Ezen a szégyentelennek tűnő tavaszi napon, melynek fordulóján új évet köszönthetünk, fényképezőgépemre való képet kerestem, mert lennie kell valahol egy képnek, mi éppen rám vár. És arra, hoyg megörökítse valaki.
Nem szeretem a mahóniánkat, mert szúrós, mert ágas-bogas, mert rossz helyen nő belőle sok (mi ültettük), mert eltakar előlem sok mindent, mert nem látom szépnek, nem lelem kedvem benne.
Sütött a nap, még jobban előhozván minden rútságát (így láttam), de egyben ezt a kis ficakot is előhozta, igazolván, hogy mindenhol van fény, csak meglepő módon néha nem felemelni kell a fejem, hanem lehajolni érte a földig. Sokat kell még nekem tanulni.
Ezzel a képpel kívánok mindenféle értelemben gazdag esztendőt mindazoknak, kik erre jártak, erre szoktak járni vagy véletlenül idetévedtek. Ölellek benneteket szeretettel.
