elszólás

Van nekünk hiányosságunk bizonyos témakörben rendesen, de azért ma reggel még engem is meglepett Zé, amikor egyszercsak felordított: Úristen, festek!

 Duna-korzó

 

a kanyarban vigyázzatok!

így készül a tavasz

zenés tündérmese

további sikereket kívánunk

A "szemembe-nézz" technika egyébként bár remekül működik, csak az  adott pillanatban kínálja az elvárható eredményt*, a további sikereken még dolgozni kell, úgyismint emlékezet.

Legalábbis nálunk.

* megkönnyebbülést a nézést kierőszakoló félnek

home, sweet home

Most éppen olyat kellene csinálnom, amihez nincs kedvem, ezért inkább írok érdekes dolgokat. 

Például szombaton bejutottunk a színházba, a pénteki elvágódás dacára, sőt, mást mondok, hitetlenkedve néztük az utat, hoyg ez most itt micsoda, hófalaknak  és hótorlaszoknak kellene díszítenie az út szélét, ehelyett száraz úton keltünk át a minket a fővárostól elválasztó három megyén. 45 km.

Szóval voltunk színházban, és majd igyekszem kompenzálni valami kulturális fölénnyel a dolgot, de ezt néztük meg. És most biztosan kellene magam/magunk szégyellni, de nagyon élveztük. Prűdeknek nem való, az már igaz.

Meg az is van, hogy  van ez a Terézanyu klub és team-coaching-ot indít és lehetett jelentkezni rá, motivációs levelet kellett írni, csak hogy a komolyságot érzékeltessem .Mindenesetre last minute akcióban írtam néhány mondatot, miért is kell ez nekem, gondolom, az őszinteség hathatta meg a beválogatókat, mert a terjedelem és a stílus biztosan nem, mindenesetre benne vagyok. És megyek is,  nagyon izgulok.

És ma ebédnél meséltem Zének erről, de elég messziről kezdtem,miközben azt is kértem, hoyg nézzen a szemembe, nem bizalmi kérdést csinálva belőle, pusztán azért, mert ez a leghatékonyabb módja annak, hogy tényleg figyeljen rám. Mesélhetnék.

De nem is ez a lényeg, hanem nagyon jól sikerült a beszámoló arról, amiről fogalmam sincs, vagyis, hogy  milyen lesz és miért is lesz ez jó nekem, mert azt mondta, hoyg ez tök jó. És ez szerintem tényleg tök jó, mármint az, hogy nem azt mondja a férjem, hogy mi ez a baromság, vagy, hoyg még azt sem tudod, milyen, meg hogy péntek este? megőrültél?, hanem azt mondja, hogy hű, ez tényleg tök jó és remélem, tetszeni fog neked, menj el és majd mesélj. És hogy biztos jó lesz.

Szóval, ezen elgondolkodtam, hogy tényleg milyen jó ez.

Meg közben még az is van, hogy sütöttem rozskenyeret a héten, a Zsömi meg éppen arra ólálkodott és én meg éppen fényképeztem, így lekaptam őt is. Na most a Zsömi, az egy sztár, esküszöm, több lájkot kapott, mint némelyik táskám, vagy Zé akvarelljei, mondtam is, hogy mostantól Zsömivel adunk el mindent, ráteszem a nyakára a táskát, vagy lábai elé az akvarellt, vagy valami, de csakis vele. Celebkutya, na.

 itt éppen a világfájdalom reprezentálása történik, árva, szegény kutya, akinek szívtelen gazdája van, még egy nyamvadt rozskenyeret is sajnál tőle (nem ám)

first time

Hosszas keresgélés után vettem a Vaterán egy dvd-t, egy tornázósat. Egy alkalommal már megnéztem (ágyban, párnák közt), hogy egyáltalán milyen és tetszik-e nekem. Tetszett, de azért jegeltem pár hétig a témát, ma azonban úgy ébredtem, hoyg most és azonnal kell nekem egy torna. 

Mit is mondjak.

A végén már csak az tartott életben, hoyg holnap nem kell, majd holnapután. Szépítgethetném, és akkor most kérem a nagyot fitt, nagyon erős, nagyon tudatos olvasókat, hoyg ne írjanak válaszként arról, hoyg bezzeg vannak a gyengék, miközben milyen  jó önmagunk legyőzése és nekik bezzeg sikerül. Nekem is fog, csak még kérek egy kis időt, hoyg magamhoz térjek a sokktól. Majd biztos (s)írok sokat erről, most így az első mozgás után nem érzem a jóleső fáradtságot, csak azt, hogy vizet minden formában, innivalóként és zuhanykánt.

