következtében tudja, az most ne, please

Év - forduló

Ezen a szégyentelennek tűnő tavaszi napon, melynek fordulóján új évet köszönthetünk, fényképezőgépemre való képet kerestem, mert lennie kell valahol egy képnek, mi éppen rám vár. És arra, hoyg megörökítse valaki.

Nem szeretem a mahóniánkat, mert szúrós, mert ágas-bogas, mert rossz helyen nő belőle sok (mi ültettük), mert eltakar előlem sok mindent, mert nem látom szépnek, nem lelem kedvem benne.

Sütött a nap, még jobban előhozván minden rútságát (így láttam), de egyben ezt a kis ficakot is előhozta, igazolván, hogy mindenhol van fény, csak meglepő módon néha nem felemelni kell a fejem, hanem lehajolni érte a földig. Sokat kell még nekem tanulni.

Ezzel a képpel kívánok mindenféle értelemben gazdag esztendőt mindazoknak, kik erre jártak, erre szoktak járni vagy véletlenül idetévedtek. Ölellek benneteket szeretettel.

Cuvée,

így nevezem a fonal színét, Bucitól kaptam, talán még nem is idén, hanem tavaly? Nem tudom, de nagyon szeretem, bár ehhez képest sokáig váratott magára az el/megkötése.A mintát a ravelry-ról szedtem, s ahoyg az velem gyakran megesik*, nem olvastam el a leírást, nagyjából semennyire sem, csak azt láttam, hoyg milyen szép a kendő alja azzal a csipkével. Így, mikor elkezdtem, derült ki, hogy jó hosszan harisnyakötés van, de nem bántam, elvégre az egyenletes kötést is gyakorolni kell, még akkor is, ha  blokkolás alatt a szemek a helyükre másznak, s kisimulnak. Akkor is.

Mikor végre a csipkerészhez értem, s felkészültem, hogy akkor mostantól koncentrálni kell, mert jön a java, akkor meg az derült ki, hogy  ez semmiség, ezt a kendőt ugyanis első csipkekendőnek ajánlja a tervező, belépő darabnak. Nekem az első csipkekendőm a Laminária volt Ercsu segédletével,  bár azt a szintet azóta sem léptem túl.

Hát, így történt, hogy megesett. Nem izgalmas, csak magamnak érdekes.

 minta: Holden Shawlette

fonal: tolnai gyapjú, fingering vastagság

szín: Bucilla festette, én cucée-nek hívom

súly: 85 gramm

méret: 64 x 136 cm

*ebben remek hárítás van, nem én teszem a dolgot, hanem velem egyszerűen csak ... megesik

Az ilyen

gránátalmás (meg majd az egyéb) bejegyzések nem jöhetnének létre, ha nem lenne az új fotómasinám, mert nem tudom, mondtam-e, hoyg van nekem már, szóval,  mióta van (vaaaaaaaaaaaan!), azóta állandóan nyomkodom a gombját, sőt, gombjait és most muszáj közzétennem napi egy fotót legalább, mondjuk a gránátalmámról. 

És nagyon igyekszem, hoyg csak egyet válasszak ki a rengetegből, amit róla készítettem, mert nem akarom telenyomni a blogomat képekkel, vagyis, hoyg akarom, de disztingválok. Nagyon erősen disztingválok. Illetve nagyon erősen törekszem, hoyg disztingváljak.

A kevesebb több alapon. 

Az én

gyümölcsöm a gránátalma, és akkor ebben van egy kis luxus is, hogy nem alma, nem körte, nem eper, gránátalma, hogyisne, mit-nem-mond. Titokzatos is, hogy 613 magocska, egyszer majd jól megszámolom, egyszer és majd, most még könnyebb elhinnem,  mert elhajlok a könnyebb felé én szívesen. És ahogy ülnek a helyükön, hogy mindnek helye van, az összes kell,  nem hullhat ki egy sem*, csodálkozom minden alkalommal, miközben egy kicsit horror is, rubinpiros lé folyik a kezemen, az ujjaim közt, csöpögtetem mindenhová, talán gyerekké válok a gránátalmától, ne-malackodj, ezt nagyon szeretem, nagyon, rázom is a cseppeket. Mindenhová.

Az, hogy vitamin és harsogó és friss és üde, az a hozzáadott érték, de leginkább, hogy savanykás, hogy robbannak a magok a számban, miközben a meg nem magyarázható öröm luxusa feszít szét.

Kinek mi a kedvenc gyümölcse és miért?

*Vas István: Zászlók

Azért nincs

új meg újabb blogbejegyzés, mert rengeteg a dolgom. :o)

Az elmúlt

fél évben rengeteget dolgoztam, rengeteget, ez se nem panasz, se nem dicsekvés, egyszerűen megállapítás, nem kell ezt ragozni, így volt ez rendjén, szerettem is nagyon, inkább azon van a hangsúly, hogy sokkal jobban elfáradtam, semmint gondoltam volna. Én nehezen állok le, nehezen teszem le a lantot, a teherbírásom is (néha sajnos) nagyobb az átlagnál, oka van mindennek, ez pedig csak azért lényeges, mert féltem, nem tudok majd pihenni. Pihenni, pihenni, pihenni.

Pedig igenis tudok, jelentem a sok kedves érdeklődőnek, tudok. Nagyokat alszom, nagyokat sétálunk, sokat kötök, filmeket nézek, bambulok ki a fejemből, megyek a barátnőimhez és néha ezeket kombinálom is, bár nem alszom el náluk. És sokat* fényképezek. Az új masinámmal...

*rengeteget inkább

Ujjgyakorlat,

azaz kössünk egyenletesen. Mármint próbáljunk.