valószínűségszámítás

A következő számjegyekből (tetszőlegesen sorrendben, azonban ügyelve a matematika szabályaira, például, hogy a szám elején lehet-e nulla)) állítson össze egy egész számot:

2, 0,  2, 0, 4,  0

Amennyiben jó tippelt, megkaphatja azt az összeget, amelyet a nav-nak (büntetés formátumban) befizettünk a héten.

Ha esetleg nem találta el a  helyes számot, ne keseredjen el, még megtippelheti, mennyi pénz maradt a számlánkon.

A helyes megfejtés a szerkesztőségben.

sznobizmus a te neved

Elég régóta nyafogok azon, hogy a FSZEK központi része hiába szuper, ha a fél város odajár, így aztán a tervbe vett  kölcsönkönyvek legalább fele nélkül távozom, ami azért hosszútávon elég bosszantó tud lenni, főleg, ha az ember suliba jár és határidőre kell egy csomó minden és nincs és nincs és nincs. Ezt akkoriban már kivédtem azzal, hogy összbérletet vettem, bárhonnan bármit kikölcsönözhettem, de akkor is a központiban kezdtem a keresést. Azóta annyi változott, hogy már (szinte) csak szépirodalmat választok, de szerintem van 5 - 10 olyan  ember, akiknek ízlése és hirtelen támadt érdeklődése megegyezik az enyémmel, csak ők gyorsabbak.

Na, de a sok nyafogás után tegnap azért csak képes voltam szavakba önteni, hogy mindezek ellenére miért járok még mindig a központiba, ahelyett, hogy valami eldugottabb fiókba iratkoznék be, ahol böngészgethetnék, meg válogatnék, hogy adott könyv melyik kiadását szeretném magaménak tudni, ahol mindig lenne Szerb Antal és Thomas Mann is (most éppen e kettőt nem sikerült) és ahol nincs jó kis büfé, viszont mindig van szabad Braudel is.

Azért nem választom fenti előnyöket, mert sznob vagyok, ez van. Szeretem azt az megindokolhatatlan érzést, hogy a központiba belépek és elönt egy jó érzés, hogy én is tagja vagyok ennek a közösségnek, ez még akkor is így van,  ha mások nem érzik tagnak magukat, mert fogalmuk sincs, hoyg ez egy közösség, nem baj, én tudom. A legjobban pedig azt szeretem, hogy okosnak érezhetem magam, komolyan,  nem vicc. Biztos a rengeteg könyv teszi, bár ez nem teljesen lehet igaz mégsem,  mert vannak olyan könyvesboltok, ahol egyszerűen nem érzem jól magam, pedig könyv van bőven., nem is járok oda, csak végszükség esetén. Az viszont érdekes, hoyg ha nem a könyvek, akkor mi (től érzem magam okosnak)? hahaha.

A sznobizmus pedig az, amikor a nyilvánvaló hiányosságok ellenére mégis a drágábbat vásárolja meg valaki még akkor is, ha az olcsóbbik megoldás semmivel sem rosszabb ennél,  na jó,  ez egy tágabb értelmezés  és nyilván  a fiókkönyvtárak esetében nem beszélhetünk árfüggő tagdíjról, de akkor is lefedi a lényeget.

Esetleg még azt hozhatom fel mentségemre, hoyg lehet, hoyg nem kapom azt, amit szeretnék, s amiért indulok, de még sosem jöttem el üres kézzel.

adalék

Még kellene dolgoznom, de nincs kedvem (meglesz ennek a böjtje, ember), különben is izgulok a holnapi klub miatt, felmentésem van. Így viszont leírom azt a két dolgot, ami eszembe jutott ma, mostanában így születnek a bejegyzések.

