Nesze! - szer

Ennyit sikerült az elmúlt napokban alkotnom. Katbónál láttam, annyira tetszik a táskája, olyan kedves ötletnek tartom... Megengedte, hogy felhasználjam az ötletét, így most én is kirukkolhatok végre valamivel. Még készülőben van 1-2, bár igaziból sokkal többet kellene készíteni, annyi közeli-távoli ismerős, barát van, akinek szívem szerint valami ilyesmit adnék...

Karácsonyi visszaszámlálás

Tudom (mert látom), hogy mindenki nagyon szorgalmasan készül a karácsonyra, ami előtt én csak meghajolni tudok és őszínte csodálattal adózom. Teszem ezt alapból is, mert valahogy soha nem sikerült az a típusú készülődés, amit ilyentájt minden női lap ajánl, vagyis, hogy semmi rohanás, meg kapkodás, meg utolsó pillanatokban vett/készített ajándék, max. a sminkeshez, meg a fodrászhoz lehet elmenni 24-én, persze úgy, hogy voltunk olyan előrelátóak és már december elején bejelentkeztünk. Nekem ez még nem sikerült a 40 év alatt, reményeim foszladozóban.
Az utóbbi években pedig még lejjebb sikerült tennem az előrelátás mércéjét, de ez mindig csak december közepe táján derül ki.

Na most, az már eleve sokkhatásként ért, hogy 30 nap alá esett a hátralévő időm, eddig legalább mondhattam azt, hogy van még 1 hónapom, ami azért elég jól hangzik. Ennek most vége, de ami ennél is rosszabb, rájöttem, hogy a számláló nem december 24-én ünnepli karácsonyt, hanem másnap, azaz 25-én, így viszont (hiába, hogy csak 1 nap a különbség) esélyeim még gyorsabb fogyásnak indultak, hála az angolszász ünnepi szokásoknak.

Fodrászhoz már most be kellene jelentkeznem, ahhoz viszont az kellene, hogy lássak magam előtt valami olyan napot, amikor nincs más fontosabbnak ítélt dolgom, mint békésen, újságot lapozgatva ücsörögni azon nők között, akik egyébként minden pénteken, heti rendszerességgel teszik ezt. Valahogy nem látom még ezt a napot az elkövetkező időszakban, és most nemcsak erre az évre gondolok. :o)

Így aztán nem marad más hátra, mint reménykedni abban, hogy idén is képes leszek csodát tenni, s nyolckarú Sívaként 2 fogás készítése közben még a hajam is beszárítani. Legalább.

Forgatás, fagy, félelem

(Na jó, a félelem túlzás, de olyan hangzatos így a cím.)

Most néhány napig nem leszek, nem alkotok, mert a tervezett forgatáson leszek. Tegnap volt az első, nem minden zökkenőtől mentes nap. A szervezési problémákra nem vesztegetek szót, de amikor este 1/2 7-kor, szép őszi időben elindultunk Zalaegerszegről hazafelé, akkor még nem gondoltam, hogy kicsiny hazánkban milyen időjárási különbségek vannak.
Székesfehérváron már esett az eső, mit esett, ömlött. Én váltott lovakkal jutottam haza, itt hagytuk a stáb tagjait a mikrobusszal, én meg a kollégámmal továbbmentem Bajna felé. Zsámbéknál már olyan hóesésben mentünk, hogy miközben a kollégám mérgelődött, én jól tágra nyitottam a szemem és addig bámultam a felém ömlő hópelyhekbe, amíg nem könnyezett a szemem. Akkor becsuktam, majd kezdtem elölről. Hogy én ezt mennyire szeretem, olyan, mintha a Csillagok háborújában lennék és az űrben száguldoznék... na jó, majdnem olyan.

Aztán Zsámbék után már nem volt ennyire kedélyes a helyzet, mert hóviharba is keveredtünk, közben jött az információ, hogy a stáb tagjai még mindig ott állnak Szfv-on, ahol hagytuk őket, mert olyan defektet kaptak, hogy még a kihívott autómentő sem tudott segíteni. Arról csak halkan beszélek, hogy nyári gumikkal kaptuk a bérelt buszt, az ígért teli tank csak félig volt igaz, s oly hiányos volt a pótkerekes dolog, hogy nem lehetett segíteni. Akkor jött a telefonálgatás, én mint egy diszpécser irányítottam a mentőhadműveletet, hívtam én mindenkit, hogy vigye haza őket, végre, nem mondom el, mennyi idő után, de helyrerázódott a dolog.

És amikor a kollégám hazaért Tatára, jelezte, hogy náluk csak eső esik, semmi hó. Bajna és Tata között kb. 25 km van. Hm.

Most, ha kinézek az ablakon, gyönyörűséges fehérek a fák, a bokrok, ha az utat nézem, az a szokásos latyakos...


Ma Komáromba megyek, holnap Pesten forgatunk, aztán meg elmegyek a suliba. És hogy mennyit írtatok ezalatt az 1 nap alatt (!), most még átolvasgatlak Benneteket, közben kávét iszogatom (sokadikat), s várom a kollégát. Pedig de jó is lenne itthon lenni..... :o)))

PIF

Lassan világosodom meg, de akkor tartósan. Van ez a PIF, amire történő utalással már többször találkoztam, de engem nem érintett, volt más, amit olvastam, de most viszont...

