kár, hogy nem tetszik (nektek)

A kert közepén, ahol régen (nagyon régen) a pottyantós (röviden: a budi) volt, egészen pontosan: a (nagyon) régi pottyantós (emléke) mellett van egy szép nagy orgonabokor, amelyet befont a csipkebogyó*. Ennek a csipkebogyónak a tetejéről lelóg egy elhalt levél (ami nyilván nem csipke, sokkal inkább orgona, persze), elhalt, de a természet rendje szerint még meglehetősen sokáig része az Egésznek, ha rajtam múlik, örökké. 

Ez a levél a délutáni napfényben úgy (nap)fürdőzik, hogy anélkül, hogy bármit is tenne (csak lóg, mint tudjuk, mindenféle kötelezettségtől már mentesen)), átengedi magán a fényt, a környezet nem változik, maga sem változik, mégis minden alkalommal képes új arcot mutatni. Jobban tetszik, ha úgy gondolom, öreg, ráncos arca mindennap tartogat valami fényt számomra.

 

*igen, kijelenthető, hogy a kert közepén volt a budi

Legutóbb, mármint a múlt héten

azt írta egy megrendelő, aki nagyon örült és nagyon kedves levelet írt, hogy türelem táskát terem és én akkor nagyon elszégyelltem magam és teljesítettem is egy olyan másik táska-neszesszer kérést, mely másfél hónappal ezelőtt érkezett hozzám. Mára lett készen, tessék. Előbb-utóbb mindenre sor kerül, ez a bizonyíték.

Több fotó is készült, konyhában, szobában, széken, földön, füvön, cseresznyefán, tiszafán, de a legjobban Istvánon nézett ki, nem véletlen, hiszen ő mégiscsak király.

 

Régen varrtam leveles táskákat, de nem esett nehezemre, de nem ám. A neszesszer a vállalhatatlan fotókan van, de nem lehet nehéz elképzelnetek. :o)

Azt szoktam kérni

a megrendelőktől, hogy a vállalt határidő közeledtével verjék az asztalt, csapkodjanak, különben ki tudja, mikor lesz táskájuk/takarójuk/egyebük. Hőzöngeni kötelező. Ehelyett szelíden érdeklődnek, ami nekem megszégyenülés, így gyorsan elkészítem a kért terméket.

Ez a táska nem a fent említett kategória terméke, nem is új, de újra felkerül a megfelelő helyekre, ide is, oda is.

 

Eltörtem

három tűt a tegnapi projektben, ezért váltottam, s gondoltam, csak az applikációt, csak azt csinálom, aztán nem bírtam megállni mégsem. Éjjel sokáig, reggel korán, de ez most jó volt, nagyon jó...

Kicsit változtattam a formán, még a sokkal korábbi változatokhoz képest is, a tegnapihoz pedig mindenképpen, ez is kedvemre való lett, talán egy fokkal még jobban tetszik. 

 

A történet pedig úgy szól, hogy egy évvel ezelőtt egy esküvője előtt álló fiatal lány vásárolta meg az egyik zöld táskámat (hasonló design, de levelekkel), örült neki, szerette, majd amikor egy családi ünnepségen összegyűlt az apraja-nagyja, akkor derült ki, hogy a testvére is vásárolt egy hasonlót, nem egyforma, de majdnem. Mondhatnám, hogy az egyembercsakegyfélét analógiája az egycsaládcsakegyfélét, mert most a mama is kap egyet, szürkét kért, piros-fekete levelekkel.. A sok levél helyett ajánlottam ezt a néhányat, a piros helyett bordót, szerintem elegáns, visszafogott, méltóságot sugárzó lett. 

Hiába, ahány táska, annyi személyiség.

(véleményt, de őszintét, nem baj, ha másnak nem, annak a véleménynek is örülök)