Az elmúlt egy hétben minden este 11-kor eljött az a pont, amikor menetrendszerűen megőrültem, amikor kalapáccsal vertem az asztalt, esküszöm, kalapáccsal és egyre dühödtebben, egyszerűen a patentozás még mindig kifog rajtam. És ilyenkor a háznál lévő férfi* mindig segített, de ebben az a pláne, hoyg ő is estéről estére felejtette el, hoyg is kell beverni a cuccokat, meg egyáltalán, hogy melyiket és hová, de mindig odajött és együtt megoldottuk. Egy héten át minden este csapatépítést játszottunk. Így.
És közben még az is eszembe jutott, hogy már írni akartam róla, mert megígértem, hogy ezeket a fotókat úgy készítettem, hogy volt egy sötét színű hátterem, de az kevésnek bizonyult a fény ellen, mert az meg jött jobbról erősen, én meg nem így akartam, ezért elbarikádoztam dobozokkal a narancsos cuccot, de még mindig nem volt jó, és akkor Zoltán (magától) odaállt az ablak elé és befogta a fényt, de úgy, hogy széttárta a karját, meg a pulcsiját, hogy a réseket elsötétítse és állt, meg állt, meg állt, de közben nem volt szabad beszélnie, meg röhögnie sem, miközben a háta mögött készült az ebéd, és beleesnie sem volt szabad.
És mindezt most azért mondom el, másképpen szólva: azért most mondom el, mert erős szomorodásban vagyok és olyan jó, hogy van jó dolog mégiscsak az életben, azt pedig tudjuk, hogy nekem most a jóra kell nagyon koncentrálnom.
* mármint a férjem
Az is vigasztalhat valamennyire a nagy elszomorodásban, hogy én úgy vettem észre, akik nagyon tudnak szomorkodni, nagyon tudnak örülni is. És ez azért jó.
VálaszTörlés(Nem mondom, hogy ne légy szomorú, mert azt nem lehet mondani, csak azt tudom mondani, hogy elmúlik.)
nekem ez jó szó, hogy elmúlik,hogy vége lesz, jó vigasz,köszönöm.
VálaszTörlésÉs mondta pulóver széttáráshoz a férj (a nagyon rendes!!!), hogy Batmaaaan? :o)
VálaszTörlésEgyszer valahol azt olvastam, hogy azért kellenek a szomorú pillanatok , a nehézségek, hogy aztán örülni tudjunk a jónak a felemelőnek. :-)
VálaszTörlésAz előttem szólóhoz+ként... a denevér ember:-)