Anyahajónál olvastam és rögtön éreztem, hogy most jött el az én időm. (Bár van még egy felkínált hely, vissza kell keresnem...) Abban én sem vagyok biztos, hogy lesz 3 bátor, de legfőképp türelmes ember, aki jelentkezik, de majd nem sértődöm meg, hanem arra gondolok, minek is írtam meg már magamról annyi rémséget.

Ígéreteim, főleg magamnak:
- összekapom magam
- nem az utolsó pillanatban állok neki
- nem felejtek el semmi lényegeset (úgymint név, cím...)

És a szabályok:

1. Bárki játszhat, akinek blogja/flickr képtára van.
2. Az első 3 ember, aki kommentet ír erre a bejegyzésre, ajándékot kap tőlem, melyet én készítek.
3. Ők is meghirdetik a játékot a saját blogjukban, és várják a saját 3 jelentkezőjüket :-)
4. Ezt az ajándékot az elkövetkező 365 napon belül el fogom juttatni hozzátok.
5. Nem küldöm el az ajándékot annak, aki nem hirdeti meg a játékot a blogjában /flickr -en.

Mégsem

"Kíváncsi vagyok, mikor mondod, hogy: Jó, jó, csak az a baja..." Mármint a táskának. Mondta ezt Lucagyerek, amikor diadalittasan megmutattam a táskát. Mert valóban mindig vágyom egy táskára, aztán elég hamar kiderül, hogy mégsem váltotta valóra a reményeimet.
Mert nagyon szép a színe, de nem elég nagy.
Mert elég nagy ugyan, de nincs benne 2 külön zseb.
Mert van ugyan 2 külön zsebe, de nem elég hosszú a pántja.
Mert elég hosszú ugyan a pántja, de nem találok meg benne semmit.
Így most az új táska az ország túlvégére megy, apósom drága barátnőjéhez, aki szeretni fogja.

Még mindig jobb ez így, mintha a szerelemmel lennék hasonló viszonyban, nem?

Hm. Kéne nekem egy táska...

Christmas/5

Erősen frusztrál, hogy mindenki lázasan készülődik a karácsonyra, s bár magam is varrosgatok, az én tempóm nem veheti fel a versenyt ... lassan úgy látom, senkiével. :o(
Nem készülnek a kis karácsonyfák a kollégáknak, nem készülnek a saját képeslapjaim sem, összesen 3 nesszeszer áll, de azok is félkészen- szóval, elég siralmas a mérlegem.
Ennek oka, hogy készülünk viszont a filmforgatásra (nem, nem én leszek a főszereplő), minden a nyakamba szakadt, szokás szerint most derül ki, hogy még sincs meg az engedély, hogy nincs aláírva a stábbal a szerződés, aki aláírhatná, az most Berlinben van, szóval a szokásos. Mindezt úgy, hogy hétfőn hajnalban már utazom Zalaegerszegre, majd másnap Komáromba, utána Pesten leszünk 3 helyszínen. Ezt követően elmegyek suliba, ahol meghallgatom, hogy mások (a bezzegék) már be is fejezték az egyik szakdolgozatukat, szerintem már le is adták, én meg ugye... Mindenesetre kész az üzleti tervem, az oktatásmarketingem és a kulturális menedzsment dolgozatom is, tehát, mindenki láthatja, hogy nem lazsálok. Igaz, nem is alszom. :(

Na, evezzünk vidámabb vizekre, mindenki azt mutatja meg, amije van, hát, én ebben a sorban az elmúlt évekre hagyatkozom, már csak a múltból élek, he-he-he.



Mert ugye, az értékéből mit sem von le, hogy legalább 3 éve készültek, de inkább több...?
Azóta már valószínűleg az enyészeté lettek, feltéve, hogy a gazdájuk használta is őket, nemcsak díszként (értsd: porfogóként) álltak a konyhában. Mert én használnám.

Ha kicsit még jobban összekapom magam, akkor még talán a Legnagyobb pullóvere is elkészül idén, ami viccként hangzik, de nem az. Ezért az egyért nagyon sajnálom, hogy a TV-nézés kimarad az életemből, mert milyen jó is akkor kötögetni, az már olyan békés nagymamás, nem? A házibálványra szánt időm a Híradóra korlátozódik le, fél órás napi kötéssel meg kissé lassan halad a dolog. :(
De attól legalább nem kell félnem, hogy kinövi, ezen a korszakon már jócskán túl vagyunk. :)

Türelem

Na, akkor arról, hogy mennyire vagyok türelmes ember. Ma bejöttem, s bár feltett szándékom volt, hogy néhányszor megsétáltatom a táskát mások irodájának ajtaja előtt, erre ők majd megkérdezik, hogy nahát, meg mi ez, na, ne mondd..... meg hasonlók. Akkor én majd egy kicsit szégyenlősen, meg vonakodva, de előveszem és mutogatom.
Nos, erre az történt, hogy bejöttem, ledobtam a kabátom és átrobogtam a táskával a szemközti irodába és ezt mondtam, minden bevezető nélkül: "Nézd, mit varrtam!"

