2012. szeptember 17., hétfő

Welcome autumn

Felvezetés

Pár hónapja (az nem lehet, hogy éve, ugye, nem) valaki felvetette (de ki??), hogy lehetne a blogra olyan gombot rakni, hogy adomány vagy valami hasonló, tegyük fel, hogy valakinek tetszik az adott bejegyzés és úgy gondolja, hoyg támogatja a bloggert 200 forinttal, vagy valami hasonló volt, fogalmam sincs, hoyg ez lehetséges? törvényes? legális? megtette valaki? (hizlal?) vagy mi van ezzel, de az biztos, hogy én most szívesen idebiggyesztenék egy ilyet gombot, mert mondjuk, ha a mozgólépcsős posztra érkezett like-ok darabja csak 100 forintot érne, már milyen hawaii lenne. 
Én cserébe megígérném, hogy mindennap írok, méghozzá frappánsat, érdekeset (what's more: érdekfeszítőt), jópofát vagy éppen humorosat, mondjuk, reggel megkérdezném, hogy ma mi legyen? legyen aktuálpolitika? milyen lábbal keltetek? ha kedd, akkor Belgium humor? bértollnok lennék, na, nem szégyen az. Igazán nem lennék hálátlan, kiszolgálnám az olvasókat, ki én.

Addig is, míg ez ilyen nyitott marad, mondom, hoyg felszámoljuk a sosemvolt nagypolgári életünk egyes darabjait, melyek már azzal meglepetést okoztak számunkra, hogy vannak.

Üveg által, homályosan

Nem látok éles  körvonalakat, de érzem, hogy van különbség a barát és a kedves ismerős között, s bizony előfordul, hogy egyikből a másikba átcsúsznak emberek. Most éppen a kevésbé örvendetes része zajlik, s ez nagyobb szomorúság, mint hogy piszkos az ablaküveg.

2012. szeptember 16., vasárnap

ma pikírt vagyok

Én továbbra is úgy vélem, hogy vannak dolgok (cselekedetek, reakciók, stb.), amelyeket bár nem foglalt senki törvénybe, ettől függetlenül még élnek és vannak, nevezzük szokásjognak, s éppen, mert szokásjog, nyilván nem kötelező (értsd: nem jár büntetés a figyelembevétel mellőzéséért*), ám ettől még léteznek. A kismamáknak/időseknek való helyátadást ne kelljen már szabályként rögzíteni, mondjuk.

Szokásjog az is, hogy mutatom az új táskákat, mivel azonban ez sem kötelező, így vagy elmarad vagy sem, mindenesetre a be nem tartással senkit meg nem bántok.







