2012. április 26., csütörtök

Falánkoskodva

A croissant annyira jól sikerült (rongyosra, ahogy kell), hogy a háznál lévő férfi a fél éjszakát ülve töltötte, pedig én úgy emlékszem, hogy a második után nem ettünk többet és meg is dicsértük magunkat, hogy már bölcsek is vagyunk (korral jár), tudjuk, hogy a friss, meleg croissant után rettenetes bűnhődés következik, lám, lám, mi már nem esünk ebbe a csapdába bele, mennyit okosodtunk mi már, íme. 
Snitt.
A következő jelenetben  nyöszörögve lépett be a szobába, hogy én minek sütök ilyeneket, mikor tudhatom, hogy ő mégsem bírt megállni, hat után nem számolta.
Höhöhö.

(nem tudom, érzékelhető eléggé, hogy én bezzeg)




2012. április 25., szerda

Elengedve

Az az időszak, amíg sikerült többé-kevésbé feldolgozni, hogy a gyerekeink felnőttek, de legalábbis felnőni látszanak és a prioritásaik közé már nem feltétlenül tartozunk bele, ami nem azt jelenti, hogy nem beszélünk velük, nem tudunk róluk, nem találkozunk velük (sőt, mindezt megfordítva, tehát nem azt jelenti, hogy ők ne beszélnének velünk, ne találkoznának velünk...), hanem egyszerűen már nem annyira, másképp fogalmazva* nem csak mi vagyunk a világ közepe, szóval, ez az időszak nagyon hosszúra sikeredett nálam, ezt elfogadni és ezzel együtt élni nekem nagyon nehéz volt,  és azt hiszem, bele is haltam egy kicsit, de én általában bele szoktam halni a megváltoztathatatlanba. Sőt, már korábban is haldokoltam, mert emlékszem, hoyg egyszer vasárnap, az ebéd utáni alvásból sírva ébredtem, történhetett valami tudatmódosítás álmomban, mert mondtam a háznál lévő férfinak, hogy mi most már mindjárt öregek és magányosak leszünk, ehhez konokul és iszonyú szomorúan ragaszkodtam. Meg sírtam is, sokat. Meg nyöszörögtem a lányoknak is. Azt is sokat.

Na most ez a megszomorodott állapot oda vezetett, hogy nem volt kedvem főzni, pedig én korábban sokat és örömmel, meg különlegességeket is, és befőztem hatvan kiló barackokat, tele volt a spájzunk, roskadtak a polcok, de már maga az, hogy megtervezni a menüt, nemcsak ünnepekkor, hanem általában is, szóval, ami konyhával kapcsolatos, minden jöhetett. Ez elpárolgott belőlem, ez az öröm, főztem én!, és még finom is volt, de azt hiszem, a rutin vezetett át ezen az időszakon, vagyis, volt terített asztal, főtt étel, sütemény, ízlett is, tehát az ízlelőbimbóim nem vesztették el funkciójukat, csak valahogy a lélek nem állt a test mellett, de sokáig ezt észre sem vettem, aztán észrevettem, de nem értettem, aztán megértettem, és akkor még rosszabb volt.

Aztán eltelt nagyjából egy év,  vagy valamennyi, nem tudom, mert ez nem a fizikai történésekhez kapcsolható, hanem sokkal inkább az elengedéshez és ennek feldolgozásához (belül történt,  mi megesett**), a lényeg az, hoyg felszívódott (vagy felszívódás alatt van) ez a fájdalmas ciszta, de tulajdonképpen csak arról van szó, hogy szeretném mások számára érthetővé, a magam számára  pedig örömteli summázássá tenni az egyre szaporodó főzéses, befőzéses, sütéses bejegyzéseket.
Most például croissant készül.



*mert ez lényeges, ma reggel óta tudom
** Kányádi Sándor

Megfogalmazva

Minden a megfogalmazáson múlik, de legalábbis sok minden, hogy a forint az euróhoz képest 293 forintra erősödött, míg a svájci frank reggelre 241 forintra gyengült.

2012. április 24., kedd

Befőzve I.

A múltkor említettem, hogy van a FB-on befőzünk csoport is, sőt, Befőzünk!, így,  és az a különlegessége, hogy az év minden hónapjában befőzünk valamit, tehát a számomra megszokott és jól bevált befőzős hónapok most szépen kisimulnak az egész évre. Május az első hónap, de van nekünk nulladik hónapunk is, azt hiszem, nem bírtunk magunkkal. Néhányan pitypangból csináltak lekvárt vagy mézet vagy mézízű lekvárt, nem is tudom, különlegeset, az a lényeg, én a pitypangot legfeljebb lefényképeztem, de ezzel még máshol sem villoghatok, nemhogy ott. Nincs türelmem hozzá. Mert pitypang az lenne.