Ez (azt hiszem) sok mindent elárul a jellememről, s még akik nem ismernek, azok is úgy vélhetik, hogy meglehetősen türelmetlen, izgatott (jobb lett volna azt írni, hogy izgalmas) vagyok.
Akik ismernek (vagy azt hiszik), azok pedig megerősödhetnek abbéli hitükben, hogy agresszív vagyok. :o(

Eredményhirdetés

A körülményekre való tekintettel, vagyis arra, hogy voltak a Rendesek és a Renitensek (nagy örömömre), 2 nevet húztam ki a kalapból. Tekintsetek el a sorsolás precíz bemutatásától, mert Zoltánművész nagyon dolgozik, így most nem kérem fel fotózásra. Én igyekeztem a kis Sony-val fényképezni, de azért ez ebben a borongós időben nem ad nagy sikerélményt, bár minden létező gombot megnyomtam rajta.

Tehát a 2 nyertes:


A 3. nyertes pedig ÉN vagyok, mert olyan olvasóim vannak, akik kreatívak, szeretnek játszani, vidámak, segítőkészek, tele vannak ötletekkel, és még sorolhatnám... Köszönöm Nektek!

Hogy mit nyertek?
Nos, Helen táskára tippelt, így ő a beígért anyagcsomagocskát kapja:


Másik nyertesünk, Léda pedig egy újságot kap (Burda, Quilts & Applizieren), német nyelvű, de könnyen érthető:


És akkor még 2 kép a végeredményről:



A belseje szép lila bélésselyemből készült, na, ezt azért olyan sokat nem fogom ismételni, csúszott, mászott, meggyűrődött. És a lilát nem is értem, miért választottam, mert nem is szeretem igaziból, de hiába próbáltam hozzátenni valamilyen őszies színűt, nem tetszett. Én viszont szeretem, ha a táska belseje egyszínű és még passzol is a külsejéhez, így amikor a kezembe került az eredetileg szoknyabélésnek szánt lila, akkor belevágtam. Nem bántam meg, mert a mélylila igenis jól megy a külső anyagokhoz, van köztük egy hasonló.
De mielőtt azt gondolnátok, hogy én magamtól vagyok ilyen ügyes, bevallom, hogy (természetesen) nem, egy szintén német patchwork újságból merítettem az ötletet. :)

És akik most nem nyertek, azoknak a kedvenc versemet adom ajándékba:

Kosztolányi: Őszi reggeli

Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényű körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,
és elgurul, akár a brilliáns.
A pompa ez , részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek felém.

Hogy már tél van? Meg jön a karácsony? Hát igen, mindig fáziskésésben vagyok.:)

Már kitaláltam, hogy ezzel megyek holnap a könyvtárba, de előtte még mindenkinek megmutogatom a dolgozóban. Hogy ne legyen nagyon direkt a dolog, majd elmegyek az ajtók előtt, mászkálok vele a nap folyamán, megvárom, míg maguktól észreveszik a kollégák... :o)

Lányok, öröm, hogy vagytok!

(Címeket kérek szépen!)

Erős küzdelmem...

... volt az idővel, meg ezzel a valamivel is, amit megígértem, hogy megmutatok. Hát, elkészült, nézegetem nagy örömmel és közben hálatelt szívvel gondolok a mai technikai lehetőségekre (úgymint számítógép, meg internet, meg blogolás, meg egyebek, amiket nem is ismerek), meg mindazokra, akik kiváncsiak a a végeredményre. Mert ha nem mondom nagy szájjal, hogy ekkor meg ekkor megmutatom, akkor ez (sem) biztosan nem készül el, félúton már teljesen mást akartam volna varrni, kitekingettem egyéb teendők felé, de aztán arra gondoltam, hogy itt nyilvánosan valljak szégyent?
Így aztán neki-nekifeszültem, amit meg úgy mondok, mintha legalábbis egy királyméretű takarót varrtam volna kézzel, pedig csak erről a kis vacakról van szó, nekem mégis akkora energiámba telt. Az még csak hagyján, hogy a héten későn keveregtem haza, meg az is hagyján, hogy a fejem zsúfolásig tele volt teljesen felesleges információkkal, amelyekkel valamit kezdenem kellett (volna), s ilyen állapotban milyen jó dolog kikapcsolni ezt az agyi zsibvásárt valami kreatív tevékenységgel, de akkor meg kiderült, hogy még béna is vagyok, mert összesen 12 tűt törtem el, ami már önmagában is hihetetlen nagy birkózásokat sejtet. És akkor még nem beszéltem arról a remek ötletemről, hogy ne csak vastag vatelin alkossa a táska vastagságát, hanem legyen benne táskamerevítő (vagy mi a fene), ami azt jelentette, hogy egy merev felületet kellett szabad gépivel tűznöm...persze, lazán és kreatívan, ahogy kifolyik a kezem közül. :(

Arról meg nem beszéltem, hogy a táska most is elég nagy, de igaziból félúton én már gyanút fogtam, hogy mi a frászt is varrok én, mert jó, hogy praktikus a nagy táska, de ebbe már a fél világ belefér, a másik felére nem tartok igényt inkább. Így aztán nem varrtam hozzá azt a néhány blokkot, ami által talán nem szakad majd le a kezem. Mert a nők minden rendelkezésre álló helyet betöltenek, értsük ezt most úgy, hogy ha van a hely a táskában, akkor még 2 liter tejet beraknak a másik 4 mellé.

