sajnos, nem fizetnek érte

Először volt a recept, meg az érzés, hogy ez biztosan finom, aztán meg határozott céllal lementem ide. Mit is mondjak. Amikor egyszer a Garda-tónál nyaraltunk, egy öreg bácsi meg akarta velem kóstoltatni az olívaolajokat, én meg nem akartam, mert arra gondoltam, hogy nem is fogom érezni a különbségeket, meg azt hiszem, féltem, hogy olyan hasmenésem lesz az ötödik kiskanál olaj után, hogy ott helyben utolérnek a bajok. Na, azóta is bánom, mindenesetre most kóstolgattunk az eladóval, én, mondjuk, a balzsameceteknél elakadtam, hát az valami brutális. Azok.

Végül gránátalmásat vettem, elképesztően - csodálatosan - fantasztikusan - gazdagon - finom. Ehhez vettem még narancsos olívaolajat, aranyáron adják mindkettőt, de csak 1 - 1 dl - t, így kibírható. A salátára nagyon keveset öntöttem, kiskanállal adagoltam és bár meg sem látszik az üvegen, hogy használtam belőle, a saláta ízéhez mindkettő nagymértékben hozzájárult, hát hogy mondjam. Klassz.

Állítólag, ha ropogós pirított kaláccsal esszük, elég egy kisebb étkezésre, nekünk főétkezés volt grillcsirkével, mert mi éhesek és falánkok vagyunk.

 

A hónap étele

Tudom, hoyg hónap eleje van, de azért ez a hideg csak nem vészen tartós lakozást minálunk, ezért gyorsan mutatom, mert abszolút díjnyertes, igaz, nálam nemcsak hidegben, hanem nagyjából bármikor, hidegben viszont különösen. Korrumpálható  vagyok vele, mondjuk ki. 

Tom Kha gai, azaz thai kókusztejes csirkeleves, bármikor, bármennyit, nem viccelek. Most például sokat, nem is fázom!, csak egy kissé pirulok, hogy a lelki finomságok helyett (lásd lejjebb) a testiek melegítenek fel.

A recept Chili-nél is megtalálható, meg Hegyi Barbaránál is, meg nagyjából mindenhol. Közönségkedvenc.

How to

Az aszalt paradicsom készítése, az egy nagyon bonyolult dolog, mert legalább három munkafolyamatból áll, meg kell mosni a paradicsomot (1), fel kell darabolni (2), meg kell sózni (3) és ki kell rakni a napra (4). Persze, el kell rendezgetni egy nagy tányéron (5) és le kellene fedni tüllel (6), de azt én el szoktam felejteni.

 A napot, hát azt mostanában nem kell kérlelni, hogy süssön, nem is kap sorszámot.

A hétre

betervezett szilvalekvárfőzés, lecsóeltevés holmi időjárási viszontagságokra hivatkozva nem maradhat el, fűtök, na. Az aszalt paradicsom viszont magától is.

Én

szeretek főzni, ezt most csak azért szeretném leszögezni, mert az előző posztban félreérthetőt mondtam, végül persze, hoyg lett ebéd, de még sütemény is, fenyegetőzöm és játszom a nagyfiút, de az az igazság, hoyg szeretek főzni, szeretem az itthon készült ételeket, hogy mindennap van friss étel, meleg étel, hogy terített asztalhoz ülünk le, szeretek főzni, sütni, befőzni, mindig mondom, hogy én egy (h)ősanya vagyok, minden látszat ellenére. Nem rendelek házhoz ételt, lehetne, de nem teszem, fel sem  merül bennem.

Ha viszont kiteszem a lábam itthonról (mondjuk, péntekenként), szívesen eszem ezt-azt, nem húzom a szám, jöhet a pizza, a kínai, a bármi, nagyon jólesik, jólesik az étterem is, a cukrászda is, a kedvenc reggelizőhelyem is, a kávézóm is, minden jólesik, mert én ilyen rugalmas vagyok,  így tudok váltani, így  (értsd:  ilyen remekül) alkalmazkodom a külvilághoz.

A lecsóról

meg annyit tudok mondani, hogy én a legyen-minden-másnap-lecsó típus vagyok (lennék) és hogy egyesek (nevezzük rossznyelveknek őket) szerint az én lecsóm edzés a pokol tüzére, de ezt több tányér után  jelentik csak ki, mert egyébként a sok edzés hívei.

Hogy ne legyen már

annyira töprengős ez előbbi, eleddig magában árválkodó szombati bejegyzés,  elmondom, hogy a fügés zsömle némi sonkával és uborkával remek ebéd egy sietős napon, s hogy a spenótos-sajtos lepény, az  fenomenális.

A rejtett mondandó pedig az, hogy vége a 90 naposnak, végre lehet rendesen sütni és főzni, kell is, elvonási tüneteim voltak, amit még rosszabbul bírtam, mint a diéta (úgymond) lényegét.

  

Kezdődik/ Autumn

Az ősz pedig akkor kezdődik, amikor az első puliszkát megfőzik.
Nálunk ma.

And the autumn goes on when people cooks the first mush (hominy).
In our family ... today.

Dzsem

Szedret vettem, eltettem dzsemnek, de egyenesen megettem egy keveset, lehetetlen nej ez.

Ebédidő / Lunchtime

Millie-től vettem a fougasse receptjét, a különbség annyi, hogy mivel a sült paprika fele hétköznapi csodaként, amelyet mi (gyakoriságánál fogva) megszokásként, rutinként élünk meg, eltűnt, így némi mozzarellával pótoltuk, mit mondjak, ehető volt. :o)

Some weeks ago I read a recipe written by Millie which was so savoury... I had to test it. The difference lies in that I used not only paprika but cheese. It was good to eat, yummy... :o)

Ez biza csalódás / It's a disappointment

Az, hogy valami elfogy nálunk, még nem jelenti, hogy tökéletes, remek. Habzsolni az én családom úgy is tud, ha a kész étel nem egy gasztronómiai remekmű, elég, ha eléri az ehetőség alsó határát, azzal a különbséggel, hogy ebben az esetben közlik, hogy na jó, nagy duzzogva még egy szeletet esznek, nehogy azt gondoljam, hogy nem ízlik a főztöm.
Dolce Vitá-nál olvastam egy receptet, a torta is szép volt, a fotó is szép volt, ricottából is bőven volt itthon, miért is ne? Nos. A tészta valóban különleges, ropogós, de a töltelék (fél kg ricotta) egy kicsit sok. Fojtogatós, pedig a mandulalikőr még meg is billent a kezemben, amikor lazítottam. :o)
Így foszlik szét egy álom, mely szerint az általam kedvelt gasztrobloggerek minden szava szent, minden receptje tökéletes, a családom pedig igazi ínyenc.

My family eats everthing which is not rotten ... in brief: my family likes eating. It is enough if something is eatable but in this case they always say to me: We will offer up ourself as a sacrifice...
I have read a recipe here, the result was persuasive, we had a lot of ricotta... why not? Well. The pastry was crisp but the amount of the ricotta was too much.... we almost drowned. :o(
So a dream will be drashed ... every word of my favourite gastro-bloggers is true, every recipe is perfect and my family has a delicate palate.