Szóval, az jutott eszembe, hogy már mondani akartam, hogy én tudok ám több dolgot egyszerre csinálni, mondjuk, dobolni éppen nem, nem tud a kezem és a lábam önálló életet élni, pedig az doblásnál nem hátrány, ahogy látom itthon a szemléltetésnél. Viszont tudok mást és most nem arra gondolok, hogy szószkevergetés közben bal kézzel  sms-t írok, vagy hogy tv-nézés közben kötök, hanem például arra, hogy vasalás közben  tudtam tanulni. A múlt idő abszolút jogos és nem azért, mert már nem tanulok, hanem, mert már nem vasalok, de ez botránykő, lapozzunk. Szóval, tudok ilyet, rengeteg mindent vasalás közben tanultam meg,  a test és a szellem nem kéz a kézben jár. Na jó, államvizsgákra azért nem így.

Ez most onnan jutott eszembe, hogy munka közben blogokat szoktam olvasni, ez nagyon klassz, mert erre nem lenne időm külön, így viszont, sok munka, sok blog. Sok élet.

Ez pedig onnan jutott eszembe, hogy olvastam Mickát és amikor azt írta, hogy "tetemes súlyfelesleg"*, akkor eszembe jutott, hogy korábban pont ezt tartottam a legszörnyűbb szószerkezetnek, a tetemes szó magában hordja a tetem, temet és áttételesen a termetes szavakat is, egyszerűen nem tud jól kijönni ebből a kapcsolatból.

Ugye, hogy érdemes volt ez leírnom.

- úgy ír róla, hoyg azt sem tudja,  mi az, nyakam rá

láss, hallj. dolgozz.

Van ez a nagyon kedves könyv és többek között az is benne van,  hogy hány gumimacit tud X. egy -egy Istentisztelet alatt megenni, ezen releváns infó alapján rangsorolja az alkalmakat. Nos, ezen elgondolás mentén a napjaimat nyugodtan fémjelezheti mostantól az, hogy adott sorozat hány részét tudtam megnézni munka közben, a megnézni természetesen idézőjelben van.

tovább dolgozik

Annyira remekül sikerült ez a tegnapi beszélgetés és annyi mindent felhozott újfent, hogy éjszaka semmit sem aludtam.

van egy íve a történetnek

Azért ezt a mai napot én mégis sikernek könyvelem el, pedig mit ne mondjak. Először is korán akartam felkelni (nem ment), délelőtt intézkedni akartunk (nem ment, ki lehet találni, melyik az az egyetlen nap, amikor csak 2-től van ügyfélszolgálat), aztán akartam rengeteg alapanyagot venni (nem lehetett kártyával fizetni, kp meg kevés volt nálunk), gondoltuk, eszünk pizzát ebédre (a pizzázóban csak pizza nem volt), jó, akkor legyen egy grillcsirke (nem sültek még meg), akkor péksütemény (nem tetszett egy sem), de ez sem baj, mert az a helyzet, hogy egészen váratlanul egy mély és felkavaró beszélgetésbe bonyolódtunk a férjemmel, amiről azt gondoltam,  hogy nem akarok mesélni róla, mert nem és kész. Aztán meg mégis csak (újra) átbeszéltünk pár évet, mert már abbahagyni nem lehetett.

És ebben az a furcsa, hogy ez egy 25 éves (gimnáziumi)  történet, még mindig itt tartok, igen, mégis azt tudtam mondani, hogy nem voltak gonoszak azok, akik, a helyzet mégis az, hoyg felnőtt fejjel sem bírnám ki azt, amit akkor gyerekfejjel sem. 

Az egész azzal kezdődött, hogy én nem ott és nem akkor érettségiztem, ahol és amikor kellett volna, viszont ma, egy reggeli levélváltáskor azt tudtam írni, hogy ja, hát engem aztán rohadtul nem érdekel, hogy nem hívtak meg a találkozóra, egészen biztos vagyok benne, hoyg el sem mentem volna, és ez tényleg így van, de az, hogy ezt még meg is mondtam a másik félnek, meg még hozzátettem,  hogy nem volt nekem az akkora (lelki) sikerélmény, hogy oda járhattam, ahová, azokkal, akikkel, hát nem is tudom, még a végén tán felnövök. 