Ennyi bevezető után jöjjön a táska, íme:

A képet én csináltam, meg is látszik rajta, de majd hazajön Zoltánművész és a Nikon-jával kattintgat egyet-kettőt, akkor majd jobban érvényesül, mert vannak rejtett értékei is. :)

Viszont azt kell mondjam, nagyon elnevetgélték a lányok ezt a kitalálósdit (amin meg én nevetgéltem jókat), így aztán úgy döntöttem, 2 nyertes lesz. Az egyiket azok közül, akik komolyan vették a játékot (ez már önmagában is ellentmondás), egyre tippeltek és még jól is, a másikat azok közül, akik mondtak mindenfélét, ömlesztve... :):):):)
Volt nagy öröm, mikor olvastam a bejegyzéseket, volt nagy öröm, amikor kész lettem ezzel a csodával és van nagy öröm, hogy egyáltalán kész lettem. :) Így lehet, hogy bevezetem ezt a dolgot és ha valamire szükségem van, akkor csak annyit teszek, hogy sejtelmesen, titokzatosan bejelentem, hogy valami készül, majd szabok egy határidőt, ami főképpen nekem határidő-és akkor biztosan megvarrom.

A sorsolásra holnap kerül sor, de lehet, hogy még ma este. A közjegyzőm ugyan nincs kéznél, de ettől függetlenül hivatalos lesz és tiszta. :) Mármint a sorsolás. Fotók készülnek, bemutatom, a táskával együtt. :):):)

Születésnap

Ma vagyon, ma vagyon... Ha nem is piros Pünkösd napja, de Zoltánművész születésnapja. Mivel már annyi mindent írtam róla (hogy milyen szuper pasi), úgy gondolom, hogy itt az ideje, hogy mutassak néhány fotót a munkáiról is.

Pl ezt:

Vagy ezt:

Vagy éppen ezt:


Ez csak egy igen rövid szösszenet a munkáiról, de mégis... képet lehet kapni, milyen pasival élek együtt... :o) És újra megállapítom: milyen jó is nekem! :o)

Szakdolgozati rémségek :)

Már annyiszor emlegettem ezt a rémet, hogy ideje megírnom, mi is a problémám. Ugye, a kiindulási pont az, hogy 40 éves vagyok, most végzek 2 szakot, dolgozom egy teljes időmet, energiámat, szellemi kapacitásomat, leleményemet és kreativitásomat betöltő munkakörben. Van egy szép nagy családom és vagyok én magam is, igaz, a sor végén. :)

Na mármost: a 2 szak az 2 szakdolgozatot jelent, ugyebár. És amikor témaválasztásra került a sor, akkor az arra az időpontra esett, amikor éppen 4 nap alatt vágtam be a 600 oldalas marketinget (meg a másik 3 tárgyat), amire is egy helyre kis csillagos jeggyel távoztam és úgy éreztem, hogy ide nekem az oroszlánt is. Ezzel a lendülettel néztem meg a kiírt javaslatokat, s úgy éreztem, én ennél sokkal jobbat, sokkal érdekesebbet tudok, arról nem is szólva, hogy ne a 120. szakdolgozatot olvassa a konzulens, mondjuk a kismamák felnőttképzési lehetőségeiről. De az tény, hogy nem a tanár iránti tisztelet és sajnálat vezérelt, amikor azt gondoltam, hogy majd én robbantok, hohó..

Így most a következőkkel kell(ene) megbírkóznom, ezek az ötletek fogantak meg ebben a nyakamon lévő kobakban:

1. Művelődésszervező szak- andragógiát választottam, vagyis a saját cégem felnőttképzési rendszeréről írok, ez még a jobbik, mert itt legalább helyben vagyok, hozzájutok a szükséges infóhoz. De persze én többet akartam (naná) és kitaláltam, hogy miután a társaság egy svéd cég anyavállalata, majd én megkérdezem a központot, van-e központi irányelv, satöbbi. Meg megkérdezem az általam ismert országok ismert alkalmazottait, nekik van-e, majd ezek után virítok a mienkkel. Persze, nem árt átböngészni egy halom szakirodalmat, ezért, ha valaki tud céges, vállalati, munkahelyi képzésről valamit, és segíteni is szeretne, hát... tárt karokkal! :o)

2. Kommunikáció szak- na, ez csúnya lesz. Mert azt gondoltam, hogy én a javaslatoknál jobbat tudok (nem megírni, csak kitalálni), így aztán a következőt ötöltem ki: A Zsoltárok Könyvének stilisztikai elemzése. Ezt így fejből. Két kézzel kapott utána a tanárnő, azt csak később mondta, hogy reméli, tudok görögül. Meg héberül. És otthon vagyok a stilisztikában. Meg az irodalomkutatásban. Meg annyi mindenben, hogy már nem is emlékszem.
Valamiért azt gondoltam, hogy majd én most megmutatom, meg ha már írom, akkor olyat, ami érdekel, meg minden.

