Én úgy voltam, hogy ZM-nek két fő hobbija van a számos apró mellett (ami már önmagába is ellentmondás, mert hogy is lehet egy hobbi mellékes), s ebből a két műfajból bármi jöhet, s ha figyelembe vesszük, hogy tavaly megfogadtam, több történelem nem jön be az ajtón díszcsomagolóban, hát akkor marad a mainstream,ugye.
Volt már ajándék, ami fő, de kellett volna apróság mellé, hát elmentem a budai Artwork-be, valami nagyon fontos, mondhatnám nélkülözhetetlen dolgot venni, ami nélkül a fényképezés rég nem az igazi. Konkrét tervvel mentem, csak a nevét nem tudtam, de most már azt is, hogy ez biza e-s-ő-v-é-d-ő, enélkül valamirevaló fotós el sem indul egy borongós napon. Az apróság ott bukott meg, hogy laza 15 ezerért adják ezt a nélkülözhetetlenséget, hát ZM-nek még várnia kell egy kicsit, mire esőben is útnak indulhat. Az, hogy neki sincs esőköpenye, csak most jutott eszembe, de az kevésbé releváns, csak a cucc, az ne ázzon.
Volt nekem "B" tervem is, a másik hobbi, oda is elmentem, az kínosabb volt, mert nem tudtam, mit akarok, magyaráztam én, hogy kütyü, fontos kütyü, mert emlékeztem, hogy az ősz folyamán egyszer elragadtatással mesélte nekem ez a jóember, hogy milyen remek találmány (így), mert amikor csavaroz, akkor ez nem engedi, hogy tovább húzza a csavart, mint ildomos. Akkor annyit szűrtem le, hogy a bicajipar kiépült, lám, enélkül is gurult korábban a kétkerekű, csavaroztak is rajta ezt-azt, de ma már enélkül sem lehet elindulni egy komolyabb bicajosnak (lásd az előbbi pédát). Most már szidom magam, hogy jobban is figyelhettem volna, mert a szakboltban a fiatal fiúk nem értették, mit akarok, mondtam, mutattam, kértem, könyörögtem, de álltak felettem értetlenül, meg sajnálkozva, széttárt kezekkel, végül azon a ponton hagytam el aboltot, amikor megkérdezték, mégis mit akar az én férjem csavarni, mondjak valami közelebbit.
Így aztán az apróság lett két pullóver, ami nagyon hasznos, nagyon szép, nagyon fantáziatlan. De a fa alatt elmondtam midnezt, akkor nevetett ZM és ez jó volt, nagyon is.
Ő bezzeg mindent tudott, vett nekem csoda könyveket, meleg kesztyűt, illatot és 11 féle anyagot. Válogatás közben az eladó megjegyezte, hogy egy kis zöld még hiányzik a kollekcióból, mire azt felelte, hogy azt ugyan soha, tele a ház zölddel, életünk végéig kitart.
Így ajándékozunk mi.
Nem tudom, látszik-e, de a tűzés is különböző színű cérnákkal készült.
És mert van cicája, mint nekem:
Vagy azért, mert azokat a színeket kedveli, amelyeket én is:
És még csak nem is azért, mert úgy hímez, ahogy én szeretnék, abban a stílusban:
"Oroszlánok, griffek, sasok, medvék,
Ahhoz, hogy egy hétvége a kék szín jegyében teljen el, semmi más nem kell, mint elvinni, majd ottfelejteni az összes cérnát ott, ahol egyébként semmit nem varr az ember. Így aztán a varrógépben fellelt kék cérna mind mennyiségben, mind minőségben leegyszerűsítette a dolgomat. :o)
Az a jó abban, ha huzamosabb ideig nincs itthon az ember (ami egyébként kategorikusan rossz), hogy amikor viszont végre itthon van, akkor nagyon tud örülni az olyan, normális esetben minimum vérlázító mondatoknak, minthogy:
Ily apróságok telnek tőlem mostanság, de már készül egy táska, bizony, végre valahára.... zöld. :o)
Aztán tudja-é valaki, mi lészen ezekből...?
Virágnak nem annyira tetszik, de mit csináljak, én már 41, ő meg 18. Na meg, ha azután mondja, hogy bugyros és kerek, miután már kiszabtam... mindenesetre a tankönyvek már nem áznak el, ugye, Fércjutka? :o)
Neszeszert varrni kisebb kockázat, kisebb sikerélmény, kevesebb idő. Na de négyet? :o)
kép: internet
Csakhogy a sok dicséret mellett essék szó arról is, mekkora öröm is az, ha férjünk rendelkezik kreativitással (elvégre grafikus vagy mi a szösz), fantáziával, lelkesedéssel, idővel. És humorral. Mert amikor a felesége azt kéri, rittyent ő újévi üdvözletet, olyat, amelyben benne foglaltatik az optimizmusa is. A kép a netről való, viszont a BUÉK felirat kizárólag az ő keze munkáját dicséri.
A kötésben, s melléktevékenységeiben az csak részfeladat, hogy számolunk, kitalálunk, s kötünk, a másik, nem kevésbé macerás dolog találni egy olyan személyt, aki hajlandó az egyébként jó minősítést elért cuccot akkor is felvenni, ha dokumentálni szeretnénk. Még egy nagycsaládban is nehéz ez, és még akkor is, ha minden csemete leány. Vagy akkor igazán.
Sokat segíthet egy olyan családtag, aki nemcsak fényképez, hanem ért is a megörökítendő termékhez. Ezért aztán nem kérdezi állandóan, hogy melyik a színe, hiszen a vak is látja, hanem fotóz. És utána javít. :o)
Jó a család, mindig lehet rá számítani!