A legszebb azonban nem ez, hanem az, hogy tényleg nem érdekelnek, és tényleg leszarom, hogy ki mit gondol, mert lehet, hogy én akkor egy lúzer voltam, de azért már na, mégiscsak van egy remek férjem, három gyerekünk, nem váltunk el, nem öltük meg egymást, igenis leérettségiztem (a legjobb helyen), lett két diplomám és két nyelvvizsgám, van egy kutyánk és egy macskánk, és bár vannak antiszociális tüneteim, meg egyebek, de azért mégiscsak ember lettem, még ha akkor ennek senki nem adott volna 1 % esélyt sem. 

És lehet, hogy ez több éves terápiának köszönhető, de azért igenis itt vagyok.

elszólás

Van nekünk hiányosságunk bizonyos témakörben rendesen, de azért ma reggel még engem is meglepett Zé, amikor egyszercsak felordított: Úristen, festek!

 Duna-korzó

 

a kanyarban vigyázzatok!

így készül a tavasz

zenés tündérmese

további sikereket kívánunk

A "szemembe-nézz" technika egyébként bár remekül működik, csak az  adott pillanatban kínálja az elvárható eredményt*, a további sikereken még dolgozni kell, úgyismint emlékezet.

Legalábbis nálunk.

* megkönnyebbülést a nézést kierőszakoló félnek

home, sweet home

Most éppen olyat kellene csinálnom, amihez nincs kedvem, ezért inkább írok érdekes dolgokat. 

Például szombaton bejutottunk a színházba, a pénteki elvágódás dacára, sőt, mást mondok, hitetlenkedve néztük az utat, hoyg ez most itt micsoda, hófalaknak  és hótorlaszoknak kellene díszítenie az út szélét, ehelyett száraz úton keltünk át a minket a fővárostól elválasztó három megyén. 45 km.

Szóval voltunk színházban, és majd igyekszem kompenzálni valami kulturális fölénnyel a dolgot, de ezt néztük meg. És most biztosan kellene magam/magunk szégyellni, de nagyon élveztük. Prűdeknek nem való, az már igaz.

Meg az is van, hogy  van ez a Terézanyu klub és team-coaching-ot indít és lehetett jelentkezni rá, motivációs levelet kellett írni, csak hogy a komolyságot érzékeltessem .Mindenesetre last minute akcióban írtam néhány mondatot, miért is kell ez nekem, gondolom, az őszinteség hathatta meg a beválogatókat, mert a terjedelem és a stílus biztosan nem, mindenesetre benne vagyok. És megyek is,  nagyon izgulok.

És ma ebédnél meséltem Zének erről, de elég messziről kezdtem,miközben azt is kértem, hoyg nézzen a szemembe, nem bizalmi kérdést csinálva belőle, pusztán azért, mert ez a leghatékonyabb módja annak, hogy tényleg figyeljen rám. Mesélhetnék.

De nem is ez a lényeg, hanem nagyon jól sikerült a beszámoló arról, amiről fogalmam sincs, vagyis, hogy  milyen lesz és miért is lesz ez jó nekem, mert azt mondta, hoyg ez tök jó. És ez szerintem tényleg tök jó, mármint az, hogy nem azt mondja a férjem, hogy mi ez a baromság, vagy, hoyg még azt sem tudod, milyen, meg hogy péntek este? megőrültél?, hanem azt mondja, hogy hű, ez tényleg tök jó és remélem, tetszeni fog neked, menj el és majd mesélj. És hogy biztos jó lesz.

Szóval, ezen elgondolkodtam, hogy tényleg milyen jó ez.

