Egy bejegyzés margójára

Mielőtt valaki sértésnek venné az alábbi bejegyzést, javítom az esetlegesen félreérthető szöveget. Nem, nem akarok bántani senkit, sőt, számomra éppen a a készülő takaródarabunk esetlegessége adja a báját a dolognak, mert úgy vélem, ha mindenki önmagát adja bele a munkájába (lett légyen az egy blokk), akkor lehet az bármilyen csálé, ferde, késésben lévő, nem a tervezett helyén lévő - nekem mégis kedves.
Mert a barátságról szól, s arról, hogy a különböző darabok, melyek önmagukban egy-egy személyiséget jelenítenek meg,s látszatra (!) nem kapcsolódnak egymáshoz, összességében mégis képesek egységet alkotni.
Ugye?

A mai reggel

Előre leszögezem, mielőtt bárki azt gondolná, hogy rosszkedvem lenne vagy vígasztalni kell, nem, nem, ez is vicces inkább.

Amikor ma reggel arra ébredtem, hogy a tegnap a fülembe szorult víz még mindig ott lötyög a fejemben és a jobb karom eddig számomra ismeretlen fájdalmat produkál (amiről már tudom, mert tapasztaltak elmondták, hogy "hasogat" a neve), akkor két dolog jutott eszembe:

1. akkor kezdünk öregedni, amikor a barátainkkal ilyen dolgokról beszélünk és nem a buliról

2. tegnap az uszodában rám nézett egy néni és azt mondja, hogy mond valami vicceset, ne legyek szomorú (ezt nem tudom, miből gondolta, mert a fejemből nem sok minden látszódott a sapka és az úszószemüveg miatt). Szóval azt mondja, hogy megkérdezte tőle egy másik néni: Kedvesem, jó ez a víz reumára? Mire ő ezt felelte: Isteni, én is itt kaptam...

Egyébként meg jó lenne fejleszteni az íráskészségemet, mert félreérthető dolgokat írok- igaz, mézzel kenegettek, amikor erőt öntötök belém, csak azt ne gondoljátok, hogy én egy nyafogós csaj vagyok. Van persze az alapbajom, de először is gyógyulok, másodszor a kiindulási állapotom igenis egy vidám, belevaló csaj képét mutatja. Aki ismer, tudja. Ugye, Lomaquilt?