Pótolva!

A kedvencem, hogy le ne maradjon, de le ne! Le ne. De le ne. Lenne de! Ne lenne de.

(Játék a betűkkel)

Téli szürkeség

Abszolút. Meg szőrmeség is. Elvégre tél van, ugyebár.

Most

nincs kedvem írni. Hátha estére lesz.

 

Ha piros az alma, rázd meg jól a fát

Éjjel, jó későn, miután este 8-kor úgy éreztem, hogy vége a napnak, rolót le, de ezt csak gondoltam, mert egyébként a kezem akkor is járt, szóval, a kezembe került ez a két, hónapokkal korábban kiszabott táska előlap és ennek annyira megörültem, meg annak is, hogy még éppen volt ezekből a színekből itthon, mert ezek vízlepergetősek megint és macerás rendelni, szóval, volt és elég is volt és még találtam hozzáillő bélést is, szép zöldet és szép pirosat, és ennek annyira megörültem, hogy ráztam egyet magamon, bár ahogy kiderült, hogy minden van itthon hozzá, nagyon rázni nem kellett magam, szóval, megvarrtam a két táskát. És akkor most örülök.

Úgy indultunk,

hogy kell egy szürke táska, legyen rajta tűzés, semmi más, mert az egyszerű, de elegáns is, aztán került bele egy piros csík, aztán egy piros fül és egy piros cipzár is.

A honnan hová utat még egy táskának is be kell járnia, mondom én.

Mennyi minden

 van, ami majdnem olyan, de mégsem, például ez a táska is majdnem vörös és fekete, pedig igazából (mély)piros és (sötét)szürke.

És akkor még aköré is építhetnék mondatokat, hogy élet és halál.

Pedig csak egy táska. Csak ezt nézzétek.

A kockás*,

mint minta, mint textil, nekem kedvencem, kockás kabátbélés, kockás párna, kockás takaró, kockás terítő, kockás... táska.

 

*és akkor most ne menjünk bele, hogy négyzetrácsos, ebben a kontextusban kockás az

1680. bejegyzés, melyben panaszkodom. Hosszan

Sem kint,
sem bent,
sem napfényben,
sem árnyékban,
sem állva,
sem fekve (de hasalva sem),
sem fotósátorban,
sem tiszafa előtt,
sem kis Nikon-nal,
sem nagy Nikon-nal,
sem türelmetlen,
sem türelmes állapotomban,
sem kávé előtt, 
sem kávé után,
sem fektetve,
sem állítva,
sem szeretve,
sem utálva,
nem tudom lefényképezni.
Az akkumulátort ellenben lemerítettem. Vagy ki.

1676. bejegyzés, melyben egy szép, kövér pipát rajzolok a homlokomra

Emese előbb dátum nélkül kérte a táskát, aztán szülinapjára, majd névnapjára, legutóbb karácsonyt emlegetett, de tessék, elkészült, laptopjának méretére, szürke is, piros is, kész is van, Emeséé is, karácsony sincs még.

Jár a pipa, mondjátok már.

1666. bejegyzés, melyben rendes és összeszedett képet mutatok

Nem mondom, vannak olyan megrendelők, akik ragaszkodnak a megbeszélt időponthoz, hogy szeptember 21-én táska kell és kész, de azért ez elenyésző ahhoz a nagy többséghez képest, akik várnak, türelmesen és hosszan, időnként írnak egy levelet, hogy ma éppen szürkében és pirosban vagyok, csak mondom, és ez az én nagy szerencsém, vagyis, hogy ők vannak többen. Szinte kizárólag.

Ennek örömére akkor egy szürke-piros táska. Mert elkészültem vele.

 

Aztán a piros színnel, azzal hogy álltok? Bármennyit vagy csak apró foltokat?  Ruhaként vagy kiegészítőként?

Minden érdekel, valószínűleg azért, mert új viszony kezd kialakulni köztünk. :o)

Ezekkel a

fényképekkel bátran pályázhatok az Év Legkevésbé Éles Fotója* címre, valamelyik biztos befutó lesz, aggodalomra semmi, de semmi ok. Mintha valami homályt csempésztem volna minden képre, bár az is lehet, hogy a bennem lévő homály a kezem munkájában is manifesztálódik, ám ha lehet, én az a piros rész, az szeretnék lenni.

Nagyon szeretem ezt a táskát, ezt szeretném hangsúlyozni.

*Legkevésbé Színhelyes, Legkevésbé ...

Minden út

Rómába vezet, a Big Ben-hez vezet  

a big bag-hez vezet, ugyanis

a zöld-kék táska megrendelője azt kérte, hogy még tegyek a csomagba egy rózsásat is, a Jane Austinost egy férj rendelte a feleségének, a szürke kézitáska megrendelője korábban már kért egy rózsásat, majd rögtön utána ezt is. Most nem mutatom külön-külön, legfeljebb holnap a szürkét, de holnap nem leszek itthon, nem lesz kép, nem lesz táska, nem lesz vicces poszt, nem lesz mélázás sem és bizony, én sem leszek, majd csak este.

De bizony, hogy

kettőt varrtam a kékből rögtön, ilyen ravasz vagyok,untam is, bevallom. Ha a szín más, akkor már rendben van, most áldoztam a praktikum oltárán, ennyi elég is volt.

A lila, az nagyon lila, a virágos meg nagyon virágos, mit is mondjak még?

Szeretném majd elmesélni, hol tartok a bőrrel való ismerkedésben, mutatni is szeretnék valamit a tárgykörben, ami eredménynek kevésnek, kínlódásnak röhejes, tárgyként meg semmi. Szeretném mutatni a legújabb kötésem (félkész, persze), a granny takarómat (félkész, persze) és milyen jó lenne arról írni, hogy miket is gondolok (félkész, persze).

Ahány szín,

annyi táska, annyi arc. Most éppen szürkében és bordóban, semmi bohó életérzés, semmi feltűnősködés, elegáns és visszafogott, egy igazi úrinő.

A megrendelés újabb fejezetét pipálhatom ki. :o)

A táskára

most fecskék költöztek, mondanám, hogy (szerelmetes) fecskepár, de inkább "anya oktat kisfecskét "feeling-je lett. Akkor ez egy szülői táska?

 

Már elérhető, itt és itt.

Ezt nem

rakom fel a Meskára, viszont viszem holnap a Goubára. A szürke a praktikumot képviseli (nem piszkolódik, legalábbis nem látszik), a pink pedig az esztétikumot, mondjuk így, de ez utólagos okoskodás lehet, a kiindulás az volt, hogy tetszik. Mármint nekem. Abban továbbra is csak reménykedni tudok, hogy másnak is.