Nagyon izgatottak

vagyunk, kedden (színház előtt) megyünk megmutatni magunkat Merlinnek, ugyanis a bizottság  emberek előtt elfogadásra találtunk mint szülők, úgy vélik, hogy képesek vagyunk szeretetet adni egy kutyusnak, képesek vagyunk visszafordítani a kialakult bizalmatlanságot és egyáltalán ... jó szülők leszünk. Nagyon izgulunk, nagyon.

Nem szürke

Viszont fagyott. Mindent nem lehet.

Úgy látom,

jól viselem a telet, jól bírom, még akkor is ezt mondom, ha a sötétet viszont nem, azt sem, hogy szürke reggel, szürke este, meg azt sem, hoyg korán sötét, későn sötét, a szmötyiséget sem annyira, meg a kopárságot sem, a hideget éppen, hogy sosem, a csukott ablakot kifejezetten nem. És ez még így sincs ellentmondásban azzal, hoyg jól viselem.

 

Megrendelés VII.

Egy 20 nm-es

pesti lakás azért lenne jó (és akkor most nem kezdem el sorolni a sok mindent, hogy miért, hanem csak egy dologra koncentrálok, olyan önzőképpen), hogy ha például  kedden este színház van, szerda délelőtt pedig ruhacsere, akkor ne kelljen hazajönnünk, majd nekem másnap bemennem egy csomó pénzért, hanem bent aludnánk kényelmesen, még tán borozgatnánk is. Például.

Egyébként ezt akkor is fenntartom, ha közben észrevettem, hogy a két időpont között pontosan egy hónap különbség van. :)

Folyt. köv.

Kapcsolódván az előző bejegyzéshez, hogy fecskefarok (Swallowtail), most egy cinkefarok, vagy hogy is hívják. Én ezt remek képnek látom, mert egész alakosat bárki tud, még én is tudok, ha elég sokszor és hosszan álldogálok a nyitott ablakban, az igazi bravúr az, ha a gyorsan mozgó cinke farkát még éppen sikerül el-/ lekapnunk. Hazabeszélek, igen.

Azért van itt más is, például a kékcinke fenekéről is jó éles képet készítettem. Mindig is képes voltam megragadni a lényeget.

Ez pedig azért a kedvencem, mert miközben a cinke felsőteste éles, éppen nem mozgott egy pillanatig, miközben a szárnyai (érthető módon) igen és ezt nagyon nehéz lefényképezni, igenis.

Bevált szokás szerint a többi kép itt. Van egy-egy  kékcinkés, barátcinkés, széncinkés, s akkor ezzel a madártani ismereteimet ki is merítettem.

Óh,hát

írtam én terveket 2012-re, hogyne írtam volna, jó sokat, aprókat, meg nagyokat, közönségeseket, meg elérhetetleneket is, bár inkább mégiscsak a földön jártam, azt hiszem. Azt pedig, hogy naponta nő a lista, hízik és gyarapodik, azt az adott hangulatom szerint tudom tekinteni, hogy álmodozni, terveket szőni friss és üde dolog vagy éppen hogy mit nem szeretnék még, a Holdat a kertbe gurítani nem?

Például jól kötni, az volna remek, lépni előre, nuppokat szeretnék (és kesztyűket), kin múlik, ha nem rajtam, jöhet a Swallowtail. És akkor kiderül, hogy tudok nuppokat kötni, hogy nem boszorkányság, hogy megy ez nekem, kérem, nagy az öröm egészen addig, míg ki nem derül, hogy nem elég a chart-okat értelmezni, el kell olvasni a leírást is. Lehet anélkül is, csak akkor nem lesz szimmetrikus a kendő. Fejthetjük le.

És akkor én most beírtam egy újabb célt: minden leírást háromszor elolvasni, értelmezni.

A nuppokat viszont abszolváltnak tekintem.

Várólista

Nagyon izgalmas dologban vagyunk, ugyanis egy border collie-t akarunk örökbe fogadni, és most nem az a kérdés, hogy tetszik-e nekünk a kutya (minden kutya tetszik nekünk), hanem, hogy mi tetszünk-e majd neki és hogy mi jók leszünk-e neki.  Két éves kutyusról van szó, aki visszahúzódó és bátortalan, mert semmit nem foglalkoztak vele (de mégis, minek az ilyennek kutya, őszintén) és sokat kell szeretgetni, tanítgatni, hogy feloldódjon, mi pedig azt gondoljuk, hogy képesek vagyunk erre. 

A menhely dolgozói egyébként számomra egészen hihetetlen emberek, eljönnek hozzánk családlátogatásra, hogy felmérjék, tényleg jó helye lesz-e a blökinek, de egyébként is most két hétig a mi körülményeinkre (még egy fiúkutya, egy cicus) fókuszálva figyelik a Merlint. Ha véletlenül nem mi kapjuk meg őt, akkor szomorúak leszünk, de biztos, hoyg neki való helyre kerül, kételyem nincs efelől, és ez jó. Mindenesetre mi vagyunk a várólista élén. :)

Zoltán azt mondta, nekünk kell kapnunk, mert a szomszédban él az Artúr kutya, egy kerekasztalt meg csak be tudunk szerezni.

Mióta

úgy tudom, hogy én már nem köhögök, azóta hatékonyabban dolgozom, ez nyilván a psziché győzelme a test fölött. Bár az még küzd. A köhögéssel.

