Befőzés XXXIII. - birsalmasajt

Egyébként  pedig mese a végtelen türelemről. 

Megfőztem, pürésítettem, felfőztem, szétadagoltam csinosba és simán laposba, majd vártuk a dermedést. Mivel a lapos nem dermedt meg az általunk elegendőnek ítélt, így  rá kirótt időintervallum alatt, ellenben szem előtt volt / van folyamatosan, elkezdett fogyni. Először csak a szélek kerültek kiegyenesítésre, törekedtünk a derékszög kialakítására, mert az a szemnek kedvesebb, aztán a téglalapból négyzet lett, innentől viszont felgyorsultak az események, nemcsak egyre kisebb területű négyzetünk lett, hanem valaki tortaszeletet vágott bele, ahonnan elindultunk a lejtőn lefelé, már vicces lett az új formák kialakítása.

Közben pedig dermed ugyan, csak mi már gyorsabbak vagyunk, ez a bosszúnk.

 

nem bánok semmit sem

A műtét sikerült. A beteg él, de kómában van. Az orvos pedig összegzi tapasztalatait. 

Sznob vagyok. 

Christine Ferber Pierre Hermé lekvárfőzője, tehát az ő (CF) lekvárja csakis baromi jó* lehet, elvégre Master Patisserie, ugyebár. Régóta vágyom a könyvére, legalább az egyikre, de anélkül is lehet találni a neten ezt-azt.

A localkitchen  blogot olvasgatom egy ideje (rá-rápillantok), ott bukkantam rá a Pumpkin Jam with Vanilla Bean cuccra,  s mivel mi a sütőtököt minden formában, ízben, állagban és napszakban szeretjük, gondoltam, ez az én receptem, ez kell nekem.

Az már igaz, hogy  a blogíró már az elején fintorgott egy kicsit (sőt: eleve fenntartásokkal van CH iránt), ő ugyanis szóról szóra követte a hozzávaló mennyiségeket és iszonyat émelyítő lett a dzsem, gondolta is, hoyg talán fele cukor, dupla citrom?, én viszont kapásból így kezdtem, a bölcs a más hibájából tanul.

  

Hasonlóan a bloggerhez, én is szeretem, hogy több napos a procedúra, illik az előző bejegyzésben írt 12 órás kelesztéshez, nekem ez így megfelel, egy kicsit ma, egy kicsit holnap, közben pedig az ízanyag remekül belekerül a lekvárba, jó ez így. Még a két vaníliarudat sem bántam, a BB-nál hozzájutottam remek madagaszkári fajtához, sütőtök és citrom bőséggel van itthon, narancsra pedig beruháztam. Annyi változás történt még, hogy nekem +1 napot kapott a lekvár, mert egyszerűen nem értem rá foglalkozni vele, de ez csak előnyére válhatott. Volna.

Ugyanis nem értem az egészet, persze, lett valami eredmény, elvégre el nem főtt a lekvár, csak a sznobságomon esett csorba, konkrétan néztem, hogy ez most micsoda. Se nem sütőtök, se nem citromos, se nem narancsos, még így is elég édes, pedig jóval kevesebb cukrot adtam hozzá az előírtnál, szóval,van két üveg... izém, kedves Christine.

A másik, ami miatt több éjszakai órát töltöttem a net előtt, hogy most akkor lehet befőzni a sütőtököt vagy sem, erre a blogíró is tett utalást, linkelt pár oldalt (aloldalt és az aloldal aloldalát), ahol szó esik  PH-ról és egyebekről, ettől visszamenőleg is sokkal komolyabbnak láttam a zöldparadicsom körül kialakult vitát. Christine Ferber valószínűleg nem olvasta mindezt, mert ő  gondolkodás nélkül készít belőle ezt-azt, s nemhogy házilag tartósítja a sütőtököt  (miközben: Canning pumpkin butter or mashed or pureed pumpkin is NOT recommended.), hanem már eleve órákon keresztül áll az előkészített cucc szobahőmérsékleten.   

Mindenesetre így sem bánom az egészet,  egyszerűen az van, hoyg ez nem jött be, na és?, sohasem tudtam volna meg, ha nem próbáltam volna ki, az, hogy más mit mond, elgondolkodtathat, de a saját véleményem megformálása csak ezen a három napon keresztül történhetett meg.  Lesz még ilyen, most megmondom.

