Ha igaz az (amit egyébként hiszek), hogy az olvasmányválasztásunk sokat elárul rólunk, akkor egy kis vallomás, lehet csemegézni rajtam.
Nem tudom, mi van velem ... fiatalkoromban olyan rendes voltam, elkezdtem egy könyvet, s amíg be nem fejeztem, addig csak azt olvastam, nem kezdtem bele másikba. Most meg... Legalább kettő, de inkább több könyv van a polcomon, és, persze, nem csak úgy vannak. Még nem figyeltem meg, de valószínűleg hangulat, lelkiállapot kérdése, mikor melyiket veszem elő. Persze, csírájában még felfedezhető a gyerekkori szívósság, vagyis, előfordul, hogy egy könyv kizárólagosságot élvez, de most, hogy befejeztem egy ilyet, a következőket olvasom paralell:
1.
Lovas Ildikó: Spanyol menyasszony - még nincs hozzáfűznivalóm, érdekes (ez az a jelző, amelybe minden belefér a későbbi pontosításkor)
2.
Popper Péter: Lélek és gyógyítás (Isten ments, hogy bárki összekeverje a Müller Péterrel, a Popper jó és még igazi is, mond komolyat, meg tudományosat, de úgy, hogy értsem)
3.
Butler- Bowdon: Pszichológia dióhéjban - botcsinálta amatőröknek, érdeklődőknek, felületeseknek, ennek ellenére igenis érdekes, főleg, mert kiderült, hogy a benne szereplő könyvek jelentős részét eredetiben is olvastam, így már csak azért is érdekes, mások milyennek látják a művet, mit mondanak róla
4. Thornton Wilder: Szent Lajos király hídja - örök kedvenc, most próba alatt áll, alant látszik, ez mit is jelent, csak annyit mondok, van némi kísértés, hogy dobjam a sarokba és élvezzem is. :o(
5.
John Ball: Forró éjszaka - ennek még fotója sincs, olyan régi. Krimi, ez gyengeség? Szerintem nem, én szeretem, de csak a jót, az izgalmast, nem az öldöklőst. Klasszikusok előnyben, Agatha Christie összese a polcunkon, nekem ő az etalon. Ettől függetlenül ez sem rossz, bár más kategória, a belőle készült filmet nagyon el tudom képzelni, Sydney Poitier-rel a főszerepben.
Konklúzió: eklektikus jellem. :o)
Minden kritika az utolsó lap után következik
itt.
