Kicsit sem sírok

Még talán el sem sírtam itt magam, pedig elég nagy érvágás, hogy eltűnt (gondolom: eltüntettem) a gépemről az utóbbi egy év fényképanyaga, volt, amit sikerült visszahozni, még inkább, amit meg nem. A hír nem teljesen kapcsolódik a következő fényképekhez, talán csak annyiban, hogy ezeket még nem is mutattam. De az is lehet, hogy igen.

Kicsit úgy érzem, érlelődik bennem  egy egy hetes szabadság.

 

a bolhapiaci tál hálája

Nem felesleges ma arra gondolnom, miközben gyönyörűen süt a Nap erre a türkiz színű tálra, hogy télen, amikor ugyanígy az ablak előtt áll majd, narancsokkal lesz tele, élénk színfoltot képezvén az ablakon túli hófehér kerttel, amelyre én ugyanúgy kibámulok majd, mint a mostani színkavalkádot kínálóra.

Nincs várakozás, mely felesleges lenne.

Befőzés XXX. - fügedzsem (szerelem)

(ez az egyszerűbb, a befőzésről írni) 

(más befőzést kellett volna ideposztolnom, de a füge nekem annyira nagyon, hogy megérdemli a szép kerek harmincast)

Szóval, Tihanyban van egy fügefánk, termett három (értsd: 3) darab fügét, de azt is akkor tette éretté, amikor nem voltunk ott, így egyrészt nekem a szomszédból kellett a reggelimhez lopnom, másrészt a befőzéshez vennem kellett, mindezt tehát egy terebélyes fügefa mellől.

A fügelekvárral nem sokat vacakoltam, egy pillanatra volt csak a fejemben az egyébként általam nem ismert, de ajánlott Ficoco, de elvetettem, fügét fügével, azt akartam. Annyi történt csak, hogy ugrott rá egy kis vanília, de ez meg csak azért, mert a múltkor egy kihagyhatatlan ajánlat következtében dúskálok  a vaníliarudakban. Meg azért, mert egyszer ettem egy vaníliás fügelekvárt és igen rendben volt.

Az nagy szerencsém nekem, hogy Zoltán nyersen nem szereti a fügét, minden más formában nagyon, nyersen nem, szerinte van valami gusztustalan furcsa benne,  pedig nem is meséltem el neki, hogy Frances Mayes szerint hogy is van ez a dolog a fügével. Hogy döglött méhecskék kellenek hozzá, hogy azok odabent vannak (höhöhö), meg ilyesmi. Én már tudom, de nem bír izgatni, aminek következtében a fügemennyiség a fazékba kerülés idejére... megcsappant.

Zoltán nagymamája többször készített nekünk lekvárt az említett tihanyi fügefáról, de valahogy nekem nem ízlett annyira, nem erre emlékeztem, két dolog nem tetszett benne, az egyik, hogy iszonyú édes volt, a másik, hogy barna volt, ez a kettő együtt nekem nem, na. Nem tudom, ez min múlott, a cukrot értem, ott szűkmarkúan kellett volna bánnia a cukorral, de a színe? Fogalmam sincs. Ez itt (az enyém) lila füge, Tihanyban klasszikus zöldes barna van, nekem inkább zöld, mert én simán eszem féléretten is. Amikor is különösen hatékonyan érvényesülhet a bélrendszerre tett hatása, ugye.

Szóval, ez nem édes, mert kevés cukrot kapott, mint minden más lekvárunk, viszont gyönyörű a színe, amit  leginkább a lekváros üveg fenekén tudok érzékeltetni, mégpedig azért (tudom már most mutatni), mert olyan történt, ami még sosem: a dunsztból ki kellett venni egy még tök meleg lekvárt. Enni, azért, mi másért.

Nem turmixoltam, erre is csak gondoltam egy rövidet, végül nem, mert szeretem, ha darabos, itt a fenekén látszik is egy darabka, mondom, hogy nem véletlen lett ez a fotóalany.

A fügelekvár pedig... tökéletes sonkával és (kecske)sajttal, meg bármilyennel is, de közönséges napokon simán csak joghurtba tenni belőle pár kanállal, az is meglehetősen rendben van. Mint a szerelem.
 

Viszonyom

Én? Én tök jól bírom az embereket.
Főleg, ha kevesen vannak, normálisak, és nem ott vannak éppen, ahol én.
Mondjuk, éppen nem Dobogókőn vannak. (nem) Lettek volna.

fény - kép

Késő délutánonként megállok a csipkebokornál, nem mintha arborétum lenne a kert, s éppen ott tartanék pihenőt, de a kert alsó részében a Nap ezen a bokron hosszan időzik, hosszan búcsúzkodik, nehezen szakad el tőle. Ahogy körbejárom,  szinte látom, ahogy a fény centiről centire távozik, de még a milliméterek maga mögött hagyása is nehezére esik, annak biztos tudatában is, hogy holnap is lesz nap, lesz fény, lesz csipke. Leszek én is, de a bizonytalansági tényező magam vagyok.

Mire körbeérem a bokrot, bár nem nagy bokor, vagy mégis?, a Nap már csak a felső ágakba kapaszkodik. Megvárom, amíg elszakad az utolsó levéltől is, aztán magam is távozom.

