2012. április 7., szombat

Észt kringel

  

   



Több fotó pedig itt.:)


Reality show I.

Gyakran érkezik a kérdés, hogy hol dolgozom én, milyen a műhelyem, éppen ezért a FB-on már vagy két hete közzétettem ezt a fényképet,  ill.elkezdtem a sorozatot.*
Nekem nincs műhelyem, ezt elég hangosan és siránkozva mondom, nincs saját műhelyem, a házban lévő férfival kell osztoznom a dolgozószobán, utóbbit viszont örömmel mondom, a két megállapítás külön-külön és egyszerre is érvényben van. Úgy is mondhatnám, hoyg előttem a fal, mögöttem a férjem, bennem a létra.

Ez az asztalom. Nem kicsi, bár úgy tűnhet, mindenesetre nem ez lesz, hanem egy hosszabb, ám keskenyebb változat - majd. Ez most 130 cm hosszú. Először úgy gondoltam, hogy mindent a maga valójában mutatok meg, reality show, nem pakolok el, nem rakok rendet, így is történt, s most, ahoyg elnézem, szép rend van nálam. Vagyis volt, biztosan két projekt között voltam a fényképezés idején, ezt majd azért igyekszem korrigálni egy valósághű változatra. 
Van három lámpám. Meg egy dicsőségfal.
Előttem a falon polcok, bal oldalamon polcok, jobb oldalamon dobozok, a fal mentén polcok. Dobozokkal. Fotók később, apránként. :)


* nem mindig up-to-date a blog és a FB oldal, sajnos. vagy nem.

2012. április 6., péntek

Eltévedve

Én kérek elnézést a remek tájékozódási képességemért, melynek folyamodványa volt, hogy Barkáékat a szex shop-ban kerestem.
Viszont útba igazítottak.

Felkérve

Jó hír, amit végre megoszthatok.:)))

Az ÉVA magazin 5 éves, születésnapi rendezvényére a jövő vasárnapi wamp keretén belül kerül sor. Hogy ez mit takar, az kiderül a magazin oldalán, s aki olvasni tud a sorok között, az sejtheti, aki nem, annak mondom, hogy felkérésre ebben a szülinapi buliban ... ööööö.... nekem is részem van.:)))


Roppant izgatott vagyok, roppant.

2012. április 5., csütörtök

Ujjamon számolva

Egy, hogy elbambáskodom az időm, de nem azzal a jóleső típusúval, nem, hanem azzal a már-fél-négy-van-mit-csináltam-eddig félével, aztán meg jön a szorongató érzés, hogy behozzam a behozhatatlant.

Kettő, hogy azt csináljátok utánam, hogy ahány fénykép, annyi szín, ugyanaz a táska.

Három, hogy holnap az első top secret-ről részletet mondok el.

Négy, hogy mire megtanultam (elfelejtés nélkül) beverni a patentot különleges körülmények között is, úgyismint váratlanul és éjszaka, addigra az összes patentot elhasználtam. Gondolom, bevertem.

Öt, hogy ősszel a Zsömi megette az egyszem szép nadrágomat, tavasszal pedig az egyszem kényelmes cipőmet. Így most csak szép* cipőm van, csak nincs mit hozzá felvennem.
 







* ám hosszútávon, vagyis a buszmegállóig való gyalogláson túl, k.kényelmetlen

2012. április 4., szerda

Vissza-visszatérve

Ha kidobjuk az ajtón, visszajön az ablakon. A kis Zsömi, ahogy mi hívjuk, öööö...megnőtt. 
Nagyon jó ötlet volt az ablak két oldalára költöztetnünk az asztalainkat, mert kettőnk négy keze közül mindig akad egy éppen szabad is, legalábbis Zsömi így gondolja. Nem véletlenül.
Azt pedig, hogy a hatalmas mancsait éppen az ablak már lecsiszolt és lefestett részén pihenteti, azt különösen szeretjük.



Pirulva!

Piros* fület kapott. És Smart-ies típusú táska.
Nem tudom, sosem szerettem a pirosat, egy kicsit meg is vagyok zavarodva  ettől a kezdődő mániától. Feltételezem, a korral jár, bár még csak kis tételben jelentkezik.
Egyelőre.
De majd résen leszek!




*nem narancssárga, hanem piros. nálam egyértelműen, az én monitoromon. akinél nem, ott a hívni kell a  fantáziát a 06-20-10-10-100-as számon :)

2012. április 3., kedd

Mennyi kapu, mennyi élet

Pedig ki sem léptem a faluból. Sőt, végig sem mentem.
  
 
 

Színezgetve

Egyre kevesebb táskás fényképet rakok fel ide, az olcsó sikert hajhászom, így is mondhatjuk, hiszen a FB-on nyomni egy lájkot senkinek semmibe nem kerül, én pedig még ennek tudatában is örülök nekik. Könnyű engem megtéveszteni mosolyra fakasztani.:)
Azért mégiscsak megkérdezem, hogy szerintetek milyen fület rakok én erre az alapra és egyáltalán, milyen táska lesz ez? Most aztán majd jól kiderül az igazság, érdemes-e mutatnom táskákat vagy maradjak a betűknél. Esetleg ott sem, hahahaha.
Írjatok sokan. Sokat. Sokszor. Sokadjára.


