nem szép, ellenben igaz

A Parenthoood c. sorozatban van egy Asperger szindrómás kisfiú, akivel nagyjából lehetetlen az együttélés (jó, ezt kívülállóként mondom, a szülőknek remekül sikerül), pl. volt az a jelenet, amikor egy üzletben sorbanállnak egy olyan pénztárnál, amelynél a max. 10 terméket vásárolók fizethetnek. Az előttük lévő pasas ennél többet vásárolt, a kisfiú pedig őrjöngeni kezdett, hogy ez nem fair és így nem lehet és elkezdi ledobálni a megengedett létszám fölötti cuccokat, végül el kell onnan vontatni őt.

Én ezt borzadállyal néztem, hogy szerencsétlen gyerek, szerencsétlen szülők, mert speciel tök igaza van a gyereknek, de hát milyen kínos, milyen szörnyű, lett is belőle verekedés, milyen jó, hogy mi nem, hogy nálunk nem, meg ilyesmik. Hogy mi (esetleg: én) tudunk uralkodni magunkon.

Na most a múlt héten az Ikeába berohantam egyetlenegy dologért (történt mindez szerda kora délután, tehát emberi számítás szerint abszolút dologidőben, nem péntek délután, pláne nem hétvégén) és felkapva a cuccot, vágtattam a pénztárhoz, mert egyrészt időm semmi, másrészt Zé kint vár a kocsiban (hiszen csak egyetlen dologért, ugye) és a pénztárhoz érve azzal szembesültem, hogy bár minden pénztár működik, mégis kígyózó sorok vannak, itt már egy csöppet ideges lettem, de ez még semmi. 

Egyetlen termékkel nyilván a gyorskasszát választom, be is álltam, előttem vagy öten. Annyira meg voltam rökönyödve ezen az egészen (komolyan, szerdán kettőkor? ennyien? és a nemzetgazdaság?), hogy percről percre nőtt a pulzusszámom, mígnem arra lettem figyelmes, hogy már az előttem lévő pakolja a cuccait a futószalagra és csak pakolja és pakolja és ott történt egy kis részecskegyorsítás, úgy öntötte el az agyamat a vér, hogy meg kellett kapaszkodjak (értsd: még jobban szorongattam azt az egy terméket).

Úgy éreztem, hogy megölöm. Nem túlzok, azt éreztem, hogy a verbális agresszió itt már nem segít (rajtam) és vagy addig püfölöm, míg levegőt kap (gondolom, ő ezt tehetetlenül tűrte volna, ellentett fel sem merült bennem), vagy ha visszafogom magam, akkor csak felugrom a futószalagra és lesöpröm minden cuccát, ami a 10 terméken belül esik, azt is, és törjön össze minden pohár (fizesse csak ki, tanuljon rendet), de ha már úgyis odafent vagyok, akkor a műanyag oldalfalba is belerúgok párszor (csak eddig terjedt a gondolat, hogy utána le kell másznom onnan vagy a biztonságiak szednek le, vagy ott maradok örökre vagy mi lesz, nem tudom). 

Természetesen nem tettem meg, végül lila fejjel, vert seregként elhagytam az áruházat, de a parkolóban, a hideg levegőn megálltam és felmerült bennem, hogy kitört rajtam az Asperger vagy ez  mégis mi volt, esetleg kezdek megőrülni. És ott döntöttem el, hogy ennek vége, így nem megyünk neki a karácsonynak. Nyilván van, amin nem tudok változtatni, mert sokba kerülne ez nekünk, tehát az alaptétel az, hogy most dolgozni kell, oké. Másrészt viszont szeretnék tisztaságot, rendet, nem igazit, de a mostani állapot oly mértékben tér el a normálistól, hogy innen csak picit is elmozdulva minden kísérlet sikerrel kecsegtet. Szeretnék ráhangolódni az ünnepre és nem akarom megadni magam annak a tételnek, mely szerint a napi sok óra munka nem hangolható össze a készüléssel, persze, ez lenne a legegyszerűbb, felvonni a vállam és ordítani, mondván, nem szabad lenyelni semmit, árt a szépségemnek  az egészségemnek. 

Szóval, úgy döntöttem, van még három hét, nézzük, mit lehet kihozni ebből. Perpill napi 12 órát dolgozom, oké, aludni is kell, ez is rendben van, meg azért vannak napi tevékenységek, melyek számunkra fontosak, pl. hoyg ebéd van az asztalon, melyet Zével együtt költünk el, persze, meg hetente háromszor el kell menni futni is, különben megőrülök, az biztos, tehát ezek az alapvonalon vannak. Viszont nem tudtam már elmenni  az aktuális team-coaching-ra, és nem tudok elmenni a szervezetfejlesztésre sem. Ha azonban elég ügyes vagyok, be tudom osztani úgy az időt, hogy mindennap szakítok időt a külső és a belső tisztogatásra. Nem napi több órát, de mégis.

Ennek alapján egyik nap begyúrtam az első adag mézeskalácsot (25 perc), egy másik nap megsütöttem, ma megpucolok még egy ablakot, és már azt is kitaláltam, hogy mi lesz az egyik desszert szentestén*, hogy mit (és mikor) sütök egy jótékonysági licitre,  közben szereztem repjegyet a Legkisebbnek, és még azt is kitaláltam, hoyg rendhagyó módon idén akár két héttel karácsony előtt már felállítjuk a fát és majd szépen naponta elszöszölve díszítjük fel. A hagyomány nagyon jó és nagyon szép, de alakítható. 

Mindeközben Cseri Kálmánt** hallgatok munka közben, hihetetlenül jó, rendesen csupaszítja a lelkem, elgondolkodtat és feltölt. És zenét is hallgatok.  És a héten veszek finom illóolajat. És előveszem a karácsonyi dobozokat és apró jeleket hagyok a házban.***

Meg ilyenek. Csak rajtam áll, nemdebár? Vagy mi a szösz.

* sok és szállítható ételek szükségeltetnek idén

** a youtube-on fent van egy evangélizációs sorozata, melynek során Péter személyiségváltozása kerül terítékre néhány napig

*** mindennemű lélekvidámító vagy éppen gyakorlatias ötletre vevő vagyok, jöhetnek