Ginger Ale-t viszont már ezer éve akartam, mert izgatta a fantáziám (azt hiszem, én ezen az izgalmas szinten maradok végig, nem lépek tovább), tessék, ennek is eljött az ideje. Miután beszereztem a muscovado cukrot (vagyis bementem ide, de gyakorlatilag mindenhol van, szóval, nem nagy kihívás, csak itthonról nézve), már csak gyömbér kellett, de az mindig van itthon. És egy kis fűszer. Egyelőre egy kis üveggel készítettem, mégpedig azért, mert volt már cukrom is, gyömbér is, kardamom is, csak éppen feketebors és szegfűbors volt egy adagra való, a boltba pedig lusta voltam elmenni, pedig ezek még nálunk is vannak.


készen van!


kardamom


gyömbér


muscovado cukor


szegfűbors


  feketebors



A recept Esztertől van, már a chilis narancslekváromat is az ő útmutatása alapján csináltam, bevált az is, ez is. A szörp, mármint a Ginger Ale, nagyon fűszeres, nagyon intenzív, nagyon finom. Én még csípősebbre készítettem, kicsit több a gyömbér az enyémben, szeretem érezni a gyömbérre jellemző csípős utóízt, Zoltán szerint a csípős nekem alapíz.

Az áprilist ezzel abszolváltnak tekintem. :)

Meglelve

Kirendelődik nekem ám a vigasz is, olyan egyszerű formákban, mint egy pitypang, ki gondolná, telis-tele a kert vele, ám a rácsodálkozás csak most jött el. Mert most van az ideje, a rácsodálkozásban megbúvó fellélegzés  röpke pillanata.

2012. április 23., hétfő

Elfedve

Hat csomag Leucoplast-ot használtam fel a seb befedésére, nem látszik semmi belőle, a lázas lüktetést... azt meg csak én érzem.

Villámsújtva

Az első két felvonás alatt  nevetgéltünk, de még röhögtünk is, de akkor is azt mondtam, hogy jaj, mi lesz ebből, minek is az lett a vége, hogy zaklatott és feldúlt vagyok, a régi seb, mely  sosem gyógyul, mindig szivárog, most felszakadt.

2012. április 22., vasárnap

Sokallva

Mi már egy ideje csak celebkutyának hívjuk a Zsömit, nem telik el nap anélkül,  hogy valaki fel ne sóhajtana a kapu előtt, hogy milyen cuki/édes/aranyos, megállnak vele beszélgetni, ő meg billegteti a fejét, szerintem direkt, mert tudja, hogy ettől döglik a nép ezt mindenki imádja. Az is rendben van, hogy a wampon egy vásárló férje beszélgetett velünk róla, meg még az is, hoyg a héten történt megbeszélés zárómondata a Zsömi fülével (és puszikkal) volt kapcsolatos. Na de az, hogy egy főiskolai csoporttársam azt írja, hogy ő rohant valahova autóval és a búzatáblában* előbb a Zsömit ismerte fel, s utána minket, szóval, az azért... sok, Julikám.




Több fénykép a szokásos helyen.

*tegnap reggeli kirándulás

2012. április 21., szombat

Vágyódva

Mióta ezt láttuk, erre vágytunk. És lőn.
És nagyon...


Beleképzelve

A muscovado cukor nekem Tom Sawyer, meg Huckleberry Finn, egy kicsit a Dél, hogy melasz és karamell, sűrű, aranyló délután, gyapot, és még rabszolgák is felsejlenek a háttérből.
Nagyon kell ügyelnem, hogy maradjon belőle a betervezett projekthez .