És még azt is szeretném elmondani, hogy több ponton is hasonlítok CF-re, pl.én is pufi vagyok,a szemüvegem is hasonló, ekkora adagokban főzöm a lekvárokat, csurig töltöm az üvegeket, fejreállítom őket, nem tudom, nem lehet, hogy titokban én vagyok CF?

Befőzés XXXII. - almáspite lekvár

Ez pontosan az a  fajta befőzés, amire azt mondtam, én ezt soha. Olyat nem szeretnék befőzni, ami bármikor elérhető, minek? Foglalja az üveget, foglalja a spájzban a helyet, miközben egész télen ott az alma. Sosem értettem, minek árulnak almáspite tölteléket üvegben? 

Megmondom. Azért, mert rád rohadhat az alma, barátom.  (ilyen okos lettem a korral)

Mire hazaértünk, döbbenten tapasztaltuk, hoyg a három láda almánk, amit indulás előtt leszedtünk*, elindult a lejtőn lefelé, még éppen nem nagyon, de annyira azért igen, hogy fel kelljen dolgozni egy jelentős részét. Zé hámozta az almákat (meg lehet nézni, hoyg farigcsál egy balkezes ember a jobbkezes hámozóval),  aztán volt, amit lereszeltem és tasakban ment a fagyasztóba, de volt, amiből lekvár lett, almáspite íze van, nem véletlenül. Nagyon rendben van, azt kell mondjam. 

A kimaradt lekvár ment joghurtba, ment serényen.

*három helyre ment az alma, így szelektáltunk: egy a komposztra iziben, egy pektinnek és egy a ládákba. minden kupacot jóllakattunk, de még maradt is a fán.

Befőzés XXXI. - fehérboros körtebefőtt és - lekvár

Körtéből nem sok mindent szoktam készíteni, nyersen, úgy igen, úgy szeretjük, egyéb formában nem bírt megérinteni eddig, na jó, a párolt körte (sültekhez) még díjnyertes, de ennyi. Most azonban nagyon finom körték vannak, zamatosak, lédúsak, így először készült pár üveg fehérboros körtebefőtt, majd ez annyira jól sikerült, hogy ismételni akartam, azonban kicsúsztam az időből, egy picit már megpuhultak, mire odajutottam, hogy na, akkor most. Így készült belőlük körtelekvár, fehérborral, gyömbérrel, iszonyú finom, ismételni kell.

A befőtt esetében egyszerűen készítettem egy felöntőlevet cukorral, vaníliával, fahéjjal, a víz egy részét pedig fehérborral helyettesítettem, a meghámozott körtéket pár percre beleraktam ebbe a finomságba, aztán mentek az üvegbe, dunsztba.

A lekvár még egyszerűbb történet, a lényeg, hogy nem szabad sajnálni a bort, de azért ne nyomja el a körte ízét sem. Ki hogy szereti, ugye.

jól olvastátok, nincs recept, konkrét biztosan nincs

Befőzés XXX. - fügedzsem (szerelem)

(ez az egyszerűbb, a befőzésről írni) 

(más befőzést kellett volna ideposztolnom, de a füge nekem annyira nagyon, hogy megérdemli a szép kerek harmincast)

Szóval, Tihanyban van egy fügefánk, termett három (értsd: 3) darab fügét, de azt is akkor tette éretté, amikor nem voltunk ott, így egyrészt nekem a szomszédból kellett a reggelimhez lopnom, másrészt a befőzéshez vennem kellett, mindezt tehát egy terebélyes fügefa mellől.

A fügelekvárral nem sokat vacakoltam, egy pillanatra volt csak a fejemben az egyébként általam nem ismert, de ajánlott Ficoco, de elvetettem, fügét fügével, azt akartam. Annyi történt csak, hogy ugrott rá egy kis vanília, de ez meg csak azért, mert a múltkor egy kihagyhatatlan ajánlat következtében dúskálok  a vaníliarudakban. Meg azért, mert egyszer ettem egy vaníliás fügelekvárt és igen rendben volt.

