A szigorlat kapcsán több tanár újfent adjusztált, hogy márpedig egy egyetemet el kellene végeznem. Én meg úgy gondolom, hogy szeretnék egy olyan karácsonyt, ami nem a vizsgák miatti tanulás okozta stresszből állna, így hárítottam (újfent) azzal, hogy szükségem van egy év pihenőre, esetleg még többre. Aztán ők vetették fel azt, hogy jelentkezni kellene, majd rögtön egy évet halasztani...
Nem is ez az érdekes, hanem a családunk (értsd ezalatt elsősorban a gyerekeinket) pályaválasztása. A dolog apropója, hogy idén Luca került sorra, lassan jó lenne eldönteni, mégis mit jelöljünk be. És ez ugyanolyan határozatlansággal, tanácstalansággal párosulva jár, mint tavaly, ugyanebben az időben. Zsófi végül az ELTE-re ment, néderlandisztika szakra. Amikor a faluban megkérdezik, mégis hová jár a Legnagyobb és ezt így elmondom, akkor van erős csodálkozás, a legpozitívabb válasz az volt, amikor a kozmetikus azt kérdezte, hogy akkor ez valami humán, ugye? Vagyis nem nagyon tudják hová tenni, bólogatnak meg néznek, én meg magyarázom.
Ettől már csak a következő kérdés a jobb, ettől előre rosszul vagyok, miszerint mit tud ezzel majd kezdeni, ha elvégzi. Azonnali, előre megjósolható, kiszámítható reakció, hogy ideges leszek, majd elmondom, hogy fogalmam sincs, elmegy Hollandiába dolgozni vagy tanít hollandot, vagy fordít vagy mittudomisén. Ezek után nem kérdeznek többet, csak látom a szánalmat, na, ez is majd a munkanélküliek számát gyarapítja. (Megjegyzem, hogy 20 főt vettek fel az államilag támogatott szakra, Zsófinak muszáj volt szupernek lennie, egyáltalán minden gyerekünknek, mert mi a költségfizetős részt nem bírjuk vállalni. Olyan tanáraik vannak, mint Balázs Géza, Nádasdy Ádám... )
És akkor eljött a január vége, eljött a következő menet, Luca is sorra került, aki egyébként holnap lesz 18 éves. Na most ő egy külön eset, miután a papa tehetsége benne összpontosul, hosszan könyörögtünk neki, hogy menjen a kisképzőbe, de persze nem, ő nem akar.t A tehetség nem tűnik el, max. egy kicsit szunnyad egyet, kértük, hogy járjon különórára, de azt sem, arról nem beszélve, hogy igen széles az érdeklődési köre, így végül mégcsak nem is kommunikációs szakközépiskolába ment, hanem sima gimnáziumba, mondván, hogy ott majd kap olyan impulzusokat, ami talán ráállítja a maga útjára. Na, most a 4. év elején azt mondja, hogy azért egy kicsit bánja, hogy nem a kisképzőbe ment és talán mégis megpróbálja (az előbbi fokot kihagyva) az Iparművészetit. Ahová nem veszik fel, ezért nem is tudja, miért, hiszen esélytelen, de a fenébe. is... (Nem mondom meg, milyen gondolataink voltak, a gyermekbántalmazás csúnya dolog, különben is egy 18 évessel már mit kezdjen az ember.) De lehet, hogy mégsem jelentkezik.
Ami ennél is jobb, az a pályaválasztás alternatívája, ugyanis a dramaturgia érdekli. Amikor ezt hallottam, rögtön az jutott eszembe, hogy ezt hogyan fogom prezentálni a falubelieknek, megint néznek rám szánakozva, szegény Lovászék, ilyen gyerekeik vannak.
A dramaturgia nagyon jó, de hogy kis hazánkban hány dramaturgra van szükség , azt jelzi, hogy két évente indítanak ilyen szakot, azt is csak 2 helyen az országban. Ha nem Pest, akkor Luca ugyan el nem megy, mert ő hétközben haza akar ugrani, ez egy kicsit mondjuk komplikálja a dolgot.
Na most nekem a következő gondolataim vannak: hát nem igaz, hogy nincs egy olyan gyerekünk, aki mondjuk olyan szakot választana, ami által biztosítottá válna majdani idős szüleik támogatása. Mondjuk, valami hasznosat. Ajánlgatom nekik a pénzügyi pályát, mehetnének a PSZF-re, de nem , csak jókat vihorásznak rajta. Bezzeg a néderlandisztika, meg a dramaturgia, az igen.