* mert a kötelezőnek lehet más olvasata is, ugye

2012. szeptember 15., szombat

közlekedj okosan - mert figyelek

Ezt nagyon élveztem, nagyon érdekes kommentek érkeztek az előző bejegyzésre, de az is igaz, hoyg engem nagyon érdekel, ki hogyan közlekedik, imádom megfigyelni az embereket, hogy ugyanolyan kontextusban ki hogyan viselkedik, de maga a kontextus mindegy is, csak most éppen a közlekedésről van szó.
Nem mondom, hogy nemzetkarakterológiai jegyekre következtethetünk belőle (hiszen ez ugyanolyan sablon, vagyis sztereotípia, mint bármilyen más általánosítás), mégis ...érdekes. Nagyjából az derült ki, hogy mi, magyarok nem állunk a mozgólépcső jobb oldalára (mert nem és kész. azt a szabályt szeretjük, amelyben értelmet látunk, hogy mi az értelmes szabály, azt pedig mi magunk döntjük el, ne mondja meg nekünk senki, hová álljunk, oda állunk, ahová akarunk), a bécsiek betartják ugyan, de lehet, hogy csak azért, nehogy szóba kelljen állni a másikkal (zavarukat, mely a renitensen bal oldalon állók keltenek bennük, nem is tudják kezelni, verbálisan semmiképpen nem, fú, ez nekem nagyon különös). 
Mivel a dolog régóta izgat engem (izgalmas az életem, na), eszembe jutott, hogy Párizsban* például lazán veszik ezt, általában a jobb oldalon állnak, tehát nagyjából követik a szabályt, viszont előfordul, hogy nem, de akkor sincs probléma,  a sietők szólnak, az állók félrehúzódnak, van kommunikáció a két fél között, mindenki megkapja a magáét, a siető a szabad utat, a rossz helyen álló a kérést, semmi feszültség.
Az olaszok teljesen mások, szerintem ők egyszerűen imádják a sorbanállást, sűrűn, vastagon, egymás mellett, nemigen tartják be szabályt, de ha ebben a tömegben valaki haladna előre, az is csak jó, mert akkor lehet intenzíven gesztikulálni, kiabálni, méltatlankodni, csakis jó dolog sülhet ki mindebből. Én egyébként mindig is úgy gondolok az olaszokra, hogy ha mondjuk a franciákat tekintem a barokknak, akkor az olaszok mindenképpen a rokokó, a lazaságnak egy kicsit már túlburjánzott változata.
Stockholm-ban viszont, na, ott rend van, állnak az emberek a jobb oldalon és nem emlékszem, hoyg ettől kényelmetlenül érezték volna magukat, szerintem ott a logika az úr, s mivel ez helyes és érthető(nek nyilváníttatott), betartják, nem értetlenkednek.
Brüsszelben és Amszterdamban csak a reptéren mentem mozgólépcsővel, akkora távolságok vannak, hoyg vízszintes  mozgólépcsők vannak a gyorsabb haladás érdekében, tehát ha valaki gyalogolni akar, megteheti a mozgólépcsőn kívül, azonban, ha mozgólépcsőn van és még ennél is gyorsabban** akar haladni, van helye, van tér, senki az útjába nem áll, tegye. Udvariasak, de közömbösek. (közömbösek, de udvariasak)
És az is eszembe jutott, hogy az egyik kedvenc könyvem ez,  már vagy 20 éve, talán érthető, hogy nem véletlenül, egy kicsit másról szól, ill.más a vizsgálódási szempont, a proxemika, azonban bármennyire is tiltakozunk, egészen különböző módon éljük meg, éljük be a teret, és ez minimum, hogy roppant izgalmas.


* itt azért meg lehetne állni, mert Párizsban a metró önmagában egy szociológiai vizsgálat tárgya lehetne (nyilván máshol is, de itt feltűnő volt), milyen állomáson milyen a közönség, ahogy halad az ember kifelé, egyre egzotikusabb emberek az utasok, ennek megfelelően a szabálykövetés egyre lazább)

** fizikai feladvány: ha adott egy 5 km/h sebességgel közlekedő ember, aki egy ilyen, mondjuk, 10 km/h sebességű vízszintes mozgólépcsőn megy 350 métert, eléri-e a 10 perc múlva felszálló gépét, ami 2500 méterre van tőle? és aki gyalogol szimplán? és aki csak áll a mozgólépcsőn? hm? ( a gép persze nem száll fel 10 perc múlva, de beszállni már nem tud)

tudatosság

Egy hetes szappanos fürdés után a férfi kijelentette, hogy mégsem jók ezek a szappanok, neki például iszonyatosan kiszárította a bőrét, s bár nem kényes jószág, ez azért mégiscsak kellemetlen érzés. Majd kiderült, hoyg egy hétig a bőrradíros szappanommal tisztálkodott.

(ezt követően egyetlen olívaolajos szappanos fürdés után visszavont mindent)

2012. szeptember 14., péntek

Mégis mit mondjak arról a városról, amelyben az emberek nem tudják felfogni megtenni, hogy a mozgólépcső jobb oldalán álljanak?

2012. szeptember 13., csütörtök

Tudtam én, hogy baj lesz belőle, hogy a Zsömi széttépte A cipőm, csak akkor még nagyon messzinek tűnt az esős idő, különben pedig arra gondoltam, hogy van még egy olyan, amit fel tudok húzni, csak nem mindenhez való. Lenvászon gatyához határozottan nem.
És van egy csomó, ami nem jön rám, évről évre szélesedik a lábfejem, mondanám, hogy oda hízok, azért, de hát nem.Nemcsak.
Nem megy bele, 
belemegy, de lépni sem tudok, 
belemegy, lépdelek a fürdőben és kész,
ezeket nyugodtan kidobhatom, nincs az a plasztikai sebész, aki lábat csinál az én mancsaimból.