Egy jól sikerült szigorlat után az ember szárnyakat kap, de hogy senki nem volt, aki lehúzott volna a földre, azt azért igen sérelmezem.

Hogy mit gondolok ma? A jobb napjaimon azt, hogy nem vagyok normális. A rosszabbakon azt, hogy ez halál. Azt, hogy életem főműve lesz, már rég nem gondolom. Bőrbe kötve, mindörökre... :)


Ui: Minden megoldás érdekel!


A lényeg majdnem lemaradt: 1 sort sem írtam még egyikből sem, mert még üzleti tervet kell készítenem egy fiktív kulturális vállalkozáshoz (25 oldal), kutatást kell csinálnom kis falumban a vizuális antropológia eszközével (20 oldal), össze kell hasonlítanom 2 ország felnőttképzését minden szempontból, és a többit elfelejtettem. De még van. :(

Christmas/4

Vagy csak Christmas /3? Már magam sem tudom, de tulajdonképppen nem is számít, úgyis csalni készülök. Na, nem olyan nagyot, mint manapság szokás, de azért... Merthogy az alanti képek nem most készültek, hanem olyan 7 éve, de akár (ugye) most is varrhattam volna őket. Mondjuk, ha éppen nem azzal töltöm az időm, hogy milyen nehéz is nekem, miegymás. :o(
Viszont hogy nézne ki, ha az utolsó, meglehetősen negatív hangvételű bejegyzésem után egyszer csak előrukkoltam volna ártatlan képpel két ilyen párnával, magyarázhattam volna, hogy terápiás céllal, 2 bőgés között én ilyeneket, meg, hogy ezek könnyáztatta párnák ám.

Hát nem. Viszont nagy örömömre szolgált, mikor megtaláltam őket (értsd: a fényképeket) valahol, mert mégiscsak karácsonyra készültek, s talán valakinek ad valami ötletet. Nekem meg fényességet lopott az életembe, mert én így készülök az ünnepre. Ami megint nem igaz, mert az igazi készülődés nem fotózható, az belül zajlik nap mint nap...


Egyébként meg a gyógyulás folyamatát az alábbi dolgok jelentik:

- vettem 8 féle filcanyagot, majd meglátjátok, mi készül belőlük
- vettem cipzárakat
- vettem géptűket, mert a vasárnap esti varrás közben 9 (jól láttad!) darabot törtem el (jó formában voltam, mondom) és igen, a valamin ügyködtem
- bementem a könyvtárba és nem kispályás módon kivettem 7 db marketing könyvet, csak azért nem a maximum példányt hoztam haza, mert 3 padlizsán és az 1 tupperes ebédes dobozom már elfoglalta a helyet (állati jól néztem ki megint, pakolásztam ezeket a dög nagy könyveket, mert marketinghez mindenki ért, sokat tudnak írni--és amikor az egyik padlizsán majdnem elgurult, akkor lépett oda hozzám egy csoporttársam, fiatalon, üdén, kisminkelve és mosolygósan, én meg közben nem tudtam, melyik kezemmel tartsam a könyvet, melyik fülemen lógjon a 6.táskám, de közben ÉN osztottam a tanácsot, én, aki előző nap még bőgtem- hm.)

Aztán azt tudjátok-e, hogy már csak hatot kell aludni, aztán jön a valamim debütálása?

Cím nélkül (mert frappánsat nem találtam ki)

Egy kicsit rosszkedvem van, egy kicsit melankolikus vagyok, meg egy kicsit fáradt is... mert ugye, itt ez a 2 szakdolgozat, amelyekből még egy sort sem írtam le, meg a karácsonyi készülődés, meg a munka, meg a háztartás, meg a gyerekek, meg a férj, meg a kutya.... meg én is, a sor végén. Soha nem jutok a végére semminek, küzdök ezzel a nyavalyás főiskolával, már többször gondoltam rá, hogy nem is kell nekem az a diploma, minek. De aztán mindig kikevergek ebből az állapotból, ami miatt azonban ezt most szóra érdemesnek tartom, az példaértékű.

Zoltánművész lement édesapjához Csongrádra, mert nagyapa elesett otthon, nekiesett az üvegajtónak, elvágta a nyakát, amiből spriccelt a vér, de nagyapa nem akármilyen figura, kihívta saját maga a mentőket, kinyitotta a helyi biztonság ellenére 3 zárral megerősített ajtaját. A mentős sem tudott mit kezdeni vele, mert a főütőér mellett fél centivel történt a dolog, bedugta az ujját és úgy szorította el, így mentek be a kórházba, ahol azonnal műtét.

