fussunk neki még egyszer a témának

Szóval.

Én alapvetően nem vagyok egy sportember. Nehezen veszem rá magam,  amikor nem volt túlsúlyom, akkor is, most nyilván még nehezebben. Nekem ehhez észérvek kellenek, magamtól nem megy, magamtól az megy, hoyg heverészek a nyugágyban, a bal kezem mellett valami kötés, a jobb mellett néhány könyv és legyen, aki időnként hoz nekem limonádét.Ez ciki, ugye?

Az, viszont őszinte.

Én nem szeretem, hogy nehéz, hoyg fáj, hogy izzadok, hogy izomlázam van, én inkább számolom, hogy már csak kétszer kell a héten és vége a szenvedéseimnek Ez van.

Viszont ismerem magam .és tudom, hogy nekem nem szabad az első alkalomtól azt várnom (mondom ezt úgy, hogy közben meg nyilván ezt várom, hát ha egyszer elkezdek mozogni, akkor nyilván, hogy okozzon minimum extázist, hogy testem a földtől elemelem), hogy rám tör a boldogság, hogy ez azzzzz!, a futás (vagy bármi más activity) az enyém, az én világom, hoyg ez az a sport, ahol kiteljesedhetek végre és ami végre - végre nekem is örömet okoz. Ilyen még nem volt és (az alaphelyzetből kiindulva)  feltételezem, nem is lesz.

Olyan azonban már nem egyszer volt, hoyg minden vágyam ellenére, önmagamon erőszakot téve elkezdtem valamit csinálni, például elkezdtünk egy barátnőmmel hetente háromszor tornázni, de nem ám csak hetekig, hanem hónapokon át, jó sokáig, és menetközben elkezdtem élvezni. Mondjuk, ez elég sokára jött, azt hiszem, fázisok voltak, az utálat elég hosszan kitartott, aztán elkezdtem látni az eredményt és akkor már célszerűnek láttam a mozgást, meg elkezdtem  fizikailag jobban viselni a testemet, de ez még mindig elég távol állt attól, hogy szeressem. Hiányozni hamarabb hiányzott, de nekem a hiányérzet még nem szerelem, ugye. És akkor valamikor elérkeztem a szeretem- stádiumába, de ez elég hosszú és rögös út volt.

Aztán ugyanígy voltam az úszással is, amikor elkezdtem (orvosi előírásra és nem fizikai problémák miatt) úszni, akkor én úgy gondoltam, hoyg tényleg, ezt én tudom csinálni és biztos szeretem is, aztán az első medencébe ugrás mászás során kiderült, hogy valahogy átevickélek az 50 méteres medence túlpartjára, de igazából csak a szégyen tartott vissza attól, hoyg menetközben kétszer megálljak és levegőért kapkodjak. És nagyon sokat kellett úszni járnom, mire elkezdtem élvezni, de tény, hogy itt ez hamarabb bekövetkezett, mint egyéb esetben és simán leúsztam 1 - 1, 5 km-t. Csak az úszás nem kimondottan zsírégető, ugye.

Tehát azt akarom ezzel mondani, hogy nekem a mozgás nem lételemem, sajnálom, forduljatok el tőlem, ez van, nem természetes számomra,  hanem hosszas észérvekkel alátámasztott önszuggeszttió, amelynek következményeként ráveszem magam, hogy akkor gyerünk és csináljuk. Csináljam. És ha menetközben egyszer csak valamikor kiderül, hogy hopp, ez nekem nem is rossz, az még mindig messze áll a flow-tól, de ez nem azért van, mert az adott mozgásforma nem nekem való, hanem azért, mert nekem lassabban esik le, hogy én ezt már rég megkedveltem. Így aztán az első futás élménye számomra ugyanolyan rossz, mint az első úszásé, az első aerobiké, vagy akármi másé, ebből nem szabad azt leszűrni, hoyg ez nem fordul át valamikor valami pozitív érzéssé, hiszen nekem alapvetően a mozgás nehezen avanzsálódik flow élménnyé. És ezt most magamnak mondom. 

Ha tegnap nem futok, hanem elmegyek egy spinning-re vagy .ugrabugrálni, az ugyanezt váltotta volna ki belőlem, anti-sportoló vagyok. Viszont elkezdtem és mivel (az eszemmel)  tudom, hogy több kell nekem az elfogadáshoz, hiszen a tapasztalatok ezt mutatják, ezért egyelőre nem hagyom magam (magamtól) eltántorítani, hanem továbbra is győzködöm magam, hogy de, ez jó lesz. És ha nem változik, az sem baj, mert kipróbáltam, de azért még adok magamnak esélyt. Mega  futásnak is.

És bár sápadtra irigykedem magam, amikor arról olvasok, hoyg valaki elkezdett futni és már az első alkalmakkor azt érezte, hogy ez az, bingó, megvan a mozgásformám, a szabadságélményem, azonosulni mégis azokkal tudok, akik azt írják, hoyg 50 méter, 100 méter, iszonyatnehéz volt, majdnem belehaltam, lámpaoszlopig futottam és bele kellett kapaszkodjak, én ebbe beledöglök, muszáj ezt nekem?,  de oké, csinálom,. megyek tovább.. A másik érzésért epedezem, de inspirálni ezek inspirálnak.

Legyen úgy, hogy én is így járok.ha pedig egyszer majd elönt az a nyamvadt flow, nyugodjatok meg, hogy szólni fogok róla.