Meggondolva

Legyen kockás a takaró, ezt akartam, erre vágytam, erre gyűjtöttem az ingeket, sok inget, meg még többet, szépen felvagdostam, kisimítottam, dobozba zártam, hogy csak gyűljön, gyűljön. És várjon, várjon. Elég lenne a takaróra, biztos, hoyg elég, tarka is meglehetősen, s ahogy szerettem volna, hogy kisléptékű, nagyléptékű, piros, zöld, barna, kék, van itt minden, kérem, csak a kockás takarót, azt nem akarom már. Már nem vágyom rá. Már nem arra vágyom.

A kockás textilek csak egy része került a kezembe, és ez a koszorú, mint előjel, vagy mementó, hogy szembesüljek a vágyaimmal, kell nekem nagyokat álmodni, nagy takarót, nagyon kockásat, nagyon sokfélét, nagyon nagy marhaság.

 

Átváltozva

Hogy a medvehagyma, az meg egy varázslat, hogy zöldség márciusban, kenyérre való, faljuk is, hű, de finom, hű, de jó, hogy sokat szedjél, még többet, ezt mondjuk,  de hogy virág májusban, vázába való, hű, de szép, de le ne szedd, hozzá se érj, eszedbe ne jusson, mondjuk, erdőszépítő, lélegzetelállító, all in one, én mondom. 

Fenyegetőzve

Ezért a pár napért cserébe az elkövetkezendő két hétben nyafogás lesz nyafogással*, meg néha siránkozás is, hogy tudtam én, hogy lesz böjtje ennek, meg aki nem dolgozik, ne is egyék, lesz itt éjszakázás, meg éjt nappallá téve, és egyéb finomságok és nem mondom, hogy nem félek előre, de igen jólesett nagyvonalúan, időnként már-már pazarlóan kezelnem az időt. 

* két hét múlva wamp. ja, nem is, hanem 10 nap múlva. még több nyafi jön.

Elemi részecskék - spoilerveszély (18+)

Néhány hete (hónapja?) egy általam többször látogatott blog oldalsávjában tallóztam, kiket, miket olvas a bloggerina, ez mindig érdekes, előfordult már, hogy ilyen közvetett úton kapcsolódtam be mások életébe, vagyis annak követésébe.. Ott találkoztam hasonló élménnyel, mint ezen könyv kapcsán, az a blog ugyanis a szexualitásról szól, csak ez így nem adja vissza az igazat, csak a valódit, szóval, pornográf volt erősen, na. Tudatosan nem is szólt másról.

Én nem gondolom, hogy prűd lennék, nem fordítom el szemlesütve a fejem egy-egy erősebb szexjelenetnél, nem érzem, hogy a távirányítót kellene keresgélnem, amikor a hálószobákba mélyébe megyünk, így viszont kicsit többet kell ahhoz tenni, hogy én ezen megdöbbenjek.

Az Elemi részecskék-et kölcsönkaptam, s bár a fülszövegben van bizonyos szempontból való utalás a tartalomra (helyenként naturális könyv), én nagy érdeklődéssel futottam neki, hiszen olyan kérdéseket boncolgat, mint magány, tehetetlenség, érzelmi, értelmi zűrzavar, kiút,satöbbi.  " ... első számú téma a XX. század  második felében bekövetkező társadalmi és emberi kapcsolatok megváltozása. Houllebecq kiváló humorérzékkel festi le a new age-es világot, a hitek, filozófiák, ezoterikus tanok kavalkádját, a megváltás megannyi megvásárolható segédeszközét."