Az nagy szerencsém nekem, hogy Zoltán nyersen nem szereti a fügét, minden más formában nagyon, nyersen nem, szerinte van valami gusztustalan furcsa benne,  pedig nem is meséltem el neki, hogy Frances Mayes szerint hogy is van ez a dolog a fügével. Hogy döglött méhecskék kellenek hozzá, hogy azok odabent vannak (höhöhö), meg ilyesmi. Én már tudom, de nem bír izgatni, aminek következtében a fügemennyiség a fazékba kerülés idejére... megcsappant.

Zoltán nagymamája többször készített nekünk lekvárt az említett tihanyi fügefáról, de valahogy nekem nem ízlett annyira, nem erre emlékeztem, két dolog nem tetszett benne, az egyik, hogy iszonyú édes volt, a másik, hogy barna volt, ez a kettő együtt nekem nem, na. Nem tudom, ez min múlott, a cukrot értem, ott szűkmarkúan kellett volna bánnia a cukorral, de a színe? Fogalmam sincs. Ez itt (az enyém) lila füge, Tihanyban klasszikus zöldes barna van, nekem inkább zöld, mert én simán eszem féléretten is. Amikor is különösen hatékonyan érvényesülhet a bélrendszerre tett hatása, ugye.

Szóval, ez nem édes, mert kevés cukrot kapott, mint minden más lekvárunk, viszont gyönyörű a színe, amit  leginkább a lekváros üveg fenekén tudok érzékeltetni, mégpedig azért (tudom már most mutatni), mert olyan történt, ami még sosem: a dunsztból ki kellett venni egy még tök meleg lekvárt. Enni, azért, mi másért.

Nem turmixoltam, erre is csak gondoltam egy rövidet, végül nem, mert szeretem, ha darabos, itt a fenekén látszik is egy darabka, mondom, hogy nem véletlen lett ez a fotóalany.

A fügelekvár pedig... tökéletes sonkával és (kecske)sajttal, meg bármilyennel is, de közönséges napokon simán csak joghurtba tenni belőle pár kanállal, az is meglehetősen rendben van. Mint a szerelem.
 

Befőzés XXVII. - aszalt paradicsom, natúr

Az olívaolajas változatot szószokhoz használom, magát az olajat is, átitatódik a paradicsom zamatával, beledobni mártásba, nincs is annál jobb. Van azonban, amikor olaj nélkül van szükségem az aszalt paradicsomra, pl. amikor bedagasztom a kifli tésztájába. Csodás.

Befőzés XXVI. - aszalt paradicsom

Igazi bombaüzlet, befektet az ember x mennyiségű  időt / pénzt, majd két nap múlva egy legalább 3x értékű dologgal gazdagodik.

Volt tavaly is, tavalyelőtt is, reméljük, készül jövőre is, meg utána is.

Elkészítés itt.

Befőzés XXV - chilis szekció

Nem fogom külön részletezni, de készült újabb 10 üveg  bread and butter, most a felöntőlébe  került rendesen chili is, brutál finom. Készült pácolt fokhagyma is, ez is kapott egy meglehetős adagot és készült erőspaprika is, innen van a recept, kellett, nem ragozom. Éppen volt itthon egy bő fél kiló erőspaprika, éppen.
Kérdés: három, egyenként 2 dl-es üvegben lévő pácolt fokhagymához hány darab/dkg fokhagymát kellett megtisztítani?

Befőzés XXIV. -pácolt fokhagyma

Kedvencem.

Évekkel ezelőtt még ebből a könyvből készítettem, aztán a könyvet valakinek kölcsönadtam és itt vége szakadt a történetnek. Most eszembe jutott, hogy hátha ebben a másikban is van valami hasonló, volt is, aztán elkezdtem keresgélni tovább, tovább, tovább, tovább, azt hiszem, az angol és német szókincsem kezd gasztronómiai kifejezésekre korlátozódni. A magyar oldalakon is van szép számmal találat, többen írják, hogy nem fehérborecet, hanem balzsamecet, mert akkor a barna felöntőlében a fehér fokhagyma milyen gyönyörű, na, ez nekem nem tetszett, én pont azt szeretem, hogy a fehér fokhagymafejek a szinte átlátszó pácban...

