úgy tudom, hogy én már nem köhögök, azóta hatékonyabban dolgozom, ez nyilván a psziché győzelme a test fölött. Bár az még küzd. A köhögéssel.
Megrendelés V. kipipálva.
2012. január 17., kedd
Ő köhög, én köhögök
Freestyle-ban
2012. január 16., hétfő
A hideg ellen,
valamint a makacs nátha, a kitartó köhögés, de a rám telepedő rossz felhő ellen is úgy védekezem, hogy két halaszthatatlan, ám nem látványos teendő között magamra kanyarítok egy kabátot, s kilépek egyik térből a másikba, a házból a kertbe. Ha már az időből nem léphetek csak úgy ki.
több fénykép itt
Mert válság van
Reggel mondtam Zoltánnak, hogy ma füstölt lazacot kell ebédelnünk, mert megint festés kezdődött, nem érünk rá, különben pedig vegye észre, hogy válság van, úgy lehet spórolni, hogy az akciós termékekből* vásárol az ember.
* -30 %
2012. január 15., vasárnap
Mein Kampf
Szóval, kérem, nekem már többször megfordult a fejemben, hogy nekünk bármit adnak a színházban, az jó, az tetszik, mert ha felmegy a függöny, akkor mi már boldogok vagyunk és elalélunk tőle, szóval, volt egy kis aggodalmam e téren, de tegnap este megkönnyebbültünk, hogy nem is igaz, magyarul, megakadt a darab a torkunkon.
Hazafelé átbeszéltük az egész előadást, egyébként is ezt szoktuk, de most Zoltán akképpen összegezte az estét, hogy de legalább van polcunk, mondjuk, ő nem mérvadó, mert taps közben feltette a Poirot-tól kölcsönzött mondatot, miszerint "haza lehet végre menni?" Én kérek elnézést.
Egyébként én értettem a darabot, legalábbis érteni véltem, konkrétabban: részeket értettem belőle, de ez még kevés volt az élvezethez, még akkor is, ha egyébként a színészek is jók voltak, kivéve Sinkót, aki meg nem, de a Törőcsik Mari édes volt, a fiatalok lelkesek, és még a poénokat is jól vettük. Nekünk valószínűleg a darabbal volt a bajunk, mit tegyünk, George Tábori nem vált a kedvencünkké, bár azt sem értettük, hogy lehet bohózatnak nevezni, utóbbi még most is döbbenet számunkra.
Másfél hét múlva megint megyünk, megint a Nemzetibe, de akkor a nagyszínpadra, s mivel ott függöny is lesz, a pavlovi reflexnek megfelelően esélyes lesz nálunk a darab, vagyis, lehet, hogy a függöny hiánya minden negatív érzésünk okozója.
2012. január 14., szombat
Nehéz
nekem megállnom, hogy ne fotózzak le mindent, a túrógombócot, a viharos felhőket, a Zsömi fülét, a padlót, a rendet, meg a rendetlenséget, az arckrémet és a virágot, de a cérnákat is, nyilván. Majd megszokom, hogy van társam, de most még új és friss a kapcsolatunk, jönnek majd szürke hétköznapok, tudom én, meg a biztos tudat is beborít majd, hogy itt van és bármikor, várom is már ezt az állapotot, miközben nem akarom, hoyg természetes legyen a birtoklás mégsem.
Nézzétek el nekem, újra csak ezt mondom.
Elnézitek?
2012. január 13., péntek
Valami meseerdő
Az egyik legjobb,
mi egy pirítóssal történhet, hogy kéksajtkrém kerül a tetejére. A sajtokat egyébként a sütiburában* szoktam érlelni, mindenféle sajtot beteszek pár napra, jót tesz nekik a csendes, magányos elmélkedés, néhány nap elszigetelt magány után könnyen kezelhetővé, simulékonnyá, értékeiket felszínre hozóvá válnak. Zamatossá.
A kéksajt esetében a sajtot összenyomkodom puha vajjal, ennyi a történet főszála, a csapásvonal,
ahonnan azonban elágaz(hat)nak a mellékutak, ugyanis ha sietős, akkor csak megkenem vele a pirítóst, ha otthon maradós, akkor jöhet hozzá kevés lilahagyma, ha felvágós, akkor diót morzsolunk rá.