Ha nem jövök, akkor ennek oka van.

a szülők meg csak sóhajtozzanak

Az úgy volt, hoyg az első gyerekünk egy héttel hamarabb született, a második kettővel és a matematika szabályainak megfelelően kitaláltuk, hogy akkor  a harmadik biztosan három héttel korábban fog. Azt a mások által többször elmondott opciót, hogy majd elhagyom útközben, nem vettük számításba.

Mivel Csongrádon volt az orvosom, best ever orvos, nem akartam másnál a harmadikat sem, ezért leköltöztünk apósomhoz három héttel korábban, én pedig minden hétfőn a dokinál  kezdtem, hogy most akkor mi is van. A doki minden hétfőn azt mondta, hogy most már biztos, hoyg megszületik, tuti biztos. Ha mégsem, akkor a következő hétfőn. És lőn.

Én egy kicsit úgy éreztem, hoyg ez a gyermek ezt a pozíciót vette fel, és egyszerűen nem fog megszületni, így maradunk mi ketten, míg világ  a világ. 

Amikor már a harmadik hét túlhordáson is túl voltam (figyelem, ez hat hetes késést jelent), azt mondta az orvos, hoyg it's time to born, vasárnap szülőotthonba be, hétfőn csemete ki. Én elég ambivalens voltam, egyrészt örültem nagyon, másrészt meg tartottam tőle, hogy akkor én éjszaka semmit nem fogok aludni, jól elfáradok reggelre, nem jó így kezdeni a szülést. Este azt mondta az ügyeletes orvos, hogy a főorvos ad még egy napot a bébinek, ettől én remekül aludtam, majd reggel frissen, kipihenten mehettem a szülőszobára, mert mégiscsak. 

Na most az volt, hogy három óra alatt megszületett Virág, aki rácáfolt a legutolsó ultrahangos becsült méretre, mert a csontok hossza alapján kiszámolt 2,95 kg helyett 4,10 kilóval született. A gépet nem hibáztathatjuk, mindösszesen 48  centi volt, ehhez a magassághoz annyi járt  - volna.

Én a vajúdás alatt eléggé kifáradtam és mikor jött volna a java,  mondtam a dokinak egy világos pillanatban, hoyg asszem, én ezt a gyereket nem tudom megszülni. Esetleg mégis, mondta ő. Az opciót olyannyira elfogadtam, hogy mikor menetközben egyszer csak kiabálni kezdett (XY jöjjön még be, de most), mert kiderült, hoyg nagy a baba,  akkor én mondtam, hogy hagyja, mert én már bizisten szülök. Most.

És ennek 21 éve. Fent nevezett csemete a héten lakonikusan annyit mondott a koráról, hogy ő már Amerikában is nagykorú lenne, ill. éjszaka érkezett egy sms, mely szerint "éjszaka van és bejöttünk a nijenrode kastély parkjába" , ezt én úgy olvastam, hoyg bejutottunk, mit mondjak, gondoltam ezúttal én lakonikusan, jó lehet a buli.

csemete két hónapos korábban,  a haj nem díszlet

bejelentés nélkül

Nem emlékszem, mutattam- e már ezeket a táskákat, az elsőt és az utolsót biztosan nem, mert azok frissek. Velem ellentétben.

 

 

•  

el vagyunk ám vágva

De lehet, hogy már nem is. 

Reggel  Zé kinyitotta az ajtót és egy hófal magasodott előttünk, na jó, térdig érő hófal, az viszont nem az én alacsonyfekvésű térdemig ért, hanem az övéig. Szellőztetéskor az ablakon kihajolva vételezhettem volna havat, eszembe is jutott Orsi barátnőm, aki tegnap este lelkemre kötötte, hogy mossam meg orcámat a márciusi hóban, mert még szebb lehetek tőle.*

Nagy pánik itthon nem tört ki,  még akkor sem, mikor a FB-on olvastam, hoyg el vagyunk zárva, bár az tény, hogy a beígért hétfő reggelig mégsem szeretném, holnapra színházjegyünk van. 

  

Viszont nem csalódtam a melegben, laptop előtt ücsörgő emberekben, ennyit tudok hozzátenni. Idézőjelben.