És tegnap, mikor éppen valamelyik aktuális dolgozatommal szenvedtem, felhívtak és mivel egy kicsit odavoltam, nagyapa elkezdett vígasztalni, amitől meg még el is sírtam magam. Mert az apósom, aki 72 éves és egyszer már fél oldalára lebénult, majd visszaküzdötte magát úgy, hogy úszni jár és autót vezet, az, aki túl van egy csípőprotézisen, aki most majdnem meghalt, aki több liter vért vesztett, akinek elektrosokkra kell most járnia, hogy az arca helyrejöjjön-- szóval, hogy ő kezdett el vígasztalni, meg erőt önteni belém, azért az nagyon sírnivaló.
Azt is mondta, hogy döntsünk úgy, hogy idén nem lesz karácsony (mert már ezen is sírtam, hogy semmi), ki fogjuk bírni, majd csak úgy együtt leszünk minden cécó nélkül, na és akkor mi van, csak én éljem túl ezt az időszakot.

Én meg megígértem neki, hogy összekapom magam, aztán még sírtam egy kicsit, majd leültem és megírtam az egyik feladatomat. És közben igen erősen szégyelltem magam.

Segítségkérés

Régóta gyűjtögetem magamban azokat a bennem kérdésként felmerülő problémákat, amelyekre biztosan tudja valaki a választ, csak mindig elfelejtettem leírni őket. Pedig jobb lett volna adagolva, de mindegy, most összeszedem magam és felteszem őket abban a reményben, hogy valaki felvilágosít. Persze, csak amelyek publikusak, s amelyekre valaki tudja a biztos tippet, vagyis azt, hogy hogyan is állunk ezzel a haláltémával (kedvencem), azt nem. És az időgazdálkodás optimális változatára sem térnék ki most. :o))

A következőkre viszont (nagyon) szeretnék választ kapni:

1. Simon úr címe, ahonnan a molinót lehet rendelni (árakkal, ha lehet)

2. címke készítésének menete (valahol egyszer olvastam, de nem találom, ez az, amit bevarrhatok a műveimbe, amelyek ugyan nem készülnek el, DE HA készek lennének, megtehetném)

3. összecsukható bevásárlótáska készítése (ezt is láttam valahol, de nem találom, és nem tudok órákon át keresgélni, csak célirányosan használom a gépet)

4. Procion-t lehet kapni a BZS-nél, jól értettem? (ár, mindig van-e vagy rendelni kell...)

5. a filcanyag megnyúlhat, annak is van száliránya? (ezek a kis fenyődíszek csálék nagyon)

6. kötés: én vagyok hülye vagy néha félreérthető egyes kötős újságok leírásai (Fürge Ujjak, mondjuk- vagy csak arról van szó, hogy aki ebből kötni akar, annak már profinak kell lennie...)

Most így hirtelen ennyit szedtem elő a különböző zugokból. Haj, de remélem, hogy vannak lelkesek.. hálás lennék érte, ha megosztanának velem ilyen fontos információkat! A fent említett nem publikusakra egy későbbi időpontban térnék ki. :o)

Christmas /3

Úgy vagyok a karácsonnyal, ahogy egyszer már említettem, vagyis fejben nagyon jó vagyok. Egy kicsit nehezíti ugyan a hozzáállásomat az inkább kora őszt idéző meleg, a ragyogó napsütés, de azért valami alakul, bár a Pató Pál-féle mentalitás itt is felfedezhető.

Viszont valahányszor megnézem a blogom és a számláló ott vigyorog velem szemben, akkor azért mindig valami aggodalom suhan át rajtam, hogy... te jó ég, mindjárt karácsony, nincs meg a listám (csak ez, mert egyébként rengeteg listám van, javíthatatlan listagyártó vagyok), nem tudom még, melyik 15 féle aprósüteményt fogom sütni, nincs ajándékötletem, nincs csomagolástechnikai ötletem, díszítési tervem, vagyis nincs semmim. Ja! És pénzünk sincs. :(
De az legalább az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően nincs, tehát, optimistán nézve, azt is mondhatom, hogy mégiscsak van valami, ami az elmúlt X évben is volt.

Persze, indokom van, hiszen nincs fogcsikorgató hideg, reggel 6-kor még a leheletem sem hajlandó nyomot hagyni a levegőben, hát honnan jönne az ihlet? Mások azért lassan hangolódnak az ünnepre, öltögetnek, készülgetnek, kicsit sem vagyok irigy. Néha felmerengenek bennem a néhány év előtti készülődés örömei, amikor a barátnőmmel sütögettünk esténként, mindig elfeleztük, amit készítettünk, kóstolgattunk, rakosgattunk...
Tavaly minden egyes kollégámnak sütöttem egy közepes méretű mézeskalács szívet, amiket magokkal díszítettem, egyesével becsomagoltam kis celofánzacsiba és szép, színes szalaggal összekötöttem... Most lehet, hogy csak áldott ünnepet kívánok nekik, mert még ezekkel az egyszerű filckarácsonyfákkal sem tudok megbírkózni, sosem lesz belőle 40 darab. Jelenleg 3 van kész, de azok is milyenek... :)

Na, nem szomorkodom, nem bánkódom, idén is ott lesz a feldíszített fa időben, készen lesz a vacsora, lesznek ajándékok, be is lesznek csomagolva, meg minden. És ott lesz a családom, hangosak leszünk, vitázunk, meg könnyezünk egy kicsit, hamisan énekelünk, jól teleesszük magunkat, ajándékbontogatásnál meg mérgelődünk, hogy a másik milyen lassú, közben mi tűkön ülünk... És jó lesz, biztosan. :)

De azért van már valami, itten mutatom, ni, aprócska falikép:

Zene füleimnek

Tegnap este egy kicsit varrosgattam ezt a valamit, ami készül a műhelyemben, hát, vannak aggodalmaim, még a puszta összavarrásnál vagyok, de olyan nagynak tűnik nekem, lehet, hogy a kiválasztot képet nem jól passzítottam össze a szabásmintával és nem is azt varrok, amit akarok? Na, akkor lesz csak értelme a kérdésnek, hogy mit is varrok igazából...