Meg eszembe jut egy általam szervezett céges hajókirándulás, ami baromi jól sikerült, nem azért, de tényleg, hajókáztunk fel-alá a Dunán, az utolsó visszajövetelnél előbukkant a Parlament mögül a telihold és akkor azt mondták, hogy na, azért ez már szinte túlzás, kedves Rita, én meg akkor még (viszonylag, a most-hoz képest mindenképpen) csini voltam, és volt egy (lepődjön meg mindenki: lenvászon) türkiz színű szoknyám, meg egy ugyanolyan, ám mintás, blézernek nevezett, valójában háromnegyed ujjas, karcsúsított ingem, és volt ehhez egy tök jó fehér fölsőm, még ilyeneket hordtam, muhahaha, volt ehhez gyönyörű szép kiegészítőm is nyaklánc formájában, de ez semmi, mert volt (van) mindehhez egy helyre kis cipőm, cipellőm, tökéletesen passzolt a fentiekhez, csak éppen csillagokat láttam benne, határozottan emlékszem, hogy a teliholdas résznél már rettenetesen szenvedtem. Na de a legszebb még ezután jött, mert késő este volt, én meg ugye vidéken lakom, haza kellett jönnöm, vártam valami buszfélére, ami elvitt valameddig, hogy ott összeszedjen a férjem, de addig is elütöttem az időt a Mammutban*. És ott elszakadt a cérna, de olyannyira, hogy lecseréltem a topánkám a táskámban lévő narancssárga lapos papucsra, jó, nem strandpapucs, hanem egy bőrpapucs, de attól még!, mit is mondjak, hogy néztem ki. Nem véletlenül részleteztem az aznapi outfit-et, érdemes visszatérni rá.

Na, ez a cipő például még megvan.


* ott van a buszmegállóm, még szerencse

lázadás a bounty-n

Nem fogok címeket írni a bejegyzésekhez, nem és nem. Az más történet, ha beugrik egy frappáns, jópofa cím, de hogy azon törjem a fejem, hogy figyelemfelkeltő frappáns és jópofa legyen, na, azt nem.
Különben a címkékről is egyre jobban leszokom.

64, 4 Fahrenheit, az kevés

A lábam fázik (a lábaim fáznak), rettenetesen álmos vagyok, valamint töpörtyűről álmodozom. Esetleg szilvás crumle-ról. Vaníliaszósszal, naná.

2012. szeptember 12., szerda

teremtő erő

Az új fotóháttérért pedig mondjuk köszönetet a kis Zsöminek, aki a fénysátramat a napi séta elmaradása okán széjjelszaggatta.
Majd levonom a béréből rágcsálnivalójából.


Befőzés XXIX. - szilvalekvár. sok. sokféle

"Szabó Gyuri bácsi a bükki füvesember azt is elmondta, hogy rákban nem lehet meghalni. Mert a szervezet öngyógyító, ilyenkor az immunrendszert kell erősíteni és az adott rákra való növényeket használni. Testünkben mindig vannak rákos sejtek és ezeket a szervezet normális esetben kordában tartja. Ha gyengül az immunrendszer, akkor képesek csak az elburjánzásra. Nagyon fontos, hogy higgyük, sőt, tudjuk, hogy a rák nem halálos ítélet. Abszolút gyógyítható.

Elmondta, hogy a székelyek mit használnak rákgyógyszerként, teljes hatékonysággal.
És ezt tudóscsoportok nemrégiben be is vizsgálták, igazolva a gyógymód hatékonyságát. Tehát Erdélyben egy nagyon egyszerű orvosságot használnak a rák gyógyítására. Szilvalekvárt. Igen, szilvalekvárt. A szilva gyógyító erejű, kimagaslóan magas az antioxidáns tartalma. Frissen is érdemes szezonban sokat fogyasztani belőle, de aszalt szilvaként is hatásos, valamint lekvárként is. Nos, nem csak hungarikum a kiváló házi szilvalekvár, de csodálatos erejű rákgyógyszer is. "

internetes gyöngyszem, kár, hogy nem hiszek benne, mindenesetre rajtunk nem áll, mi megelőzésre használjuk majd :D



24 kiló szilva érkezett, de nem egyszerre. Két egymást követő nap. Továbbra is a zepter-ben* készítettem, a tűzhelyen, ill. a sütőben is, de csak ebben az edényben. Felraktam (beraktam) és magára hagytam, elrotyogott magában, néha (óránként) megkevertem, de nem azért, mert féltem, hoyg leragad, hanem, hogy megnézzem az állagát. A sütőben készülttel még ennyi gond sem volt, bedugtam a sütőbe, tettem rá fedőt, hat órán át békén hagytam, majd kivettem a sűrű masszát.