2012. április 2., hétfő

A nap híre

Nem homogén a medvehagymás pogácsa, szerencsére nem!

 

Akasztva (a hóhért)

Pontosan olyan levelet írtam az asztalosnak, amilyet kapni szoktam, kérdésekkel bombáztam, hogy de mennyibe kerül, hogy mikor készül el, hogy nem lehetne-e hamarabb, hogy nézze meg, lehet-e ezt így, hogy mikor érdeklődhetünk, meg egyáltalán, hogy roppant izgatott vagyok.
Új állványom lesz, bizony.

Eltűnődve

Több olyan filmet néztünk meg mostanában, amelyben a férj rendkívüli ravaszsággal megöli vagy meg akarja ölni a feleségét, mondtam is Zoltánnak, hogy én inkább azt a változatot szeretem, amikor a feleség nemcsak hogy nem hal meg, hanem (mivel okos, meg persze szép is, csak ez most nem érdekes) felgöngyölíti az egész ügyet, rádöbben az indítékra, csőbe húzza a férjét, bebizonyítja a maga igazát és persze, szerez maga mellé támogatót mindehhez, mondjuk egy magas, jóképű, facér pasas személyében.

2012. április 1., vasárnap

Ugrándozva

Meglátni az őszt a tavasz közepén, ez remek játék, szembemenni a frissel, az üdével, átugrani évszakokat, kihagyni a telet, fél évet is visszalépni, fülön csípni az elmúlást ebben a harsogni készülő zöldben - ilyen játékokat játszom én, szeretem, köszönöm.


Katt a képre, érdemes.

2012. március 31., szombat

Majd visszaejtve

Még az is lehet,  hoyg így védekezem (s ezzel visszaejtem a fellebbentett fátylat, fedje örök homály az alatta megbúvó jellemeket), mindenesetre vágyam támadt megérteni az esztétikát.

2012. március 30., péntek

Fellebbentve

Elmondom, hoyg történt mindez, illetve, a végét tekintve (mert egyre inkább azt érzem, ez a vége, itt a vége), hogy hogy nem történt. Érkezett tehát megrendelés, nem egy,  nem kettő termékre,  amit önmagamhoz képest gyorsan elkészítettem, márciustól már csak májusra tudok bármit is vállalni, így kell ezt érteni és értelmezni.
A fényképet elküldtem a megrendelőnek, aki nagyon örült neki, nagyon, volt sok felkiáltójel, meg boldog szavak, de azok csak szavak, veszélyes fegyver, mint tudjuk. És volt egy mondat az utalásról is, hoyg este azonnal. (Másnap én fel is adtam a csomagot.)
Na, ez volt az utolsó levél, azóta semmi, de nem napokról beszélek, napokért én nem szólok, bármi megtörténhet, tudom, itt élek én is, hetek teltek el. Én közben írtam leveleket és nem kaptam válaszokat, szám szerint hármat írtam, már ami a rákérdezést illeti, ebbe nem számolom bele azt a levelet, melyben értesítettem, hogy én útnak indítottam a cuccot. Azóta sincs válasz.

A következő a helyzet: velem fizetés dolgában lehet beszélni, nyilván azért, mert nekem sincs, nekünk sincs pénzünk és bár ez ellentmondásnak tűnik, mégsem az, ugyanis éppen ebből fakadóan én teljesen megértem azokat, akik a kevésből szeretnének valamit maguknak vásárolni. Persze, nem kenyeret árulok, nem a létfenntartás a  cél, tehát akinek nincs, ne vegyen, ilyen egyszerű, de mondom, én érzem ennek a súlyos és könyörtelen racionalitását, éppen ezért nálam lehetett  részletekben fizetni (de én elküldöm), én félretettem a terméket  a megadott időig (holott lehet, hoyg el tudtam volna adni azonnal, volt rá nem egy,  nem két példa), én nem tettem félre, hanem elküldtem mégis és két hét múlva, a megbeszélt időpontban fizette ki a vásárló, szóval sok mindent lehetett. Múlt időben. Már nem lehet, illetve úgy gondolom, most egy kicsit majd óvatos leszek megint, meg szigorú, aztán eltelik egy kis idő és visszaesem a régi ritmusba, a régi engedékenységbe. Vagy nem, nem tudom előre megmondani, mindenesetre nem szeretnék még egy ilyet.

