Erőteljes,

bonyolult, s egyben gyönyörű mintázatú textilek vannak a szemem előtt, ezekkel, ezekből dolgozom. S akkor az öröm napra elosztott mennyisége ezzel be is telt. Nehéz idők  tűnnek közelegni, s hogy pontos  legyek, s ne csak magamra tekintsek, errefelé is.

 

1695.bejegyzés, melyben sírva vígadozom

Olyan (francia) filmekre vágyakozom mostanában, amelyben a főhős, nevezzük anyának, kicsit rosszul viseli, hogy gyermekei önállósodnak, kicsit pityereg, meg néha nagyon is, közben pedig azért örül is, így aztán gyakran nem is tudja hová tenni önnön magát, mert még nem tudja, hoyg ez neki most jó vagy éppen rossz, esetleg mindkettő, meg töpreng az élet nagy kérdésein, úgyismint elmúlás, ilyen melankolikus mama a főhős, hogy akkor ő most már öreg? vagy még nem? majd jövőre?, de a végén minden jóra fordul a filmben, kiderül, hogy nem öreg, nem elmúlás, nem rossz, sőt, jó, hogy új élet és kihívás és szuper és ezt felismerve a végén minden gyerekkel együtt vihorászva szépen elkúszik a kép.

Vagy valami ilyesmi.

Szentencia

Az erdős területek csökkenésének okai között a nátha az elsők között van.

Bukfenc

Hogy nem vagyok hajléktalan és nem guberálok, mert én nem tudnám kifizetni az 50 ezres bírságot. Logikus, nem?

Mindkét fél nagyon

A munkáért nagyon jól fizetnek, csak én meg nagyon béna vagyok.

Ez a ketteske, mármint munka, ez úgy történt, hogy  ennek a cégnek pár hónappal korábban már csináltam egy munkát, amit nemcsak nagyon, de nagyon élveztem (bár iszonyú sok volt), hanem jól is sikerült, mondta is a vezér,  hogy  rögtön az elit alakulatba kategóriába kerültem, és hogy ez milyen jó. Csak valahogy túlkvalifikáltak engem, az a gyanúm, így aztán most nagyon frappáns és jól szerkesztett bejegyzéseket ne várjatok tőlem*, mert szellemi energiáimat beleölöm egy olyan projektbe, amelyhez nem értek, de azt hiszik, hogy igen, így viszont meg kell tenni mindent, szóval, nem marad gondolat a fejemben, nagyon semmi sem marad.

Szombaton még elmegyek workshop-ra (bizony), ahol majd élesben is kell okosakat mondanom, nem kétség, hogy elsőkből lesznek az utolsók, de szerintem a financiális rész is újratárgyalásra kerül. Mármint lefelé.

*ja, hogy eddig sem? az más

Nem nagyon akarta

m részletezni, mert lassan még az egyéb kategóriából is kilógok, most mégis kikívánkozik belőlem, hogy nagyon megvisel engem ennek a sok gyereknek a felnövése, hogy ezt hoyg képzelik, meg mire fel, szóval, rendes, tankönyves empty-ness is van, egyebek mellett, mondjuk így. Érteni értem én, csak nem szeretem. És akkor, amikor a szomorúság már beborított  nagyjából a kisujjamtól a fejem búbjáig és ki sem látszottam belőle, mert rendben van, hogy a háromból kettő itt lesz a közelben, egyébként is beszélünk, telefonálunk, jönnek és megyünk, de a harmadik messzire megy, és hát ő a legkisebb, legbonyolultabb*, de ezt nem részletezem, szóval, a hosszú hetek, hónapok szomorúságát felerősítettük egy költöztetéssel, egy kegyetlen takarítással, nem szólva a  bankszámla kiüresítő programról, és hazafelé váratlanul kezdtem másképp látni a dolgokat, hogy végülis ketten vagyunk, nem is rossz, alakultak mindenféle tervek a fejemben, ilyenek és olyanok, melyekben én mindig friss, üde, elégedett nőként jelentem meg, aki élvezi az élet alakulását, boldog a férjével, utazgat(nak), végzi a munkáját, ha nem akar, nem főz, színházba jár(nak), meg wellness hétvégére, többet jut(nak) le a tihanyi házba, átrendezi az egész házat, s közben remek kapcsolatot tart(anak) fenn a gyerekekkel, szóval, már kezdtem résnyire nyitni az egyébként székkel és szekrénnyel eltorlaszolt ajtót, amikor ma kora reggel ez a bizonyos harmadik közölte, hogy akkor ő a vágyott szabadság harmadik napján hazaköltözik. Az ezzel járó bonyodalmakat a szülő, úgyismint mama, majd megoldja. 

Az én gyerekeim mindig tudják, hogyan kell a mama szomorúságát oldani. Most például már csak ideges vagyok.