 házon belül kialakított szólás: áll, mint szilvában a kanál
(pedig itt friss, meleg volt a lekvár, dermedés után már nem készült fotó) 

 
Ami a sütőben készült, az recept alapján alakult, ahogyan eddig mindig, ami a tűzhelyen készült, ott nemcsak fűszerezésbeli, hanem időbeli különbségek is voltak, vannak  8, 10 és 12 órán át készültek, tapasztalatom szerint az utóbbiakat már érdemes figyelgetni, nagyon szépen koncentrálódott a gyümölcsben lévő cukor, ebben az esetben a kevergetés nem ártott, egyre erőteljesebben kellett tenni, ahogy sűrűsödött, úgy vált egyre nehezebbé. Az is érdekes volt, hogy bár mindig full-ra megtöltöttem a fazekat, mégis minden egyes óra elteltével csökkent a vízszint mennyiség.


Nem tudom felidézni a sorrendet, különben sem lényeges, de az biztos, hogy készült  9-10 üveg chutney, a többi ment lekvárnak. 31 kisebb-nagyobb üveg. Készült

- sima szilvalekvár, semmi nélkül (szilva, nothing else)
- vörösboros szilvalekvár, vörösbor (szilva, kevés cukor- savanykás volt a szilva)
- vörösboros, fűszeres szilvalekvár I.  (vörösbor, szilva, fahéj, gyömbér, némi cukor)
- vörösboros, fűszeres szilvalekvár II.( vörösbor, szilva, szerecsendió, fahéj, citrom leve, némi cukor)


A végére meguntam, megmondom őszintén, nem a macerát, mert az kimaradt, hanem magát a szilvát, úgy éreztem magam, mint amikor általános iskoláskoromban egy hétig szilvát szedtünk, a végére már bármilyen más gyümölcs látványa jobban esett. Most viszont jólesik ránéznem a spájz szilvarészlegére.



* a rengeteg felesleges ajándék mellett időnként kaptam ilyet is anyósomtól

2012. szeptember 11., kedd

lélegezzen mélyeket

Milyen jó is lenne, ha lenne egy kisokos, amit bizonyos esetekben az ember fellapozna, s előbb- vagy utóbb, de ráakadna az adott szituációban egyedül helyes (vagy éppen hogy nem, hanem választhatnék a, b, c megoldás között, de bármelyikre is böknék, csak jó lehetne).. mire is?  Magatartásra. Reakcióra.
Tegyen így, s máris könnyebb.
Volt nekem a fb-on egy követőm, aki nagyon gyakran megosztotta a fényképeimet, kedvelte a táskáimat, nemcsak abba az értelemben, hoyg nyomott egy like-ot, hanem valóban, kedvelte a fényképeimet is, soha nem jelezte, hogy figyusz, megint megosztottalak ám, egyszerűen ami tetszett neki, azt megosztotta és kész. De ez már régóta ment, előbb-utóbb csak felfigyeltem rá, néha beszélgettünk. Aztán egy hete jelezte, hoyg most aztán már neki is kell egy táska, küldött egy képet, hogy nagyjából milyet szeretne, egyeztettünk a színről is, másról is. 
(Közben megosztotta ezt a fényképemet, írt oda egy furcsa mondatot, de ez (persze) már csak a történtek fényében furcsa, ahogy lenni szokott.)
Én aztán még kérdeztem valamit, amire nem jött válasz, de ezt nem furcsálltam, nekem is gyakran napok kellenek, mire válaszolni tudok, bár Ágnes mindig aznap szokott reagálni. Két nap után azért már tanácstalan voltam, s felmentem a fb oldalára, hogy akkor megkérdezem, megkapta-e egyáltalán az üzenetem, vagy megint csak vacakol a facebuk.
Nos, nem véletlenül nem érkezett válasz, sőt, nem is fog, soha többet. Ágnes meghalt. Saját döntés.

Többet nem írok erről, nem fogom ragozni, csak most még mindig dermedt vagyok.