Meg közben még az is van, hogy sütöttem rozskenyeret a héten, a Zsömi meg éppen arra ólálkodott és én meg éppen fényképeztem, így lekaptam őt is. Na most a Zsömi, az egy sztár, esküszöm, több lájkot kapott, mint némelyik táskám, vagy Zé akvarelljei, mondtam is, hogy mostantól Zsömivel adunk el mindent, ráteszem a nyakára a táskát, vagy lábai elé az akvarellt, vagy valami, de csakis vele. Celebkutya, na.

 itt éppen a világfájdalom reprezentálása történik, árva, szegény kutya, akinek szívtelen gazdája van, még egy nyamvadt rozskenyeret is sajnál tőle (nem ám)

first time

Hosszas keresgélés után vettem a Vaterán egy dvd-t, egy tornázósat. Egy alkalommal már megnéztem (ágyban, párnák közt), hogy egyáltalán milyen és tetszik-e nekem. Tetszett, de azért jegeltem pár hétig a témát, ma azonban úgy ébredtem, hoyg most és azonnal kell nekem egy torna. 

Mit is mondjak.

A végén már csak az tartott életben, hoyg holnap nem kell, majd holnapután. Szépítgethetném, és akkor most kérem a nagyot fitt, nagyon erős, nagyon tudatos olvasókat, hoyg ne írjanak válaszként arról, hoyg bezzeg vannak a gyengék, miközben milyen  jó önmagunk legyőzése és nekik bezzeg sikerül. Nekem is fog, csak még kérek egy kis időt, hoyg magamhoz térjek a sokktól. Majd biztos (s)írok sokat erről, most így az első mozgás után nem érzem a jóleső fáradtságot, csak azt, hogy vizet minden formában, innivalóként és zuhanykánt.

Ha nem jövök, akkor ennek oka van.

a szülők meg csak sóhajtozzanak

Az úgy volt, hoyg az első gyerekünk egy héttel hamarabb született, a második kettővel és a matematika szabályainak megfelelően kitaláltuk, hogy akkor  a harmadik biztosan három héttel korábban fog. Azt a mások által többször elmondott opciót, hogy majd elhagyom útközben, nem vettük számításba.

Mivel Csongrádon volt az orvosom, best ever orvos, nem akartam másnál a harmadikat sem, ezért leköltöztünk apósomhoz három héttel korábban, én pedig minden hétfőn a dokinál  kezdtem, hogy most akkor mi is van. A doki minden hétfőn azt mondta, hogy most már biztos, hoyg megszületik, tuti biztos. Ha mégsem, akkor a következő hétfőn. És lőn.

Én egy kicsit úgy éreztem, hoyg ez a gyermek ezt a pozíciót vette fel, és egyszerűen nem fog megszületni, így maradunk mi ketten, míg világ  a világ. 

Amikor már a harmadik hét túlhordáson is túl voltam (figyelem, ez hat hetes késést jelent), azt mondta az orvos, hoyg it's time to born, vasárnap szülőotthonba be, hétfőn csemete ki. Én elég ambivalens voltam, egyrészt örültem nagyon, másrészt meg tartottam tőle, hogy akkor én éjszaka semmit nem fogok aludni, jól elfáradok reggelre, nem jó így kezdeni a szülést. Este azt mondta az ügyeletes orvos, hogy a főorvos ad még egy napot a bébinek, ettől én remekül aludtam, majd reggel frissen, kipihenten mehettem a szülőszobára, mert mégiscsak. 

Na most az volt, hogy három óra alatt megszületett Virág, aki rácáfolt a legutolsó ultrahangos becsült méretre, mert a csontok hossza alapján kiszámolt 2,95 kg helyett 4,10 kilóval született. A gépet nem hibáztathatjuk, mindösszesen 48  centi volt, ehhez a magassághoz annyi járt  - volna.