És megesszük, ezt ki ne hagyjam ebből a fontos történetből. Méghozzá boldogan.
* a sütiket pedig üvegbe teszem, mint tudjuk
2012. január 12., csütörtök
2012. január 11., szerda
:
2012. január 10., kedd
Összefoglalom
Akartam is, ígértem is, csak nem jutottam oda, hogy összegezzem a tavalyi olvasmányaimat, most azonban egy újabb könyvpakolós este után vagyunk, levezetésképpen éppen jó lesz.
Szóval.
44 könyvet olvastam el tavaly, hogy ez sok vagy kevés, fogalmam sincs, nem is érdekel, ennyi esett jól, tehát akkor rendben van, nemdebár? Egyre kevesebb időm van, napközben már soha nem olvasok, hétvégén sem, kizárólag késő este / éjszaka, így volt ez tavaly is, s nem gondolom, hogy idén másképpen lenne. Nyaralni idén nem voltam, pedig akkor!
A könyvek egy része (kb. 30 %-a) újraolvasás volt, nem tudom, miért, így alakult, semmi tudatosság nem volt benne.
A leginkább az Ulickaja könyvek tetszettek, a Daniel Stein, tolmács magasan vitte a prímet, gondolom, azért, mert keresztény zsidóként élni, ráadásul Izraelben, az engem mindig is érdekelt, az egész egyszerűen felfoghatatlan. Tavaly elmentünk a Középsővel a Dohány utcai zsinagógába, meg szerettük volna nézni, és ahogy ücsörögtünk a padban, erről beszélgettünk, szerinte ilyen nincs is, mármint keresztény zsidó, önellentmondás (és gondoljak már bele), én meg úgy véltem, hoyg igenis van.. Hát tessék. A könyv egyébként nemcsak erről szól, de erről is.
Ha ebből a csúcskategóriából még egy könyvet kiemelhetek, akkor az Mosonyi Aliz könyve (Boltosmesék) volt, egy este alatt el lehet olvasni, de minek, mikor álmodozni is lehet felette, ugyebár.
Németh Lászlót (Iszony) félve említem, mert hihetetlenül nyomasztott a könyv utolsó harmadában, miközben igenis kitűnő könyv. Csak nyomasztó. Van ilyen.
A legérthetetlenebb könyv Lovas Ildikó nevéhez kötődik (A kis kavics), egyszerűen nem találtam fogást rajta, pedig én a sokak által szidott Spanyol menyasszonyt értettem, legalábbis érteni véltem, most már inkább így fogalmazok. Nem sokkal marad el mögötte Ugron Zsolna könyve, viszont az oly nyomot hagyott bennem, hoyg az azóta megjelent újabb könyvét messziről elkerülöm, nem kívánok véle érintkezni.
Volt néhány csalódás, elkerülhetetlen, Márquez (Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája) és Saramago (Minden egyes név) egy-egy könyve, és volt néhány, formájukat megbízhatóan hozó, kiszámítható könyv is, Durrel például.
Klasszikust keveset olvastam, ponyvát sem sokat, de az előzőnél többet, viszont krimit meglehetősen sokat, ami azért érdekes, mert krimihez én fáradtság esetén fordulok, akkor megnyugtat, hogy valakit meggyilkolnak. Valaki mást.:) Na, szóval krimiből sokat, év vége felé szinte csak azt, ezt nem is magyarázom.
Rövid, ám adekvát összefoglalásom ezzel véget is ért. Van kérdés? :o)
Elfogadom,
ha más nem látja gyönyörűnek ezt a korhadt farönköt, ám az én szememnek, az én lelkemnek szépséges pusztulás ez, lassan hervadni el, mindig csak egy kicsit halni meg, nem drámai módon és látványosan, hanem napról napra átadni egy darabkát magamból.
A fényképezés egészen furcsa távlatokat nyit meg előttem, észrevenni valamit, ez a legjobb benne, a fénykép a ráadás, a jutalom. Ahogy Dorothea Lange mondja:
"A kamera olyan eszköz, amely megtanítja az embereket, hogyan kell látni kamera nélkül."
A többi itt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)