Mert az teljesen rendben van, hogy az "itt az ősz-meleg pulcsi/sál/sapka... kell- kössünk egyet" vonulat engem is elért, amit erősít az a tény is, hogy per pillanat hétköznap más kreatív dolgot nem is tudok végezni, hacsak nem számítom a szalvéták összehajtását. :o)
Az is rendben van, hogy elfelejtettem már kötni, sokkal fontosabb dolgokat is elfelejtek, miért éppen egy 20 évvel ezelőtti, akkor is csak alapszinten működő tevékenység maradna fixen a fejemben.
Azzal sincs baj, hogy kiváló munkát csak kiváló eszközzel lehet végezni, ez aranyigazság, nem is kellett sokat győzködni a bambusz kötőtűk beszerzésekor. Az önzetlen anya pedig kinek másnak kötne, mint a gyerekének, az egyiknek még csak sálat, de a "merjünk nagyok lenni" jegyében a sál után, minden átmenet nélkül, a mellény jött. Meg a kudarc is.
És ezzel rögtön eszembe jutott minden korábbi próbálkozásom is, hogy a mintát még csak-csak megkötöm, de a kész darab kicsi/szűk/nagy/bő/hosszú/rövid/ronda lesz. Ekkor nem bontom, hanem félrehajítom, s a sikertelenség mértékének függvényében vagy azonnal elkezdek egy újat vagy sem. Na, most akkor az iszonyú nagyra sikeredett mellény után konstatálom, hogy nem sokat változtam az elmúlt 20 évben, legalábbis kötés-sikertelenség terén. :o)
És ez még mind semmi. Mert kértem segítséget két profitól is, nem apróztam el, javamra legyen szólva, hogy két különböző kötésmintában kértem világosságot, és akkor jött a döbbenet. Mert mindkettő (lelkes kötők és még annál is lelkesebb oktatók) küldött linket, hogy lássam, mit takarnak az egyes angol rövidítések. Én először nem is értettem, mi az, hogy angol, meg "kontinentális" kötés, mi ez a marhaság, ha-ha-ha, mígnem aztán csak belenéztem mindkét verzióba. Na, ennek alapján már tudom, hogy én nem is tudok kötni. A legegyszerűbben talán azzal tudnám jellemezni saját magam, hogy keverem a két kötéstípust, jó példáját adván ezzel a nemzetek feletti világbékének. Egészen sajátos módon kötöm egybe a szemeket, de már dolgozom rajta, csak ugye a megrögzöttség, már megint.
És ha valaki ismer, az tudja, hogy elsősorban az egyszínű dolgokat kedvelem, a zöldtől a feketéig tartó rendkívüli választékot, tehát az, hogy én egy ilyen fonalat vettem, egyértelműen az önmagamból kivetkőzés (vagy pillanatnyi zavar) számlájára írható.
Se nem egyszínű, se nem sötét, még nem bírtam felfogni, hogy került a táskámba. Soha életemben mégcsak nem is érintkeztem ilyen színnel. Naná, hogy rögtön 20 dekát vettem, életem végéig köthessek belőle, el ne fogyjon ez a remek szín, ki tudja, pótolhatom-e.
Így aztán lett belőle sál dupla szállal, de még mindig maradt, aztán jött a sapka, de már gondolkodom a fejtésen, mert hogy a családomból ezt senki fel nem veszi, az tuti, helyünk pedig nincs, ahol tároljam, kell a félpár kesztyűknek és megnyúlt sálaknak.
És ha már fejtés, meg bontás, akkor megjegyzem, hogy kiegészítő terápiaként is felfoghatom a kötést, tekintve, hogy szinte minden héten elkészítek egy sálat, amit aztán lefejtek, mert szúr/vastag/nem látszik a mintája/nem elég a fonal. Most két variáció lehet:
1. akkor megyek haza, ha egy kész sálat megkötök
2. semmit nem fejthetek le, s haza csak akkor megyek, ha a Helyet háromszor körbeérik a sálaim
Tanulság? Nincs. Max. annyi, hogy az "éhesen ne menjünk vásárolni" aranyköpéshez hasonló lehet a "rosszkedvűen ne vegyünk fonalat". :o)
S hogy felvillantsak valamit a bejegyzés igazságtartamát igazolandó, mutatom a bordót. Most éppen ilyen. Ezzel jeleztem azt is, hogy volt ez már másmilyen is, de most éppen ilyen és ekkora. Meesze még a hazamenetel... :o)
A fotó tökéletességéről (úgymint kompozíció pl.) most nem nyilatkozom, de higgyétek el, nem volt könnyű elintéznem, hogy kezem-lábam és még a kötés is rajta legyen a képen, s a maradék végtagommal még fotózzak is.