Nagyon egyszerű elkészíteni, végül  az alábbi receptet vettem alapul azzal a különbséggel, hogy én nem szeretem a fehérbort (egyáltalán a bort**), így ennek mennyiségét vízzel feleztem, de azt hiszem, ennyi az összes, a recepttől való eltérés. 

Egyetlen rizikós része van a történetnek, a fokhagyma pucolása. Egy, hogy dögunalom, kettő, hogy nem haladós, nem telik az edény, három, hogy emlékszem, hogy marta szét a kezem a sokadik fokhagyma, ártalmatlan jószágnak tűnik, de a legkisebb rést is megtalálja a kézen, mar, csíp, szúr, vág és egyszerre is akár. Ráadásul  remekül tapad a késhez/kézhez, ez ellen úgy védekeztem, hogy egy nagy tál víz volt mellettem, ebbe mártottam időnként a kést is, a kezemet is, ezáltal még csak nem is csípett. Ravasz vagyok, no.

Cserébe viszont... nagyon finom (naggggyon), ajánlják húsok mellé, én azt mondom, csak úgy magában, hamm, bekapni egyet, az a valami, sok kell belőle, szeretem. Szeretjük.

PÁCOLT FOKHAGYMA

5 fej fokhagyma

2 dl fehérbor vagy víz

0,5 dl fehérborecet/almaecet

1 babérlevél

15 szem feketebors

1 kiskanáltárkony

1 kiskanál só

30 gr cukor

1 chilipaprika

A fokhagymát megpucoljuk, a pácléhez valókat összeforraljuk. Beletesszük a fokhagymagerezdeket, majd 5 percig főzzük. Elzárjuk alatta a gázt, hagyjuk kihűlni. Másnap megint felforraljuk (továbbra is benne vannak a lében a fokhagymák, úszkálnak), de már csak egy percig főzzük, utána üvegekbe szedjük őket, rá a lé, majd egy evőkanál olívaolaj a tetejére.

Dunszt. 

Spájz. 

Gyomor.

** az ízét nem szeretem, vö. működik a porszívó, csak nem szív

Befőzés XXIII. - zakuszka

Zakuszkát én még soha, de igazából enni sem. Sőt,először most sem zakuszkát akartam készíteni, hanem sima padlizsánkrémet, de közben vettünk néhány kápia paprikát is, így viszont adta magát a recept.

A zakuszka receptje olyan, mint a lecsóé, ezer kering a neten belőle, mindenki esküszik a sajátjára, amiből én azt vontam le, hoyg szinte tök mindegy, hoyg csinálom, mert az meg az  én zakuszkám lesz. 

Abban biztos voltam, hogy most sem a gombás, sem a babos verziót nem fogom megcsinálni, nekem valami alapzakuszka kell, mi lecsóból is a legegyszerűbbet szeretjük. Azt viszont nagyon.

Alapnak ezt a receptet vettem, szinte ugyanez az enyém is, talán babérlevél nincs benne, ha jól emlékszem és a mennyiségeket nem mértem. Nem szoktam.

Most pedig úgy állunk, hogy kellene még zakuszka.És továbbra is padlizsánkrém.

Befőzés XX. - őszibarack - sárgadinnye lekvár (csillagánizzsal)

Több nap, mint kolbász  

Több befőzés, mint bejegyzésírás. Mint idő.

Először itt olvastam erről a kombinációról, de aztán Melinda az előző befőzős postnál rákérdezett, hogy ismerem-e és ez megadta a lökést, így aztán az őszibarack mellé került még sárgadinnye is, de még csillagánizs is, mert én azt gondoltam, hogy illik hozzájuk. Illik is.

A sárgadinnye annyira zamatos és illatos, hogy (ha már muszáj arányokat mondanom) nagyjából 3:2 arányban több őszibarack került a fazékba, még így is nagyon intenzív. És finom. Rengeteg levet engedett, de (pektin hiányában*) ezt a dzsemfix megoldotta, én a 4:1típust használom, ha kell.

Jó pár üveg lett belőle, de még mindig van őszibarack....:)

*még fogom mondogatni, azt hiszem