Ez az én napom, a január elseje, nem a szilveszter, bár amióta az utóbbit színházban töltjük, jobban kedvelem, de az elseje, amikor semmi nincs, semmi sürgető, semmi fontos, már nem vagyunk a régiben, de még az újban sem, az nekem való. Én majd valamikor a hónap második felében döbbenek rá, hogy 2012, most még csak tudom, de nem érzem. És akkor ezen a remek mai napon előveszem az új naptáramat, bejelölöm azokat a dátumokat, amelyeket egyébként sem felejtek el, születésnapok például, a színházi előadások dátumát, melyekre már jegyünk van, csak azért, hogy teljenek a lapok, új füzetbe, új naptárba írni élvezet, ilyenkor még szépen írok, ellenben az év közbeni, valóban fontos belefirkantásokkal. Ilyen fontos feladataim vannak mára.
Szeretem ezt a napot.
És aki az alábbi fotókból kitalálja*, melyik színházban voltunk tegnap este (találgatni is lehet!), az ... nagyon ügyes. Bizony, hoyg elvittem magammal a masinámat, nem kérdés. A képek nincsenek photoshop-ban megdolgozva (nincs is a gépemen), semmi nem történt velük. Ráadásul nagyon messze voltunk a csillártól. Mégis.
Legyen ez az év hívószava, a mégis.