Én a vajúdás alatt eléggé kifáradtam és mikor jött volna a java,  mondtam a dokinak egy világos pillanatban, hoyg asszem, én ezt a gyereket nem tudom megszülni. Esetleg mégis, mondta ő. Az opciót olyannyira elfogadtam, hogy mikor menetközben egyszer csak kiabálni kezdett (XY jöjjön még be, de most), mert kiderült, hoyg nagy a baba,  akkor én mondtam, hogy hagyja, mert én már bizisten szülök. Most.

És ennek 21 éve. Fent nevezett csemete a héten lakonikusan annyit mondott a koráról, hogy ő már Amerikában is nagykorú lenne, ill. éjszaka érkezett egy sms, mely szerint "éjszaka van és bejöttünk a nijenrode kastély parkjába" , ezt én úgy olvastam, hoyg bejutottunk, mit mondjak, gondoltam ezúttal én lakonikusan, jó lehet a buli.

csemete két hónapos korábban,  a haj nem díszlet

bejelentés nélkül

Nem emlékszem, mutattam- e már ezeket a táskákat, az elsőt és az utolsót biztosan nem, mert azok frissek. Velem ellentétben.

 

 

•  

el vagyunk ám vágva

De lehet, hogy már nem is. 

Reggel  Zé kinyitotta az ajtót és egy hófal magasodott előttünk, na jó, térdig érő hófal, az viszont nem az én alacsonyfekvésű térdemig ért, hanem az övéig. Szellőztetéskor az ablakon kihajolva vételezhettem volna havat, eszembe is jutott Orsi barátnőm, aki tegnap este lelkemre kötötte, hogy mossam meg orcámat a márciusi hóban, mert még szebb lehetek tőle.*

Nagy pánik itthon nem tört ki,  még akkor sem, mikor a FB-on olvastam, hoyg el vagyunk zárva, bár az tény, hogy a beígért hétfő reggelig mégsem szeretném, holnapra színházjegyünk van. 

  

Viszont nem csalódtam a melegben, laptop előtt ücsörgő emberekben, ennyit tudok hozzátenni. Idézőjelben.

* elsőre nem ezt mondta ám,hanem azt, hoyg szép lehetek tőle, de aztán korrigált

takarítás után vagyok

Amióta ilyen rettenetesen figyelünk arra, hoyg mit kenünk magunkra, sokkal többet kell a fürdőkádat takarítanom, mert azért valljuk be, a szappan csíkot hagy a fürdőkád oldalán, amit röviden úgy tudnék megfogalmazni, hogy az a baj a fürdéssel, hoyg kosszal jár.

válasszatok

Amíg Zé tegnap a nyomdában tevékenykedett, én elmentem a Bosnyák téri piacra, iszonyú régen jártam ott, vagy tán sosem?, körbejártam, megnéztem minden árust, minden terméket. Rengeteg barka volt, gyönyörűek, meg csoffadt medvehagymák, illatos sonkák és fagyott gránátalmák, és persze a klasszikus zöldségek, húsok, és kínai ruhák, végül egyetlen dolgot vettem.

Egy Agatha Christie könyvet.

update

Ja, két napos ám!

nyugalomra intem az olvasókat. esetleg magam

Az van, hogy van Bécsben egy designvásár, az Edelstoff, és a mostani (áprilisi) vásárba minket felvettek, Zé-t is,meg engem is, megyünk együtt, zusammen. És ezért most van nagy aggódás, hogy most akkor mennyi cucc kellene oda, meg ilyenek és nagyjából semmire sem érek rá, mondjuk, ehhez képest a héten háromszor megyek Pestre, meg színház és hasonlók.

Meg az is van, hogy most, hogy felvettek,  eszembe jutott, hogy ah, de hát én elfelejtettem németül, nem vicc, tényleg, olvasni továbbra is, majd megkérem a vásárlókat, írják le, mit is szeretnének. És én is majd írásban válaszolok.

Közben finish-be érkezett két másik projekt is, mármint annyiban, hoyg mindenki rám vár, hogy befejeződhessen végre, remek érzés, tényleg. Nem szorongok, dehogyis, nem szoktam.