2012. április 20., péntek

Felváltva

A múlt vasárnap nemcsak, hoyg wamp volt, és nemcsak, hogy Éva szülinap, hanem a remek szervezőképességemnek/feledékenységemnek/lelkesedésemnek/odanemfigyelésemnek köszönhetően este még színházban is voltunk, 6-kor összecsomagoltunk, 3/4 7- kor beléptünk a színházba. Pontosan 19,00-ig hullafáradt voltam, meg akartam halni, aztán felgördült a függöny, onnantól én sehallselátdömötör módjára.
A héten kétszer be kellett menjek a városba, ami annyira azért nem jó, nekem biztosan nem, de vasárnap megint színház, ami viszont remek és előtte még elmegyünk megnézni a kiállítást is. Kiveszem én a fővárosból mindazt, ami nekem fontos.
Holnap pedig állítólag korán kelünk, melynek oka a mai felhők, nem tudtam betelni velük, ez a többrétegű, alacsonyan szálló felhőkompánia, masina viszont egyikünknél sem, hát megbeszéltük, hoyg reggel korán ki/be az erdőbe, zsömlével, masinákkal, szép az élet, jó az élet, én mondom.

2012. április 19., csütörtök

Megmentve

A krókuszok ki sem bújtak, mert lyuk lett a helyükön (hogy maguk hová tűntek, nem tudom, talán mint hagyma fejezték be pályafutásukat), éppen belefér a létrehozója feje, a szomszéd nénitől kapott, s általunk gondosan elültetett (vertikálisan növő) bokor* először kiesett a földből,  majd mikor ezt a problémát orvosoltuk, akkor előbb fejmagasságig (nem a mi fejünké) metsződött vissza, majd bokáig, a nőszirom három levelet hozott a negyvenből, a pünkösdi rózsa helyén ledöngölt föld van, azon ugyan át nem tör  semmi, de a legjobb a tulipán. A tulipán ugyanis bimbózó korában gyönyörű volt, ugyan mind sárga, de tulipán. Nagyon nehezen akartak kinyílni, mígnem  a tettes, látván, s nem tűrhetvén szenvedésüket, kicsit megnyitotta őket, rásegített a kipattanásra, mondjuk így,  mára azonban (tulipán)fejek hullottak a porba. Meg a Zsömi szájába.
Így aztán mentettem, mi menthető.

És ezek csak a kinti alkotások.




* tehát, hogy nem szélesedik, hanem nő felfelé, viszont nem is fa

Teletűzdelve

Ez volt a kedvencem, lesz még néhány hasonló, különböző színekkel, színekben.

  

Ezekből több volt, ennyi került lencsevégre, de már csak pár darab van.
 

Ezt egy kedves törzsvásárlóm vette meg, a wampon még az édesanya volt tervben, aki azóta a sokkal, de  sokkal praktikusabb robotgéppel gazdagodott. El nem tudom képzelni, kié lett akkor mégis ez a táska...


Ez sem a teljes palettát mutatja, de majdnem, rózsásak például nincsenek benne.

Ez pedig már friss, az volt a kérés, hoyg legyen easy bag, de férjen bele az A4-es füzet is. A feladat végrehajtásának sikerét a férjem skiccfüzetével és az én vázlatfüzetemmel illusztráltam.

Szerdára lett készen ez a táska, utolsó pillanatra, de ez így volt tervben, a tulajdonosa utazik vissza (másik ország), s péntekre Pécsre kell érnie a csomagnak, hoyg vihesse magával. S hogy ne legyen már magányos a csomagban a táska, a retro big bag-et még odakérte. Kapta.

Azt hiszem, mindent rögzítettem. Azt hiszem.

2012. április 18., szerda

No spoiler - Kis kiruccanás

Egy éjszakás kaland, nyomot, sérülést, gondolkodást, érzelmi töltetet nem hagyott bennem, így suhantam tova, érintetlenül.
Azt tudom mondani, amit Marlen mondott azzal a különbséggel, hoyg végtelenül tud bosszantani, ha a semmiről 70 oldalt ír valaki, ennél jobban csak az, ha lehetne erről a semmiről másképpen is írni.

(de idén én finnyáskodom, tudjátok)

Csoportosulva

Igen, tudom, a FB a valami, nem azért, mert ott most majdnem 600-an játszottak, hanem úgy egyáltalán. Nekem vegyes véleményem van erről, egyrészről nagyon kevés blogbejegyzést viszek át oda, a blogtér sokkal személyesebb még akkor is, ha ez is nyílt végű, de a fene se akarja, hogy bárki olvassa, amit írok. Ide mégiscsak el kell jönni, be kell lépni az ajtómon*. A magánoldalamon kevés hírt osztok meg, tegnap a Mapplethorpe kiállítást és ezt a képet (lásd lentebb), mert ez akár személyiségtesztnek is felfogható (mint minden, amikor sok közül választhatunk, szerintem) és érdekes (nekem), ma pedig ezt a kiállítást, mert ez nagyon izgat engem. Azért izgat, mert vannak olyan akvarellek, amelyek hipernatúrák, tehát arra törekednek, hogy a kép szinte már fénykép legyen, nem szeretem ezt a törekvést, viszont ez a kiállítás éppen ennek a fordítottja, piktoralizmus, vagyis, hogy fényképek, amelyek már-már festménynek tekinthetőek, ez izgalmas, főleg azért, mert akkor volt ennek fénykora, amikor szó sem volt photoshop-ról, de még csak SLR gépekről sem, színtiszta manuáltechnika volt.  Szóval, ezt is megosztottam. Csupa lényeges dolgot, igenis.