Ez így igen-igen vonzó volt a számomra, neki is ugrottam, a nagy kupac könyvből, amit kaptam, ezt választottam. Aztán.... aztán meg jól elegem lett belőle, mert speciel értem én, hogy kiüresedés, válaszkeresés, boldogsághajszolás, és igen, tudom, hoyg vannak, akik ezt a szexualitásban próbálják megtalálni, meg még azt is értem, hoyg ha ebben, akkor erről kell írni , ne legyünk szemérmesek, a szembecsukás nem tünteti el a tényt, rendben, de basszus, hogy a könyv 1/3 részében olyan leírásokat találunk, amelyeket bármelyik 18+-os csatorna is megirigyelne, az azért durva. Rég nem arról van szó, hoyg két ember, az a legegyszerűbb változat a könyvben (részletekkel, persze), minimálprojekt, sokkal inkább, hogy három ember, négy ember, sok ember, swinger klub swinger klub hátán, hogy ki elől, ki hátul, és ki még tovább, na, itt hagyom abba.

Szóval, az a helyzet, mert Kecs kérdezte, hoyg mitől  kap egy könyv 1,8-as értékelést, én valahogy úgy vagyok vele, hogy értem (érteni vélem) a mondandót, és azt is elfogadom, hoyg ilyen van, létező jelenségről beszélünk, attól, hogy homokba dugjuk a fejünket, még létezik, és felmerülhet megint a kérdés, hogy  mi is a művészet feladata, hogy ábrázoljon is, oké, azonban szeretném azt remélni, hogy a kevesebb néha több. Hogy régen rossz, ha már mindent csak a teljes kimondással és ábrázolással érthetünk meg. Ha már nincs utalás. Ha már csak nyersen és egyértelműen. Hogy sokkal jobban megráz, amikor tudom, mi történik,  pedig nincs pontról pontra leírva.

Nem tetszett a könyv, még akkor sem, ha hírnevet hozott az írónak, és akkor sem, ha egyébként valóban a valamilyen szinten mindannyiunkban jelenlévő kérdésekre keresi a választ.

Tágítva

Elveszek a részletekben, tudom én, minden szempontból, miért lenne a fényképezés kivétel. Ahogy élsz, úgy fényképezel. Pedig szeretnék én az univerzummal együtt élni, látni a globális együtthatókat, szeretnék, mégis maradok a magam köré épített mikrokörnyezetben.  

Ezért vannak az én bibéim is, levelek, növények, fák törzse, egy-egy tárgy. Néha ember is. Néha. És még ritkábban maga a táj, hogy a horizont kitágul , én pedig képes vagyok befogadni a nagy egészet.

De lehet, hogy csak arról van szó, hogy sem a technikát, sem a kompozíciót tekintve nem tudom visszaadni a valóságot. Ki tudja.

Rosszalva

Én azért kicsit rossz néven vettem, amikor azzal zártam le egy témát, hogy nemsokára már meg is halunk (ilyen kedélyes témát találtunk a tavaszi estében hazafelé autózva, gyönyörködve, elmélázva) és erre a háznál lévő férfi bólintott, hogy egy szempillantás.

A helyes válasz a követező lett volna: dehogyis, mi sose halunk meg, ha mégis, akkor csakis együtt, és ha muszáj, akkor is csak rengeteg évtized múlva, de szerintem mi inkább sose. 

Férfi.

Koronázva

Hogy bibéket fényképezek, a háznál lévő férfi ezt így mondja, pedig nem is, tessék, koronát is. Bóbitakoronát, mondjuk. 

Ennek egyébként ma vége szakadt, megtanított nekem egy újabb dolgot a kis masinámról, így aztán születtek tájképek is, na, ezt a szót sem írtam még ide. Azokról majd holnap.

több fotó pedig itt

Megelőzve

Úgy fogom most már csinálni ezt a táskás részleget, hogy a hét vége felé összesítek, aztán vagy kimarad valami vagy nem, majd igyekszem figyelni. Most viszont rögtön a kivétellel kezdem, mert ez nagyon friss és nagyon szeretem, megérdemel egy külön postot. Olyan táskát szerettem volna, ami csajos, friss, meg többféleképpen is használható, de ezt már vagy fél éve tervezem, van több (remek) rajz is a füzetemben, hogy hogyan szeretném, csak idő nem volt.Legalábbis azt hittem, ez  a baj.