2012. szeptember 10., hétfő

In memoriam

Időnként az elrontott fényképeket szebbnek látom.
Az elrontott életeket is.


2012. szeptember 8., szombat

Befőzés XXVIII. - szilvachutney

Ebben a befőzési szezonban egyszer már mondtam a must have kategóriát, ennek a szilvachutney-nak még be kell férnie ebbe a fiókba. 24 kiló szilvával birkózom, már csak a vége van, de még mindig készülnek a lekvárváltozatok, ez viszont már a spájzban.
Mi nagyon szeretjük az indiai  ízeket, szeretjük, hoyg fűszeres és egyszerre érezzük a négy alapízt, vagyis, inkább csak hármat, azt viszont erőteljesen. Merthogy ez csípős is, édes is, savanyú is.
A recept innen származik, azonban. Megfogadtam, hogy most akkor mérek mindent, de legalább a szilvát, hogy az alaptőke meglegyen, mire azonban észbe kaptam, már a zepterben rotyogott a cucc, így aztán mindent úgy csináltam, ahogy szoktam, kiskanállal próbálgattam, fogalmam sincs, miből mennyi került bele. Ezen túlmenően még annyi a változás, hogy a vörösborecet egy részét én vörösborral helyettesítettem, de ment bele az ecetből, lötyköltem hozzá. A másik változás a curry volt, curryből ezerféle van, melyik kellhet hozzá, maradtam az én imádott vörös currypasztámnál, adtam a fűszerezésnek, az már egyszer biztos. Adtam valamennyit, ugye.


A történethez még hozzátartozik, hogy az első két adag szilvalekvár (18 üveg) főzése után két napig mondtam a férfinak, hogy most chutney lesz, chutney, mégis, amikor megkóstoltattam vele, felordított, hogy tejóég, ez csípős! savanyú! édes! Hm, finom!
Na, mondtam, akkor pont jó.

 

Akkor hirtelenjében pakoltunk (nem keveset) a sült csirke mellé, de azóta már ettük finom sajtokkal, abbahagyni nem lehet, meg kell várni, míg valami elfogy a tányérról. Félő, hogy ez a kísérleti 8 üveg nem tart ki tavaszig karácsonyig.

Must have, mondom én.

a mai nap a gasztroé és kész

Nem mondom, hogy teljesen véletlenül, de úgy alakult, hogy tegnap itt voltam, láttam gasztrobloggereket főzni, s nemcsak, hogy láttam és nemcsak, hogy beszéltem, hanem vihogtam velük, Noémivel rengeteget. Komoly és aktív részem volt a Dining Guide által szervezett Street Food remélhető sikerében, felsorolni nem tudom, mi mindent csináltam, de pl. bedugtam két tepsi sütit a sütőbe, tartottam sok-sok zacskót, amibe  Mandulasarok lapátolta a krémet, elmosogattam vagy három edényt, saját kérésére lefényképeztem a 8 kiló cukkinit (és a hozzátartozó mindenfélét) helyben vagdaló Kicsivú-t, többször is, belenéztem Funkypho kondérjába fazekába, láttam, hogy süti a gyömbért, rengeteget kóstolgattam ellenőriztem, én voltam az utca embere, az outsider, a kibic, akinek semmi sem drága.
Istenem, mennyire volt ez jó, hogy mondjam el. Nagyon régóta nem éreztem ilyet.





Befőzés XXVII. - aszalt paradicsom, natúr

Az olívaolajas változatot szószokhoz használom, magát az olajat is, átitatódik a paradicsom zamatával, beledobni mártásba, nincs is annál jobb. Van azonban, amikor olaj nélkül van szükségem az aszalt paradicsomra, pl. amikor bedagasztom a kifli tésztájába. Csodás.

2012. szeptember 7., péntek

ma?

Street Food-ra készülő gasztrobloggerek főzős napjának látogatása, megrendelt könyvnek és textileknek a város különböző pontjain történő átvétele,  anyagbeszerzés, gyerektalálka, heti bevásárlás.
Ínhüvelygyulladással fűszerezve.

2012. szeptember 6., csütörtök

lenyissz

Megfigyeltem, hogy bár semminek semmi köze egymáshoz, mégis, minden fodrászolkodás után (úgyismint hajvágás) elönt a megkönnyebbülés.

a lekvár felé félúton

Éneklőmesternek: A Földvár felé félúton dallamára.