* elsőre nem ezt mondta ám,hanem azt, hoyg szép lehetek tőle, de aztán korrigált

takarítás után vagyok

Amióta ilyen rettenetesen figyelünk arra, hoyg mit kenünk magunkra, sokkal többet kell a fürdőkádat takarítanom, mert azért valljuk be, a szappan csíkot hagy a fürdőkád oldalán, amit röviden úgy tudnék megfogalmazni, hogy az a baj a fürdéssel, hoyg kosszal jár.

válasszatok

Amíg Zé tegnap a nyomdában tevékenykedett, én elmentem a Bosnyák téri piacra, iszonyú régen jártam ott, vagy tán sosem?, körbejártam, megnéztem minden árust, minden terméket. Rengeteg barka volt, gyönyörűek, meg csoffadt medvehagymák, illatos sonkák és fagyott gránátalmák, és persze a klasszikus zöldségek, húsok, és kínai ruhák, végül egyetlen dolgot vettem.

Egy Agatha Christie könyvet.

update

Ja, két napos ám!

nyugalomra intem az olvasókat. esetleg magam

Az van, hogy van Bécsben egy designvásár, az Edelstoff, és a mostani (áprilisi) vásárba minket felvettek, Zé-t is,meg engem is, megyünk együtt, zusammen. És ezért most van nagy aggódás, hogy most akkor mennyi cucc kellene oda, meg ilyenek és nagyjából semmire sem érek rá, mondjuk, ehhez képest a héten háromszor megyek Pestre, meg színház és hasonlók.

Meg az is van, hogy most, hogy felvettek,  eszembe jutott, hogy ah, de hát én elfelejtettem németül, nem vicc, tényleg, olvasni továbbra is, majd megkérem a vásárlókat, írják le, mit is szeretnének. És én is majd írásban válaszolok.

Közben finish-be érkezett két másik projekt is, mármint annyiban, hoyg mindenki rám vár, hogy befejeződhessen végre, remek érzés, tényleg. Nem szorongok, dehogyis, nem szoktam.

És még az is van, hogy az egyik gyereknek választania kellene valami szakot, igaz,ehhez előbb nem ártana eldönteni, hogy mégis mi érdekli, így aztán éjszakákba nyúlóan olvasom az angol leírásokat, hogy aztán irkáljam a leveleket az egyetemeknek. Állítólag nincs miért aggódnom, azt mondja a gyerek. Szerencsére ezt sem szoktam.

Mindehhez az is van, hogy arra gondoltam, a legjobb lenne soha senkitől semmit elfogadni, mert utána ha vélemény van, nagyon nehéz az igazat mondani ,lásd biofalu, meg kölcsönkönyv.

És mindehhez még csak nem is fogyok, ez az egész csimborasszója.

Scoville-skála szinkronhangja

Elmentünk a magbörzére, ennek lényege az volt, hogy az emberek vitték amagjukat és kicserélték más emberek más magjaival. Mármint a vetőmagjukat.

Mi nem vittünk semmit,  csak egy jó nagy kosarat, de ebből Orsi kipakolta a műanyag zacsit, elvégre biofaluba tettük a lábunkat, igaz, talán nem lett volna ez sem nagyobb szentségtörés,  mint az, hoyg mi dohányzacskókba kaptuk a magot, azért ez furcsa, nem?

Szóval, kaptunk koreai chili-t, lila paradicsomot és csemegekukoricát. A koreai chili  tasakjaira írt számot (70- 75)  én a Scoville-skála alapján értelmeztem (= kell), de kiderült, hoyg ez a tasakban lévő magok számát jelenti, kapszaicintartalomra*csak a jelző utal (nagyon erős).

Mindenesetre kaptunk belőle, és hát csak csípjen, az számít.

Körbenéztünk a biofaluban, van is véleményem, persze, csak nem tudom, mennyire lehetek őszinte a saját blogomban azok után, hogy a magokat elfogadtam, ugye.

*arra, hogy a kapszaicin fogyasztószer lenne, én vagyok a legjobb antireklám, én két pofára és hát ne is firtassuk ezt tovább

a gép is ember

Na,azért megnyugtatok mindenkit, hogy túlélem a dolgot, volt egy kis (pár órás) sokk,  de aztán írtam egy választ, hogy természetesen vállalom a hibát és természetesen visszafizetem az árat, és természetesen küldje nekem vissza a cuccot. Nem fogom javítani a dolgot, mert (nem) természetesen elment a kedvem tőle.  Ezt nem írtam, de  a hangnemre kitértem, a becsmérlést nem szeretem.