Aztán tegnap olyan szötyörgős napom volt, amikor belekezdtem ezer dologba és semmi nem esett jól*, semmi, de semmi, végül gondoltam, hogy oké, akkor most. És akkor kiderült, hogy nem működik az, amit lerajzoltam.

Nem találtam csomagolópapírt, így valami gasztróújság lapjait ragasztgattam össze, azokat szabdaltam szét, de minden próbálkozás kudarcba fulladt, például én makacsul ragaszkodtam hozzá, hogy olyan kerek füle legyen, mint ennek a tavaly tavasszal készült táskának, de ez most nem jött össze, egy másik alkalommal megint nekifutok.

Végül éjfél előtt nem sokkal elkészült a táska is, s bár ez pont az a típus, ami modellen mutatna jól, azonban azt nem találtam, így maradt a klasszikus fényképezés.

A táska kézitáskaként kezdődik, érdekes fülmegoldással, majd válltáskaként folytatódik, itt azonban elágazik az út, hiszen a vállpánt két helyre is felcsatolható, attól függően, milyen hosszúra szeretnénk engedni. Ha az alsó fülre csatoljuk, akkor éppen a hónunk alatt hordhatjuk, ha a felső fülre, akkor normál válltáskaként. Hogy pedig a vállpánt állítható, bármelyik szintre csatolva viselhetjük cross-body-ként is.

Freshness, ez a neve, pimaszság / szemtelenség, ebben az értelemben. Most ebben a pink-zöld színkombinációban van, de lesz itt még nemulass.:)

*mondjátok, hoyg van ilyen

Falánkoskodva

A croissant annyira jól sikerült (rongyosra, ahogy kell), hogy a háznál lévő férfi a fél éjszakát ülve töltötte, pedig én úgy emlékszem, hogy a második után nem ettünk többet és meg is dicsértük magunkat, hogy már bölcsek is vagyunk (korral jár), tudjuk, hogy a friss, meleg croissant után rettenetes bűnhődés következik, lám, lám, mi már nem esünk ebbe a csapdába bele, mennyit okosodtunk mi már, íme. 

Snitt.

A következő jelenetben  nyöszörögve lépett be a szobába, hogy én minek sütök ilyeneket, mikor tudhatom, hogy ő mégsem bírt megállni, hat után nem számolta.
Höhöhö.

(nem tudom, érzékelhető eléggé, hogy én bezzeg)

Elengedve

Az az időszak, amíg sikerült többé-kevésbé feldolgozni, hogy a gyerekeink felnőttek, de legalábbis felnőni látszanak és a prioritásaik közé már nem feltétlenül tartozunk bele, ami nem azt jelenti, hogy nem beszélünk velük, nem tudunk róluk, nem találkozunk velük (sőt, mindezt megfordítva, tehát nem azt jelenti, hogy ők ne beszélnének velünk, ne találkoznának velünk...), hanem egyszerűen már nem annyira, másképp fogalmazva* nem csak mi vagyunk a világ közepe, szóval, ez az időszak nagyon hosszúra sikeredett nálam, ezt elfogadni és ezzel együtt élni nekem nagyon nehéz volt,  és azt hiszem, bele is haltam egy kicsit, de én általában bele szoktam halni a megváltoztathatatlanba. Sőt, már korábban is haldokoltam, mert emlékszem, hoyg egyszer vasárnap, az ebéd utáni alvásból sírva ébredtem, történhetett valami tudatmódosítás álmomban, mert mondtam a háznál lévő férfinak, hogy mi most már mindjárt öregek és magányosak leszünk, ehhez konokul és iszonyú szomorúan ragaszkodtam. Meg sírtam is, sokat. Meg nyöszörögtem a lányoknak is. Azt is sokat.