Két (meg még kettő) dolgot szeretnék még hozzáfűzni:

1. Van maga a kár, hogy ezt én nagy valószínűséggel nem kapom meg, le kell írnom a veszteséget*, ami forintosítható, de van emellett egy másik kár, a bizalomvesztés, ami nem forintosítható, de jelen van, nagyobb hatásfokkal rombol és tartósan. Tudom, hoyg üzletben nincs barátság, hogy nem szabad így viszonyulni a vásárlókhoz, hogy nem szabad mindenkiben megbízni, igen, tudom. Elméletben. Most már gyakorlatban is.

2. Felmerült az a kérdés, hoyg mindkét fél bizalommal van a másik iránt, hiszen a vevő utal és nem biztos, hoyg megkapja a terméket. Erről egyrészről az a véleményem, hogy bizalom nélkül semmi sem működik, legkevésbé az internetes vásárlás, viszont: az a helyzet, hogy mi (készítők, alkotók, nevezzük bárhogy) sokkal inkább szem előtt vagyunk (blog, FB), tehát ha mi nem teljesítenénk a megrendelést, nem küldenénk el a terméket, akkor a nyilvánosság ereje által ez sokkal nagyobb hangsúlyt kapna, ergo nekünk ez negatív reklám lenne, vagyis mi pontosak vagyunk, nem vágjuk magunk alatt a fát. Szerintem.

3. A FB-on rengetegen hozzászóltak a témához, ismert alkotók, mindenkinek volt ilyen tapasztalata,  de még ilyenebb is. Azóta várják meg postázás előtt az utalás beérkezését.

4. Lehetne utánvétellel is intézni a postázást, de azért ez sem életbiztosítás, szólnak mesék postán hagyott csomagokról, másrészről én le szoktam beszélni a vásárlóimat erről, hiszen baromi drága mulatság, a termék árához hozzácsapni még extra költséget nagyon nem vicces.


Van még egy csomó minden a fejemben ezzel kapcsolatban, de elég kesze-kuszán jönnek elő, ennyit sikerült viszonylag logikusan összeszednem. Érzelmet direkt keveset írtam bele, egerek itatása, meg ilyenek.


*van címem (őrzöm a feladószelvényeket), odamehetnék dörömbölni, de azért gondolom, a fentiekből az kiderült, hoyg nem fogok, esetleg néhány képeslapot még megeresztek

2012. március 29., csütörtök

Bizalmatlankodva

Még azt nem tudom, hogyan lehetne megfogalmazni nyafogás nélkül azt a bejegyzést, amelyben szó van elkészített, a megrendelőnek nagyon tetsző, elküldött termék(ek)ről, de nincs szó az érte járó összeg számlára érkezéséről,  helyette  van bizalomvesztés, szomorúság és orrlógatás.*
Megoldásokat szívesen fogadok.

*mondjak részleteket? úgy nyafognék egyet

Elszólva

A háznál lévő férfi azt mondta, ő megtiszteltetésnek veszi, hogy beszélgetés közben  véletlenül azt mondtam, hogy na de Zsömi. Neki.

2012. március 28., szerda

Vidámabb hangot ütve

A sütemény* sem mostani, a fénykép sem mostani, csak az érzés, ami hozzá kötődik.


*Eszter,akinek zárt a blogja, hozta nekem a múltkori wamp-ra

Hitetlenkedve

Egyrészről vannak az egyre jobb adatok és mutatók, hogy nő a foglalkoztatottság, a gazdaság meg nem is tudom, talán száguld vagy emelkedik, most  nem látok tisztán, de az biztos, hogy jól alakul,
másrészről pedig van a személyes tapasztalat, még ha oly formán is, hogy a körülöttünk élők mit mondanak, mit élnek meg. Még inkább: túl.
A reklámszakma, ami időnként a bankokhoz hasonlatos szitokszó, egyre inkább az építőiparhoz kezd igazodni, körbetartozások vannak, meg nem fizetések, hogy ügyfél rendel, de előre megmondja  (jobbik esetben), hogy nem tud fizetni, a cég pedig megcsinálja mégis, mert ha nem is a jelenben, de a jövőben azért csak bízik, miközben neki sajnos az adott munkával (tetemes) költségei vannak. És vannak elbocsátások is, de már rég nem az adminisztratív szintről beszélünk, hiszen a költségracionalizáláson (lévén versenypiac) már  túl vannak, a megmaradtaknak viszont nem kicsivel kevesebb a fizetése, hanem alig kapnak, de már olyan remek cégeknél dolgozó, remek szakmai tudással rendelkező, remek pozícióban lévő emberek is munkáért csöngetnek, hogy a szív összeszorul, a szájíz megkeseredik, a levegő megritkul, a gyomor meg összeszűkül.

Igen, szűk látókörű vagyok, de mondjuk inkább úgy, hoyg most csak erre az ágazatra fókuszáltam. És nem, (még) nem rólunk van szó.

Fiatalodva

Amikor megvettem a fiatalító arckrémet, akkor én ezt nem egészen úgy értettem, hogy a fiatalságot az homlokomon megjelenő apró, de mégiscsak pattanások képében hozza vissza.