Szóval,a z a helyzet, hogy ember vagyok és tudok hibázni, de remélem, képes vagyok magam is elfogadni ezt a tényt, az sokat segít. Igen, nem jól csináltam meg valamit, igen,elrontottam, hogyan mondjam még?, de azért annak örülök, hoyg velem lehet egyeztetni és megbeszélni. Ebben én partner szoktam lenni, például amikor kitalálunk egy táskát, hogy hogyan is lenne tökéletes a megrendelőnek, van egy kis brainstroming, nincs ezzel semmi gond, fordul a levél, jön a válasz, kialakul. Csak a hangnem, azt viselem most rosszul, de gondolom azért, mert én nem szoktam (ordítva) odavágni az eladó elé az esetlegesen hibás cuccot, hanem elmondom, hogy hát, ez bizony nem jó. De majd dolgozom ezen is.

Szóval, pragmatikus válasz ment, lásd fent.

És amikor ezt megírtam és elmeséltem Zének, akkor ő azt mondta, írjam meg a megrendelőnek, hoyg ezt bizony én jól elrontottam, és képes vagyok ezt vállalni, de azért a hangnem nekem nem annyira és inkább viszafizetek mindent, és zárjuk le a dolgot.  Ő a férjem.

Most pedig elmegyek a barátnőmmel ide . Majd mesélek.

váltás

Na, most az van, hogy ráz a hideg, de már nem úgy ám, ahogy eddig, hanem úgy,  hogy lehagytam a cipzáros zsebet egy táskáról* és olyan levelet kaptam a megrendelőtől, hoyg kiráz a hideg, na.

de az árban sem jelentkezett, de azért nem reklamál ám

medicina

Kitörni készül a kór. 

A kór ismérve, hoyg orvul támad, nem is sejted, hogy mik folynak odabent, előbb békésen dolgozol, meg tervezel, miközben a kis mocsok már szövögeti a hálóját és rosszindulatúan röhécsel. Amikor elkezd a fejed teteje (mindig a bal oldalon,  biztos ott tanyázik valahol) bizseregni, akkor gyanút fogsz, de még reménykedsz, keveset aludtál, sokat dolgoztál, jaj, nem kéne ennyi kávé, valamint kéne már valamennyi szénhidrát, meg ilyenek, de ez csak az első etap, utána jönnek a klasszikus jelek, hidegrázás, satöbbi, ki sem mondom.

Sajnos, én ilyenkor tényleg úgy érzem, hogy segítene valamennyi... csoki? Keksz? Bonbon?

Mindegy, csak sok legyen hasson.

(áh, nem ám, csak gondolati szinten van ez így, régóta nem élek én már ily dolgokkal, csak eljátszogattam az alternatív gyógmódok új nemzedékével)

vokál

(citrus) 

Tavaly a barátnőmmel vettünk közösen egy láda bionarancsot, most egyszerűen odarakták elém a lehetőséget, nekem csak ki kellett ugranom a kocsiból  nyújtani érte a kezem. Jelentős részét egyszerűen befaltuk, de készült narancslekvár is, mert az meg annyira, de annyira, hogy nagyon és hát görög joghurttal meg már szinte nem is igaz.

(narancs)

Aztán a maradékból készült citruslekvár. Az én verziómban van ugye a narancs, van benne grapefruit, citrom és lime. Nagyon kíváncsi voltam, mit adnak a narancshoz a többiek, egyáltalán érződik-e belőlük is valami, vagy a túlsúlyban lévő narancs mindent visz? Hát majdnem. A grapefruit íze karakteres, a citrom és a lime (héja, leve) nagyon szerénykedik, ha nem tudnám, hogy márpedig ezeket is beletettem, fel nem tűnne. Azt hiszem, erre mondják azt, hogy erősítettek a többieken, hiányoztak volna, ha nem kerültek volna bele, de meghagyták másnak a tündöklést. Ők a vokál. Vagy a tánckar.

    

  

        

Hogy akkor milyen az íze? Fenomenális.

így nem lehet gondolkodni

Arra még emlékszem, hogy feküdtem az ágyban és arra gondoltam, hogy mindjárt olvasni fogok, a következő meg az volt, hogy Zé kérdezte, mit csinálok szemüvegben, csukott szemmel, én pedig megmondtam az igazat (gondolkodom), de nem győzhettem meg, mert lakonikusan annyit mondott, hoyg szóval, alszol. És lekapcsolta a lámpát.. 