Időnként a táskák fényképét nemcsak a biznisz-**, hanem a magánoldalon is közzéteszem, ha nem felejtem el. És fényképeket is, a sajátjaimat. A FB azonban nem ezért jó és akkor itt jön a másik részem. 
A FB azért tök jó, mert vannak csoportok, nyilván egy-egy témakör köré építve, én pl. benne vagyok egy olvasósban, egy kötősben, egy szómentősben, egy kimondottan befőzősben, egy receptesben, egy marketingesben és egy "ma ezt szerettük"-ben. Azt hiszem, életem mérföldkövei ezek, ha jól meggondolom.
És van a wampos, meg a fotós, de ezek behalni látszanak.
És akkor itt folyik az élet, én ugyan nem tudom teljes mértékben követni az eseményeket, beugrós vagyok, de szoktam magam is bejegyzést írni, meg mutatni, meg segítséget kérni és ötletelni is. És sokat okulni. És ezt nagyon bírom.

Van sok minden, amit nem bírok, meg utálok, de most a pozitív oldalra helyeztem a hangsúlyt, össze lehetne szedni a másik oldalt is, de nincs kedvem, azokon igyekszem túllépni.

no, itt az ominózus kép:


*hogy itt olvassa, amott finnyogjon, hahaha
*A bizniszoldalon egyébként is nagy pörgés van, szerencsére. :)

Felelevenítve

"Hol is van a szépség? A nagy dolgokban, amelyek a többiekhez hasonlóan pusztulásra vannak ítélve, vagy a kis dolgokban, amelyek, bár nem törekednek semmire, képesek a pillanatba belekarcolni a végtelenség gemmáját?"

Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája



több fénykép itt

2012. április 17., kedd

No spoiler - A sündisznó eleganciája

Azért én mostanában elég válogatós lettem, csak finnyáskodom a könyvekkel kapcsolatban, érzem én is ennek kínosságát, feltételezem, velem/bennem van a baj. Ezzel a könyvvel is úgy voltam, hogy annyira szerettem volna elolvasni, aztán amikor kialakult egy hármas csererendszer, akkor végre hozzájutottam.És el is olvastam.
Hát.... nekem a házmesternő személyisége nagyon izgalmas volt, egy olyan házmesternő, aki (többek között) fenomenológiát olvasgat, mégsem mindennapi, értettem azt is, hoyg nem akar emberek közé menni, jó neki a kuckójában. A kislányt viszont fenntartással kezeltem, értem én, hogy szuperintelligens, aki szerint az angolok legnagyobb találmánya a kalap mint a pszicho rigiditás jelképe, és haiku-kat ír, meg a világban lévő mozgásokat tanulmányozza, viszont éppen emiatt a korához nem illő intelligencia miatt nehéz elhinnem, hoyg azt gondolhatta, ha majd ő meghal, arról a szüleinek az éhező afrikaiak fognak eszébe jutni.
Kettejük elmondásából ismerjük meg a lakókat, a saját történetüket, ez néha paralel fut, és érdekes, ahogy a különböző szemszögekből való látás más fénytörésbe helyezi a dolgokat, talán ez a legérdekesebb.
Az, hogy a végén az történik, ami, cseppet sem lepett meg, belesimult a történetbe, nekem a meglepetés sokkal korábban jött, akkor, amikor Renée kibújt a csigaházából. Az sokkal nagyobb döbbenet volt.
Összességében érdekes könyv volt, bántam volna, ha kimaradok belőle, de nem vágyom ismétlésre.
Sóhaj.

