Egy tucat

Minitorta, az igaz, viszont rögtön tizenkettő.

  

      

  

több fénykép pedig itt

Vidámabb hangot ütve

A sütemény* sem mostani, a fénykép sem mostani, csak az érzés, ami hozzá kötődik.

*Eszter,akinek zárt a blogja, hozta nekem a múltkori wamp-ra

Állítólag

ma befejezzük a könyvpakolást, de én nem hiszem el, pedig áll az új könyvespolc is. Vagy könyvszekrény, kinek hogy tetszik. Itt helyezzük örök nyugalomba el a szakácskönyv részleget, a crime section azonban már kész, tetszetős lett, na, s mivel az ágyunk is a helyére került, így a házban végezhető tevékenységek száma kettőre növekedett, úgyismint alvás + olvasás. Ugyan az egyik lámpát ma összetörtem, ill. az olvasólámpáink még nincsenek a helyén, tehát limitált az olvasásra alkalmas helyek száma, de ha összehasonlítom azzal, ami egyébként van a házban, ez  mégiscsak közelít az ideális állapothoz, ne legyünk telhetetlenek.

Szempontok

Üvegben tartani a süteményt nagyon jó dolog, mert Zoltán mindig láthatja, mennyi van még, de üvegben tartani süteményt nagyon nagyon nem jó dolog, mert mindig láthatom én, hogy már csak mennyi van.

Nekem

a könyvespolcok jutottak, könyvek le, könyvek fel, ne gyűjtsetek könyveket, legalábbis ne költözzetek egyik szobából a másikba, házakról és városokról már nem is szólva. Ha mégis, akkor két könyvespolc között süssetek fehércsokoládés-narancsos kekszet, ami igaziból étcsokoládéból készül, de azt nem találtam itthon, ellenben a másikból igen, s ilyentől én nem jövök zavarba, mint ahogyan attól sem, hogy apróra kellett volna vágni, én meg csak úgy tessék-lássék módon tettem, s az sem érdekelt, hogy jobban passzolt volna hozzá a lime. Az eredmény egy selymes, nem erőszakos, inkább látens módon jelenlévő fehércsokoládé íz, mely a naranccsal tökéletes válasz az esti nassolásra pihenés mellé.

Még szeretném megjegyezni, hoyg ehhez az egy fotóhoz én huszonkettőt kattintottam a vadonatúj masinámmal, amely szám sokat elmond a fényképezős tudásomról, s akkor még nem említettem a mákos-parmezános kekszemet, melyről egyetlen egy értékelhetőt sem sikerült, ám ha megéri a holnapot, akkor majd napsütésben ügyesen ismétlek.

Se nem, se nem

A Ladies First Consulting megkérte kedvenc bloggereit, hogy ha tudnak és akarnak, küldjenek olyan süteményreceptet, amelyet szívesen megosztanának másokkal, így advent napjaiban egy-egy új recept kerül fel az oldalukra.

Se nem játék, se nem nyeremény, csak egy sütemény, az ötlet nagyon tetszik nekem.

A mai napon az én gyümölcskenyerem receptje (és egy kis szöveg) olvasható itt.

Önmagam

ismétlem, hiszen ahogy tavaly a legnagyobb dologidőben legyűrhetetlen késztetést éreztem a fiókok rendberakásához, tehát a kívülálló számára láthatatlan, ám nekem mégis kedves eredmény adott megnyugvást, úgy most a süteménykészítés iránt érzek csillapíthatatlan vágyat. Az azonban, hogy a karácsonyi nagytakarítás nálunk januárra tolódik, nem változott.

Mindig is volt érzékem a ritmushoz.

Majdnem Millie /Almost Millie

Millie ajánlott(nekem) egy süteményt, a "majdnem" a hozzávalók hiányos létének köszönhető, de az eredmény így is lenyűgöző, ismétlésre méltó. Volt itthon ugyan áfonya, de nem elegendő, így aztán (nem túl autentikusan) darabos dióval egészítettem ki, majd ezt nyakon öntöttem mandulalikőrrel. Merthogy rum (szintén) nem volt itthon. Csak fahéj. Azt tettem is bele bőven, minden más fűszert kihagyva. :o)
Aztán kivettem a sütőből a sütőtököt és volt az a nagyon csábító gondolat, hogy mindent befalok nyersen, a mandulalikőrbe áztatott áfonyát és diót, a sült sütőtököt és hogy ne fulladjak meg, majd lelocsolom a likőrrel. Csak aztán meg mégsem tettem, most is bánom.
Ha mégsem bánom, akkor az azért van, mert a sütemény nagyon finom, mély és telt őszi íze van, vacakolni sem kell vele sokat, tehát a vasárnap esti "Jaj, de ennék még valamit.." kezdetű mantrára, valamint a másnapi uzsonnacsomagolás dilemmájára is tökéletes válasz.
Ha a sütemény nem ily finom lett volna, az én mesém is tovább tartott volna. Meg tán maga a süti is.