Na jó, előtte még levette a szemüvegem.

megújulás

Ez meg igazából egy Smart-ies, ami nagyon régóta van a repertoárban (ma fellengzős kívánok lenni), már a wamp-on is ezer éve kínálom (ez kettőt jelent, két évet), csak közben az történt, hogy először elfogyott az alapanyag, a vízlepergető cucc, ill. nem fogyott el, csak éppen valami nagyon sok %-kal emelték a spanyolok az árat (60 ?), cserében hetek, hónapok múlva szállították. Vagyis, mégis csak elfogyott számomra.

Aztán meg a fület is másképpen szerettem volna, mert eleddig bőr /műbőr fülvolt, de nem mindig sikerült színben megfelelőt kapnom, és ezt én eléggé untam,így most ez változott. 

A forma, az elrendezés, a méret, a belső viszont nem.

Itt egy before kép.

  

retrospektív

Nem ennyi táskát készítettem, de ezek most színesek, az pedig jólesik.

Ez a sárga például ma reggelre lett kész. Azt az egyet tudtam, hogy a sárga barnával remekjó, azt, hogy egyben hogyan fog tetszeni, azt nem. Jelentem: nagyon.

Ez laptop táska, őszi erdős, a bélése...! A masina külön rekeszben, bocs.

Ez is laptop táska, teljesen más, nemcsak a szín, hanem az összhatás miatt is.  Ennél a táskánál kezdődött el az a móka, hogy akkor a laptop legyen egy külön elválasztó részben (hajamat téptem), megrendelőJuditnak köszönhetően már tudom, hogy ilyet is tudok.

Csak annyit mondok: bélés. De azt elhaló hangon.

 

Hát ez meg az a táska, amelynek átvétele a 3000-es táskák árnyékában történt, de ha tudnátok, milyen helyes fiatal lány volt a megrendelő... Hát nagyon.

ez már így marad

Azt mondják, a gyermekedért való aggodalom mindig ugyanaz marad, de ez nem igaz, nekem például most sokkal több álmatlan éjszakám van, mint kiskorukban. Még az is megfordult a fejemben, hogy nem való nekem ez a gyermekes lét, nem kellett volna valakinek sokkal hamarabb figyelmeztetni? Esetleg?

visszhang

Nem lovagolva a témán, elmondom, mi jutott eszembe.

Egy,  hogy ez a bejegyzés tényleg nem arról szólt, hogy milyen szörnyű már, hogy 3000-ért is lehet táskát venni, ez igaz, szörnyű, de most nem ez a lényeg, hanem az emberi munka semmibevétele. Tehát nem bújtatott panaszkodás volt benne, tényleg nem.

Kettő, hogy az, hogy a Meskán is képesek ugyanennyiért táskát kínálni egyesek, az azért más kategória, mert ebben az esetben nem kizsákmányolásról van szó, hanem arról, hoyg vannak, akik nem gondolják át az áraikat, eladnak egy táskát, abból futja a következő táska alapanyagára és akkor az már jó?  Hát ha nekik jó, nekem éppen tökmindegy.

Három (távolodva a felvetett témától), hogy egy-egy olyan bejegyzés, ami végre nem az én nyavalygásomról szól, az kap lájkot itt is rendesen, visszadobódik a fb-ra, én ezt szeretem, mert akkor  még többen beszéljük meg, viszont ez több dolgot is mutat. Mutathat. 

A: fene unalmas vagyok:)

B: kellene többet írni össztársadalmi problémákról (jaj, de szép, elolvadok)

Csak közben meg az is van, hoyg ez egy én-blog. Egy időnként unalmas, meg rapszodikus blog, és bár éppen a fentiek mutatják, hogy lejárt az idejük, nem kívánok belőle problémafelvető (pláne: - megoldó) tematikus blogot írni, van abból annyi, mint a nyű, és hát na, forradalmár sem vagyok.

Viszont ha valami majd eszembe jut, megírom, megígérem. Ha eszembe jut - ez nem nagy ígéret.

Négy (teljes eltávolodás), hogy bár tavasz van és frisset, meg zöldet kellene főzni, de ha egyszer a KÖZ paradicsomos húsgombócot kíván, akkor az van, hogy paradicsomos húsgombóc lesz, miközben felvetődik a demokrácia több sebből vérző mivolta.

(fénykép nem a gombóc, hanem a csodaszép tálam miatt lett lészen)