A filmet, azt viszont megnézném. :)

(játékot) lezárva, (eredményt) hirdetve

Lezárult a játék, az eredmény pedig a következő: 

Összesen 660-an játszottak, 588-an a FB-on, ill. 72-en a blogon. 376 játékos meg is osztotta  a hírt. Arról, hogy milyen eredmények születtek, majd még írok, most a lényeg:

A táskát SEDIÁNSZKY NÓRA nyerte, a kettes számú nyereményt (melynek bemutatására sor kerül majd, ám ehhez szükséges bizonyos előkészület, ill. a nyertessel való sűrű egyeztetés) pedig BIELITZKY VIKTÓRIA.

Mindenkinek köszönöm a részvételt, nagy izgalommal nyitottam meg az érkező válaszokat, remek tippeket kaptam!

Dokumentálva

Tehát úgy kezdődött, hogy az Éva 5 éves lett és bulit akart és megkerestek engem, hogy lenne-e kedvem részt venni ebben oly módon, hogy nyereményt ajánlok fel. És volt.
Két kérésük volt, az egyik, hogy a táskán (mert mi mást ajánlottam volna fel, különben is ezt kértek) legyen valami Éva jelzés, akárhogy, akármi, de mégiscsak, ezt úgy oldottam meg, hogy készítettem a táska anyagából egy kitűzőt, amire nagyon ügyesen.rávarázsoltam az É betűt. Ez levehető, tehát nem kell hordani, viszont ott is maradhat, meg átpakolható máshová is.
A másik kérés az volt, s ezzel elérkeztünk a legnehezebb ponthoz, hoyg majd a nap folyamán fel kell menni a színpadra és be kell mutatkozni, meg a táskát is be kell mutatni, ez azért okozott nekem fejfájást, mert hol van az már, amikor én angolul prezentáltam*, tán sose nem is volt, különben pedig ki lehet jönni a gyakorlatból, ugyebár. 
Mivel pedig nem vagyok spontán személy, én erre a pár mondatra rendesen rákészültem, tükör előtt ugyan nem, ám fürdőkádban rendszeresen gyakoroltam, a késő esti zuhanyzások alatt mint egy mantrát mondogattam, hogy nyiratiritavagyokészazáleamnéventáskákatkészítek, satöbbi. Igaz, mikrofon nem volt a kezemben, pedig nem ártott volna.
Végül azért megküzdöttem ezzel a hatalmas kihívással, bár Bus István átvette a bemutatásomat (nem ismétlem el, mit mondott, de az jólesett, hogy a mellettem ülő igazi iparművész  hangosan helyeselt), így ugranom kellett a saját szövegemben (ilyen talpraesett voltam, mit szóltok, hoyg azonnal  tudtam, hol kell igazából belépnem a szövegembe) és amikor lent a lányok utána kérdezték, hogy na, hogy ment, akkor mondtam, hogy remekül, igaz, erre a pár mondatra én egy hetet készültem, viszont mivel hebegtem-habogtam, abszolút spontánnak tűnt a dolog, senki észre sem vette a benne lévő kemény felkészülési tornát.





*ma már angolul sem tudok és prezentálni sem. és ez komoly.

2012. április 16., hétfő

Visszagondolva

Azért ha akkor, amikor a fél éves nem-alvásos időszakom (meg az egyebek) miatt jó hosszú időt töltöttem az elmegyógyintézetben*, valaki azt állítja, hoyg két év múlva Bus István azt mondja nekem a színpadon, hoyg annyira szép ez a táska, hoyg ő férfi létére nagyon szívesen hordaná és készítsek már pasiknak is, akkor azt mondtam volna az illetőnek: édes fiam, nem csoda, ha itt vagy köreinkben.

* jaj, hát nem teljesen az, csak majdnem , az egyszerűség kedvéért szoktam így nevezni, bár nem sokat tévedek

Súlypontzva

Hogy micsoda rikító ellentét van a tegnapi és a mai napom között, ezen töprengtem az erdőben, 
emberek hada, színpad, mikrofon, színház tegnap,
csönd, nyugalom, erdei séta ma. Ember sehol.

Rövidre vágva

Ha én egy rendes nő lennék, akkor nemcsak a ház, de a dolgozószoba is elfogadható állapotban lenne wamp előtti/utáni napon, de mivel nem vagyok, ezért ma nagyon neki kell durálnom magam, hogy legalább a látszat meglegyen*, a múlt hétről pedig annyit tudok mondani, hogy a legnagyobb sikerélményt még csak nem is az elkészült állvány jelentette (bár), hanem az, hogy képes voltam három mondatot mikrofonba mondani közönség előtt, valamint, hogy bementem egy fehérneműboltba, what'smore, vásároltam is.

*mindig is hajlottam a kisebb ellenállás irányába