nyugalomra intem az olvasókat. esetleg magam

Az van, hogy van Bécsben egy designvásár, az Edelstoff, és a mostani (áprilisi) vásárba minket felvettek, Zé-t is,meg engem is, megyünk együtt, zusammen. És ezért most van nagy aggódás, hogy most akkor mennyi cucc kellene oda, meg ilyenek és nagyjából semmire sem érek rá, mondjuk, ehhez képest a héten háromszor megyek Pestre, meg színház és hasonlók.

Meg az is van, hogy most, hogy felvettek,  eszembe jutott, hogy ah, de hát én elfelejtettem németül, nem vicc, tényleg, olvasni továbbra is, majd megkérem a vásárlókat, írják le, mit is szeretnének. És én is majd írásban válaszolok.

Közben finish-be érkezett két másik projekt is, mármint annyiban, hoyg mindenki rám vár, hogy befejeződhessen végre, remek érzés, tényleg. Nem szorongok, dehogyis, nem szoktam.

És még az is van, hogy az egyik gyereknek választania kellene valami szakot, igaz,ehhez előbb nem ártana eldönteni, hogy mégis mi érdekli, így aztán éjszakákba nyúlóan olvasom az angol leírásokat, hogy aztán irkáljam a leveleket az egyetemeknek. Állítólag nincs miért aggódnom, azt mondja a gyerek. Szerencsére ezt sem szoktam.

Mindehhez az is van, hogy arra gondoltam, a legjobb lenne soha senkitől semmit elfogadni, mert utána ha vélemény van, nagyon nehéz az igazat mondani ,lásd biofalu, meg kölcsönkönyv.

És mindehhez még csak nem is fogyok, ez az egész csimborasszója.