Valami készül...

Valahogy annyira nyűgös vagyok, semmi nem megy úgy, ahogyan én szeretném, nem tudom, mi a bajom... Annyi mindent kellene csinálnom, egy csomó dolgot írni, meg olvasni, de valahogy nem megy. Nem igazán megy, nem érzem a tetterőt, a lelkesedést. Pedig már nem ártana, várom is, de nem jön. . :(

Így aztán terápiás céllal varrok valamit ezekből az anyagokból:


Nem tudom, mennyire látszódik, hogy az anyagok felett van egy kis rész az alakuló valamiből... Arra a csíkra gondolok, ott fent, ni! Na, lendítsetek a lelkesedésemen egy kicsit: azok közül, akik kitalálják, mit fogok belőle varrni, kisorsolok egy kis anyagcsomagot a fenti színekből. Vagy még megtoldom valami hasonlóan őszivel, mert a jobb szélen lévő kettőből már alig van, azt nincs képem elküldeni...

Határidő? Mondjuk, november 16. Senki nem mondhatja, hogy nem hagyok időt a gondolkodásra...

Hogy ennyiből nem lehet kitalálni, mi készül? Hát, nem is az a cél, ez csak egy játék, annak pedig nem az értelem a célja, nem igaz?

itt van az ősz, itt van újra...

... s szép, mint mindig, énnekem.
Ahhoz, hogy a konyhát felmossam, nem szükséges alapvetően csipkebogyó. Ez tény. De tény az is, hogy mennyivel könnyebb abban a konyhában rendet tenni, amelynek ajtaján egy piros színű koszorú lóg... s ez nem csupán a takarítás elodázásáról szól (csak félig), hanem arról a kétségbeesésről, amely vasárnap délután elfogja az ember lányát, vagyis, hogy másnap hétfő, jön a munka, a hétvégén semmi kézzelfogható eredmény nem született mindabból a sok-sok ötletből, amellyel hétközben tele volt a fej, hát legyen valami, ami, ugye, mégis csak...
Barátnő szerint kesze- kusza a végeredmény (mint a csipkebogyó- mondom én), Férj szerint gyönyörű, mint egy töviskoszorú. Hm. Szomorú, én mégis örülök. Férj okos. :)