Na most ez a megszomorodott állapot oda vezetett, hogy nem volt kedvem főzni, pedig én korábban sokat és örömmel, meg különlegességeket is, és befőztem hatvan kiló barackokat, tele volt a spájzunk, roskadtak a polcok, de már maga az, hogy megtervezni a menüt, nemcsak ünnepekkor, hanem általában is, szóval, ami konyhával kapcsolatos, minden jöhetett. Ez elpárolgott belőlem, ez az öröm, főztem én!, és még finom is volt, de azt hiszem, a rutin vezetett át ezen az időszakon, vagyis, volt terített asztal, főtt étel, sütemény, ízlett is, tehát az ízlelőbimbóim nem vesztették el funkciójukat, csak valahogy a lélek nem állt a test mellett, de sokáig ezt észre sem vettem, aztán észrevettem, de nem értettem, aztán megértettem, és akkor még rosszabb volt.

Aztán eltelt nagyjából egy év,  vagy valamennyi, nem tudom, mert ez nem a fizikai történésekhez kapcsolható, hanem sokkal inkább az elengedéshez és ennek feldolgozásához (belül történt,  mi megesett**), a lényeg az, hoyg felszívódott (vagy felszívódás alatt van) ez a fájdalmas ciszta, de tulajdonképpen csak arról van szó, hogy szeretném mások számára érthetővé, a magam számára  pedig örömteli summázássá tenni az egyre szaporodó főzéses, befőzéses, sütéses bejegyzéseket.

Most például croissant készül.

*mert ez lényeges, ma reggel óta tudom

** Kányádi Sándor

Megfogalmazva

Minden a megfogalmazáson múlik, de legalábbis sok minden, hogy a forint az euróhoz képest 293 forintra erősödött, míg a svájci frank reggelre 241 forintra gyengült.

Befőzve I.

A múltkor említettem, hogy van a FB-on befőzünk csoport is, sőt, Befőzünk!, így,  és az a különlegessége, hogy az év minden hónapjában befőzünk valamit, tehát a számomra megszokott és jól bevált befőzős hónapok most szépen kisimulnak az egész évre. Május az első hónap, de van nekünk nulladik hónapunk is, azt hiszem, nem bírtunk magunkkal. Néhányan pitypangból csináltak lekvárt vagy mézet vagy mézízű lekvárt, nem is tudom, különlegeset, az a lényeg, én a pitypangot legfeljebb lefényképeztem, de ezzel még máshol sem villoghatok, nemhogy ott. Nincs türelmem hozzá. Mert pitypang az lenne.

Ginger Ale-t viszont már ezer éve akartam, mert izgatta a fantáziám (azt hiszem, én ezen az izgalmas szinten maradok végig, nem lépek tovább), tessék, ennek is eljött az ideje. Miután beszereztem a muscovado cukrot (vagyis bementem ide, de gyakorlatilag mindenhol van, szóval, nem nagy kihívás, csak itthonról nézve), már csak gyömbér kellett, de az mindig van itthon. És egy kis fűszer. Egyelőre egy kis üveggel készítettem, mégpedig azért, mert volt már cukrom is, gyömbér is, kardamom is, csak éppen feketebors és szegfűbors volt egy adagra való, a boltba pedig lusta voltam elmenni, pedig ezek még nálunk is vannak.

készen van!

kardamom

gyömbér

muscovado cukor

szegfűbors

  feketebors

A recept Esztertől van, már a chilis narancslekváromat is az ő útmutatása alapján csináltam, bevált az is, ez is. A szörp, mármint a Ginger Ale, nagyon fűszeres, nagyon intenzív, nagyon finom. Én még csípősebbre készítettem, kicsit több a gyömbér az enyémben, szeretem érezni a gyömbérre jellemző csípős utóízt, Zoltán szerint a csípős nekem alapíz.

Az áprilist ezzel abszolváltnak tekintem. :)

Meglelve

Kirendelődik nekem ám a vigasz is, olyan egyszerű formákban, mint egy pitypang, ki gondolná, telis-tele a kert vele, ám a rácsodálkozás csak most jött el. Mert most van az ideje, a rácsodálkozásban megbúvó fellélegzés  röpke pillanata.

Elfedve

Hat csomag Leucoplast-ot használtam fel a seb befedésére, nem látszik semmi belőle, a lázas lüktetést... azt meg csak én érzem.