Körte. Miért ne?

Örkény volt a vacsoravendég

Ha bárkinek is kétsége lett volna akkor, amikor a sosemvolt nagypolgári életünket mintegy zárójelben megjegyeztem, annak most itt a bizonyítékok csekély, ám annál mívesebb részlete, és ezen nem ront az a tény sem, hogy mindezek, sajnos, nem voltak eleddig használatban. Mások annál inkább.

Ennél több dolog sorsáról döntöttünk, szépen dokumentáltuk is őket, azonban nem adom közre mindet, cikkszámot kapott mind, ezek a sor elején vannak. Mivel nem itthon tároljuk őket, hanem a raktárunkban megfelelő helyen, ezért nem érdemes hozzánk betérni.

Még annyit elmondanék az art deco ezüst tálka, a jardinette, a Zsolnay étkészlet és a többi mellett, hoyg ugyanitt iszonyat erős szeletelőgép, valamint vízalapú lábmasszírozógép is eladó.

 

 

 

(szerintem nagyon érdemes a képekre kattintani,gyönyörűek, na)

azt hiszem, ezt nem tálalom fel a család vegánjának

Azt sem gondoltam volna, hogy ha a tárkonyos-vargányás krumplileves receptjére kattintok, akkor a hozzávalók felsorolása 1 kg (friss és füstölt vegyesen) sertésoldalassal fog kezdődni.

kár, hogy nem tetszik (nektek)

A kert közepén, ahol régen (nagyon régen) a pottyantós (röviden: a budi) volt, egészen pontosan: a (nagyon) régi pottyantós (emléke) mellett van egy szép nagy orgonabokor, amelyet befont a csipkebogyó*. Ennek a csipkebogyónak a tetejéről lelóg egy elhalt levél (ami nyilván nem csipke, sokkal inkább orgona, persze), elhalt, de a természet rendje szerint még meglehetősen sokáig része az Egésznek, ha rajtam múlik, örökké. 

Ez a levél a délutáni napfényben úgy (nap)fürdőzik, hogy anélkül, hogy bármit is tenne (csak lóg, mint tudjuk, mindenféle kötelezettségtől már mentesen)), átengedi magán a fényt, a környezet nem változik, maga sem változik, mégis minden alkalommal képes új arcot mutatni. Jobban tetszik, ha úgy gondolom, öreg, ráncos arca mindennap tartogat valami fényt számomra.

 

*igen, kijelenthető, hogy a kert közepén volt a budi

Welcome autumn

Felvezetés

Pár hónapja (az nem lehet, hogy éve, ugye, nem) valaki felvetette (de ki??), hogy lehetne a blogra olyan gombot rakni, hogy adomány vagy valami hasonló, tegyük fel, hogy valakinek tetszik az adott bejegyzés és úgy gondolja, hoyg támogatja a bloggert 200 forinttal, vagy valami hasonló volt, fogalmam sincs, hoyg ez lehetséges? törvényes? legális? megtette valaki? (hizlal?) vagy mi van ezzel, de az biztos, hogy én most szívesen idebiggyesztenék egy ilyet gombot, mert mondjuk, ha a mozgólépcsős posztra érkezett like-ok darabja csak 100 forintot érne, már milyen hawaii lenne. 

Én cserébe megígérném, hogy mindennap írok, méghozzá frappánsat, érdekeset (what's more: érdekfeszítőt), jópofát vagy éppen humorosat, mondjuk, reggel megkérdezném, hogy ma mi legyen? legyen aktuálpolitika? milyen lábbal keltetek? ha kedd, akkor Belgium humor? bértollnok lennék, na, nem szégyen az. Igazán nem lennék hálátlan, kiszolgálnám az olvasókat, ki én.

Addig is, míg ez ilyen nyitott marad, mondom, hoyg felszámoljuk a sosemvolt nagypolgári életünk egyes darabjait, melyek már azzal meglepetést okoztak számunkra, hogy vannak.

Üveg által, homályosan

Nem látok éles  körvonalakat, de érzem, hogy van különbség a barát és a kedves ismerős között, s bizony előfordul, hogy egyikből a másikba átcsúsznak emberek. Most éppen a kevésbé örvendetes része zajlik, s ez nagyobb szomorúság, mint hogy piszkos az ablaküveg.

ma pikírt vagyok

Én továbbra is úgy vélem, hogy vannak dolgok (cselekedetek, reakciók, stb.), amelyeket bár nem foglalt senki törvénybe, ettől függetlenül még élnek és vannak, nevezzük szokásjognak, s éppen, mert szokásjog, nyilván nem kötelező (értsd: nem jár büntetés a figyelembevétel mellőzéséért*), ám ettől még léteznek. A kismamáknak/időseknek való helyátadást ne kelljen már szabályként rögzíteni, mondjuk.

Szokásjog az is, hogy mutatom az új táskákat, mivel azonban ez sem kötelező, így vagy elmarad vagy sem, mindenesetre a be nem tartással senkit meg nem bántok.

* mert a kötelezőnek lehet más olvasata is, ugye