Ha úgy lenne, hogy a külső ember megromlik, de a belső mindazonáltal napról napra megújul*, azzal kibékülnék, rendjén lenne a dolog, de az, hogy a külső is romlik, s most nem is ráncokra gondolok, meg ősz hajszálakra (bár azok napról napra, bezzeg) , hanem, hogy itt fáj, ott húzódik, ez is ronda, meg az is, meg mit-tudom-én, még micsoda,
de hogy még ráadásul a belső is lógatja az orrát, az nagyon nincs rendjén.
Majd jön este a vérnarancsom Szicíliából, aztán hozza nekem a mediterrán hevületet.
* II.Kor.
Zaza, szerintem neked nem a belső embered lógatja az orrát. A belső ember hisz a megváltásban, ezért képes tovább élni akkor is, ha a külső ember lógatja az orrát. A te belső embered az, aki nap mint nap odaül a varrógép elé vagy a beteg kutyája mellé, vagy a hazatérő lánya mellé, és teszi a dolgát.
VálaszTörlésElőször is nem ismételném el az előző megjegyzést, másodszor pedig elmondom, milyen ismerős ez az itt fáj-ott húz-amott ronda, pedig nem vagyunk igazából se rondák, öregek meg főleg nem, és egyébként is így szeretnek bennünket, ahogy ezt el is mondják kellő gyakorisággal. A belső ember meg varrja a rózsás táskát, kutyázik, vérnarancsra vágyik, vagy épp a hétfői fonókörre, tavaszi gereblyézésre, noha tudja, hogy utána hol fog fájni...
VálaszTörlésAzért ez nem igazság ám. Alkotod a szépségeket, fotozol, élsz, virulsz! Én pedig harmadik napja vagyok lázas, hányós...pocsék és gyenge. És semmihez sincs erőm.
VálaszTörlésÉs te panaszkodsz??? :))