mondjam még?

És az a különös dolog is történt, hogy itthon maradt a bekészített könyvkupac, a cukkini, meg a bazsalikom elvitte a rendelkezésre áll helyet*. Sosem fordult még elő velem ilyesmi.

Annyira szenvedtem, hogy századszor is megnéztem a könyvespolcot, voltak Ábelek (én nem kedvelem, szégyellem, de ez van), és volt differenciálszámítás, meg Fizikai alaptörvények érthetően (ezt sem kedvelem, de ezt már szégyellni sincs kedvem), végül egy száz évesnek tűnő Kertészeti szakkönyvet olvasgattam, nagyon izgalmas volt, mert írtak benne az articsóka termesztéséről. Hogy hazánkban is lehet. Emellett egy életre megjegyeztem, hogy ribizlibor készítésekor el ne felejtkezzünk a cefresapkáról.

Végül vettem egy könyvet, krimi, állítólag pszichokrimi, de rajtam nemhogy borzongás nem futott végig, hanem a teraszon ülve unottan lapozgattam és vártam, hogy majd most, majd most, most már mindjárt jönni fog és mindjárt sikítok, miközben jól összepisilem magam a szomszédok örömére, de nem. Ráadásul olyan béna a fordítás (jó, nem ismerem az eredetit), hogy forr a vérem (lehet, hoyg ez  a pszichokrimi rész?), olyanokat ír, hogy X fiókjában Y több tucat rózsát talált. Gondoltam, biztosan lepréselte őket, de kiderült, hogy Y szép sorba kipróbálta őket. Merthogy rúzsok.

Meg olyanokat ír, hogy a levelet rendszeresen a kabátjába gyömte. 

Nem is tudom, a cefresapka ehhez képest részben horror, részben anyanyelvi gyöngyszem.

* úgy értem, a fejemben