 

Megrendelés V. kipipálva.

Ő köhög, én köhögök

Meguntuk a köhögést, én például valahogy úgy vagyok vele, ahogy Krisztának mondta az orvos, mondhatjuk, hogy gerincsérv, de akkor műtét lesz belőle. Én például így nem köhögök.

       

 

Megrendelés IV. kipipálva. :)

Freestyle-ban

nyomod a festést, állapította meg ZM, s mindent megtett metakommunikatíve, hoyg jól értsem a mondatot.

Majdnem

lett egy border collie-nk. Majdnem. De nem adjuk fel.

A hideg ellen,

valamint a makacs nátha, a kitartó köhögés, de a rám telepedő rossz felhő ellen is úgy védekezem, hogy két halaszthatatlan, ám nem  látványos teendő között magamra kanyarítok egy kabátot, s kilépek egyik térből a másikba,  a házból a kertbe. Ha már az időből nem léphetek csak úgy ki.

több fénykép itt

Mert válság van

Reggel  mondtam Zoltánnak, hogy ma füstölt lazacot kell ebédelnünk, mert megint festés kezdődött, nem érünk rá, különben pedig vegye észre, hogy válság van, úgy lehet spórolni, hogy az akciós termékekből* vásárol az ember.

* -30 %

Mein Kampf

Szóval, kérem, nekem már többször megfordult a fejemben, hogy nekünk bármit adnak a színházban, az jó, az tetszik, mert ha felmegy a függöny, akkor mi már boldogok vagyunk és elalélunk tőle, szóval, volt egy kis aggodalmam e téren, de tegnap este megkönnyebbültünk, hogy nem is igaz, magyarul, megakadt a darab a torkunkon.

Hazafelé átbeszéltük az egész előadást, egyébként is ezt szoktuk, de most  Zoltán akképpen összegezte az estét,  hogy de legalább van polcunk, mondjuk, ő nem mérvadó, mert taps közben feltette a Poirot-tól kölcsönzött mondatot, miszerint "haza lehet végre menni?" Én kérek elnézést.

Egyébként én értettem a darabot, legalábbis érteni véltem, konkrétabban: részeket értettem belőle, de ez még kevés volt az élvezethez, még akkor is, ha egyébként a színészek is jók voltak, kivéve Sinkót, aki meg nem, de a Törőcsik Mari édes volt, a fiatalok lelkesek, és még a poénokat is jól vettük. Nekünk valószínűleg a darabbal volt a bajunk, mit tegyünk, George Tábori nem vált a kedvencünkké, bár azt sem értettük, hogy lehet bohózatnak nevezni, utóbbi még most is döbbenet számunkra.

Másfél hét múlva megint megyünk, megint a Nemzetibe, de akkor a nagyszínpadra, s mivel ott függöny is lesz, a pavlovi reflexnek megfelelően esélyes lesz nálunk a darab, vagyis, lehet, hogy a függöny hiánya minden negatív érzésünk okozója.

Este pedig

színházba megyünk, de előtte még beugrunk egy szép, nagy könyvszekrényt venni, rengeteg polccal.

Nehéz

nekem megállnom, hogy ne fotózzak le mindent, a túrógombócot, a  viharos felhőket, a Zsömi fülét, a padlót,  a rendet, meg a rendetlenséget, az arckrémet és a virágot, de a cérnákat is, nyilván. Majd megszokom, hogy van társam, de most még új és friss a kapcsolatunk, jönnek majd szürke hétköznapok, tudom én, meg a biztos tudat is beborít majd, hogy itt van és bármikor, várom is már ezt az állapotot, miközben nem akarom, hoyg természetes legyen a birtoklás mégsem.

Nézzétek el nekem, újra csak ezt mondom.

Elnézitek?

Valami meseerdő

A páratlan napokon elefánt, a párosokon ... fa.

Ez kiszámíthatatlan fa, ma éppen jókedve volt, amint látszik. Örültem is...

Barna. Meg türkiz.

Nem titkolózom, de a többi fotó értékelhetetlen.

Az egyik legjobb,

mi egy pirítóssal történhet, hogy kéksajtkrém kerül a tetejére. A sajtokat egyébként a sütiburában* szoktam érlelni, mindenféle sajtot beteszek pár napra, jót tesz nekik a csendes, magányos elmélkedés, néhány nap elszigetelt magány után könnyen kezelhetővé, simulékonnyá, értékeiket felszínre hozóvá válnak. Zamatossá.

A kéksajt esetében  a sajtot összenyomkodom puha vajjal, ennyi a történet főszála, a csapásvonal,

ahonnan azonban elágaz(hat)nak a mellékutak, ugyanis ha sietős, akkor csak megkenem vele a pirítóst, ha otthon maradós, akkor jöhet hozzá kevés lilahagyma, ha felvágós, akkor diót morzsolunk rá.

És megesszük, ezt ki ne hagyjam ebből a  fontos történetből. Méghozzá boldogan.

*  a sütiket pedig üvegbe teszem, mint tudjuk

Egyrészt

van a nem javuló köhögés, ami azért is izgalmas, mert szombaton színház van, másrészt valami titkos féreg rág, azonosítani nem tudom, tán a köhögés mellékjárója.