Közben zenét hallgattam, ami nálam azért nem egy gyakori tevékenység, nem azért mert nem szeretem, hanem... hanem egész nap folyamatosan beszélnek hozzám, úgy szeretnék néha csöndben lenni, de erre kevés alkalmam van. Ráadásul, ha valamit olvasok vagy írok, akkor ahhoz nem rossz a csönd... Főleg, ha írok, az olvasással nincs baj. Arról nem is beszélve, hogy a család többi tagja mindig hallgat zenét, aminek így én is részese vagyok, ha akarom, ha nem. Most már arra rászoktattam őket, hogy ha az ámítógép, akarom mondani számítógép előtt ülnek, akkor fejükre húznak egy fejhallgatót, de sajna, így is gyakran meg akarnak velem osztani valami nagyon jót. :(

Na, tegnap, miközben varrtam beraktam egy kis zenét, amit ÉN akartam, mégpedig a következőket:
1. Kaláka- Az én koromban (megzenésített versek)
2. Joni Mitchell- Hejira
3. Vivaldi-Magnificat, Gloria (Riccardo Muti)

Ja, hogy kicsit eklektikus a zenei ízlésem? Hát igen. Mint jómagam.

Valami készül...

Valahogy annyira nyűgös vagyok, semmi nem megy úgy, ahogyan én szeretném, nem tudom, mi a bajom... Annyi mindent kellene csinálnom, egy csomó dolgot írni, meg olvasni, de valahogy nem megy. Nem igazán megy, nem érzem a tetterőt, a lelkesedést. Pedig már nem ártana, várom is, de nem jön. . :(

Így aztán terápiás céllal varrok valamit ezekből az anyagokból:


Nem tudom, mennyire látszódik, hogy az anyagok felett van egy kis rész az alakuló valamiből... Arra a csíkra gondolok, ott fent, ni! Na, lendítsetek a lelkesedésemen egy kicsit: azok közül, akik kitalálják, mit fogok belőle varrni, kisorsolok egy kis anyagcsomagot a fenti színekből. Vagy még megtoldom valami hasonlóan őszivel, mert a jobb szélen lévő kettőből már alig van, azt nincs képem elküldeni...

Határidő? Mondjuk, november 16. Senki nem mondhatja, hogy nem hagyok időt a gondolkodásra...

Hogy ennyiből nem lehet kitalálni, mi készül? Hát, nem is az a cél, ez csak egy játék, annak pedig nem az értelem a célja, nem igaz?

Gyermekkor

Hát, ez most vegyes lesz, nem egyértelműen happy, mint ahogyan a gyermekkorom sem volt teljesen felhőtlen. Lehet, hogy csak a szépet kellene kitenni az ablakba, de én azt mondom, legyünk őszínték. Ha rólam akar valaki valamit megtudni, akkor biza lényemnek ezen része is az ismeret részét alkotja.
Ez egy játék, a benne való felkérés Kicsikatótól érkezett, s a következő a lényege: mondjunk valamit a gyermekkorunkról.

Szabályok:

1. Ha téged jelölnek ki, rakd ki a blogodba ezt a képet és írj egy bejegyzést a gyerekkori emlékeidről.
2. Nevezz meg 7 bloggert, akinek szívesen továbbítanád a feladatot!
3. Linkeld be a blogok címét!Azt is, akitől a "díjat" kaptad!
4. Privát üzenetben értesítsd a kiszemelt bloggereket!

Szóval, rövid szösszenetek:

- amikor először varrtam (olyan 7 évesen) nagy összpontosítással egy fontos dolgot (értsd: egy négyzetet a másikhoz), odavarrtam a 2 négyzetet a nadrágom térdére
- amikor először fejtettem rejtvényt (olyan 9 évesen), akkor arra a meghatározásra, hogy " A kígyó csíp", én azt írtam, hogy "fáj" (ugye, a "mar" helyett)
- amikor először vitték az anyukámat kórházba, mert éppen... mindegy, akkor nagyon- nagyon megijedtem (mániás depressziós volt)
- amikor először tapicskoltam egy nyári melegben a leszakadó vihar után a földön összegyűlt tócsákban, az olyan élmény volt, hogy máig nem feledem (pedig)
- amikor először olvasták fel az osztályban az irodalomdolgozatomat, akkor azt hittem, író leszek (néha még ma is ábrándozom erről, a meglévő hiányosságaim ismeretének ellenére)
- és amikor először voltam szerelmes és a nagyok (akik mindent tudtak) elmondták, hogy a fogamzásgátlás legfontosabb eleme, hogy a Kalmopyrin-t nem szabad a térdeink közül kiejteni, akkor én elhittem... (na jó, ezt ma már nem)

Ilyen voltam. Vagy vagyok is?