Villámsújtva

Az első két felvonás alatt  nevetgéltünk, de még röhögtünk is, de akkor is azt mondtam, hogy jaj, mi lesz ebből, minek is az lett a vége, hogy zaklatott és feldúlt vagyok, a régi seb, mely  sosem gyógyul, mindig szivárog, most felszakadt.

Sokallva

Mi már egy ideje csak celebkutyának hívjuk a Zsömit, nem telik el nap anélkül,  hogy valaki fel ne sóhajtana a kapu előtt, hogy milyen cuki/édes/aranyos, megállnak vele beszélgetni, ő meg billegteti a fejét, szerintem direkt, mert tudja, hogy ettől döglik a nép ezt mindenki imádja. Az is rendben van, hogy a wampon egy vásárló férje beszélgetett velünk róla, meg még az is, hoyg a héten történt megbeszélés zárómondata a Zsömi fülével (és puszikkal) volt kapcsolatos. Na de az, hogy egy főiskolai csoporttársam azt írja, hogy ő rohant valahova autóval és a búzatáblában* előbb a Zsömit ismerte fel, s utána minket, szóval, az azért... sok, Julikám.

Több fénykép a szokásos helyen.

*tegnap reggeli kirándulás

Vágyódva

Mióta ezt láttuk, erre vágytunk. És lőn.
És nagyon...

Beleképzelve

A muscovado cukor nekem Tom Sawyer, meg Huckleberry Finn, egy kicsit a Dél, hogy melasz és karamell, sűrű, aranyló délután, gyapot, és még rabszolgák is felsejlenek a háttérből.

Nagyon kell ügyelnem, hogy maradjon belőle a betervezett projekthez .

Felváltva

A múlt vasárnap nemcsak, hoyg wamp volt, és nemcsak, hogy Éva szülinap, hanem a remek szervezőképességemnek/feledékenységemnek/lelkesedésemnek/odanemfigyelésemnek köszönhetően este még színházban is voltunk, 6-kor összecsomagoltunk, 3/4 7- kor beléptünk a színházba. Pontosan 19,00-ig hullafáradt voltam, meg akartam halni, aztán felgördült a függöny, onnantól én sehallselátdömötör módjára.

A héten kétszer be kellett menjek a városba, ami annyira azért nem jó, nekem biztosan nem, de vasárnap megint színház, ami viszont remek és előtte még elmegyünk megnézni a kiállítást is. Kiveszem én a fővárosból mindazt, ami nekem fontos.

Holnap pedig állítólag korán kelünk, melynek oka a mai felhők, nem tudtam betelni velük, ez a többrétegű, alacsonyan szálló felhőkompánia, masina viszont egyikünknél sem, hát megbeszéltük, hoyg reggel korán ki/be az erdőbe, zsömlével, masinákkal, szép az élet, jó az élet, én mondom.

Megmentve

A krókuszok ki sem bújtak, mert lyuk lett a helyükön (hogy maguk hová tűntek, nem tudom, talán mint hagyma fejezték be pályafutásukat), éppen belefér a létrehozója feje, a szomszéd nénitől kapott, s általunk gondosan elültetett (vertikálisan növő) bokor* először kiesett a földből,  majd mikor ezt a problémát orvosoltuk, akkor előbb fejmagasságig (nem a mi fejünké) metsződött vissza, majd bokáig, a nőszirom három levelet hozott a negyvenből, a pünkösdi rózsa helyén ledöngölt föld van, azon ugyan át nem tör  semmi, de a legjobb a tulipán. A tulipán ugyanis bimbózó korában gyönyörű volt, ugyan mind sárga, de tulipán. Nagyon nehezen akartak kinyílni, mígnem  a tettes, látván, s nem tűrhetvén szenvedésüket, kicsit megnyitotta őket, rásegített a kipattanásra, mondjuk így,  mára azonban (tulipán)fejek hullottak a porba. Meg a Zsömi szájába.

Így aztán mentettem, mi menthető.

És ezek csak a kinti alkotások.

* tehát, hogy nem szélesedik, hanem nő felfelé, viszont nem is fa