Nos, így állunk mi a határidő előtt 3 héttel.
Nem is ez az érdekes, hanem a családunk (értsd ezalatt elsősorban a gyerekeinket) pályaválasztása. A dolog apropója, hogy idén Luca került sorra, lassan jó lenne eldönteni, mégis mit jelöljünk be. És ez ugyanolyan határozatlansággal, tanácstalansággal párosulva jár, mint tavaly, ugyanebben az időben. Zsófi végül az ELTE-re ment, néderlandisztika szakra. Amikor a faluban megkérdezik, mégis hová jár a Legnagyobb és ezt így elmondom, akkor van erős csodálkozás, a legpozitívabb válasz az volt, amikor a kozmetikus azt kérdezte, hogy akkor ez valami humán, ugye? Vagyis nem nagyon tudják hová tenni, bólogatnak meg néznek, én meg magyarázom.
Ettől már csak a következő kérdés a jobb, ettől előre rosszul vagyok, miszerint mit tud ezzel majd kezdeni, ha elvégzi. Azonnali, előre megjósolható, kiszámítható reakció, hogy ideges leszek, majd elmondom, hogy fogalmam sincs, elmegy Hollandiába dolgozni vagy tanít hollandot, vagy fordít vagy mittudomisén. Ezek után nem kérdeznek többet, csak látom a szánalmat, na, ez is majd a munkanélküliek számát gyarapítja. (Megjegyzem, hogy 20 főt vettek fel az államilag támogatott szakra, Zsófinak muszáj volt szupernek lennie, egyáltalán minden gyerekünknek, mert mi a költségfizetős részt nem bírjuk vállalni. Olyan tanáraik vannak, mint Balázs Géza, Nádasdy Ádám... )
És akkor eljött a január vége, eljött a következő menet, Luca is sorra került, aki egyébként holnap lesz 18 éves. Na most ő egy külön eset, miután a papa tehetsége benne összpontosul, hosszan könyörögtünk neki, hogy menjen a kisképzőbe, de persze nem, ő nem akar.t A tehetség nem tűnik el, max. egy kicsit szunnyad egyet, kértük, hogy járjon különórára, de azt sem, arról nem beszélve, hogy igen széles az érdeklődési köre, így végül mégcsak nem is kommunikációs szakközépiskolába ment, hanem sima gimnáziumba, mondván, hogy ott majd kap olyan impulzusokat, ami talán ráállítja a maga útjára. Na, most a 4. év elején azt mondja, hogy azért egy kicsit bánja, hogy nem a kisképzőbe ment és talán mégis megpróbálja (az előbbi fokot kihagyva) az Iparművészetit. Ahová nem veszik fel, ezért nem is tudja, miért, hiszen esélytelen, de a fenébe. is... (Nem mondom meg, milyen gondolataink voltak, a gyermekbántalmazás csúnya dolog, különben is egy 18 évessel már mit kezdjen az ember.) De lehet, hogy mégsem jelentkezik.
Ami ennél is jobb, az a pályaválasztás alternatívája, ugyanis a dramaturgia érdekli. Amikor ezt hallottam, rögtön az jutott eszembe, hogy ezt hogyan fogom prezentálni a falubelieknek, megint néznek rám szánakozva, szegény Lovászék, ilyen gyerekeik vannak.
A dramaturgia nagyon jó, de hogy kis hazánkban hány dramaturgra van szükség , azt jelzi, hogy két évente indítanak ilyen szakot, azt is csak 2 helyen az országban. Ha nem Pest, akkor Luca ugyan el nem megy, mert ő hétközben haza akar ugrani, ez egy kicsit mondjuk komplikálja a dolgot.
Na most nekem a következő gondolataim vannak: hát nem igaz, hogy nincs egy olyan gyerekünk, aki mondjuk olyan szakot választana, ami által biztosítottá válna majdani idős szüleik támogatása. Mondjuk, valami hasznosat. Ajánlgatom nekik a pénzügyi pályát, mehetnének a PSZF-re, de nem , csak jókat vihorásznak rajta. Bezzeg a néderlandisztika, meg a dramaturgia, az igen.
Nos, így állunk mi a határidő előtt 3 héttel.
