Hát, hogy is mondjam.
A Zsömi.
Tegnap nekirontott a kertben rakott tűznek, Zoltán akkorát ordított, hogy lent, zárt ajtó mögött is hallottam. A kutyus az ijedtségtől szerencsére megtorpant és csak a jobb oldali bajsza pörkölődött meg, igaz, érzékelhetően, ez azonban még semmi a mai napra nékünk juttatott kalandból, ma felülmúlta önmagát, pedig kezdünk edzettek lenni.
Ma ugyanis beszorult a kerítés rácsai közé, azt vettük észre, hoyg visít kegyetlenül, éppen középen akadt el, lógott a kerítésen talapzatán, semerre nem ment a dolog, elől kutya, hátul eb. Mi sem tudtuk kiszedni, pedig próbálkoztunk, én térdeltem a tiszafa mellett és fogtam az iszonyatosan rémült kutya első részét, ebben a deréktájig található dolgok voltak, Zoltán hátul nézte, hogy lenne menthető, de félő volt, hogy eltörik a medencecsontja, így aztán Zoltán elővette a masinát, hogy akkor szétszabdaljuk a kerítést, de ezzel meg az volt a baj, hogy Zsömi annyira fél a gépektől, hogy világgá szaladna tőlük, és akkor most a feje fölött szabdaltuk volna a vasat, jól bevadult tőle és mivel nem tudott elszaladni, még jobban beleszorult a rácsok közé. Zoltán kajabált, hogy tartsam, én vissza, hoyg azonnal hagyja abba, mert a kutya szívrohamot kap, de én is, mert nem bírom tartani, a fél testében is iszonyú erő van.
És akkor jött a barátnőm fia, Zoltán tartotta a kutyát, Dániel kivágta a vasrácsot, ketten szétfeszítették, én meg kiemeltem a Zsömit. Aki a nagy sokk közben belészorult energiát levezetendő azonnal széttépte a fekete csipkés bugyimat.*
És a végére befutott a szomszéd is, hogy akkor a rácsot vissza kellene hegeszteni, de ő nagy bölcsen azt tanácsolta, várjuk meg, míg megnő a két rács közötti méretre, hátha addigra már ...megokosodik.
Mi baromira elfáradtunk, ő már jól van.
* igaz, nem rajtam