Nos, a képet nem tudtam berakni, mindig rossz HTML-kódra hivatkozik, amit nem is értek: :(
Viszont az én választottaim:
évi36
Bea
B. Ildi
Gina
Fűszeres
Arcencil
Szömörce

Felüdülés- festegetés

Azért a hétvégén nemcsak főztem, hanem (ha nem is annyi, amennyit szerettem volna) jutott idő a kikapcsolódásra is. Vagyis, egy kicsit festegettem... Nem volt túl sok molinóm otthon, de ami volt, az nem úszta meg! :)

Határozottan őszi színek lettek, muszáj lenne valamit varrni belőlük, ha már ez a napsütéses november nem ösztönöz a karácsonyi készülődésre... :)


Ez a kedvencem:
Meg ez:


De azért ez sem rossz:

Életképek

Teljesen természetes és érthető, hogy ha az embernek gyereke (sőt: gyermekei) vannak, akkor meg kell tanulni főzni, hiszen a róluk való gondoskodás fontos részét képezi a fizikai táplálás. Nem beszélve Zoltánművészről, aki pedig vékony termetét meghazudtoló mennyiségeket képes eltüntetni a tányérról, igaz, ebben a családban mindenki vékony, kivéve engem és a kutyát. Szoktam is mondogatni, minek belétek, legalább látszatja lenne, hogy törődöm veletek, így viszont a konyhában töltött óráim száma fordítottan arányos az ő kilóikkal. :(

Azzal sem volt semmi bajom, amikor a Középső bejelentette, hogy akkor ő most inkább Vegán lesz, mert ez a mi mindennapi táplálkozásunk egy sorozatgyilkossággal is felér, amiben ő többet nem kíván részt venni. Én még akkor igen lelkes voltam, legfőbb feladatom a családomról való gondoskodás volt, gondoltam, majd én keresek recepteket, kitalálok újakat és egyébként is egy élelmiszertudós pontosságával fogom Luca gyerek elé tenni a minden fontos vitamint, fehérjét és ásványi anyagokat tartalmazó, ráadásul igen változatos kajákat. Igen ám, de ennek idestova 5 éve, a kezdeti lelkesedés némileg csökkent, mert amikor a legegyszerűbb lenne betolni a sütőbe pár csirkecombot, mellédobva néhány krumplit köret gyanánt- akkor mindig felmerül, hogy jó, jó, de mit eszik a Luca? Aki nem hajlandó a suliban enni, mert azok is min. tömeggyilkosok, és ő már a látványát sem bírja. Érzékeny lelke van, és hozzáteszem, megértő édeanyja, aki Zoltánművész szerint kicsit már dilis is. :(
De ez még belefért az életembe.

Ám amikor a Legkisebb (név szerint Virág) közölte, hogy teljesen felesleges befizetni a kollégiumi étkezést, mert ő azt a moslékot nem eszi meg, de ha engem az nyugtat meg, akkor fizessem csak ki az X forintot, de ő ugyan nem... nos, akkor már egy kicsit meglódult a fantáziám, láttam magam, amint fejem bekötve, mindkét kezemben fakanállal csak főzök, keverek, dagasztok, sütök, miközben csorog rólam a verejték.
Persze, azonnal feltámadt bennem a féltő aggodalom is és ráálltam, hogy majd én hétvégén főzök, bedobozoljuk és akkor ő házi kosztot ehet. Ez nagyon tetszett Legkisebbnek (Zoltánművész szerint az volt a cél, hogy ÉN ajánljam fel).
Ennek megfelelően hétvégenként ipari konyhává alakítom az egyébként is kicsi konyhánkat, listát írok, kinek, mikor, mit. Listám van arról is, hogy ha ez kijön a sütőből, akkor az be, de közben már kel a kalács és akkor helycserés támadás. És mindeközben annyi dobozt szereztünk be, hogy Őrnagy úr kutya füle hozzánk képest, dobozolunk is rendesen, büszke lehetne ránk. És mosogatunk. :((

Ennek megfelelően a következő ételek készültek el az elmúlt másfél napban:

- lecsó (idei utolsó, de ezt mondjuk 3 hét óta)
- töltött padlizsán, tömeggyilkosoknak hússal
- töltött padlizsán, feddhetetlennek azzal a gusztustalan szójával, miegymással
- Stefánia vagdalt
- citromos kuglóf
- fahéjas kifli
- párolt zöldborsó
- fűszeres, párolt alma
- sütőtökkrémleves fokhagymás kenyérkockával
- zöldborsóleves
- császármorzsa



Nem mellesleg estére egy kis fűszeres, pirított dió, hogy ne chips-et egyenek. Ami azért vicces, mert nálunk soha nem eszik senki ilyesmit, de milyen jól hangzik! Olyan családja egészségét féltő gonddal vigyázó anyának tűnök. A saját szememben. :)

És ha valaki megkérdezi, hogy vagyok, hát azt mondom, köszönöm, istenien. :)