És még az is van, hogy az egyik gyereknek választania kellene valami szakot, igaz,ehhez előbb nem ártana eldönteni, hogy mégis mi érdekli, így aztán éjszakákba nyúlóan olvasom az angol leírásokat, hogy aztán irkáljam a leveleket az egyetemeknek. Állítólag nincs miért aggódnom, azt mondja a gyerek. Szerencsére ezt sem szoktam.

Mindehhez az is van, hogy arra gondoltam, a legjobb lenne soha senkitől semmit elfogadni, mert utána ha vélemény van, nagyon nehéz az igazat mondani ,lásd biofalu, meg kölcsönkönyv.

És mindehhez még csak nem is fogyok, ez az egész csimborasszója.

Scoville-skála szinkronhangja

Elmentünk a magbörzére, ennek lényege az volt, hogy az emberek vitték amagjukat és kicserélték más emberek más magjaival. Mármint a vetőmagjukat.

Mi nem vittünk semmit,  csak egy jó nagy kosarat, de ebből Orsi kipakolta a műanyag zacsit, elvégre biofaluba tettük a lábunkat, igaz, talán nem lett volna ez sem nagyobb szentségtörés,  mint az, hoyg mi dohányzacskókba kaptuk a magot, azért ez furcsa, nem?

Szóval, kaptunk koreai chili-t, lila paradicsomot és csemegekukoricát. A koreai chili  tasakjaira írt számot (70- 75)  én a Scoville-skála alapján értelmeztem (= kell), de kiderült, hoyg ez a tasakban lévő magok számát jelenti, kapszaicintartalomra*csak a jelző utal (nagyon erős).

Mindenesetre kaptunk belőle, és hát csak csípjen, az számít.

Körbenéztünk a biofaluban, van is véleményem, persze, csak nem tudom, mennyire lehetek őszinte a saját blogomban azok után, hogy a magokat elfogadtam, ugye.

*arra, hogy a kapszaicin fogyasztószer lenne, én vagyok a legjobb antireklám, én két pofára és hát ne is firtassuk ezt tovább

a gép is ember

Na,azért megnyugtatok mindenkit, hogy túlélem a dolgot, volt egy kis (pár órás) sokk,  de aztán írtam egy választ, hogy természetesen vállalom a hibát és természetesen visszafizetem az árat, és természetesen küldje nekem vissza a cuccot. Nem fogom javítani a dolgot, mert (nem) természetesen elment a kedvem tőle.  Ezt nem írtam, de  a hangnemre kitértem, a becsmérlést nem szeretem.

Szóval,a z a helyzet, hogy ember vagyok és tudok hibázni, de remélem, képes vagyok magam is elfogadni ezt a tényt, az sokat segít. Igen, nem jól csináltam meg valamit, igen,elrontottam, hogyan mondjam még?, de azért annak örülök, hoyg velem lehet egyeztetni és megbeszélni. Ebben én partner szoktam lenni, például amikor kitalálunk egy táskát, hogy hogyan is lenne tökéletes a megrendelőnek, van egy kis brainstroming, nincs ezzel semmi gond, fordul a levél, jön a válasz, kialakul. Csak a hangnem, azt viselem most rosszul, de gondolom azért, mert én nem szoktam (ordítva) odavágni az eladó elé az esetlegesen hibás cuccot, hanem elmondom, hogy hát, ez bizony nem jó. De majd dolgozom ezen is.

Szóval, pragmatikus válasz ment, lásd fent.

És amikor ezt megírtam és elmeséltem Zének, akkor ő azt mondta, írjam meg a megrendelőnek, hoyg ezt bizony én jól elrontottam, és képes vagyok ezt vállalni, de azért a hangnem nekem nem annyira és inkább viszafizetek mindent, és zárjuk le a dolgot.  Ő a férjem.

Most pedig elmegyek a barátnőmmel ide . Majd mesélek.