vagyok, nem tagadhatom, zöld a szívem, zöld a lelkem, s ha néha pillantásokat vetek is másra (mondjuk, lilára), az mind semmi ahhoz képest, ami engem a zöldhöz fűz. Az pedig, hogy a télvégét járjuk, mert én már ellentmondást nem tűrően igen, az csak erősíti az egyébként is erős vonzalmat. Így vagyunk hát.
Szeretem a zöldet kékkel, mit tagadjam.
Szeretem a zöldet zölddel, hagy ne mondjam.