*mert tudok disztingvált  és cizellált lenni

Egy ideje

keresnek, hogy tegyek a blogomba reklámfelületet, nem a Google AdSense, hanem egy névvel rendelkező cég (sőt, kettő), még nem szeretném, ill.valószínűleg nem is fogom szeretni, legfeljebb a szükség, ami nagy úr, de erre meg két megoldást is találtunk, mert ilyen ötletesek vagyunk. Egy, hogy ZM-mel, a nagy bringással, a heti 100 (hegyre fel, völgybe fel)  km-t tekerő emberrel vettünk egy bicajra szerelhető kosarat, de nem ám az ő extrájára, hanem egy kettes számúra, ami mégiscsak kevésbé ciki,  bár az meg egy Magellán. Egyébként pedig a bejáratott bicajos üzletében ezt úgy adta elő, hogy nem neki, dehogy, egy barátjának kell, végül azonban csak kibukott az igazság, hogy ő ezzel fog járni bevásárolni, de sikerült úgy alakítania a dolgot, hogy megdicsőülten távozott, mert ő környezetét és egészségét karbantartó ember, mint kiderült. Pedig csak benzint akartunk spórolni.

A másik lehetőségen még dolgoznunk kell, van ez a rohadt nagy carrarai márványtömb a kertben, ami útban is van, de még egy vagyon is, ezért gondoltam, hoyg mindennap letörünk belőle egy kisebb darabot,* úgyismint kavicsot és ZM azzal fizet a boltban, visszahozván ezzel a kezdeteket, de ez ott dől meg, hogy a mi boltunkban csak olyan sörösüveget váltanak vissza, amilyent árulnak is, és akkor ezt most gondoljuk végig a márványra vetítve. ZM szerint külön probléma, hoyg nem arany, tehát hiába gyűjtögetnék, nem lehetne egybeolvasztani (sem).

Pedig találtam egy görög tömböt is.

*mármint vésővel, kalapáccsal, van a családban ember, ki ért ezekhez

Nyaraló kiadó,

méghozzá Tihanyban, mert egyszerűen nem tudunk annyit lent lenni, amennyit szeretnénk, s amennyit a ház elvár tőlünk, ennek mindenféle oka van. Így most itt is kérdezem, nem akar valaki Tihanyban nyaralni? A házban többen elférnek, van konyha, van fürdőszoba, van melegvíz. Van Balaton. Nem a házban.

Levelet írhattok a nyirati.rita@gmail.com címre, még vannak szabad hetek!

A koncertől pedig

még annyit, hogy az egyik ok, amiért jobban szeretem az élőzenét a CD-nél, az éppen az  időnként előforduló esetlegesség, a CD-n minden tökéletes és steril, nem fordulhat elő, hogy eleinte nincs elég hang a  hegedűn, hogy a Kiss Tibi elfelejti a szöveg harmadik sorát, hogy a két mikrofon már-már veszélyesen összegabalyodik, s hogy mindez a fellépők professzionizmusa következtében belesimul az előadásba, s hogy ennek ott helye van.

Egyébként pedig mondtam a sofőrömnek, hogy meg kell vegyük a CD-t mégis, mert a fiúk egy része rettenetesen sovány volt, rettenetesen, támogatni kell a szegény művészeket. Mégpedig a szegény művészembernek kell támogatnia.

És hoyg tanulságot is levonjak, azt még elmondom, hogy nem szabad a második sorba ülni, mert bár kitűnően hallottunk és láttunk' mindent, a második vodka-narancsom erősen hiányoltam, nem célszerű ennyire elől ülni. A tapasztaltak a hátsó sorokba ültek, ahol ugyanezt az élményt (a helyzetfelismerésükből fakadóan) a menetközbeni sörrel toldhatták meg.

' hogy néhány fiú rettenetesen sovány például

Tulajdonképpen

ez a normális, az ember szorgalmasan dolgozik, teszi a dolgát, elfárad benne, s hogy feltöltődjenek a lemerült elemek, de főképpen, hogy élvezze az életet, mert carpe diem, részt vesz olyan programokban, amelyekben egyszerűen jól érzi magát.

Nem kell ezt túlmisztifikálni. Nekem sem.

Nem az iskolának, hanem az életnek

Az ország vezető egyetemén 12-kor volt vizsgája a Legnagyobbnak, hollandból, néderlandisztikára jár. A vizsga során az oktató közölte, hoyg ez így nem lesz jó és tanuljon meg hollandul, hogy van ez, hogy még mindig nem tud, micsoda dolog, meg ilyenek, végül hármast adott neki, én már ezt sem értem, nem áll összhangban a két dolog, de jól van. 2 órára állásinterjúra futott, szó szerint rohant, egy kicsit lemosta az arcát, ne látszódjon a sírás nyoma, el kell adni magunkat, az önsajnálat és a kesergés várhat. Az interjú során egy holland férfival beszélgetett, aki nehezen tudta leplezni döbbenetét, végül és szerencsére el is mondta, hoyg mennyire meglepődött, milyen jól beszél hollandul, hogy két év alatt ennyire és más 10 év alatt sem és  gratulál neki mindezért, öröm volt vele beszélgetni, a három esélyes közül ő a mi gyerekünkre adja a voksát.

A két beszélgetés között kettő óra telt el.